Vatikáni bíboros szerint "van logikus magyarázata" a házasságtörésben élők áldozásának: Ferenc és én „mindig ugyanazt gondoltuk”.
2017. március 13. írta: Szerdahelyi Miklós

Vatikáni bíboros szerint "van logikus magyarázata" a házasságtörésben élők áldozásának: Ferenc és én „mindig ugyanazt gondoltuk”.

 

Coccopalmerio bíboros gondolatmenete magáért beszél. Egyelőre nem fűzünk hozzá kommentárt azon túl, hogy legalább ő próbálkozik logikus összefüggésekbe helyezni Kasper-Ferenc javaslatot a házasságtörésben élők szentségekhez járulásáról. Értelmes-e, amit mond, vagy nem? Mit gondol az olvasó?

coccopalmerio.jpg

***

Róma, 2017. március 3. - A vatikáni bíboros, akinek feladata az egyházi törvények értelmezése, kiáll könyve mellett, amelyet az elmúlt hónapban jelentetett meg és amelyben azt állítja, hogy az ún. szabálytalan kapcsolatban élő katolikusokat is „meg kell” áldoztatni.

Francesco Coccopalmerio bíboros, a Törvényszövegek Pápai Tanácsának elnöke Ed Pentinnek, a National Catholic Register munkatársának adott interjújában elmondta, hogy amikor Ferenc pápával „ezekről a kérdésekről beszélgettem” […] “mindig ugyanazt gondoltuk”.

Ebben a 30  oldalas könyvben, amelynek címe: “Az  Amoris Laetita szinódus utáni apostoli buzdítás nyolcadik fejezete”, Coccopalmerio bíboros azt írja, hogy “a Kiengesztelődés és a Szentáldozás szentségét ki kellene szolgáltatni az ún. sebzett családoknak és azoknak is, akik bár a házasságra vonatkozó hagyományos kánonoknak nem megfelelő helyzetben élnek, de őszinte vágyat mutatnak arra, hogy közelebb kerüljenek a szentségekhez a tisztázás, “megkülönböztetés” megfelelő időszaka után”.

Coccopalmerio február 21-én, Pentinnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a fent említett lelkipásztori útmutatás nem szegi meg a kánoni törvényt vagy az egyház tanítását. Azzal érvelt, hogy ahhoz, hogy az illetők szentáldozásban részesüljenek, mindössze arra van szükség, hogy “vágyat érezzenek” a változásra, nem fontos semmiféle konkrét lépés.

Amikor Pentin megkérdezte, hogy objektív bűnben élő párok számára nem volna-e jobb, ha teljesen felszámolnák a bűnös helyzetet, a bíboros ezt válaszolta:

Hogyan lehet véget vetni az egésznek, ha az sérülést okoz embereknek? Az a fontos, hogy az illető személy nem akar ebben a kapcsolatban élni, ki akar lépni ebből a kapcsolatból, de nem teheti meg. Két dolgot kell összeilleszteni: akarom, de nem vagyok rá képes. És nem a magam, hanem mások kedvéért nem vagyok rá képes. Nem tehetem meg, mások javát szem előtt tartva. 

Ha a pár tud testvérként élni, ez óriási. De ha nem képesek rá, mert ez véget vetne kapcsolatuknak, amelyet pedig meg kell őrizni ezeknek az embereknek a kedvéért, akkor tegyenek meg mindent legjobb tudásuk szerint. Látja? Ez minden. Úgy látszik, hogy ennek az egész bonyolult ügynek van egy logikus magyarázata, indoklása.

Ha mások egyéb nézőpontokból indulnak ki, akkor más végkövetkeztetésekhez juthatnak. De én azt mondanám, hogy akkor valami hiányozna az emberi lényből. Nem károsíthatok meg egy személyt, hogy kerüljem a bűnt egy olyan helyzetben, amelyet nem én teremtettem; már benne találtam magam, ez egy olyan helyzet – ha én vagyok ez a nő, - amelyet rossz szándék nélkül fogadtam el.

(Az interjúban a bíboros egy háromgyerekes anyát hoz fel példának, aki már tíz éve él együtt egy házas férfival.)

Ellenkezőleg, megpróbálok jót tenni és abban a pillanatban azt hittem, hogy jót tettem, és minden bizonnyal valóban jót tettem. De talán, ha már az elején tudtam volna erkölcsi bizonyossággal, hogy ez bűn, akkor talán nem hoztam volna magam ilyen helyzetbe. De most már benne vagyok. Hogyan forduljak vissza? Egy dolog elkezdeni valamit, egy másik félbeszakítani azt. Ezek szintén különböző dolgok, nemde?

Pentin ezek után azt kérdezte, hogy az egyház továbbra is fenntartja-e törvényét, amely megköveteli, hogy a szentségek kiszolgálói visszautasítsák a szentáldozást azoknak, akik „nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul” kitartanak (915.kán)? Coccopalmerio igennel válaszolt, de hozzátette, hogy a szentáldozást nem lehet visszautasítani pároktól, akiknek “szándékukban áll változtatni” helyzetükön, de a körülmények miatt azt választják, hogy nem változtatnak rajta.

Amikor Pentin kifejezetten megkérdezte, hogy ezeknek a pároknak meg kell-e változtatniuk életstílusukat, mielőtt szentáldozáshoz járulnának, a bíboros azt válaszolta, hogy nem.

Nem, a szándékukat kell megváltoztatniuk, nem életstílusukat. Ha arra várunk, hogy valaki megváltoztassa életstílusát, akkor soha többé nem lehetne senkit sem feloldozni. A szándék a fontos. Meg akarok változni, akkor is, ha tudom, hogy nem vagyok rá képes.

Coccopalmerio nem értett egyet azzal, hogy az „újraházasodott” katolikusoknak adott engedély, hogy szentáldozáshoz járuljanak, mások számára botrány forrásává válhatna.

A könyvben elmondom, hogy szükség van a hívek oktatására, hogy amikor látják, hogy két elvált és újraházasodott személy áldozni megy, akkor ne mondják azt, hogy az egyház most azt mondja, hogy állapotuk jó, tehát a házasság már nem felbonthatatlan. Gondolják azt, hogy ezeknek az embereknek okuk van rá, ami miatt nem tudják megváltoztatni körülményeiket és ezeket az okokat az egyházi hatóságok megvizsgálták. Arra várakozva, hogy megváltozzanak, az egyház vágyukra fektetett hangsúlyt, arra a szándékukra, hogy megváltozzanak, miközben ez lehetetlen. Tehát ez egy azok közül az esetek közül, amikor lehetséges, hogy az egyház azt mondja: menjetek áldozni. Érti? Szükség van a hívek oktatására. Ez nem szabad, hogy lehetőséget adjon botrányra, hamis ítélkezésre. Szükség van a hívek oktatására. Látja? Ezt mind megírtam.

Azt mondta, hogy ha a hívek megfelelő oktatásban részesülnek, akkor az áldozáshoz járuló házasságtörőket nem tekintik majd annak a jeléül, hogy az egyház elnézi házasságtörésüket.

Az emberek azt gondolhatnak, amit akarnak. De ha kitartasz a mellett, amit az egyház mond, aki elmagyarázza neked, akkor már nem gondolkozhatsz másként.

Amikor Pentin megkérdezte Coccopalmeriot, hogy vértanúk, mint Morus Szent Tamás hiába haltak-e meg a házasság felbonthatatlanságának védelmében, a bíboros azt mondta, hogy „nem volt képes jól elmagyarázni”, hogy valakinek miért kellene ezért meghalnia.

Álljunk itt meg, mert tudom, hogy nem lennék képes elmagyarázni ezt jól neked. Ezek az emberek – vegyük például azokat az asszonyokat, akikről a könyvben beszélek – mindenkinek azt mondják, hogy a házasság felbonthatatlan: „Rossz helyzetben vagyok. De szeretnék rajta változtatni, pontosan azért, mert a házasság felbonthatatlan. De pillanatnyilag nem tehetem meg”.

Ha továbbra is azt mondod, hogy a házasság nem felbonthatatlan, az azt jelenti, hogy nem értettük meg egymást; de ez az asszony továbbra is azt mondja, hogy a házasság felbonthatatlan. De hogyan tudna kilépni ebből a kapcsolatból? A férfi (férje, akivel polgári házasságot kötött) meg fogja ölni magát. Ki fog gondoskodni a gyerekekről? Nem lesz anyjuk. Ezért tehát neki ott kell maradnia.

***

Gerald E. Murray atya, kánonjogi doktor, a The Catholic Thing magazinban elemezte Coccopalmerio bíboros könyvét.

Bíborosok összecsapása - egy kánonjogász szemével

 

Coccopalmerio bíborost érintő többi hírünk:

Coccopalmerio bíboros: a szentáldozási útmutatóm nem vonatkozik meleg párokra

Vatikáni könyvbemutató: az Amoris Laetitia valójában vitaindító irat

A Vatikán nemhivatalos "hivatalos" választ adott a Dubiára

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr6012334687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.