Sarah bíboros: "Az igazi liturgiának a mennyországot kell tükröznie"
2017. április 01. írta: Katolikus Válasz

Sarah bíboros: "Az igazi liturgiának a mennyországot kell tükröznie"

cardinal_robert_sarah_prefect_of_the_congregation_for_divine_worship_and_the_discipline_of_the_sacraments_at_the_vatican_feb_10_2015_credit_bohumil_petrik_cna_cna_2_10_15.jpgRobert Sarah bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa szerint a II. Vatikáni Zsinatot követő viták és visszaélések ellenére a katolikus liturgia végső soron az egység forrása, ami a keresztényeket a kereszt áldozatában és megváltásában formálja. Sarah bíboros minderről egy Kölnben tartott liturgikus konferencián beszélt, március 31-én.

A bíboros szerint ha a katolikusok úgy érzik, hogy egy megosztó "liturgikus háború" részesei, azt "tévútnak" kell tekinteniük. A liturgia ehelyett "a legtökéletesebb példa olyan helyre, ahol a katolikusok az egységet kell, hogy megtapasztalják az igazságban, a hitben, és a szeretetben".

"Ennek eredményeként elképzelhetetlen a liturgiát úgy ünnepelni, hogy közben testvérgyilkos érzület és gyűlölet van bennünk. Ebben a szemtől szembe állásban Istennel, ami a liturgia, a szívünk mentes kell, hogy legyen minden ellenségeskedéstől, ami szükségessé teszi, hogy mindenki érzékenységét tiszteletben tartsuk." - mondja a bíboros.

Sarah bíboros hangsúlyozta, hogy szükség van annak újbóli megerősítésére, hogy a II. Vatikáni Zsinat sohasem hívott a múlttal való szakításra. Utóbbi gondolat helyett a zsinatnak a liturgikus megújulásról való hiteles elképzelését kellene előtérbe helyeznünk.

A prefektus bíboros a beszédét a XVIII. Kölni Nemzetközi Liturgikus Konferencián monta el, ami XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum instrukciójának 10. évfordulójára összpontosított. Benedek pápa instrukciója bátorítást adott a papok számára, hogy a római katolikus liturgiát az 1962-es latin nyelvű Római Misszálé szerint ünnepeljék, amit ma a liturgia "rendkívüli" formájaként ismerünk.

Beszédében a bíboros - amelyet egyéb kötelezettségei miatt nem tudott személyesen megtartani - a liturgiával és az Egyház II. Vatikáni Zsinat utáni irányvonalával kapcsolatos különféle vitákkal foglalkozott.

Boldog VI. Pál a zsinatot követően adta ki az új Római Misszálét, amit ma "rendes" formaként ismerünk, és amit világszerte latinról helyi nyelvekre fordítottak le. Sarah bíboros szerint a liturgiának mind a rendes, mind a rendkívüli formája "a liturgia szépségét, szentségét, csendjét, történetiségét, misztikus dimenzióját, és imádatát" kell, hogy tükrözze a hívek felé.

"A liturgiának szemtől szembe kell állítania minket Istennel, személyes kapcsolatba és intenzív belsőségességbe vonva minket Vele. A Legszentebb Szentháromság belsőségességébe kell, hogy merítsen minket." - mondta a bíboros, majd hozzátette: "a liturgia lehetővé kell, hogy tegye számunkra, hogy mindannyian elérjük a hit egységét, és Isten Fiának igaz ismeretét."

A prefektus bíboros elutasított minden olyan igyekezetet, ami a Római Misszálé két formáját, vagy a római liturgiát és a keleti katolikus egyházak liturgiáit szembeállítja egymással. "Inkább be kellene lépnünk a liturgia nagy csendjébe, lehetővé téve a magunk számára, hogy gazdagodjunk a liturgia valamennyi formájával, legyenek bár épp latinok vagy keletiek" - mondta Sarah bíboros.

Misztikus csend és szemlélődő lélek nélkül a liturgia nem marad más, mint "alkalom gyűlölködő megosztottságra, ideológiai konfrontációkra, és a gyengék nyilvános megszégyenítésére, azok által, akik tekintélyt tulajdonítanak maguknak - ahelyett, hogy az egységünk és közösségünk helyszíne lenne az Úrban".

Sarah bíboros beszélt a liturgikus formálás fontosságáról, aminek a hitvallással, és a Katolikus Egyház Katekizmusa alapján végzett katekézissel kell kezdődnie. Ez a formálás "megvéd minket attól a veszélytől, amit bizonyos 'újdonságokra' vágyó teológusok többé-kevésbé tanult különcködései jelentenek".

Sarah bíboros szerint valamennyi autentikus keresztény liturgia törekvést is magába foglal aziránt, hogy fejlessze és értékelje a saját szépségét és szentségét, valamint, hogy "fenntartsa a helyes egyensúlyt a hagyományhoz való hűség és a legitim fejlődés között". Ez utóbbi azt jelenti, hogy "teljes mértékben és radikálisan" el kell utasítani minden olyan értelmezést, ami a liturgikus történelmet a múlttal való szakításként mutatja be.

A bíboros hosszasan beszélt a liturgia körüli megosztottságról, súlyos kritikákat is megfogalmazva bizonyos visszaélésekkel szemben.

Miközben a szakrális érzület elválaszthatatlan a liturgiától, egyes híveket mégis annyira rossz bánásmódban részesítenek vagy megbotránkoztatnak a liturgia babonás ünneplésével, hogy már "liturgikusan otthontalanná" váltak.

Sarah bíboros bírálta a liturgikus reform azon módját, ami szerinte kudarcot vallott a II. Vatikáni Zsinat által elképzelt hiteles megújulás megvalósításában. Ez a mód "babonás lelkülettel" lett megvalósítva, és helytelenül azt célozta, "hogy bármi áron megszabaduljon attól az örökségtől, amit teljesen negatívnak és meghaladottnak állított be azért, hogy szakadékot képezzen a zsinat előtti és utáni idők között".

Sarah bíboros szerint a II. Vatikáni Zsinatnak nem állt szándékában, hogy "szakítás legyen a hagyománnyal", hanem sokkal inkább újra felfedezni és megerősíteni akarta a hagyományt, "annak legmélyebb jelentőségében".

"Valójában amit a 'reform reformjának' nevezünk, és amit pontosabban talán 'a rítusok kölcsönös gazdagításának' kellene hívnunk - hogy XVI. Benedek tanításában szereplő kifejezést használjuk -, mindenekelőtt lelki szükség." - mondta a bíboros.

"Joseph Ratzinger bíboros fáradhatatlanul ismételgette, hogy a válság, ami az Egyházat megrázta az elmúlt ötven évben, különösen a II. Vatikáni Zsinat óta, a liturgia válságával, és így az isteni liturgia alapelemei iránti tiszteletlenséggel, azok megszentségtelenítésével és horizontálissá tételével áll kapcsolatban."

Ahogy Ratzinger bíboros írta a visszaemlékezéseiben, meggyőződése, hogy "a válság az Egyházban, amit ma tapasztalunk, nagymértékben a liturgia szétesésének köszönhető".

Sarah bíboros hozzátette: "nem lehetünk vakok a katasztrófára, pusztításra, és szakadásra, amit az élő liturgia modern szószólói indítottak el az Egyház liturgiájának a saját ötleteik szerinti átformálásával."

A bíboros szerint azok, akik negatív változásokat rendeltek el a liturgiában, elfelejtették, hogy az nem pusztán imádság, de legfőképpen misztérium, "amit nem érthetünk meg teljesen, de amit el- és be kell fogadnunk, hittel, szeretettel, engedelmességgel, és az imádás csendjével." A prefektus szerint ez az igazi jelentése a zsinat bátorításának, hogy "a hívek aktívan vegyenek részt" a liturgiában.

A "hit válsága" számos keresztény hívőt, különösen papokat és püspököket érintett a zsinat óta, és képtelenné tette őket arra, hogy megértsék az eucharisztikus liturgiát úgy, mint ami azonos a kereszt áldozatával. Sarah bíboros hangsúlyozta, hogy a szentmise "Krisztus élő áldozata, aki meghalt a kereszten, hogy megszabadítson bennünket a bűntől és a haláltól, hogy feltárja az Atyaisten szeretetét és dicsőségét". A szentmise valamennyi ünneplése "az Isten dicsőítését és imádását, valamint az ember megmentését és megszentelését" célozza.

Isten igazi imádói nem a saját ötleteik és kreativitásuk szerint reformálják a liturgiát, azért, hogy a világnak tetszenek. Ehelyett "a világot reformálják az evangéliummal", hogy a világot segítsék a liturgiához, ami "annak a liturgiának a képe, amit örök időkön át a mennyei Jeruzsálemben ünnepelnek".

Sarah bíboros ajánlotta XVI. Benedek megközelítését. A pápa 2007-ben a Summorum Pontificumhoz írt és a püspököknek szánt kísérőlevelében azt írta, hogy a célja, "hogy kölcsönösen gazdagítsa a római rítus két formáját" és lehetőséget adott rá, hogy tökéletesítsék őket "a mindkettőre jellemző legnagyszerűbb elemek kihangsúlyozásával".

A bíboros útmutatást adott a Summorum Pontificumhoz is, kiemelve, hogy azt "nagy gondossággal" kellene alkalmazni, és nem mint "egy negatív és visszafejlődést szorgalmazó dokumentumot, ami a múlt felé fordul". Szintén nem szabadna az úgy alkalmazni, "mint olyasmit, ami falakat épít és gettót hoz létre".

Ehelyett "egy fontos és értékes hozzájárulás" kell, hogy legyen "az Egyház jelenlegi és jövőbeli liturgikus életéhez". Hozzájárulást adhat a liturgikus mozgalomhoz, amiből "egyre több és több ember, különösen a fiatalok, oly sok igaz, jó, és gyönyörűséges dolgot merítenek".

Ahol a liturgia rendkívüli formáját ünneplik - mondja a bíboros -, onnan a lelkipásztorok "nagyobb buzgóságot" jelentenek mind a hívek, mind a papok részéről. Ahol a liturgia rendes formáját ünneplik, ott különösen pozitív hatás tapasztalható a liturgiában az Eucharisztia imádási formáinak újrafelfedezésével, mint amilyen a térdeplés és térdhajtás.

Sarah bíboros elmondta, hogy a "szent csönd" fontosságának megújult lelkülete jelent meg a szentmise fontos részeiben, ami lehetővé teszi a papok és a hívek számára, hogy "belülről megéljék a hit misztériumát, amit ünneplünk".

A bíboros szerint a liturgikus reform maga egy misztikus céllal bír: "A liturgiának mindig meg kell újítania magát, hogy még hűségesebb legyen az ő misztikus lényegéhez."

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr512394553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.