A papi "pedofília" valójában rosszul megélt homoszexualitás
2017. június 06. írta: Katolikus Válasz

A papi "pedofília" valójában rosszul megélt homoszexualitás

Az áldozatok 81%-a férfinemű, 90%-uk túl van már a nemi érésen

2017-06-02-abuse.jpgAz amerikai katolikus püspöki konferencia (USCCB) új jelentésében szereplő eredmények ismét megerősítik, hogy a papi pedofilbotrányok döntő része nem pedofíliáról, hanem (visszaélésszerűen megélt) homoszexualitásról szól.

Pedofíliának, annak pszichiátriai definíciója szerint, kizárólag az minősül, ahol az áldozat még nem érte el a serdülőkort, azaz nincs még túl a nemi érésen (ez tipikusan 10-12 éves kornál fiatalabb áldozatot jelent). A pedofília az amerikai jogban nem használt fogalom, médiatudósításokban azonban előszeretettel használják minden olyan esetre, ahol egy felnőttkorú elkövető bármilyen szexuális természetű visszaélést követ el egy törvényes felnőttkort (tipikusan 18 éves kort) még nem elért áldozattal szemben.

A múlt csütörtökön kiadott USCCB éves jelentés szerint a visszaélési botrányokban "Az áldozatok 81%-a férfinemű", akik életkorának megoszlása alapján "tízből egy 10 év alatti". A jelentés azt is megerősíti, hogy ezek az eredmények "hasonlóak a 2015-ös jelentésben közöltekhez".

A John Jay Büntetőjogi Kollégium hasonló eredményekről számolt be. Miután a szexuális visszaélések botránya 2002-ben kirobbant a médiában a Boston Globe tényfeltáró munkája nyomán, a USCCB egy vizsgálóbizottságot hozott létre, ami az ügyek kivizsgálását a John Jay Kollégiumra bízta. A Kollégium 2004-ben kiadott jelentése szerint a visszaélések áldozatainak 80%-a volt férfinemű, és 90%-uk már a nemi érésen túli fiatal. Egy újabb, 2011-ben kiadott jelentés ismét megerősítette ezt: aszerint az áldozatok 81%-a volt férfinemű, akik közül 78% volt már túl a nemi érésen.

Dr. Paul McHugh, a Johns Hopkins University orvosi karának pszichiátriaprofesszora, és a USCCB vizsgálóbizottságának tagja megállapította, hogy a szexuális visszaélések jelensége valójában "homoszexuális predáció volt az amerikai katolikus fiatalok között".

A legújabb USCCB riport rengeteg feljelentésről beszámol. Ezek legtöbbjében a molesztálás évtizedekkel ezelőtt történt. A riport szerint 2015 júliusa és 2016 júniusa között 914 "hitelt érdemlő gyanúsítás történt kiskorúval [itt: 18 év alatti személlyel - a szerk.] szemben". Öt esetet leszámítva, ahol a feljelentés "18 év alatti" személytől származott, a többi 909-et "felnőttek tették, akikkel szemben a visszaélés akkor történt, amikor még kiskorúak [itt: 18 év alattiak - a szerk.] voltak".

A jelentés leszögezi, hogy a gyanúsítások szerinti szexuális visszaélésekből nagyon kevés történt csak a közelmúltban, és az ezekről szóló gyanúsításoknak is csak egy töredéke bizonyult hitelt érdemlőnek. "A gyanúsítások többsége a régmúltra vonatkozott" - áll a jelentésben. "Az idei meghallgatásokon 25 olyan feljelentést tettek, amiben jelenlegi kiskorúak [itt: 18 év alattiak - a szerk.] érintettek. A meghallgatássorozat végére két feljelentés bizonyult megalapozottnak, nyolc továbbra is vizsgálat alatt áll, 11 feljelentés pedig megalapozatlan volt."

Az összesen 914 megalapozottnak ítélt feljelentés több, mint kétszerese az egy évvel korábbi 384-hez képest. Ez a második legnagyobb szám a jelenlegi rekord 1083 után, ami 2004-es adat; 2004 volt az első olyan év, amikor a USCCB ezeket a statisztikákat nyilvánosságra hozta.

A jelentés az éles növekedést a Minnesota államban tett feljelentéssorozatnak tulajdonítja. "Az idei év növekedése a feljelentések számában Minnesota hat egyházmegyéjéből jön, mivel ott az állam 2016 májusáig feloldotta az ilyen ügyek elévülését" - áll a jelentésben. Minnesota 2013-ban átmeneti időre feloldotta a 18 év alattiak ellen elkövetett szexuális visszaélések elévülését. A minnesotai jogrend alapesetben az ilyen bűncselekményeket elévültnek tekinti, miután az áldozat betöltötte a 24. életévét.

A jelentés szerint a 914 megalapozottnak ítélt feljelentés szexuális visszaélés miatt 730 esetben érkezett "egyházmegyés vagy eparchiális pappal vagy diakónussal" szemben, míg a többi 184 olyan egyének ellen szólt, "akik pap, szerzetes, vagy diakónus tagjai" különféle vallási intézményeknek. Azokat a feljelentéseket, amelyeket elutasítottak, négy kategóriába sorolták: "alaptalan vád, egyértelműen hamis vád, már nyomozás alatt lévő ügy, vagy bizonyíthatatlan".

Az állítólagos elkövetők többsége mostanra vagy halott, vagy laicizálták, vagy eltűnt. "A 2015. július 1-e és 2016. június 30-a között beazonosított állítólagos elkövetők körülbelül négyötöde (82%-a) már elhunyt, a szolgálatból korábban eltávolított, laicizált, vagy eltűnt személy" - áll a jelentésben.

A papnevelésre vonatkozó szentszéki direktívák következetesen elutasították annak lehetőségét, hogy a saját nemükhöz vonzódó személyek pappá legyenek szentelhetők. Ezt azonban épp a papi "pedofil" botrányok kipattanásáig a (direktíva végrehajtatásával megbízott) püspökök sok helyen vagy nem vették komolyan, vagy tudatosan (ki az amúgyis fennálló papi cölibátusra hivatkozva, ki a homoszexuális emberekkel szembeni szimpátiája vagy épp személyes érintettsége miatt) nem tartatták be.

Különösen jellemzővé vált ez a laza és elnéző attitűd az Egyházban az 1960-as évektől, azaz az Egyház II. Vatikáni Zsinatot követő "nyitott" korszakában. Ugyanezen időszakra a korábban férfias, harcos, katonás önképű Egyház (lásd: ecclesia militans) a nőiesebb, szelídebb, melegséggel teli (lásd: ecclesia peregrinans) önképre váltott át. A házasélettől való természetes idegenkedés mellett ez is nagyban elősegítette, hogy a homoszexuális vonzalmakkal bíró katolikus férfiak (a felkínált új, feminin egyházképpel azonosulva) a papi pályát válasszák.

Az Egyház tanítása szerint egy személy (homo- vagy hetero-) szexuális vonzódása a személy nemválasztott tulajdonsága, ami sosem helyes, ha ehelyett a személy választott identitásává válik -- ahogyan azt az LMBTQ mozgalom mindenáron szeretné.

Az Egyház azt is következetesen hirdeti (lásd a Katolikus Egyház Katekizmusát és ezt a magyarázó videót), hogy a tartós homoszexuális vonzalmakkal élő embereket Isten és Egyháza cölebsz laikus életre hívja. Az ő boldogságuk kulcsa az, ha elfogadják annak mély igazságát, és megélik annak szeretetét, hogy mint cölebsz laikusoknak meghívott személyek, az ő egyedülálló küldetésük az, hogy Isten őket TELJESEN magának akarja (vö. KEK 922).

Az Egyház nem hagyja magára a tartós homoszexuális vonzalmakkal élő híveket sem: életüket, küzdelmeiket, és a sajátos küldetésükben való kiteljesedésüket olyan, célzott lelkiségi mozgalmakkal és közösségekkel is segíti, mint amilyen például (a legismertebb, a Szentszék által támogatott, és hithű) nemzetközi Courage ("Bátorság") mozgalom.

Ez a szeretetteljes tanítás ugyanakkor azt az igazságot is magában foglalja, hogy egy homoszexuális személy a papi pályán - lényegi, küldetésbeli ellentét miatt - soha nem fogja megtalálni a helyét, és emiatt azon belül szenvedni fog -- benne frusztrációkkal, magányérzettel, útkereső tanácstalansággal, kínzó megértés- és szeretethiánnyal.

A '60-as és 2000-es évek közé eső, döntő többségükben homoszexuális természetű papi szexuális visszélések fájdalmasan bizonyítják, hogy minden támadás és kritika ellenére, az Egyháznak ebben a vonatkozó tanításában is mindig igaza volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.07. 11:07:35

Ha jól értem, hogy a poszt egyfajta szerecsenmosdatás arra alapozva, hogy a 18 év alatti áldozatok mindenféle homályos szempontok alapján nem is gyerekek, ezért nem lehet szó pedofíliáról, szóval ha tényleg ez a mondanivaló, akkor ez olyan szinten gusztustalan, gyomorforgató, embertelen és undorító, hogy arra egyszerűen nem léteznek szavak.

2017.06.07. 11:36:23

Jó, tehát az áldozatok többsége nem gyerek... ennek ellenére van rengeteg gyermekkorú áldozat is, csak náluk nagyságrenddel több a fiatal felnőtt... oké. Tehát ezek a fiatal fiúk nem gyerekek jogi értelemben, "csak" egy hatalmi viszonyban alárendelt felek, akiket agymosásnak vetettek alá, rábízták őket egy olyan szupranacionális háttérhatalmi gigaszervezetbe belépett "férfiakra", akik arra esküdtek fel, hogy ők nőre nem néznek többé (az ilyen férfi a szememben zárójeles csak férfi), ami egy természetellenes fogadalom, csak szociopata, mazochista, szexuálisan aberrált ember tesz ilyet.
És az egész szervezet élén egy fehérruhás öregember áll, aki azt állítja, hogy ő az egyik isten földi helytartója és tévedhetetlen...
És ez a gigaszervezet évente forintmilliárdokat kap az államtól (adófizetők pénze), cserébe a templomokban folyik a fideszpropaganda választások előtt. Plusz ugye egyházi adómentesség.

Ha ezzel az általam vázolt business plan-nel, struktúrával, pénzügyi tervvel jönne ma létre egy szervezet valahol a világban és fiókintézményt próbálnának nyitni Magyarországon állami támogatással, akkor elzavarnák őket melegebb éghajlatra az értelmesebb emberek. Remélem.
De a katolikus egyház úgy általában rendben van, hisz az áldozatok többsége nem gyerek... meg amúgyis már ezer éve folytatják ezt az üzletet Magyarországon, minek változtatni... bevált recept, igény is van rá :P

Engedjétek hozzám a gyermekeket! - Ha ezzel a szöveggel jön ma egy munkanélküli ácsból lett hittérítő, akkor megpaskolnák az arcát szerszámnyéllel, majd elegyengetnék a csontjait szívlapáttal.

H?P? 2017.06.07. 11:46:03

"Az áldozatok 81%-a férfinemű, 90%-uk túl van már a nemi érésen"

Ezt a pedofilozast, a bulvarmedia talalta ki a csocselek szorakoztatasara.
Az hogy a teljessen normalis szexualitast nemileg erett emberek kozott, is, megbelyegzi betegesnek mondja, ez szintisztan uzlet.

Mikozben meg a valodi pedofilszexualitas is normalis, hiszen a 10 ev alatti gyerekek pedofilszexualissak. A felnottkori pedofilszexualitas, ennek a maradvanya, nem a felnottek talaltak ki.

incognito ergo sum 2017.06.07. 11:47:18

Én 95%-ban viszonylag korrekt (nem válogataott) tényeket láttam.

5%-ban jelent meg a szerző elfogultsága (az LMBTQ kapcsán megszegte a "ne ítélj, hogy ne ítéltess" parancsot) illetve ahol a melegektől elvárja a szexuális élettől való tartózkodást, ami hülyeség.

És persze a porbléma gyökerét nagy távolságból elkerüli.

recommented 2017.06.07. 12:07:39

Na ne szórakozzunk már!
Az egy vicc, hogy arra hivatkoznak, hogy az áldozatoknak csak 10%-a 10 év alatti. Mennyivel jobb, ha egy 11-12 vagy 13 éves gyerekkel folytat szexuális viszonyt egy felnőtt férfi? Aki ráadásul hatalma pozicíóban van.

bbalintus 2017.06.07. 12:16:26

@shitgun: Szerintem nem jól érted. Az volt a mondás, hogy a pedofília klasszikus definíciója a szexuálisan éretlen gyerekekkel való visszaélés. A kutatás szerint az látszik, hogy jobbára szexuálisan érett gyerekekkel történt a visszaélés, ami azt indikálja, hogy ezen esetekben a ferdeség oka nem az éretlen gyerekek iránti vonzódás ("klasszikus pedofília"), hanem a saját nemük iránti vonzódás, amit viszont csak - szexuálisan érett, de - gyerekekkel tudnak kiélni.
A cikk a visszaélések okáról, azok fő mozgatúrugójáról szól, és itt meg lehet különböztetni a klasszikus pedofíliát és a - érett személlyel történő - homoszexualitást, ami pszichiátrialiag két külön jelenség, viszont a köztudatban mindenki pedofil, aki kiskorúval szexel. Nincs szó mosdatásról, ne akard belelátni.
Ha közönséges akarok lenni, akkor azt mondom, hogy nem azért vannak ezek a visszaélések, mert ezeknek a papoknak pedofil hajlamuk van, hanem azért, mert homoszexuális hajlamuk van. Ez két külön dolog.
Nyilvánvalóan minden olyan visszaélés undorító, ami védekezésre és a helyzet felmérésére képtelen gyerekkel történik, de légyszi értve olvassunk.

BéLóg 2017.06.07. 12:22:11

Csak a közelmúltból érdemes rákeresni Jerry Sandusky nevére. Ő tizenöt éven keresztül amerikaifoci-edzőként molesztált fiúkat.
Rohatttt amerikaifociedzők!!!!
Aztán itt van a Malayziában elitélt Richard Huckle. Ő nagy valószínűséggel több évtizedre elegendő esetszámot produkált az "pedofil angoltanárok kontra pedofil papok" meccsen, ELŐBBIEK javára. Pedofil angoltanára még Magyarországnak is volt. :-)
Aztán ott van a jelentés az amerikai olimpiai mozgalom évtizedes gyermekmolesztálásáról. Erről is cikkezett már az Index.
Végezetül a Britanniában MOST zajló, a teljes uralkodó osztályt, elitet és celebeket , többezer (!) személyt felölelő és már több évtizede tartó gyermekmolesztálási ügy. Ehhez képest a "papok" kispályások!
El ne feledjük a belga uralkodóházig elérő gyermekrablásokkal (!) terhelt borzalmakat.

Szóval nyugodt szívvel kijelenthetjük, a gyermekmolesztálások sokkal kevésbé köthetők a paopkhoz mint bármely más hivatáshoz, akik messze nem élnek olyan szigorú társadalmi és hierarchikus felügyelet alatt, mint utóbbiak.
Plusz egyértelmű, hogy ezek a gyermekmolesztálások legnagyobb százalékban homoszexuális bűncselekmények, vagyis buzik követik el őket.

NBarbieReloaded 2017.06.07. 12:36:00

Mar gyulnek is a szokasos kereszteny-gyalazo (szigoruan kereszteny-gyalazo, mas vallasok, mint mondjuk rabbik pedofilugyeirol szigoruan tilos megszolalni) hozzaszolok.
Azert bajba lehetnek ezen cikk elolvasasa utan, mert nagy a dilemma, hogy akkor mocskoljuk a papokat, az egyhazat, mert vannak benne pedofilok, ami a mai felfogas szerint elitelendo, vagy ne mocskoljuk, mert a homokossag meg a PC elvarasok szerint tamogatando, elitetendo.
Sok sikert a vivodashoz. :DD

NBarbieReloaded 2017.06.07. 12:36:57

@NBarbieReloaded: *Akarom mondani tamogatando,eltetendo.

2017.06.07. 12:43:37

@BéLóg: a gimis amerikaifoci sajnos egy pont olyan fanatikus világ, mint a vallás.
Az edzőnek mindent szabad, a szülők bármit elnéznek nekik, mert az az ígéret, hogy a gyerek szupersportoló lesz, kap főiskolai ösztöndíjat stb. Dopping, visszaélések, bántalmazások. Aztán a legmenőbb gimis amerikai focisták félisten státuszba kerülnek 16-17 éves korukra, ők bármit megtehetnek, akár csoportos nemi erőszakot is megúszhatnak. Ez van. Az amerikai Délen a foci egy vallás. Sok középiskola nem is a tanulást tekinti fontosnak, hanem azt, hogy fasza focicsapata legyen.
Igen, sportolók, edzők, orvosok, tanárok körül is kialakulhat egy olyan privilegizált légkör, hogy teljesen elszakadnak a hétköznapi valóságtól. Belső szabályok, alá-fölérendeltségi viszonyok, belső összetartás, eltusolás, szerecsenmosdatás, összezárás, titkolózás, agymosás, "gonosz" külső erőkkel, vádakkal szemben megvédik a visszaélést elkövető vezetőjüket, társukat is. Ez van a katolikus egyházban is. Külsősök bele se láthatnak, hogy valójában hány eset volt. Akivel vaj volt, azt simán áthelyezik, eldugják a világ szemei elől.
Egy ilyen közösség szuper lehetőség a szexuális ragadozók számára.

metax 2017.06.07. 12:44:59

@NBarbieReloaded: Vívódni itt csak te vívódsz, te síkhülye álkeresztény, fideszjobbikos "nemzeti" mélymagyar baromállat.

Más a két ember saját beleegyezésével, elhatározásából megvalósuló homoszexuális együttlét (ami neked tetszik vagy nem, ez magánügy), és más a fiatal-és gyerekkorú sérelmére elkövetett szexuális együttlét, amely bűncselekmény. Teccik érteni? Na emésszed, b+.

zdanee 2017.06.07. 12:52:06

Ha a törvény bünteti, hogy egy felnőtt egy 18 év alattival szexuális kapcsolatot létesítsen, akkor mi itt a kérdés? Ugyanúgy bűncselekmény (plusz mintha az lett volna a duma, hogy Isten nem szereti a melegeket). Attól, hogy az egyháznak van valami belső szabályzata vagy véleménye ezekről az ügyekről, nem mentesülhetnek a büntetés alól. Holnap már az lesz a védelem, hogy 12-13 éves fiúk erőszakolnak meg jóravaló lelkipásztorokat, megtagadva tőlük a mennyek kapuját?

2017.06.07. 12:52:54

@NBarbieReloaded: az agymosás hatott nálad is. Te szellemi törzsednek tekinted a katolikus egyházat, ezért személyes sértésnek veszel minden kritikát. Le vagy szedálva, de sose késő felébredni.

Az általad említett rabbik is gusztustalanok.
A pedofília mellett náluk a körülmetélés egy külön borzalom, a kisfiú péniszét szopkodja a mohel (a körülmetélő) a hagyományos eljárás szerint. Így rengeteg gyerek kap herpeszt, meg sok meg is hal, vagy elveszti a péniszét fertőzésben.
Beteg dolgok ezek és a nyugati sajtó meg is írta ezeket. Ortodox zsidóknál szokás így körülmetélni, New Yorkban pont ezért téma ez, Magyarországon meg nem sok ortodox zsidó él.

Indiában meg a buddhista és hindú jógik, guruk rutinszerűen erőszakolnak meg követőket, főleg persze nőket. Minden vallással van ilyen gond.

De itt a katolikus egyház a téma, akármennyire is nem tetszik ez neked.

metax 2017.06.07. 13:01:01

@karandash: "Jó, tehát az áldozatok többsége nem gyerek."

És? A hatályos magyar törvények szerint a 0-13 éves ember minősül gyereknek, a 14-17 éves fiatalkorúnak, a 18. életévének betöltött pedig felnőttkorúnak.

Ha pl. egy aberrált pap egy 10 éves gyerek nemi szervét simogatja (egyéb tettek említésétől most tekintsünk el), azzal ugyanúgy bűncselekményt követ el, ha ugyanezt egy 15 éves fiatalkorúval tenné. A szexuális erőszak szexuális erőszak akár egy 6, egy 12, egy 17, vagy akár egy 30, egy 40 vagy egy 70 éves ember sérelmére követik el. Annyi a különbség, hogy - érthető módon - legsúlyosabban a legkiszolgáltatottabbak, vagyis a gyerekkorúak sérelmére elkövetett visszaélést szakcionálja a törvény -

2017.06.07. 13:01:21

@bbalintus: értem, amit levezetsz, de nálam ez még mindig annak a rémesen erőltetett magyarázása, hogy miért nem gáz 12-14 éves fiúkkal henteregni. Ha nem a klasszikus pedofília, akkor is borzasztó a dolog, hiszen kialakulatlan személyiségű gyerekeket bántalmaznak (mert ez bántalmazás, kétség nem fér hozzá), akik a gondjaikra vannak bízva egy mélyen bizalmi helyzetben, amivel erősen visszaélnek, ha ilyenre vetemednek. Szóval a szófacsarás mögött nekem még mindig az látszik, hogy szexuális ragadozók élnek vissza kiskorúakkal. Ha csak simán homoszexuális vágyaik vannak, amivel az égadta világon nincs semmi gond, akkor vajon miért nem felnőttek társaságát keresik, akik önként, élvezettel vállalnák az aktust? Miért inkább a felügyeletükre bízott gyerekekkel kezdenek ki? Lehet értő olvasást számonkérni, de aki a vágyait gyerekeken éli ki, az egyszerűen nem normális, beteg, ha pedig a felügyeletére bízott gyerekekkel teszi, akkor még aljas rohadék is. Azon rugózni pedig, hogy a 10 évesnél sokkal jobb a 13 éves molesztálása, mert ő már nem gyerek (állítólag) színtiszta gusztustalan cinizmus.

NBarbieReloaded 2017.06.07. 13:08:55

@metax: "Vívódni itt csak te vívódsz, te síkhülye álkeresztény, fideszjobbikos "nemzeti" mélymagyar baromállat. "

Latom felszakadt a kultura, kedves sorosberenc, balliba, farturas-tamogato, agyatlan senkihazi.
Csak, hogy a te ertelmi szinteden valaszoljak. :)

A viccet felreteve, latom betalalt, amit irtam. Akkor viseld az inget jobarat, ne hozongj. :DD

-JzK- 2017.06.07. 13:11:16

A pedofil papokat éppen úgy börtönbe kell csukni, mint a nem papokat, tekintet nélkül a vallási hovatartozására és a felekezetben elfoglalt státuszára.

Azokat akik "pedofilpapoznak", vagyis ezen heherésznek, az Egyházat froclizzák, különös tekintettel a sok egyházellens vadliberális újságíróra, a keresztény világot rombolják, azokat meg simán fel kéne húzni a lámpavasra.

NBarbieReloaded 2017.06.07. 13:12:51

@karandash: Pont errol beszelek, hogy mindig cask a katolikus egyhaz padofiljai a tema. Csak a szokasos kettos merce.
Te el tudsz kepzelni, oszinten, egy index fooldalas cikket mondjuk ami a rabbik pedofiliajarol szol? Lattal mar ilyet? Mert en nem.

Ja, es nem mondanam magam vallasosnak, ugyhogy ez szellemi torzsezes nem jott be.
Csak az undorito kettos mercet nem szeretem, semmiben sem.

-JzK- 2017.06.07. 13:17:02

A "pedofilpapozni" ugyanazok szoktak, mint inkvizíciózni, ezek a vallási-egyházi viták náci kártyái (reductio ad Hitlerum), amit vitaképtelen mocskos kis tetvek alkalmaznak.

Nekem erről az a véleményem, hogy sajnálom az áldozatokat, együttérzek a hozzátartozók fájdalmával, megértem a felháborodásukat, és az a véleményem, hogy a felelősöket meg kell büntetni a törvény által megszabott rend keretében. Ellenzem az ügyeket ürügyül felhasználó egyházellenes hecckampányt, átlátok a tudatosan gerjesztett morális pánikon, ellenzem a donatista eretnekséget, és elvetem, hogy ez alapján az Egyházról, mint kollektív bűnös egységről beszéljen bárki is, továbbá felháborít, hogy a szektások és egyházellenes undorító vadliberálisok ezt ugródeszkának mutatják be.

velemenyvezer.blog.hu/2010/03/22/vatikan_pedofilia

www.magyarkurir.hu/it/node/2934

www.komment.hu/tartalom/20100526-velemeny-ratzinger-tette-a-legtobbet-a-papi-pedofilia-ellen.html

www.magyarkurir.hu/hirek/goebbels-ravasz-huzasa-pedofil-papok-vadja

Ratzinger megjegyzi azt is: „nem lehetett nem észrevenni, hogy nemcsak az igazság utáni vágy vezérelte a sajtót a felvilágosítás során, hanem örömet okozott neki az egyház lemeztelenítése és lehetőség szerinti hiteltelenítése”.

Szerintem az ilyen embereket simán fel kéne akasztani, mivel ők a társadalmat rombolják, és a közjó rombolása súlyosabb bűn.

Természetesen a törvény szigorával kell lesúlytani az ilyen tetteket elkövetőkre, méghozzá annak felekezeti hovatartozásától és munkakörétől függetlenül. Vagyis a büntetőjogi felelősségre vonás tárgya egy konkrét egyén lesz, és teljesen mindegy, hogy az egy ateista autószerelő, egy katolikus pap, vagy egy református könyvelő esetleg ateista pék követte el.

Amit le kell szögezni, hogy hamis a donatizmus tézise, miszerint az Egyház elöljárói által elkövetett erkölcsi kihágások magának az Egyháznak a legitimitását rontanák le. Ha pedig így van, akkor meg az következik ebből, hogy azon lényeges kérdés szempontjából, hogy melyik az igaz Egyház teljesen irrelevánsak ezek a kérdések. Éppen ezért, aki ezen hetyeg, valójában nem az áldozatokat akarja védeni, hanem az Egyházat támadni.

-JzK- 2017.06.07. 13:21:01

Milyen dumákról ismerszenek meg az Egyház jelenkori vadliberális ellenségei?

modoros.blog.hu/2010/08/17/az_egyhazellenes?fullcommentlist=1

1. az inkvizíció gyakori felemlegetése, és az ezen való jajgatás-sápitozás (valahogy úgy, mint ahogy a képmutató farizeusok imádkoztak mások előtt felkiáltóan)

2. a liberális média kalapjából újabban előhúzott "pedofil papok" című toposzokon való rendszer nyivákolás, lovagolás

3. ...és egyéb történelmileg téves, elsősorban a "sötét középkorral" kapcsolatos állítások: ilyenek, mint például "az Egyház régen betiltotta a Bibliát", "az Egyház tehet a feudalizmusról és a középkori nyomorról", erényövek, a természettudomány fejlődésének évszázadokra való megakasztása és hasonlók

4. bizonyos egyházi vagy félegyházi szokások, gyakorlatok szigorú tekintettel kísért lepogányozása, babilonozása

5. a katolikus teológia valószínűleg szándékos félremagyarázása, megérteni nem akarása, például a Mária- vagy képmások imádatával vádolás

6. nevetséges jellegű összeesküvés elméletek, és egyéb normálatlan koholmányok terjesztése, ideértve a populáris közegben többek közt Dan Brown által elterjesztett nézeteket (röviden: "a Zegyház később kitalálta, hogy..."), vagy az olyan állításokat, hogy a jezsuiták vagy az Opus Dei a jelenkorban embereket tesz el láb alól, illetve nagyhatalmok kormányait tart ellenőrzés alatt

Sok hasonlót emlegethetnénk még, de ezek alapján gondolom ráismertél "Az Egyházellenes" archetipikus alakjára, akiket hasonlóan például a primitív antiszemitizmushoz a gyűlölet és az előítélet mozgat, nem pedig a jelenségek objektív megismerésének és józan megértésének igénye, és természetesen mindet megtesz annak érdekében, hogy előítéleteit igazolja.

Sajnos tény az, hogy míg az antiszemita toposzok terjesztése köztudottan szalonképtelennek minősül a nyugati világban, addig az antikatolikus toposzok szórása igen csak elfogadott, elsősorban a radikális ateisták és egyes neoprotestáns szekták körében. Esetükben természetesen mindez ugródeszka önnön ideológiájuk igazolásához - hasonlóan ahhoz, mint ahogyan a valótlan antiszemita toposzok felemlegetése a fasiszta és nemzetiszocialista ideológia (és az ezt képviselő mozgalmak) legitimálásához. Ezt a jelenséget írja le - többek között - Philip Jenkins-nek 'The New Anti-Catholicism: The Last Acceptable Prejudice' című könyve.

metax 2017.06.07. 13:23:12

@NBarbieReloaded: "A viccet felreteve, latom betalalt, amit irtam. "

Nem, te értelmi képességekben minden jel szerint módfelett hiányt mutató barom. Jómagam nem mocskolom úgy általában a papokat, az egyházat, mint ahogy te azt itt állítod, a bűnözést (jöjjön akárhonnan, akár az Úr házából is) viszont elítélem, a pedofil papokat megvetem és az összeset bíróságon, a vádlottak padján szeretném látni.

-JzK- 2017.06.07. 13:24:28

Vád: "A katolikus papok vizet prédikálnak és bort isznak. A legtöbb pap maga sem tartja meg, amit prédikál."

Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez így van. Akkor is mi következik ebből? Legföljebb az, hogy tehát a papok is elkárhozhatnak. De sehogy sem következik, hogy most már az Isten szava, amelyet a papok Krisztus parancsolata szerint hirdetnek, nem igaz és nem kell azt komolyan venni. Tegyük fel, hogy az orvosok jókora része dohányzik s alkoholt fogyaszt, holott elméletben minden komoly orvos méregnek tartja az alkoholt is, a nikotint is. Mi következik ebből? Hogy most már ne törődjünk az egész orvostudománnyal és egészségüggyel?

Mindenki a maga lelkéért felelős; a pap is! Ha a pap nem tartja meg, amit prédikál, az az ő nagy baja lesz; ha én nem tartom meg, az nekem fog nagy bajt okozni. Okos ember nem a szerint igazodik, hogy más okosan cselekszik-e, hanem a szerint, mi a helyes és mi a kötelessége.

Dehát igaz-e, hogy a papok maguk sem hiszik vagy gyakorolják, amit hirdetnek? A papok közt csakugyan vannak téveteg, vétkes emberek. De csak nem lehet komolyan azt mondani, hogy a papok nagy része egyáltalán nem él a vallás parancsai szerint? Talán hibáz ebben vagy abban a pontban, de olyan papot nem igen találni, aki nem meggyőződésből hirdetné Krisztus igazságait. Sőt a papság túlnyomó többsége magasan az erkölcsi átlagszínvonal felett áll. A legderekabb hazafiak, leghívebb polgárok, legjótékonyabb, legistenfélőbb emberek mégis csak a katolikus papok köréből kerülnek ki. Még a legnehezebb papi kötelesség, a nőtlenség és tisztaság terén is, ha akadnak hibák és helyenkint néha nagyobb bűnök is, a túlnyomó többség mégis csodálatos hősiességgel tartja meg az Egyház felséges, de szinte emberfölötti önfegyelmezést igénylő követelményét s élete végéig híven megőrzi tisztasági fogadalmát. Aki ellenkezőt állít, az vagy tudatosan rágalmaz s egyes sajnálatos eseteket általánosít, vagy nem tudja, mit beszél s a legmagasabb erkölcsi színvonalon álló embercsoportot könnyelműen és igaztalanul vádolja.

(Bangha Béla)

Ld. még: depositum.hu/bunosok.html

- - - -

„A balliberális sajtó – sokszor felnagyítva és eltúlozva a történteket, illetve figyelmen kívül hagyva az ártatlanság vélelmét – előszeretettel foglalkozik az egyházi botrányokkal. Szerintük a római katolikus egyház ahelyett, hogy kizárta és feljelentette volna a bűnös papokat, inkább leplezte tettüket. Szándékosan felfújják tehát a dolgot, hogy hamis színben tüntessék fel a legelterjedtebb keresztény vallást. Ráadásul húsz-harminc éves dolgokat hoznak elő, nyilván nem a jobbítás szándékával. Ez támadás a katolikus egyház ellen."

-JzK- 2017.06.07. 13:25:24

velemenyvezer.blog.hu/2010/03/22/vatikan_pedofilia

= Pedofilbotrányok a katolikus Egyházban =

Igazán csak a vak ember nem veszi észre, hogy a nagy keresztény ünnepek, de főleg húsvét közeledtével általában megszaporodnak az egyházellenes műsorok, dokumentumfilmek és híradók. Ilyenkor persze meg lehet mutatni, hogy papok milyen álszentek, illetve hogy az Egyház előírásai mennyire életidegenek, idejétmúltak és elvakultak.

A probléma a pedofilbotrányok megítélésével általában ott van, hogy az emberek nem tudják, ki is az a vallásos ember."A szomszéd jár a templomba, de mégsem különb nálam. Ott megy áldozni minden vasárnap, aztán közben meg milyen egy fráter!" - halljuk ugye az egyszeri ember érvelését az Egyház és vallás ellen, vagyis azt, hogy neki miért nem kell jobbnak lennie. Egyrészt nevetséges, hogy a jóságomat-rosszaságomat, vagyis életvitelemet a másiktól teszem függővé (bár ez minden emberre jellemző, legalább gyermekkorban), másrészt pedig teljesen téves érvelés. Aki ilyet mond, az azt hiszi, hogy aki gyakorolja vallását, már rögtön tökéletes is, illetve hogy annak kéne lennie.Ez egyáltalán nincs így. A lelki harc, a szenvedélyeink, indulataink, rossz szokásaink legyőzése nem megy egyik napról a másikra. Katolikusnak lenni annyit tesz: kimondani az igent arra az eszményképre, amilyennek minket Isten látni szeretne, vagyis elsődleges célunknak megtenni a mennybe jutást, az Úr szeretetét, ergo azt, hogy igyekszünk szentek lenni a Földön. Ezért hát nem lesz valaki rögtön tökéletes attól, hogy katolikus, így katolikus emberek is követhetnek el bűnöket, igen, még ilyen mocskosakat is. Ezért nem lesz az Egyház egésze rossz attól, hogy egyes tagjai rosszak. Hiszen attól, hogy van a családomban, munkahelyemen, nemzetemben rossz ember, ettől még nem lesz az egész család, az egész munkahely, az egész nemzet rossz és elvetendő.

Egyet a kérdés tárgyalása elején tudnunk kell: erősebbek vagyunk szokásainknál, ösztöneinknél, indulatainknál, vágyainknál. Az ember pont attól ember, mert felül tud ezeken emelkedni, ha akar. Az állat állat - ha éhes, eszik; ha szomjas, iszik; ha fél, harap; hogyha pedig a szaporodás ösztöne éled fel benne, hát szaporodik. Az ember pont azzal lesz szabaddá és emberré, a szó nemes értelmében, hogy ezeknek az alapvető ösztönöknek és kívánalmaknak parancsolni tud. Aki ezt nem hiszi el, az nézze csak meg azokat, akik éhségsztrájkot folytatnak. Ők egy felsőbb cél érdekében még az életösztönüket is ki tudják iktatni a táplálkozás ösztönén felül. Akkor hát a nemi ösztönt miért ne lehetne kiiktatni vagy visszaszorítani?

A cölibátus és a tisztaság az oltárig-eszméje ezen alapul. Azon, hogy egy felsőbb cél érdekében, egész életünkben vagy időlegesen kiiktatjuk a nemiséget az életünkből. A mai mocskos világ persze ezt nem tudja elképzelni. De miért is tudná? Egyszerűen NEM ENGEDI MEG AZ EMBERNEK, hogy ne gondoljon a szexualításra. Nincs meg tv műsor erotika nélkül (leszámítva talán a szentmise-közvetítést az m1-en meg a halacskákat műsorkezdés előtt a Duna tv-n...). Meztelen nők itt, meztelen nők ott, sikamlós poénok, kibeszélő show-k, vad jelenetek 12-es karikával. De nem kell a tv-t nézni, elég, ha az utcán megyünk. A nők már olyan szinten kiteregetik bájaikat, hogy azt már nem lehet reakció nélkül hagyni - bár az biztos, hogy ennek köszönhetően már sokkal többet kell mutatni ahhoz, hogy egy nő vonzó legyen. Elmúltak azok az idők, mikor a boka kivillanása félőrültté tette az urakat. (Milyen buta is a nő.)

-JzK- 2017.06.07. 13:26:17

Az ilyen körülmények sem könnyítik meg tehát azon személyek életét, akik tisztaságban kívánnak élni, de a többségét ki lehet iktatni. Önmegtartóztatás, önfegyelem - mindez segít. Persze a mai ember, azok, akik a cölibátust és a tisztaságot az oltárig lehetetlennek tartják, MEG SEM PRÓBÁLTÁK ezt gyakorolni. Mit kritizálnak hát? Aki ezen az úton jár, az egy idő után már kisujjból elhárítja a kísértéseket. Ki lehet próbálni, mondjuk a csokoládéval, aki nem hiszi. Az ember megkívánja a csokoládét. Úgy érzi, majd meghal, ha nem lehet az övé. Aztán elfoglalja magát mással, eltereli róla a gondolatait, és visszarendeződik a lelkivilága a nyugodt állapotba. És minél tovább csinálja ezt a gyakorlatot, annál könnyebben elhárítja a csoki iránti vágyakozást, annál tompább, annál könnyebben elűzhető lesz. Ez ugyanígy működik bármilyen esetben, így a nemiség terén is.

A pedofília bűnébe eső papok sajnos nem tudták legyőzni a vágyaikat. Ők duplán terheltek, hiszen betegek is pszichésen és/vagy lelkileg, hiszen pedofilok. Az ilyen embernek mindjobban kell gyakorolni az önmegtagadást és az aszkézist, hogy ezen vágyait legyőzze. Ezt már fentebb levezettem.

Sokak mondják azonban azt, hogy attól lesznek a papok homoszexuálisok illetőleg pedofilok, mert vágyaikat elfojtják. Az egyik: a vágyakat nem ELFOJTJÁK, hanem kiiktatják. Ez nagy különbség. Nem titkolják és palástolják, hanem igyekeznek megszüntetni. Más lép a helyébe. A másik: nem hiszem, hogy valaki képes komolyan azt gondolni, hogy mindenki, aki huzamosabb ideig szűz, homoszexuálissá illetve pedofillá válik. Ezek szerint minden apáca, pap, későn vagy sosem megházasodó ember az idő folyamán degenerált lesz nemi téren? De mikor van ez a sokáig? Hány éves kortól válik valaki homoszexuálissá illetve pedofiillá nemi élet hiányában? 20, 25, 30, 35, 40 éves kortól? Kérem, mondjanak egy évet, kedves szobabiológusok és szobapszichológusok! Aztán támasszák alá pontos kutatásokkal. Az ilyen helyzetben levő embereket a környezetemben és ismeretségi körömben pedig tessék kiiktatni, mert belerondítanának tudományos téziseikbe. Aztán kezdhetik írni a dolgozatot Árpád-házi Szent Margit szűzről és Szent Imre szűzről, hogy milyen betegek és perverzek voltak. Vagy azt nem? Ők nem válhattak degenerálttá, mert Árpád-háziak?

Számomra elképzelhetetlen az, hogy lemenjek spárgába. Nem is gyakorlom, nem is próbáltam, de látom és elismerem, hogy vannak, akik képesek rá. Sok gyakorlással ilyen, számomra lehetetlennek tűnő és jelen fizikai kondíciómban valóban lehetetlen mutatványt én is meg tudnék csinálni. Így hát az önmegtartóztatásban kételkedők is legyenek szívesek alázatosan tudomásul venni, hogy amit ők nem akarnak és nem tudnának megcsinálni, arról ne mondják azt, hogy arra más sem lenne képes, hiszen rengeteg példa van rá, hogy de igen, ez lehetséges, nagyfokú lemondással és önfegyelmezéssel.

Sancta Margarita, ora pro nobis!

2017.06.07. 13:30:00

@-JzK-: Az én álláspontom sokkal egyszerűbb, az _összes_vallás ugyanolyan kártékony és rossz dolog, a vallásnak el kellett volna már tűnnie mára, mert azok a kérdések, melyekre évezredekkel, évszázadokkal ezelőtt a kornak megfelelő, akkor érvényes válaszokat adott, mára teljesen megválaszolttá váltak, hála a tudománynak (onnan kezdve, hogy a villám Zeusz haragja...), azok a dolgok, amiket pedig a vallás keretein belül, egységes társadalmi norma híján szabályoztak (pl. öröklés, társadalmi pozíciók szerinti hovatartozás) mára a modern társadalom normái szerint egyértelműen és kvázi demokratikusan szabályozva vannak. Az erkölcsös életvitelhez, az emberséges viselkedéshez, a társadalmi normák betartásához pedig egyáltalán nem szükséges semmilyen képzelt emberfeletti lény, semmilyen szervezett vallás vagy egyház. Ismétlem, semmilyen, tehát nem katolikus ellenes vagyok. A vallás és az egyház egyszerűen funkcióját vesztette, nagyjából mint a szamárkordé egy nagyvárosban, egyszerűen a hagyomány és a mesterséges törekvések tartják fenn. Kevesebb , mint száz éven belül a vallások egyszerűen el fognak tűnni, ez is evolúció.

NBarbieReloaded 2017.06.07. 13:32:09

@-JzK-: Pontosan ezekre celoztam en is. Akik minden ilyen cikk alatt megjelennek, es egyenek pedofil buncselekmenyei urugyen egy joizut gyulolkodnek a keresztenyek ellen, vagy jon a naugyeamocskosfideszmegezeknekadmilliardokat mantra, mint fentebb mar lattuk is valamelyik szellemi oriastol.
Ezeknel egyes szemelyek pedofilugyei kapcsan a komplett kereszteny egyhazat/hiveket altalanosito gyulolkodesek rendben vannak, sot, az manapsag meg meno dolognak is szamit a koreikben, de ha masok, mondjuk a zsidokat vagy ciganyokat erinto altalanositast tesznek, akkor kiborul a bili, mert roluk csak jot vagy semmit.
Na ilyen kettos merce nincs.

metax 2017.06.07. 13:32:56

@NBarbieReloaded: "Pont errol beszelek, hogy mindig cask a katolikus egyhaz padofiljai a tema."

A cölibátus miatt náluk sokkal több az ilyen jellegű visszaélés.

De pl. az anglikán egyházban is rendszeresen áll a bál a pedofilügyek miatt.

A rabbis szexuális visszaéléses esetek görcsös hiányolása pedig csak ürügyet szolgáltatott az antiszemita lényed ismételt kiélésére.

Kettős mérce, ó..nebassz... rém átlátszó vagy.

igazi hős 2017.06.07. 13:33:59

Az, hogy mi a pedofília, azon lehet rágódni, de nem érdemes. Az sem tűnik felmentő ítéletnek, hogy többnyire egyneműek. Lehet, hogy 100 gyerekből 90 már nemileg érett volt, de vajon hány ment szex miatt a paphoz, és hány ment azért, hogy tanítást vagy lelki támaszt kapjon? Az utóbbiakat pont az a személy használta ki, akitől támogatást várt.
Egy pap és egy gyerek szexuális kapcsolata az alá-fölérendeltségük miatt mindenképpen szexuális erőszak. (Tanároknál dettó.) A többi csak szerecsenmosdatás.

erol 2017.06.07. 13:38:33

@-JzK-: Látom érzékenyen érint a téma.

-JzK- 2017.06.07. 13:48:31

@shitgun:
Igen, ez egy olyan leegyszerűsítő magyarázat, amelyet egy '50-es évekbeli Szikra Kiadós macista könyv írna, hogyaszondja a villámtól megijedt ősember, meg a papok találták ki, hogy megszedjék magukat. Hasonló szintű megállapításokat láthatunk a Rájöttem blogon.

"...Ezután a legautentikusabb hang adja meg az alaphangulatot. Egy ismeretlen pojáca kacarászik azon, hogy milyen hülye, aki hisz Istenben, mire az alákevert közönség visszanevet. A színvonal persze nem megy túl magasra, nehogy már az egyszerű amerikai lakókocsitöltelék ne értse. A vallásos ember hülye, a papok csak a pénzedet akarják, és még pár alapszintű okosság, amit bármelyik panelproli odaböfög a véletlenül becsöngető jehovistának, mielőtt a képébe vágná az ajtót. Utána egy kis "szentszar"-ozás, "bullshit", csak így, egyszerűen, hetykén odavágva, aztán még pár perc szünet, hogy eméssze a proli. A világ megrázásáig még öt perc. Legyen Ön is Tóta W. Árpád.
És aztán jön a nagy okosság. Te! Tudtad, hogy? Csillagképek, meg minden, te ezt tudtad? Meg hogy nem is volt ilyen, hogy Jézus? Hogy csak azért csinálták, hogy a hatalmat megszerezzék? Beszarsz, mi? Na, akkor vakulj, mert vetítünk ám jobbat is!..."

Ajánlott olvasmány: mek.oszk.hu/05300/05394/05394.htm

igazi hős 2017.06.07. 13:53:20

@BéLóg: "Szóval nyugodt szívvel kijelenthetjük, a gyermekmolesztálások sokkal kevésbé köthetők a paopkhoz mint bármely más hivatáshoz, akik messze nem élnek olyan szigorú társadalmi és hierarchikus felügyelet alatt, mint utóbbiak." Nyugodt szívvel kijelenthetjük ennek az ellenkezőjét. A Szentatya maga "mondott be" egy 2%-os arányt, hogy mennyien érintettek a gyerekmolesztálásokban. Nincs még egy ennyire fertőzött hivatás. Ez a cölibátus "mellékhatása". Az egyház anyagi érdekből eltért a tanítástól és ez lett az "eredménye".

2017.06.07. 13:57:22

@H?P?: Szerintem is így van. A legszórakoztatóbb reality lenne ha afrodiziákummal kezelt, felnőtt, hegyi gorilla hímek lennének összezárva pedofil katolikus papokkal, akikre gyermekruha jelmezt adnék.

2017.06.07. 13:57:36

@-JzK-: kicsit harcos az álláspontod. Én nem szidok senkit, csak van véleményem a dologról. Felőlem bárki hihet bármiben, nem érdekel, általában nem érdekelnek az emberek, nem is szeretem az embereket kevés kivétellel. Az sem érdekel túlzottan, hogy te miben hiszel, a linkedet sem nyitom meg, az sem érdekel, tuti nem nekem való olvasmány. A posztbéli gusztustalan mosdatás viszont nincs ínyemre. Bárki, mondom bárki, aki a felügyeletére bízott fiatalokkal szexuális viszonyt kezdeményez, az mocskos állat.

H?P? 2017.06.07. 14:01:07

@igazi hős: "Az, hogy mi a pedofília, azon lehet rágódni, de nem érdemes."

Mar pedig ez egy fontos kerdes, mert csak a HISZTERIA keltes miatt fogjak ra, a nemileg erett emberek egymast kozti szexualitasara hogy beteges.
Pont azert kell HAZUDNI, mert akik ezt a hiszteriat keltik, azok is erzik, hogy ha csak az igazsagot mondanak, az azert nem hangozna tul komolyan.
Nem lehetne vele nagyon tamadni az egyhazat, illetve altalanos botranyt kelteni.
Ha ugy szolna a hir, hogy egy pap, meg egy 13 eves gyerek sajat szorakozasukra simogattak egymast, hat ezzel nem lehetne nagyott robbantani.
TEHAT HAZUDNI KELL. Azt kell mondani hogy szornyu pedofil pap (nem az ), megeroszakolta ( nem tortent eroszak) az artatlan kisgyereket.
Tehat nem beteges, nem erosszak, hanem kb az ember NORMALIS szexualis allapota.
A legrosszabb esetben talan befolyasolas tortent, de nem pedofil eroszak.
A lenyeg, hogy fel,negyed igazsagokkal durva tulzasokkal gyuloletet keltenek.

Lángharcos 2017.06.07. 14:02:17

Tehát nem pedofil (nemi érés előtt), hanem hebefil (nemi érés körül: 11-14 évesekre bukik) vagy efebofil (felnőtté válás előttiekre bukik: 15-19 évesekre). Máris oké. El van nézve :)

-JzK- 2017.06.07. 14:02:20

@shitgun:

"kicsit harcos az álláspontod. "

Csakugyan :) A ferencpápás progresszivista és az istentelen világ előtt fülét-farkát behúzó, hajbókoló egyházi irányzat mellé nem árt egy ilyen is. Ki kell mondani, hogy aki ez irányba rugózik az ellenség, és ennek megfelelően kell viseltetni iránta. Nem kell megfelelni az Egyház ellenségeinek. Ők nem segítő célzattal bírálnak, ők rombolni akarnak. Így tehát minden szavukat így kell kezelni.

"A kereszténység a szeretet vallása, igenis, és ezt az ellentáborból jövő kioktatások előtt is tudtuk mindnyájan; de ez a szeretet nem jelentheti azt, hogy a mi hitvallásunk gyáva nyulak és örökké meghátráló vénasszonyok pipogya világnézete legyen." (Bangha Béla)

"Mosdatásról" akkor beszélhetnénk, ha axióma lenne az Egyház kollektív bűnössége? De már miért lenne az? Mert a liberális tetvek azt mondták? Majd pont őrájuk hallgassunk, akik elpusztítják a nyugati civilizációt? Elmennek a jó édes nénikéjükbe, azt...

"Bárki, mondom bárki, aki a felügyeletére bízott fiatalokkal szexuális viszonyt kezdeményez, az mocskos állat."

Csakhogy az egyházellenesek nem csak azt állítják. Hanem azt, hogy mivel vannak ilyenek, EZÉRT az Egyház kollektíve bűnös, ergo követelik az Egyház keresztre feszítését, és buziházasságista-kultúrmarxista istentelen világrend totális bevezetését. Erről szól az egész vircsaft, a "pedofil papok" toposza csak egy erre szolgáló ürügy. És én az ilyeneket nem kevésbé mocskos állatoknak tartom.

-JzK- 2017.06.07. 14:04:46

Egyébként milyen érdekes, hogy a libsik nem röfögnek a pedofil rabbikon, pedofil imámokon, valahogy mindig csak a kereszténység környékén ólálkodnak ezek a nyavajások. Ebből is látszik, hogy milyen aljasak ők, és mi is a valódi céljuk.

Így tehát aki kiejti a száján, hogy "pedofil pap" valójában ezt mondja:

"El akarom pusztítani a nyugati civilizációt, azzal, hogy egyik tartópillérét, a kereszténységet baszogatom, azzal, hogy a legnagyobb és legrégibb felekezetét szurkálom ilyen aljas módszerrel."

zizi77 2017.06.07. 14:05:32

@igazi hős: erre tényleg nehéz más példát találni, hiszen a többi foglalkozásnál nem vezetnek erről nyilvántartást.
Az ezzel foglalkozó szervezetek szerint minden 10 gyereket ér szexuális visszaélés, a legtöbbet családon belül. Az egyház hibája szerintem az, hogy próbálták eltussolni a bűncselekményeket, pedig azonnal kizárással kellett volna súlytani a vétkesnek találtakat, és felfüggeszteni a kérdéses személyeket.
A pedofilia minden formáját elítélem, viszont valóban túl nagy az általánosítás az egyház vonatkozásában.

2017.06.07. 14:09:27

@-JzK-: Kicsit úgy hangzik, hogy te nem is Istenben, hanem az egyházban hiszel. Nehezen értem meg egy emberi intézmény ilyen heves védelmét, mikor a lényeg elvileg nem az egyház, hanem a hit és a tanítás. Ha elfogadnám, hogy lenne Isten, biztos lennék benne, hogy nagyon nem örül annak, hogy mi mindent összehordanak rá hivatkozva, olyanok, akik a szolgáinak hirdetik magukat.

-JzK- 2017.06.07. 14:12:54

@shitgun:
A keresztények IstenBEN hisznek, ugyanakkor hiszik az Istentől való EgyházAT (tárgyeset), a kettő közt fogalmi ellentmondás nincsen.

Ha lenne benned egy csöpp nyitottság, elolvasnád ezt: mek.oszk.hu/05300/05394/05394.htm

strogg 2017.06.07. 14:13:25

@karandash: Hááát lássuk be a kereszténység sehol sem lenne ha nem gyilkolják le szisztematikusan azokat akik nem voltak hajlandóak elhinni ezt a tengernyi hülyeség halmazt. Önmaga lábán sose állt meg ;) És most se lenne több egy falusi szektánál ha az állam nem tömné őket az én meg te pénzeden ;)

kocccc 2017.06.07. 14:14:41

A lényeg nem a visszaélések mosdatása az egyházon belül. A lényeg az egyház, mint szervezet mosdatása. Nem az egyház hibája, hanem csak a buziké, akik beszivárogtak az egyházba... Még egy érv, miért kell továbbra is piszkálni, zaklatni, gyalázni őket. Persze a végére kell a szokásos álszent duma a megértésről, meg hogy a legjobb, ha kasztráltatja magát a beteg állat...
A maradék 19%-ról meg hallgassunk mélyen, ami nem fiúk kárára történt...

2017.06.07. 14:14:52

@NBarbieReloaded: figyelj, ez egy kőkatolikus blog. Katolikus írja, hogy az egyháza papjai által megerőszkoltak jó része fiú és többségük nem is gyerekkorú. A katolikusoknál is téma ez. Vajon miért?
Én ismertem olyan magyarországi katolikus egyházi gimibe járt srácokat, akiknél rutinszerű volt a versenyrecskázás a koliszobában, sokan lettek buzik, smároláson kapták egyik osztálytársukat egy másik kolis sráccal. Volt hírhedten homokos csuhásuk, volt brutálisan gyerekpofonzó csuhásuk, volt olyan osztálytársuk, aki küzdött a homoszexualitásával, majd rábeszélték a csuhások, hogy lépjen be a rendbe, mert így megtartóztathatja magát a bűntől.
Ezeknek a fiúknak a közös vonása az volt, hogy évekkel később is, már egyetem alatt is "jó katolikusok" voltak (gyóntak, áldoztak, hamvazkodtak), védték a szellemi törzsüket, nekik az a gimis agyrém (fiúk összezárva, elhallgatott abúzusok, közös titkok stb.) teljesen vicces volt évek múlva is, nekik az volt a tinédzserkoruk, tele agymosással, abúzussal, azt fogadták el normálisnak. De hogy a szexualitásuk nem volt normális, azt láttam. Egyik egy baknyúlként minden nőt megdugott volna, másik betegesen félt a nőktől, harmadik meg belement egy rossz házasságba, mert semmit se tudott a párkapcsolatokról, a negyedik meg küzdött magával, mert nem akarta elveszteni a szüzességét házasság előtt, de lett barátnője, aztán csak leszopatta a lányt, de nem dugta meg, mert pszichésen így rendezte le magában, hogy nem dugtat.

2017.06.07. 14:17:20

@-JzK-: Majd átfutom, belenéztem, de rögtön az elején megakadtam. "Mi is lenne az élet vallás, Isten, lélek, örökkévalóság nélkül? Esetleges, érthetetlen és céltalan véletlenek, megmagyarázhatatlan és megfejthetetlen talányok szövedéke. " na ez például szerintem egyszerűen nem igaz. Ez egyszerűen a hívő nézőpontja, az enyém meg az, hogy klasszikus istenhit nélkül sem esetleges, céltalan, és főleg nem megmagyarázhatatlan az élet. Nem tudom felfogni, miért lenne az?

kocccc 2017.06.07. 14:19:43

És még csak annyi: mivel az egyházi oktatási-nevelési rendszerben a papok általában fiúkkal, az apácák meg lányokkal foglalkoznak, vajon nem teljesen logikus-e, hogy a papok azt használják, akihez hozzáférnek, statisztikailag sokkal nagyobb arányban?

Almandin 2017.06.07. 14:20:46

@-JzK-: Az egyházellenesek jelentős része kiábrándult exkatolikus, aki régebben még vallásgyakorló is volt. Nem mindegyikük volt világéletében kívülálló.
Többnyire az egyházi visszásságok és a vallás bűntudatkeltő jellege az, ami sokaknál egy megcsömörlést, undort és hitehagyást eredményez. Ráadásul sokan rájönnek, hogy egyik vallás valóságtartalma sem bizonyítható, így elvesztik a hitüket.

2017.06.07. 14:24:41

@kocccc: "a legjobb, ha kasztráltatja magát a beteg állat"

Mondjuk kezdjük ott, hogy aki olyan fogadalmat tesz, mint a cölibátus, azt lehetne kémiai kasztrációnak alávetni. Mert az olyan ember vagy hazudik, nem gondolja komolyan, csak be akar kerülnina tutiba, gyerekek, fiatalok közelébe férkőzni vagy pedig tényleg komolyan gondolja, akkor meg tényleg semmi kifogása nem lehet a kémiai kasztráció ellen. A szexuális bűnözőknek is adnak pár országban olyan gyógyszereket, amik megölik a libidót, szerintem ez alkalmazható lenne minden katolikus (és buddhista) egyházi személynél. Elvégre pont azt éri el, amit a katolikusok (és buddhisták) akarnak.

zizi77 2017.06.07. 14:24:55

@karandash: amiket leírtál sajnos máshol is megvannak bentlakásos intézményekben. Pl az állami gondozottaknál is ez van, csak papok nélkül. :(

zizi77 2017.06.07. 14:29:12

@karandash: az ötlet jó, de az önmegtartóztatás egyik hozadéka az önfegyelem gyakorlása, ami így elveszik.

Almandin 2017.06.07. 14:32:49

@shitgun: Az erősen vallásosak gyakran azért azok, mert nem bírják elviselni a bizonytalansági tényezőt az életben. Csak akkor van lelki biztonságérzetük, ha mindenre kész magyarázatot kapnak, gondolkodni ne kelljen, legyen jól leegyszerűsített, fekete-fehér világkép és akkor jól érzik magukat.
Én pl. megfigyeltem az ismeretségi körömben, hogy a bigott vallásosság gyakran társul szorongásos zavarokkal. Az átlagnál félénkebb emberek lépnek főleg erre az útra (tisztelet a kivételnek).

H?P? 2017.06.07. 14:33:20

@zizi77: "A pedofilia minden formáját elítélem, viszont valóban túl nagy az általánosítás az egyház vonatkozásában. "

Az ovodaban a gyerekek egymas kozti szexualitasat is eliteled ? Mert az is pedofil szexualitas, a felnotek pedofil szexualitsa is ebbol ered.
Mar pedig az lenne csak igazan beteg tarsadalom, ha a gyerekek termeszetes szexualitasat megprobalnak elfolytani.

martineden 2017.06.07. 14:35:08

@NBarbieReloaded: Figyu, itt a lehetoseg, sorold fel a pedofil-buzi rabbikat. Senki sem gatol meg benne.

5perc 2017.06.07. 14:37:41

Valamit kellene mondani a 3 év statisztikájában kimutatott 452 kislányról is.

erol 2017.06.07. 14:39:06

@H?P?: Pontosan tudod, hogy ami mindenkinél kiveri a biztosítékot az az amikor felnőtt szexel gyerekkel. Mi a probléma ezzel? Miért kell maszatolni, csűrni csavarni?

Almandin 2017.06.07. 14:40:59

@karandash: A katolikusoknál pont az a pláne, hogy ők elvárják azt, hogy aszketikus legyen a nem házas fiatal, a pap, szerzetes, apáca. Azt várják el, hogy önfegyelemmel érje el a szent célt. A katolikus hagyományban régebben még nagyobb szerepe volt az önsanyargatásnak. A szenvedéseket Krisztusnak ajánlották fel. Volt olyan, boldoggá avatott nő (Chiara Luce Badano), aki végstádiumú rákos betegként visszautasította a fájdalomcsillapítást. A Fülöp-szigeteki keresztények fanatikusabbja nagypénteken keresztre feszítteti magát. Vagy még ma is viselnek egyesek ciliciumot (pl. Paola Binetti olasz politikusnő).
Van egy mazochista beütés a bigott katolicizmusban, ma már ritkább, de a középkorban gyakoriak voltak a direkt önsanyargató szentek.

2017.06.07. 14:43:28

@Almandin: én is Így gondolom. Minél szorosabbak, szigorúbbak a vallási kötöttségek, annál inkább gyengébb, sérültebb emberek csatlakoznak. A sima kereszténység még egy puha szint, az igazán sérültek az agresszívabb szektáknál kötnek ki. A vidám hétvégések is tele vannak exdrogosokkal, depressziósokkal, lelki sérültekkel. Ők alkalmasak a behúzásra.

zizi77 2017.06.07. 14:48:24

@H?P?: megragadtad a lényeget, látom. Nyilván felnőtt gyermek elleni abuzusáról van szó. Sajnos azért hallottam olyat is, hogy 12-13 éves fiú abuzálta a 3-4 éves rokon kislányt.

kocccc 2017.06.07. 14:56:39

@karandash: nem a papokra gondoltam, hanem arra a végtelen cinizmusra, amit a cikk utolsó része a melegek önmegtartóztatási "meghívásáról" ír. virágnyelven világi cölibátusnak hívják, ennél még az is korrektebb lenne, ha egyenesen az ember szemébe mondanák, amit gondolnak...

NBarbieReloaded 2017.06.07. 14:58:02

@metax: "A cölibátus miatt náluk sokkal több az ilyen jellegű visszaélés."

Mondod te. Ala is tudod tamasztani valamivel, vagy csak a levegobe gyulolkodsz?

Jaja, mindjart gondoltam, hogy jossz a kovetkezo szokasos mantraval amit a vitakeptelenek szoktak pufogtatni: aki a kereszteny-mocskolas miatt fel meri emelni a szavat, az valojaban antiszemita.
Istenem, milyen, szellemileg egyszeru emberek vannak. :))

NBarbieReloaded 2017.06.07. 15:30:47

@karandash: A 2017.06.07. 14:14:52 valaszodra:
A peldaidon keresztul is latszik, hogy barhogyan, csak mocskolni akarod a keresztenyeket. Merthogy az altalad leirtak (fel a lanyoktol, mindenkit megd.. volna, sokat recskazik stb.) barhol elofordul, nem kell hozza katolikus iskolasnak lenni. De te megis ugy allitasz be egy altalanos jelenseget, mintha csak rajuk lenne jellemzo.

NBarbieReloaded 2017.06.07. 15:38:49

@martineden: "Figyu, itt a lehetoseg, sorold fel a pedofil-buzi rabbikat. Senki sem gatol meg benne. "

Latom megragadtad a lenyeget. Nem arrol volt szo, hogy en tudok-e sorolni ilyeneket, hanem arrol, hogy a mainstream vagy mas szoval PC media, szinte kizarolag a keresztenyek eseteirol szamol be. A blogok, megmondoemberek is csak az o eseteikrol irnak.

Mert ha arrol lenne szo, hogy ok, beszeljunk az egyhazak pedofil problemajarol, az rendben van. De olyan nincs, hogy kiragadom az egyik egyhazat, a tobbirol meg sunyin hallgatok.

Almandin 2017.06.07. 15:40:09

A poszt szerzője ezt írja:
"Pedofíliának, annak pszichiátriai definíciója szerint, kizárólag az minősül, ahol az áldozat még nem érte el a serdülőkort, azaz nincs még túl a nemi érésen (ez tipikusan 10-12 éves kornál fiatalabb áldozatot jelent). A pedofília az amerikai jogban nem használt fogalom, médiatudósításokban azonban előszeretettel használják minden olyan esetre, ahol egy felnőttkorú elkövető bármilyen szexuális természetű visszaélést követ el egy törvényes felnőttkort (tipikusan 18 éves kort) még nem elért áldozattal szemben."
Ez a megfogalmazás több sebből is vérzik. Valóban, orvosi szempontból a pedofília a nemileg serdületlenekhez való vonzódást jelenti. Viszont vannak, akik már 8-9 évesen átesnek a nemi érésen, mások csak 16 éves kor körül. Azt viszont nem lehet kijelenteni, hogy valaki már ne lenne gyerek 8-9 évesen, csak mert menstruál. Nem véletlen, hogy a magyar jogban 14 éves korig gyermekkorú valaki. Szerintem még egy koránál testileg fejlettebb 12-13 éveshez való vonzódás is beteges, ha felnőtt részéről történik és pedofíliának tekinthető.
Az tényleg megfigyelhető, hogy különösen Amerikában van egy olyan szemlélet, miszerint a pedofília 18 éves korig értelmezendő. Ez viszont nem állja meg a helyét szerintem, mert egy 16-17 éves fiatal, ha még nem is teljesen felnőtt, de már nem is gyerek. Az ilyen korúak pszichés és testi jellemzőikben is közelebb vannak a 18-25 éves korosztályhoz, mint a 10-12 évesekhez. A poszt szerzője úgy fogalmaz, hogy sok helyen azt tekintik pedofíliának, ha valaki kiskorúhoz vonzódik. Azonban vannak a Földön olyan helyek, ahol 21 év a törvényes nagykorúság határa. A szerző logikája szerint akkor egy ilyen országban a 20 évesekhez való vonzódás is pedofília lenne (még a felvetéstől is röhög a májam). Ezért van az, hogy a legtöbb országban a beleegyezési korhatár néhány évvel fiatalabb kornál van meghúzva, mint a törvényes nagykorúság (ami valójában a teljes jogi cselekvőképesség elnyeréséhez kapcsolódik).

Almandin 2017.06.07. 15:55:00

@kocccc: A katolikus katekizmus is arra céloz, hogy a homokosok Isten szolgálatára vannak meghíva. Nem írja le nyíltan, hogy menjenek papnak, csak sugallja. Másrészt a katolicizmus önző életnek tartja azt, ha valaki nem akar házasodni/gyerekeket nemzeni-szülni. Ebből logikailag az következik, hogy a tudatos gyermektelenséget csak abban az egy esetben tartják elfogadhatónak, ha papnak/szerzetesnek áll valaki. Különben megvetik az életmódját (akkor is, ha heteroszexuális).

strogg 2017.06.07. 16:24:30

A problémám egyik fele csak az, hogy vannak ilyen visszaélések amiknek szerintem az oroszlán részét meg lehetne előzni azzal, ha eltörölnék a cölibátust. Az igazán dühítő oldala számomra az, hogy az egyház csak tessék lássék jár el ilyen ügyekben többnyire igyekszik tompítani,eltusolni, elhallgatni, következmények nélkül hagyni! Közösséget vállal vele tehát és igyekszik nem kiszelektálni maga közül! Ez pedig vérlázító!

Almandin 2017.06.07. 16:36:36

@strogg: Biztos benne van a cölibátus is (nem egészséges életforma). Viszont sok ilyen esetet regisztráltak szektáknál, kisegyházaknál is. A szakadár mormonoknál is volt ilyen botrány néhány éve.
www.origo.hu/nagyvilag/20050311elfogtak.html
nepszava.com/2011/08/amerika/eletfogytot-kapott-a-pedofil-szektavezer.html

martineden 2017.06.07. 17:06:14

@NBarbieReloaded: Tudod, csak a katolikusoknal van colibatus, azert hallasz katolikus papokrol. Pl Gorog-katolikus papokrol mert nem mondjak? Mert ott nincs colibatus. Ha tetszik neked , ha nem, ez miatt a romai katolikus egyhaz papjai kozt sokkal tobb pedofil-buzi van, mint az osszes tobbi egyhaznal egyutesen.

strogg 2017.06.07. 17:06:21

@Almandin: Csak azt írtam, hogy az oroszlán részét. Nem az összes ilyen esetet :)

metax 2017.06.07. 17:07:32

@NBarbieReloaded: "...aki a kereszteny-mocskolas miatt fel meri emelni a szavat, az valojaban antiszemita."

Tehát a papi pedofilia elítélése = kereszténymocskolás. Hát nem. Aki meg csípőből rabbizik, miközben a katolikus egyház által elkövetett bűnökről van szó, annál enyhén szólva kilóg a lóláb.

De még egyszer mondom: nem mocskolom a keresztényeket. Távol álljon tőlem az ilyesmi. Viszont felemelem a szavam a papi pedofilia ellen. Itt és most - mivel ez mégiscsak egy katolikus blog, és a katolikus papok által elkövetett rémségek vannak terítéken - a katolikus egyház által elkövetett szexuális kizsákmányolás ellen. Miközben te szánalmas módon relativizálsz, miközben a pedofília kibeszélését alantas módon az egész kereszténység, és a katolikus egyház elleni támadásként állítod be, a jelenséget pedig legszívesebben a szőnyeg alá söpörnéd és letagadnád.

Mi vagy te, valami vérgőzös szemellenzős katolikus hívő? Pap, vagy pedofil bűnöző?! Vagy mindkettő? Nem sül a bőr a képedről, hogy bűnöket és bűnözőket mentegetsz, még ha a saját egyházadról is van szó?

2017.06.08. 02:57:06

@NBarbieReloaded: érdekes, én világi gimibe jártam és ott nem volt ilyen köz9

2017.06.08. 03:20:00

@NBarbieReloaded: érdekes, én világi gimibe jártam, ott nem volt ilyen közös recskázás, sötét sarkokban smárolás, sose pofozott le a lépcsőn egy tanárom se, a nőkhöz viszonylag egészséges viszonyunk lett mindannyiunknak és ami a legfontosabb, hogy nem volt semmi a szőnyeg alá söpörve, nem volt a "mi ügyünk", ha egy tanárral probléma volt, mert mondjuk ellébecolta a tanítást, mindent szóvá lehetett tenni és nem vették úgy, hogy itt valami liberális csürhe akarja lejáratni, mocskolni a szent tehén gimnáziumot. Katkó iskoláknál az is a baj, hogy olyan tekintélyelvű a rendszer, hogy se a valláskárosult szülők, se a megfélemlített gyerek nem mert megmukkanni.
Volt egy gimis osztálytársnőm, aki a város katolikus lánygimnáziumából jött át gimi 2. osztálya után, tehát az utolsó 2 évet együtt végeztük. Miért jött át hozzánk? Mert az apácák amott rászálltak, kikészítették.
Nem volt vele semmi baj, négyes tanuló volt nálunk. Szeretett bakancsot hordani meg festette a körmét és picit sminkelt. Ez ott az apácáknál 2 évnyi pszichikai terrort eredményezett. Furcsa simogatásokról meg lelki terrorról ő is beszámolt, de azért nem volt olyan durva, mint a katkó fiúgimnáziumban végzett ismerőseim esetén. Fiúkkal a papok durvábban bántak, tettlegesebb és konkrétabb szexuális dolgok estek meg. Apácák meg lelki terrort alkalmaztak inkább. Az biztos, hogy én mások tapasztalatai miatt soha nem adnám katolikus suliba a gyerekemet.
Református gimnáziumokról vannak még közelebbi ismereteim. Ott azért messze nem olyan a légkör, mint a katkóknál, sőt, leginkább egy sima állami gimire hasonlítanak, csak el kell menni istentiszteletre.

Almandin 2017.06.08. 19:31:43

@karandash: Tökéletesen elhiszem, amit a katolikus iskolákról írsz. Az apácák nagy része sem olyan földre szállt angyal, mint aminek sokan hiszik őket.
A szexuális elfojtás és a túlzott tekintélyelv valóban okoz súlyos dolgokat. Az is hihető, hogy a bakancsviselés meg az enyhe sminkelés úgy kiverte az apácáknál a biztosítékot, hogy rászálltak. Észrevettem a nagyon vallásos ismerőseimen, hogy nagyon egyforma stílusban öltözködnek, még a zenei ízlésük is hasonló. Kereszténydemokrata politikusok is néha úgy néznek ki, mintha egymásról lennének klónozva. Pl. a fiatal Semjén Zsolt és Rétvári Bence nagyon hasonlóak.
A katolikus családokban (persze csak a bigottakra gondolok) elvárják, hogy a gyerek mintagyerek legyen, gyakran nemcsak a kihágásokat, hanem a természetes elevenséget is büntetik. Ezért kényszerítik őket aszketizmusra is. Megfigyeltem, hogy nagyon gyakori, hogy az ilyen családokban nem válnak le a szüleikről a felnőtt gyerekek. Sok köztük a tutyimutyi férfi. Ennek az is lehet az oka, hogy ma a katolikusoknál eléggé pacifista, erőszakmentes mentalitás dívik. Kicsit olyanok, mint a hippik, csak konzervatív kivitelben (mármint ami a harcoláshoz fűződő viszonyukat illeti). Érdekes, hogy a bigott katolikusok köreiben Magyarországon nemigen látni hivatásos katonákat-rendőröket. Olyat is tapasztaltam ilyen ismerősnél, hogy negatív előítélettel viszonyult az ilyen pályák művelői felé. Reformátusok: ott ismerek hivatásos katonát, aki gyakorolja a vallást (de nem bigott módon).
Amúgy visszatérve az erőszakos apácákra: nem új keletű jelenség náluk ez. Már a 18. században köztudott lehetett ez: Diderot írt egy regényt Az apáca címmel. Olvastam is. Arról szól, hogy egy fiatal lányt a szülei apácakolostorba kényszerítettek, mert nem akarták kiházasítani. Amúgy se szerették, mert valószínűleg az anyja egyik félrelépéséből született. Két kolostort járt meg: az elsőben lelki terrorral az öngyilkosságba akarták kergetni (micsoda keresztényi szeretet), a másodikban az apácafőnöknő leszbikus volt és fiatal apácákból háremet tartott. A főhősnőt is megkörnyékezte. Végül a lány megszökött és annak ellenére, hogy egy ügyvéd lánya volt (papíron legalábbis, mert kakukkfióka volt), beállt cselédnek, mert a zárdánál még az is jobb volt.
Másik sztori: Írországban nemrég derült fény a Magdolna mosodák szörnyű titkára, amik 1996-ig (!) üzemeltek. Ott is apácák voltak a rabszolgatartók.

Almandin 2017.06.08. 19:43:08

Diderot könyvéről itt lehet véleményeket olvasni és részleteket belőle:
moly.hu/konyvek/denis-diderot-az-apaca

NBarbieReloaded 2017.06.12. 11:05:46

@metax: "Tehát a papi pedofilia elítélése = kereszténymocskolás. Hát nem."

Nem, ne terelj. En a papi pedofilia/buzisag urugyen az egesz kereszteny egyhazat es az osszes hivet mocskolasrol beszelek.

"Aki meg csípőből rabbizik, miközben a katolikus egyház által elkövetett bűnökről van szó, annál enyhén szólva kilóg a lóláb"

Ertem, tehat egy ujabb megfogalmazasa annak, hogy aki meg meri emliteni azt a tenyt, hogy szinte kizarolag a katolikus egyhaz pedofil ugyeirol ir a sajto, mondjuk a rabbikerol nem, az antiszemita.
Na ne vicceljunk mar, ez a rasszista/antiszemita/naci kartya mar regen nem meno.

A tobbi, szemelyeskedo mocskolodasod es otromba hazudozasod meg szot sem erdemel. Ennyit tudsz.

NBarbieReloaded 2017.06.12. 11:12:07

@karandash: Most tenyleg azt magyarazod, hogy mivel a te vilagi iskoladban nem voltak ilyen dolgok, ellenben valahol olvastal ilyenekrol katolikus iskolaknal, ezert akkor ez igy tennye valik? Ugyan mar.

Ennyi erovel en is mondhatom a szemelyes peldaimat: egyik batyam katolikus iskolaba jart, es nem volt se kozos recskazas, se pofozkodas se semmi.
Ellenben en sima kozepiskolaba jartam, ahol meg voltak sulyos dolgok.
Akkor most mi van? 1-1, kinek a szemelyes peldajat fogadjuk el altalanosnak? Hmm?

BéLóg 2017.06.13. 17:20:53

@igazi hős: Szerencsés barátom!
A gyermekmolesztálások papi eseteinek igen nagy része a házas papok körében, CSALÁDON BELÜL történik és nem a szigorú szemek előtt cölibátusban élő katolikusoknál!
Mondd, ha te nem juthatsz p****hoz, akkor talán kisfiúkat veszel elő? Hát milye van a katolikus papoknak, oly sok helyen? NŐI szeretője, a házvezetőnő vagy akárni, NŐ, b+ nem kisfiú!
Olyan ostoba vagy mint a s******, a kisfiúk megrontása homoszexuális vágyálom és nem a cölibátus kiváltotta pótcselekvés!
süti beállítások módosítása