A keresztény párbeszéd természetéről
2017. július 06. írta: Katolikus Válasz

A keresztény párbeszéd természetéről

17457911_1358951647499287_8264458148922312300_n.pngEuszebiosz egyháztörténete az Egyház első századairól tanúskodik arról, hogy az ősegyház tagjai sem kompromisszumra, sem párbeszédre nem voltak hajlandók tévtanítások képviselőivel. Tették ezt nemcsak a kor társadalmi megvetését, de akár a legkegyetlenebb mártírhalált is vállalva.

Az ősegyház írott története ma is tanúságtevője annak, hogy az igazságban nem lehet kompromisszum, tévtanításokkal pedig nem lehet párbeszéd - nem szeretetlenségből, hanem az igazság lényegi természetéből adódóan: elég egyszer meg- és felismerni a 2+2=4 igazságát, hogy ennek lényege szerint többé lehetetlen legyen kompromisszumot kötni vagy párbeszédet folytatni azzal, hogy 2+2 esetleg vagy néha =3. Minden kompromisszum vagy párbeszéd ezzel objektíve azt fejezi ki, hogy a 2+2=4 igazságát sohasem ismertük fel, vagyis a hitünk megalapozatlan, a tanúságtételünk mellette pedig álságos és hamis.

Párbeszéd az igazságról csak az igazságot ismerőkkel, az igazságkeresés módszertanáról pedig az őszinte igazságkeresőkkel lehetséges. Nem meglepő ezért, hogy a korai egyház nem más (bálványimádó) vallások papjaival és tanítóival, vagy eretnek tanok hirdetőivel kereste a párbeszéd lehetőségét, hanem a korabeli tudomány képviselőivel, és a művészi esztétika magasfokú művelőivel. Hogy ez a párbeszéd Isten dicsőségére gyümölcsözővé, végső soron pedig az egyetemes emberi kultúra építőjévé és őrzőjévé vált, a világtörténelem tanúskodik róla.

A tévtanításokkal és hamis vallásokkal csak konfrontálódni, vagy - azokat "atyjukra", vagyis "minden hazugság atyjára" (vö. Jn 8,44) bízva - azoktól távol maradni lehet. Sokatmondó Euszebiosz, Ireneusz, és Polükarposz egyik közös története minderről: arról, mennyire volt nyitott az apostolok egyike, "a szeretett tanítvány", János evangélista a párbeszédre, és a ma divatos (valójában szubjektivista) toleranciára tévtanítások képviselőivel szemben.

Euszebiosz így ír:

Ireneusz, aki az 'Eretnekségek ellen' írt művének első kötetében ismerteti Kérinthosz hamis tanításának néhány szégyenletes tételét, a harmadik kötetben leír egy olyan történetet is, ami méltó rá, hogy ne merüljön feledésbe.

Polükarposz hagyományából merítve azt mondja, hogy János apostol egyszer betért a fürdőbe, hogy megfürödjön. Amikor azonban megtudta, hogy Kérinthosz bent van, gyorsan eltávozott arról a helyről és kifelé menekült, mert nem tudta elviselni, hogy egy fedél alatt legyen vele, és ugyanezt tanácsolta azoknak is, akik vele voltak: 'Meneküljünk, nehogy a fürdő is összedőljön, mert benne van Kérinthosz, az igazság ellensége!' (Euszebiosz egyháztörténete, Harmadik könyv, 28. fejezet)

Minden okoskodással ellentétben, a II. Vatikáni Zsinat (a Gaudium et Spes lelkipásztori konstitúciójában kifejezve) sem hirdeti mindezt másként. A II. Vatikáni Zsinat téves és újkeletű értelmezése az, ami egyszerre hirdeti meg az Egyházban a párbeszéd és tolerancia kötelezettségét, a konfrontálódás és kirekesztés tilalmát a tévtanításokkal szemben, miközben szüntelenül az ősegyház szellemiségéhez való visszatérést szorgalmazza. Az ősegyház története tanúskodik róla, hogy e két célkitűzés gyökeres ellentétben áll egymással.

Euszebioszon, Ireneuszon, és Polükarposzon keresztül János apostol a megmondhatója annak, hogy párbeszéd és tolerancia csakis az igazsággal és az igazságkeresésben jeleskedőkkel lehetséges.

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr8712644239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.