Bezárja a plébániái 96%-át Németország legrégebbi egyházmegyéje
2017. június 17. írta: Katolikus Válasz

Bezárja a plébániái 96%-át Németország legrégebbi egyházmegyéje

black-and-white-816315_1280.jpgStephan Ackermann, a németországi Trier püspöke bejelentette, hogy az egyházmegyéje bezárja majdnem az összes plébániáját.

Ahogy a Gloria.tv beszámol róla: a trier-i egyházmegye, ami a legrégebbi egyházmegye Németországban, felszámolja 903 plébániáját, 35-re csökkentve azok számát. Az intézkedést Stephan Ackermann püspök jelentette be pénteken egy egyházmegyei tájékoztató gyűlésen, Trierben. Bejelentése során a püspök "válságról" beszélt.

Ackermann püspök elismerte, hogy az új plébániáknak semmi közük nem lesz a hagyományosakhoz "a nevüket leszámítva".

Ahogy korábbi híreinkben is tudósítottunk róla, a németországi (liberális) egyház válsága egyre nagyobb méreteket ölt.

Nemrég München-Freising érseke, egyben a német püspöki konferencia elnöke, és nem mellesleg a trier-i egyházmegye előző püspöke, Reinhard Marx bíboros tárt fel megdöbbentő tényt: a 2016-os évben az 1,7 milliós katolikus lakosságú müncheni érsekség szemináriumába mindössze egyetlen papnövendék jelentkezett, az ott tanuló 19 papnövendék mellé. Emellett két német egyházmegye idén már egyetlen papot sem szentelt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IstvanNy 2017.06.19. 02:36:40

Értem a szomorúságot. Akinek a katolikussága fontosabb, mint a kereszténysége, annak ez bizony el tudom képzelni, hogy fájhat. Magamban inkább reményt találok, kérdéssel: mi lenne akkor, ha már bőven itt lenne az ideje az Ökumenikus Eucharisztiának, akár pl. intercommunio-ként?
Annyiszor imádkoztunk már szentmisék Euch. imáiban is, hogy az Egyház "az Egység jele és eszköze legyen", meg "add meg teljes egységét"... - de vajon a gyakorlatban és a felekezeti tanítások különbségei terén mennyit teszünk a közeledésért? Ha már elvileg egyetemes a hitünk a szó eredeti értelmében...

IstvanNy 2017.06.19. 02:45:47

Lehet puffogtatni minősítő jelzőket és ragaszkodni valláshagyományhoz. De vajon mit szeretne jobban Jézus? Farizeusi köröket, vagy azt, hogy "arról ismerjék meg, hogy tanítványok vagyunk..."? Mennyire szeretetből fakad a gyalázkodás, ellenségkép-gyártás, másokra mutogatás? Mennyire olyanok a keresztény közösségek, mint lenniük hivatott? A felszabaduló plébániák kiváló terepet jelenthetek akár árvaház vagy sérültek rehabilitációját segítő otthon számára, de akár hajlék nélkül maradt isteni képmások is elszállásolhatók lennének káros szenvedélyek alól való felszabadítás-projektekkel összeköthetően... - életre váltva, hogy "amit egynek a legkisebbek közül", s máris élne újra az az egyház, amiről elsőre sokaknak úgy tűnt, hogy haldoklik... - pedig csak máshogy él... - nem a katolicista fundamentalizmus kényszeres keretei között, hanem "a Lélek ott fúj, ahol akar". (Idézetek forrása: Szentírás - tudósok biztos tudják, melyikre honnan emlékszem, nekem inkább az a fontos, hogy jobban megéljem. Kérdés, melyik képzés fekteti erre a hangsúlyt.)

János Dunai 2017.06.19. 11:37:34

MINDEN ZSIDO ALAPU VALLAST BESZUNTETNI A GAZDAJUKKAL A KAMATOS MAGANPÉNZHATALOMMAL EGYÜTT

Mikrobi 2017.06.19. 16:35:49

A trieri egyházmegyében 1,4 millió katolikus él. 903 plébániára szétosztva ez 1500 fős plébániákat jelent. Mivel egy papra több plébánia is jut, kezelhetetlen az adminisztráció, pénzügyek minden kis helységben. Bátor lépés volt, hogy mindössze 35 plébániába vonták össze a széttagolt egyházkormányzatot. Lehet, hogy lehetett volna 70-90-re is, de a 35 sem olyan rossz. Így most nyilván több pap jut egy plébániára, ha ezek egy helyre költöznek, tudnak papi közösségi életet élni és jobban el tudják osztani az erőforrásaikat. De az alkalmazottakét is.

Mikrobi 2017.06.19. 16:37:53

@IstvanNy: Számunkra a katolikusság jelenti a kereszténységet. Mi nem tudnánk elfogadni, hogy nincs Eukharisztia, nincs gyónás, nincs házasság, papság, stb. Számunkra a szentségek nélkül nem lenne kereszténység a kereszténység. Nektek mindegy, hogy az ostya vagy Krisztus teste, de nekünk nem. Ezért nem lehetséges az intercommunio. Ha elfogadjátok a hitet a maga teljességében, akkor teljes lesz a közösség (=communio).

willson 2017.06.19. 19:12:13

@Mikrobi: Hozzáfűzném: Jézus nem vallást alapított (u.m. kereszténység), hanem Egyházat (..."te Péter vagy... és én erre a sziklára építem Egyházamat...)!!! Aki a katolikus egyház "szerelvényéből" valaha is kiszállt, Jézus csapatából iratkozott ki. Nevezze magát bárminek! Az ökumánia a párbeszédről szól, de nincs miről dialogizálni... -Csak egy helyes irány van, visszafordulni, visszaszállni! Vagy ha nem, hát lehet végleg eltévedni... :(

IstvanNy 2017.06.20. 00:37:19

@Mikrobi: mit/kiket értesz a "ti" és a "mi" alatt? Jól sejtem, hogy szerinted ne tartoznék én is egyben a katolikus egyházhoz is? Ezen meglepődtem, s arra jutottam, hogy valószínűleg érzelmi alapon reagáltál józan átgondolás helyett. Érthető, ha a hagyománykövetéssel tanult identitásodat éreznéd csorbulva attól, ha épp komolyabban vennéd, amit Jézus tanít, s ezáltal épp valami fontosnak tűnő szokás válna egyszerűen opcionálissá. A lenti sorokkal talán jobban érthető.

Szerintem egyértelműen kiolvasható a tegnapi hozzászólásomból is, hogy "egyetemes a hitÜNK a szó eredeti értelmében" + eucharisztikus imákra utalás stb.
Attól még: a házasság szentségét pedig ugyebár nem az eh. szolgáltatja ki, hanem a felek egymásnak. Ami gyónásban történik, az is történhet máshogy is. A papságnak is nézhetnénk az általánosabb értelmezését.
Tévedésnek tartom, hogy mindegynek nevezted számomra, hogy ostya vagy Krisztus teste. Ha jobban tudnád, mit is értenek intercommunio alatt, valószínűleg nem írtál volna olyan badarságot róla. Épp azoknak lenne elérhető, akik személyes hitükkel vallják az átváltozást.

Elárulnád, Te miért épp katolikus vagy, s miért nem pl. orthodox? Ha a keleti egyház-részlet által dominált területen vagy egyszerűen orthodox családba születtél volna, akkor most milyen hitet vallanál? S ha épp reformátusok lettek volna a szüleid?
Ami Luthernél kivágta a biztosítékot, az a helyzet már megért a változásra. Ha nem Ő állt volna fel, megtette volna más. Ahogy a névleg katolikus cím alatt futó vezető reagált, az is hagy kívánnivalót maga után. Korszakalkotónak tartom, ahogy Ferenc pápa evangélikusékkal közös nyilatkozatot fogalmazott meg és írt alá svédéknél tavaly ősszel, melyben elismerték, hogy mindannyian felelősek vagyunk, kölcsönösen. Mindannyiunknak van mit változtatni, van hova fejlődni. Vagy talán ne fogadnád el egyházunk vezetőjének tekintélyét? Így kezdte anno néhány más felekezetű is, akiket most a testvérség helyett mintha kívül látnál...
Vö. "Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz." (Róm 10,9) Akkoriban ugye még nem tört ketté az egyház a politikai nyomásra is erősített, majdnem mondvacsinált filioque-vita miatt (látszólag), a Lélek "származásáról".
Szívesen folytatnád személyesen, szóban, pl. egy mise után? :)

IstvanNy 2017.06.20. 00:41:59

@willson: mi van Benned 1054-gyel kapcsolatban? S ha belegondolod Magad egy orthodox helyébe? Ha az elszakadt a hamis, az el nem szakadt az igaz, van egyáltalán, amelyik nem érintett a szakadásban? Kölcsönös volt sajnos. Elszakadtunk EGYMÁStól. Vö. "Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék." - 1Kor 10, 12

Mikrobi 2017.06.20. 11:15:36

@IstvanNy: sajnos a megfogalmazásodból egyáltalán nem egyértelmű, hogy katolikus vagy. Sem az "egyetemes hitünk", sem az intercommunio követelése nem katolikus dolog. Az ökumenét én nagyon fontosnak tartom és a beteljesedése az egy Eukharisztiában való részesedés, a teljes közösség lenne. De ettől nemcsak messze vagyunk, hanem kilátástalannak is tartom, hiszen ehhez a protestánsoknak fel kéne adniuk a hitük lényeges tantételeit.
Hogy én miért pont katolikus vagyok, abban elsősorban az Isten gondoskodását látom. De azért nekem is van hozzá közöm, ui. nem csecsemőkoromban kereszteltek és volt lehetőségem minimum két felekezet tanítását megismerni legalább kis részben a keresztségem előtt.
Az, hogy Luther létező problémákat ostorozott, nem jelenti azt, hogy más is kidobta volna a szentségeket, az egyháztant, a szentek tiszteletét, sőt, még a Szentírás jó pár könyvét is. Az, hogy a pápa közös nyilatkozatot írt alá a (csak svéd!) evangélikusokkal, nem jelenti azt, hogy már megszűnt minden különbség a protestánsok és katolikusok között. Hogyne fogadnám el Ferenc pápa tanítását, cselekedeteit?!
Hogyan gondoltad egy mise utáni beszélgetést? Hol?

IstvanNy 2017.06.20. 14:56:51

@Mikrobi: A katolikus = egyetemes (elvileg) értelmezésre gondoltam. Nem követeltem. Kérdést tettem fel, vágy van bennem, s úgy érzem, Jézusban is. Ha jól olvastam, Te is intercommunioban látnád a teljesebb Egységet.
Nemcsak más felekezetűeknek, hanem katolikusoknak is van mit feladni, pl. a másokat elátkozó megnyilvánulásokat a korábbi méltatlan vitában.
Luther értelmezésemben nem kidobott bizonyos dolgokat, hanem más hangsúlyokra, arányokra váltott elsősorban. Loyolai Ignác is tett hasonlót, eretnek-gyanúsnak is bélyegezték, de végül győzött az igazság - hogy pl. közvetlen kapcsolatban lehetünk Istennel, közvetítő nélkül is.
Nekem nem tűnt elsőre krisztusinak, amit leírtál, de már jobban értelek. Kérdés, lehet-e valaki katolikusabb annál, mint amennyire keresztény? Az előbbi lehet szokások követése, utóbbi egy személyé. Erre gyúrok. :)
S akár szentmiséből, akár bibliából, kivehető, hogy Egység Jézus célja is.
Sok jó példa látható már manapság a közeledésekre. Svédék azért voltak fontosak, mert oda tartozik a felekezetük központi vezetésének (mostani) székhelye és egyszemélyű képviselője.
Milyen városban vagy községben szoktál gyakrabban előfordulni?
Felvetek még egy, a témába vágó ökumenikus programot:
www.facebook.com/events/133818003834503
Üdv., István

Tapsihapsi 2017.06.22. 01:41:04

@IstvanNy: Itt lenne az ideje..... Németországban kb. 40 éve gyakorlatilag az ilyen szólamok mentén működik az egyház, és nem úgy tűnik, hogy ezen a vonalon kellene gázpedálra lépni....
süti beállítások módosítása