Született 1694-ben a Genuától északra fekvő Ovadában nemes származású szülőktől. Családi neve Danei Pál Ferenc volt. Gyermekkorban jutott árvaságra. Igen nagy hatással volt reá édesanyjának bensőséges jámborsága és emléke. Kora ifjúságától haláláig a leggyöngédebb szeretettel viseltetett Szűz Mária iránt, akinek különös pártfogását élvezte. Mint kis fiú egyszer folyóba esett, s csak a Szent Szűz közbenjárása mentette meg a biztos haláltól. Kemény önmegtagadásain kívül ennek az áhítatos kegyeletnek köszönhette, hogy ifjúságát a legtisztább élettel élte át. Játszótársaival s János nevű testvérével szeretett együtt imádkozni, nem egyszer intézett prédikációt hozzájuk. De öntudatos korától kezdve a legnagyobb tiszteletet az Úr Krisztus keresztje és kínszenvedése iránt tanúsította. Péntekenként ecettel és epével kevert víznél nem vett egyebet magához. Amikor pedig egyszer a templomban imádság közben egy súlyos pad lábára dőt s azt súlyosan megsebezte, oda sem ügyelt: a vérzést rózsának nézte, amelyet Isten küldött neki... Az ilyen mély lélekben korán kifejlődött az erős vágy a vértanúság után. Be is állt Velencében keresztesvitéznek, hogy a török ellen küzdjön s vérét ontsa Krisztusért. De nemsokára a szentségházból hangot hallott, amely tudtára adta, hogy az Úr másféle katonának hívja. Erre visszatért hazájába. Abban az időben egy látomás biztosította, hogy szent szenvedni vágyása teljesül: Ostort látott, melynek minden szálára ez volt ráírva: Szeretet!
Otthon nagybátyja után szép örökség várt reá, s kedvező házassági ajánlatokkal ostromolták. De ezek semmiségek voltak szemében. A hivatás parancsoló szava, miként az égbenyúló honi piemonti hegyek, teljesen az Úristenhez szólítottak. Szövetkezett néhány társával s az Orbetello helység fölött emelkedő Argentaro hegyre vonult. Ebben a remetemagányban sokat foglalkozott egy új társulat alapításának tervével. Az új szerzet terjesztené az Úr Krisztus evangéliumát, hirdetné a bűnbánatot főleg példával, de legfőképpen a szent kereszt és a kínszenvedés tisztelete által. Látomásai megerősítették terveiben: látta a társulat fekete öltönyét, a szív fölötti részen egy szívvel, az Úr Jézus szívével, benne a kínszenvedés eszközeit e fölírással: Jesu Christi passio (Jézus Krisztus kínszenvedése) s fölötte a keresztet.
Alapos vizsgálat után Gattinara Ferenc alesszandriai püspök az alapszabályokhoz megadta hozzájárulását s 1720 nov. 22-én beöltöztette abba a remeteruhába, amelynek alakját Szűz Mária mutatta meg neki a hegyen. Ezután újabb magányba vonulás és elmélyedés következett a castellazói templom mellett, nemsokára pedig megkezdette bűnbánati prédikációit s a szent kereszt tiszteletének hirdetését a népnél. A remete prédikátor apostolkodását nagy sikerek, sőt csodák kísérték. Ez a működés amellett toborzóerőt is jelentett: többen csatlakoztak hozzá, köztük hűséges János testvére is. XIII. Benedek pápa 1725-ben abba is belement, hogy novíciusokat vegyen föl. E nagy kegy elnyerése után testvérével együtt elvégezte a teológiát s 1727-ben mindkettőjüket pappá szentelték. Pál akkor 33 éves volt: a krisztusi papságot abban az évében vehette föl, amelyben az Úr meghalt a kereszten. Fölszentelése után vándorapostolkodáshoz fogott. Állandó jellegű szerzetesház alapítására csak 1737-ben került rá a sor. Az első ház ott épült a Monte Argentarón, ahová a Szent Szűz valamikor hívta, azon a helyen, amelyet a Szent Szűz jelölt ki. Ettől kezdve elhagyta családi nevét s a Keresztről nevezett Pál nevet vette föl. Társulatát a nagy XIV. Benedek (1740-1758) erősítette meg 1741-ben. Ezzel elérte földi élete legfőbb célját, megalkotta életművét.
Az új szerzet neve „a Szent Keresztről és a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedéséről nevezett sarutlan papok kongregációja”. Közönségesen passzionistáknak nevezik őket. A szigorú szerzetet a Szentszék 1769-ben, majd az alapító halála után 1785-ben újra megerősítette s szigorúságán valamelyest enyhített.
Keresztes Szent Pál a legmélyebb lelkek közé tartozik. Egész életén keresztül a legteljesebben abból a keresztből élt, amelyen a világ üdve függött s amelyből a mi üdvösségünk fakadt. Péntekenként hevesebben dobogott a szíve s szent fölhevülésében valósággal megperzselte ruháját. Ez a nagy kereszttisztelet adja meg nagy bölcsességének, áldozatos és egyetemes szeretetének s az Úristentől nyert különös kegyelmeinek és nagy sikereinek magyarázatát.
A keresztet azonban nemcsak tisztelte és hirdette, hanem hordozta is. Első társai testvére kivételével elhagyták, a pápa nem fogadta kihallgatáson, a szerzet megerősítése hosszú-hosszú éveken át késett. Szíve vérzett. De a kereszt bölcsességével arra gondolt, hogy ezek a megpróbáltatások rózsák, amelyeket Isten küldött. Kedvelt mondása volt: „Isten nagyon megtisztel bennünket, amikor kedvét leli abban, hogy mi is azon az úton járjunk, amelyen egyszülött Fia járt”.
Rengeteg bűnöst és tévelygőt térített meg. Szigorú élete s azok a patakzó könnyek, amelyek nélkül nem tudta elmondani az Úr kínszenvedését, hihetetlen hatással voltak a hallgatóságra. Az Úristen természetfölötti adományai pedig csak növelték a hatást. Megtörtént pl., hegy beszédjét többezer lépésről is a legtisztábban hallották.
A keresztből áradó szeretet teljesen átjárta szívét s amikor ötven éves szakadatlan munkája végéhez közeledett, mindenből kiolvasta s mindenre kiárasztotta ezt a szeretetet. A feléje néző virágoknak és a fűnek ezt mondogatta: „Csak legyetek nyugodtak, csak legyetek nyugodtak!” Mintha csak ezt akarta volna mondani: „Legyetek nyugodtak, Isten szeret benneteket, s érette én is szeretlek!”
Élete vége felé nagy öröm érte: XIV. Kelemen pápa 1773-ban a szerzetnek adományozta a római Szent János és Pál templomot a Celio dombon. Pál mint rendfőnök ide költözött. Itt szólította magához az Úr 1775 okt. 18-án 81 éves korában. Fiai az ő kívánságára a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésének történetét olvasták föl Szent János evangélista írása szerint, s e nagypénteki passio hallgatása közben hunyt el. Holttestén szíve fölött beégetve találták Jézus legszentebb nevét. Fiaitól azt kívánta, hogy szívük fölött ruhájukon viseljék ezt a nevet, önmagán többet kívánt: eleven testébe égette bele. Fiai még ma is beöltözés és fogadalomtétel alkalmával fakeresztet vesznek vállukra és töviskoronát fejükre.
IX. Pius 1867 Szent Péter és Pál napján (jún. 29) Keresztes Pált a szentek sorába iktatta s ünnepét ápr. 28-ra tette. Munkája most is él fiaiban. A passzionisták (körülbelül 2000-en 100 házban) Európa legtöbb országában dolgoznak s eljutottak Amerikába és Ausztráliába is. Különösen jelentős az az apostoli működés, amelyet szomszédságunkban, a görög keleti Romániában és Bulgáriában fejtenek ki a 18. század óta. Ők gondozzák Rómában a híres Szent Lépcsőt (Santa Scala), amelyen az ősi hagyomány szerint a megostorozott Urat Pilátushoz vezették s amelyet Szent Ilona (aug. 18) az örök városba hozatott.
UGYANERRE A NAPRA ESIK:
Szert Vitális és Valéria vértanúk + 62.
Szent Gervázius és Protázius vértanúk szülei, otthonukból Ravennába utaztak, mikor éppen egy Urzicínus nevű keresztény került a bírák elé. Vitális nagybátran odament, az ingadozó Urzicinust vértanúságra segítette, holttestét eltemette. De ezzel a tettével önmagának is készítette a vértanúság útját.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)
