Megkezdődött az átszervezett Pápai Életvédő Akadémia feltöltése az új tagokkal
2017. június 13. írta: Katolikus Válasz

Megkezdődött az átszervezett Pápai Életvédő Akadémia feltöltése az új tagokkal

p16-paglia-800x500.jpgFerenc pápa 45 új személyt nevezett ki Pápai Életvédő Akadémia tagságába. A tagságba felvettek közé került Nigel Biggar brit filozófus, az Oxfordi Egyetem erkölcs- és lelkipásztori teológiával foglalkozó professzora is. Biggar a várandósság 18. hetéig végezhető abortuszok szószólója.

Az új tagok közé került viszont a holland Willem Eijk bíboros is, aki korábban is az Akadémia tagja volt, és akit a konzervatívabb állású bíborosok közé szoktak sorolni. Eijk egyike volt annak a 13 bíborosnak, akik a 2015-ös szinódus során levélben kérték Ferenc pápát a szinódus munkarendjének megváltoztatására (miután Ferenc pápa több vitatott újítást is bevezetett). Eijk emellett egyik szerzője volt annak a könyvnek is, amelyet az Egyház 11 bíborosa készített el az Egyház házassággal és családdal kapcsolatos tanításának védelmében, közvetlenül a 2015-ös családszinódus előtt.

Mint korábban írtunk róla, Ferenc pápa 2016-ban a Pápai Életvédő Akadémiát bezáratta, és annak mind a 172 tagját elbocsájtotta, azzal a szándékkal, hogy azt idén megújult szabályzattal és tagsággal újraindítja. Ferenc pápa az új Akadémia élére Vincenzo Paglia érseket (a képen) és kisszámú csapatát nevezte ki. Paglia érsek ismert "kasperita", az Egyház erkölcsi tanítása liberalizálásának támogatója, nem mellesleg pedig több egyházi botrány elindítója is.

Az Pápai Életvédő Akadémia korábbi működési szabályzata megkövetelte, hogy az Akadémia tagjai ígéretet tegyenek az emberi életnek az Egyház tanításán alapuló védelmére. Az abortuszok mellett kiálló Nigel Biggar újkeletű akadémiai tagsága valószínűsíti, hogy ez a kritérium a továbbiakban nem lesz része az Akadémia új működési szabályzatának. Az Életvédő Akadémia korábbi tagjai, köztük az Akadémia alapítótagjai is, már az új taglista közzététele előtt aggodalmukat fejezték ki az Akadémia újjászervezésének módja, és működésének egyre világosabban látható irányvonala miatt.

Az Akadémia új vezetője, Paglia érsek mindezek ellenére leszögezte: "Az új előírások a régieknél erősebb elkötelezettséget követelnek meg a tagoktól az Egyház életvédő tanítása felé. Maguk az új előírások megkövetelik a tagoktól, hogy népszerűsítsék és védelmezzék az élet értékének és a személy méltóságának elveit, ahogyan azokat az Egyház tanítóhivatala értelmezi."

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr3812590425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.