A vita Ferenc pápáról helyénvaló, de forradalomra nincs szükségünk
2017. március 15. írta: Ibun

A vita Ferenc pápáról helyénvaló, de forradalomra nincs szükségünk

Az alábbiakban Dwight Longenecker atya kommentárjának magyar nyelvű fordítását közöljük, ami eredetileg a Crux online katolikus magazinban jelent meg.

5919cb1091779040694e038a7f5def53-1024x745.jpegAz élénk vita Ferenc pápaságával kapcsolatos különféle kérdésekben teljesen helyénvaló, mivel az Egyház egy nagy olasz család, amiben a vita természetes. Amire azonban nincs szükségünk, az a protestáns reformációhoz hasonló forradalom, amivel végeredményben mindenki a saját pápájává válik.

Egyik nap egy egyházi összejövetelen megkérdeztem egy konzervatív barátomat Ferenc pápa legújabb médiaszenzációjáról. A barátom hithű és jókedélyű katolikus, de egy pillanatra elgondolkozott, majd elmosolyodott, és azt mondta: "Minden nap imádkozom a pápáért...azután ignorálom őt."

A válasza tükrözi a Ferenc pápával kapcsolatos növekvő elégedetlenséget a konzervatív körökben. Az Trump-ellenes tüntetők "Nem az én elnököm" feliratokat lengetnek. Meglehet, hamarosan a konzervatív katolikusok is a Vatikánhoz vonulnak "Nem az én pápám" feliratokkal a kezükben.

A valóság nem áll messze a képzelettől: az elmúlt hónapban maga Róma volt teleragasztva poszterekkel, amiken egy mogorva Ferenc pápa képe szerepelt. A helyi római dialektusban megírt plakátok azzal vádolták a pápát, hogy "eltávolított papokat, lefejezte a Máltai Lovagrendet" és "bíborosokat ignorált".

A bírálók nem csupán kétségbeesett jobboldali összeesküvéselmélet-gyártók. A köztiszteletben álló újságíró, Phil Lawler Ferenc pápaságát "katasztrofálisnak" nevezte. Rod Dreher is csatlakozott azok kórusához, akik Vincenzo Paglia bíborosnak nemcsak a részvételét bírálják egy homoerotikus templomi falfestmény megalkotásában, hanem az ő Ferenc pápa általi elnöki kinevezését is a II. János Pál pápáról elnevezett Házasság és Család Pápai Intézete élére.

Mindeközben a londoni The Times egy szóbeszédről számolt be, ami szerint bíborosok egy csoportja mostanra megbánta Ferenc pápa megválasztását, és a lemondását akarják, ahogy az elmúlt nyáron a konzervatív publicista, Adam Hall is lemondásra kérte a pápát.

Konzervatív katolikus weblapok és bloggerek kritizálják Ferenc pápaságát, amiért a zavartkeltést segíti elő a házasság gyakorlatában, a tanításában zavaros, kiszámíthatatlan és önkényuralmi. Azzal vádolják őt, hogy a melegpropagandát segíti elő, dicsőíti a protestánsokat, a politikai korrektség kedvéért eljelentékteleníti a tanítást, és többet törődik a környezet megmentésével, mint a lelkek megmentésével.

Jogosak a bírálatok? Lehetsz hithű katolikus, miközben kritizálod a pápát? Ha elégedetlen vagy a pápával, izzítsd be az ujjaid, írj valami tüzes bírálatot, és vidd azt az internet szupersztrádájára, a Facebookra, a Twitterre, vagy az utcára?

Az elégedetlen katolikusoknak abba kellene hagyniuk a füstölgést, és inkább ki kellene vonulniuk "Nem az én pápám!" feliratokat lengetve?

Nem hiszem, és megmondom, miért.

Fel kellene tennünk a kérdést, hogy a tiltakozások valójában mit érnek el. Amikor igazi elnyomás és diktatúra van, az alulról jövő forradalom időnként működik. A Szolidaritás mozgalom Lengyelországban és a "puha forradalmak" Kelet-Európában, amik a kommunizmus bukását segítették elő, működőképesek voltak.

Azonban a történelem megmutatja nekünk, hogy a legtöbb protest mozgalom vagy működésképtelen, vagy romboló. A tiltakozás ritkán vezet hatalomváltáshoz, és gyakran csak ellenállást, erősödést, és további elnyomást hoz a fennálló hatalom felől.

Ráadásul a tiltakozás dialektikája nem a katolikus út. Működhet bizonyos politikai körülmények között, de a katolikus út nem a forradalmaké, hanem a reformoké.

Egy jó történelmi összehasonlítást Szent Ferenc és Luther Márton között végezhetünk. Mindketten őszinték voltak a Krisztus és evangéliuma iránti szeretetükben, és mindketten olyan egyházzal néztek szembe, amit korrupt, haszonleső, és erkölcstelen emberek vezettek. Luther tiltakozott, és rettenetes szakadást okozott. Szent Ferenc újjáépítette és megújította Krisztus egyházát evangéliumi szegénységgel, alázattal, és a Szentlélekkel való lángoló feltöltekezéssel.

Ez nem jelenti azt, hogy a konzervatív bírálóknak egyszerűen csak hallgatniuk, imádkozniuk, fizetniük, és engedelmeskedniük kellene. Az egyház egy nagy olasz család, a nagy olasz családokban pedig hangos viták vannak. A vita és egyet nem értés az egyházban semmi újat nem jelent, és bár rosszulesik, az nem mindig romboló.

Az élénk viták hevében gyakran új szempontok nyílnak meg, és az előrelépés friss útjait fedezzük fel. A konzervatív bírálóknak szólniuk kellene, érvekkel és tisztelettel, és oda kellene figyelni rájuk.

Ferenc pápa világosan nem Szent II. János Pál pápa, ahogy nincs meg benne XVI. Benedek intellektuális éleslátása és teljesítménye sem, azonban más ajándékokat és képességeket visz a hivatalába. Az egyszerűsége, a szegényekkel való törődése, és az evangélium iránti világos elkötelezettsége inspiráló és hiteles.

Ő a pápa, és valamennyi katolikusnak becsülnie és tisztelnie kellene a történelmi hivatalát, akkor is, ha élesen vitatják a személyes intézkedéseit és preferenciáit.

Baj az, ha néhány katolikus nem nagy rajongója Ferenc pápának? Számos olyan katolikus van, aki nem volt oda II. János Pálért és XVI. Benedekért. És akkor mi van? Ha katolikusok elégedetlenek a pápájukkal, az annak jele lehet, hogy mindenekelőtt túl sokat foglalkoznak a pápával.

A pápai hivatal létfontosságú a katolikus egyház számára, de Krisztus egyháza több, mint a pápaság, és bizonyosan több, mint bármely személy, aki a hivatalt betölti.

Az elégedetlenségük valamely pápával azzal az üdvös hatással járhat, hogy az odaadásukat az Uruk és Megváltójuk, Jézus Krisztus felé fordítják. Maga Ferenc pápa csökkentette a pápaság dominanciáját, és megpróbálta a figyelmünket a saját plébániánkon adódó feladatokra fordítani. Hallgatnunk kellene erre a tanácsra.

A pápasággal és a vatikáni politikával kapcsolatos valamivel kisebb megszállottság segítené a katolikusokat összpontosítani arra a meghívásra, hogy gyűrjék fel az ingujjukat, hirdessék az evangéliumot, és végezzék Isten munkáját, ahol vannak, és azzal, amilyük van.

Talán kevesebbet kellene aggódnunk a pápa miatt, és többet aggódnunk a szükséget szenvedő szomszédunk miatt. Talán többet kellene olvasnunk a Bibliánkat, mint a pápával, a püspökökkel, és bíborosokkal kapcsolatos pletykát az interneten. Talán kevesebb paranoia, és több imádság kellene.

Végül, azok felé, akik "Nem az én pápám!"-at kiáltanak, egy határozott kérdés merül fel: ha ő nem a te pápád, akkor ki az?

Ez az a dilemma, amivel a protestáns forradalmárok is szembesültek. Amikor megszabadultak a pápától, akit nem szerettek, más tekintélyt kellett választaniuk.

Amikor megszabadultak a pápától, nem volt többé pápájuk.

A saját pápáikká váltak.

(Forrás: Crux)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr9212340995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.