2017. július 8. Szent Erzsébet királyné, özvegy
2017. július 08. írta: Katolikus Válasz

2017. július 8. Szent Erzsébet királyné, özvegy

psze.jpgPortugáliai Szent Erzsébet, vagy ismertebb nevén Izabella, nagyanyja, Jolánta királyné, II. Endre királyunk és Courtenay Jolánta leánya révén az Árpádok királyi nemzetségéből sarjadt. Ezt mutatja neve is, melyet nagynénjének, Thüringia szent fejedelemasszonyának emlékére kapott. Az Árpádok mellett a Hohenstaufok büszke vére csörgedezett ereiben, amennyiben anyja, Konstancia királyné a hatalmas II. Frigyes császár unokája volt.

Szent Erzsébet 1271-ben született és mindjárt születésével jótékonyan nyúlt bele hazája történetébe. Atyja, Péter aragoniai trónörökös és nagyatyja, Jakab király ugyanis épp akkor elkeseredett harcban állottak egymással; de a nagyreményű gyermek születésének mindketten annyira megörültek, hogy őszintén kibékültek és azontúl a legjobb egyetértésben éltek. Különösen az öreg király nem tudott betelni az unokája születése fölött érzett örömmel. Udvarába hozatta az aranyhajú csöppséget és attól a pillanattól kezdve, hogy értelme nyiladozni kezdett, maga vette át nevelésének irányítását; mondhatatlan örömmel szemlélte szép lelke bontakozását és büszkén szokta volt mondogatni, hogy Erzsébet, ha megnő, szépség és jóság dolgában túltesz az aragoniai ház valamennyi asszonyán. De nem érte meg jövendölésének teljesedését, mert 1276-ban befejezte hatvanhárom évi dicsőséges és sikerekben gazdag uralkodását. Ekkor Erzsébet ismét atyja, most már III. Péter király (+ 1285) udvarába került és itt még feltűnőbb haladást tett a jámborságban, szelídségben és az irgalmas felebaráti szeretetben. Hét év múlva szülei akaratának megfelelően jegyesének, Dénes portugál királynak lisszaboni otthonába költözött át.

Lisszabonban is ugyanaz maradt, aminek Aragoniában indult: a jámborság és emberszeretet mintaképe. Sőt mint hitves, anya és királyné újakkal tetézte eddigi erényeit. Eleinte sokat kellett szenvednie, mivel kicsapongó férje lépten-nyomon vétett a házassági hűség ellen. Erzsébet ritka türelemmel és odaadással viselte a kemény megpróbáltatást s lázadozás és pörlekedés helyett inkább szeretettel és gyöngédséggel iparkodott férjét jobb belátásra bírni; sőt páratlan önmegtagadással házasságon kívül született gyermekeit is magához fogadta s ugyanolyan szeretettel gondozta és nevelte őket, mint tulajdon édes fiát és leányát. Kitartó állhatatosságával sikerült is elérnie, hogy Dénes király lassanként kitisztult bűneiből és élete második szakaszában mintaképe lett a keresztény fejedelemnek. Legjobb bizonyság erre az „igazságos” melléknév, mellyel alattvalói már életében illették. Hosszú és szerencsés uralkodása után szent hitvese érdeméért a szentek boldog halálával máit ki 1325 jan. 6-án.

Hasonló odaadással teljesítette királynéi hívatását. A szó legigazibb értelmében édesanyja volt alattvalóinak. Coimbrában és Torres Novasban saját költségén kórházat és lelencházat alapított; szívesen és szeretettel ápolta a betegeket; meg nem engedte, hogy undorító sebeiket más kötözze be. Szabad idejében udvarhölgyeivel drágamívű miseruhákat hímzett vagy a szegények számára szőtt-font. Na az ország valamely részében ínség fenyegetett, mindig ő volt az első, aki nagylelkű adományaival segítségére sietett a szegény szűkölködőknek. Hasonló bőkezűséggel nagy számban házasított ki szegény leányokat, hogy így megoltalmazza őket a bukás veszedelmétől.

De legáldásosabb királynéi tevékenységét mégis páratlan arányé békeszerző működésével fejtette ki. E tekintetben igazán joggal alkalmazhatjuk rája a bibliai erős asszony dicséretét: amit hatalmas fejedelmek, nagyeszű államférfiak és diplomaták nem tudtak elérni, azt ő, a gyenge nő keresztülvitte, s okosságával és lényének ellenállhatatlan varázsával ismételten elhárította a kitörni készülő véres háborúk veszedelmét. Így az 1297. évi alcagnizari kongresszuson és az 1304-i badajozi találkozón sikeresen közvetített Portugália és Kasztília közt; az 1305, évi campillói békében viszont Kasztília és Aragonia viszályát segített elsimítani. 1317-ben XXII. János pápa kérésére többévi fegyverszünetet közvetített bátyja, Frigyes szicíliai és Róbert nápolyi király közt. 1299-ben férjét és lázadó öccsét, Alfonz herceget, 1321-ben és 1323-ban pedig férjét és fiát békítette össze.

Erzsébet férje halála után sem hagyott fel áldásos tevékenységével. Hogy világi gondok ne zavarják, a maga alapította coimbrai klarisszazárdába vonult vissza; a szerzetesi fogadalmakat azonban csak közvetlenül halála előtt tette le, mert nem akarta, hogy alamizsnálkodásában gátolják. Özvegységének tizenegy esztendejét a legtökéletesebb istenszolgálatban és emberszeretetben élte le. Ezért Isten megengedte neki, hogy, önmagához méltóan, békeszerzésben fejezze be életét. Mikor ugyanis fia, IV. Alfonz háborúba keveredett XI. Alfonz kasztíliai királlyal, a jámbor királyné öreg kora és a rekkenő nyári hőség ellenére azonnal a harctérre sietett, hogy a gyilkos testvérharcnak véget vessen. És íme közeledésének puszta híre elegendő volt, hogy fegyverszünetre indítsa a harcoló feleket. A végleges béke létrejöttét azonban már nem érte meg a szent békeszerző, mert a határmenti Estremozban súlyos lázba esett, mely rövid napok alatt felemésztette életerejét. 1336 júl. 4-én hunyt el menye és fia karjaiban. Tetemét az általa annyira szeretett coimbrai klarisszazárdában temették el. Mikor századok múlva, 1612-ben felnyitották sírját, testét még egészen épnek találták. VIII. Orbán pápa az 1625. évi jubileum alkalmával ünnepélyesen szentté avatta.

Abból az időből, mikor Izabellának még rengeteget kellett szenvednie férje hűtlensége és féltékenysége miatt, maradt fenn a következő legenda: Egy alávaló rágalmazó a király előtt hírbe hozta Erzsébetet egy apróddal. A király hamar elkészült sötét tervével. Egy mészégetőnek meghagyta, hogy tüzes kemencéjébe dobja az első apródot, aki a király üzenetével jön majd hozzá. Megállapított napon a király elküldte a megrágalmazott apródot. A jámbor fiú útközben naponkénti szokása szerint betért misét hallgatni, A türelmetlen király közben elküldte másik apródját, éppen a rágalmazót, megtudni, végrehajtotta-e a mészégető a parancsát. Minthogy ez volt az első apród, aki királyi üzenettel odaért, a mészégetők habozás nélkül bedobták a tüzes kemencébe. Nemsokára odaért a misehallgató apród is és a meghökkent királynak meghozta a hírt, hogy parancsa alaposan végre van hajtva. Az apródot megmentette mindennapi szentmise-hallgatása, miként fejedelmi úrnője is ebből merített erőt áldozatos szent életéhez.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr312649141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.