Migránsok Európába "taxiztatásával" vádolják Ferenc pápa barátjának segélyszervezetét
2017. július 31. írta: Katolikus Válasz

Migránsok Európába "taxiztatásával" vádolják Ferenc pápa barátjának segélyszervezetét

capture-8.jpgA bejegyzésünkével azonos címmel megjelent cikkében a katolikus Crux magazin kritikusan ír azokról a "nacionalista" és "bevándorlásellenes" oldalakról, akik migránsok Európába "taxiztatásával" vádolják a spanyol Proactiva Open Arms (POA) nevű NGO-t, amelyet a Ferenc pápa barátjaként és tanácsadójaként ismert Oscar Camps alapított és vezet.

A Szentatya és Camps eziádig két hivatalos konzultációt tartottak a migráció témájában. A második találkozójukra április 22-én került sor, épp akkor, amikor az olasz média tényfeltáró cikkeket kezdett közölni az NGO-k kétes szerepéről a migráció elősegítésében. Camps a találkozó után azt nyilatkozta, hogy Ferenc pápa a világ egyetlen vezetője, aki a szívén viseli a migráció ügyét. A Crux ennek kapcsán viszont arra is emlékeztetett, hogy a pápa a spanyol El País lapnak adott januári nyilatkozatában azt is leszögezte, hogy "minden országnak joga van kontrollálni a határait".

Camps volt az a személy is, aki a Szentatyának egy mentőmellényt ajándékozott, amit állítása szerint egy olyan szír kislány viselt, aki nem élte túl az átkelést a Földközi-tengeren. A mentőmellényt a pápa egy 2016-os audiencián mutatta be (lásd a felső képet), amin négyszáz, migráns családból származó gyermeket látott vendégül.

Camps most azokkal a vádakkal szemben védi a szervezetét, amik szerint a migránsok segítéséért kapott EU-s pénzekért cserébe szándékosan növelik az Európába bevándorlók számát, veszélyes tengeri utakra bátorítva a migránsokat, megbízhatatlan minőségű csónakokban.

A vádak szerint a POA Líbia partjainak közvetlen közeléből szállít migránsokat Olaszországba, a segélyhajók partközelsége miatt pedig az észak-afrikai embercsempészek könnyebben rá tudják venni áldozataikat az elindulásra, még rosszabb minőségű csónakokban. A kritikusok szerint a migránssegítő szervezetek eurómilliókat kapnak az emberek szállításáért az Európai Uniótól és a támogatóiktól.

screenshot1-555x354.jpgA vádak apropóját az adta, hogy kikerültek az internetre a spanyol POA hajóinak július 25-ei (állítólagos) GPS pozíciói, amik azt mutatták, hogy a segélyszervezet hajói mindössze egy tengeri mérföldre közelítették meg Líbia partjait. A segélyszervezetek hajói a hatályos nemzetközi jogszabályok értelmében nem mehetnek a líbiai partokhoz ilyen közel, mivel ez kívül esik már a nemzetközi vizeken, ahol jogszerűen működhetnek.

Oscar Camps a Twitter oldalán azzal reagált a közzétett GPS térképekre, hogy a POA hajóinak "AIS jeleit meghekkelték, hogy azt mutathassák, hogy a líbiai vizeken vagyunk" (az AIS a hajók automata pozíciófigyelő rendszere, amit a hajók ütközéseinek elkerülésére működtetnek). Mint írta, a POA hajói az olasz partiőrségnek kétóránként jelentést adnak a pozícióikról, és e jelentésekben nincs nyoma annak, hogy a hajók a líbiai partokhoz tiltott közelségbe mentek volna.

Jóllehet nem világos, hogy e konkrét ügyben kinek van igaza, a Crux magazinnak adott májusi interjújában Mario Marazziti, az olasz képviselőház szociális ügyekért felelős bizottságának elnöke és a (migránsok segítésében különösen aktív) Sant’Egidio (Szent Egyed) katolikus közösség korábbi szóvivője implicite megerősítette az NGO-k tiltott vizeken való működését. Marazziti akkor az NGO-k védelmében azt nyilatkozta: "Ha az NGO-k nem mennének a líbiai partok melletti 12 mérföldes sávba, hanem megállnának 30 mérföldnyire, úgy 600 tengeri négyzetmérföld maradna ellenőrizetlenül, és még több lenne az áldozatok száma. Ez matematika. Csak itt emberéletekről van szó."

A POA-val kapcsolatos friss vádak kapcsán két prominens olasz katolikus médium is a szervezet védelmére sietett. A Vatikán hivatalos napilapja, a L’Osservatore Romano a POA-t vádlókat bírálta, kijelentve, hogy ők "a migránsok életével" játszanak. Az olasz püspöki konferencia napilapja, az Avvenire, eközben egy szerkesztői kommentárban érvelt amellett, hogy az NGO-k működése "embertpróbáló és jó", és hogy "nem maradhatunk semlegesek és közömbösek olyan törekvésekkel szemben, amikkel lejáratják a jóhírüket".

Az olasz kormány jelenleg is dolgozik a Földközi-tengeren embermentéssel foglalkozó NGO-k működésének szabályozásán. A kormány a tevékenységben érintett kilenc szervezettől egy szabályozáscsomag aláírását kérte; ezek a szervezetek a Doctors Without Borders, a Moas, az SOS Méditerranée, a Sea Watch, a Sea Eye, a Proactiva Open Arms, a LifeBoat, a Jugend Rettet, és a Save the Children.

A július 26-án bemutatott szabályozáscsomag 13 pontot tartalmaz. Az aláírás határidejének a kormány július 31-ét jelölte meg. A csomag legvitatottabb pontjai ezek:
- a hajóknak tilos megközelítenie a líbiai partokat, "a szélsőséges és azonnali veszély eseteit kivéve";
- a hajók jeladórendszerét kötelező folyamatosan működtetni;
- tilos a vízből kimentett embereket más hajókra átengedni;
- a szervezeteknek kötelező megjelölnie az őket támogató forrásokat;
- a hajóknak kötelező a fedélzetre engednie a törvényes hatóságokat, hogy rutinellenőrzéseket végezhessenek.
Azok a szervezetek, akik megtagadják az új szabályok aláírását, azt kockáztatják, hogy az olasz hatóságok megtagadhatják tőlük az olaszországi kikötők használatát.

A kormány július 28-án arra kérte az NGO-kat, hogy nyújtsák be a módosító javaslataikat a szabályozáscsomaggal kapcsolatban. Az NGO-k a javaslataikban leginkább azt a pontot támadták, hogy az olasz hatóságok rutinellenőrzéseket végezhessenek a hajóik fedélzetén. Az olasz belügyminisztérium ugyanakkor közleményben méltatta az NGO-kkal közös munkát, azt állítva, hogy "fontos előrelépések történtek", az NGO-kkal történt találkozók pedig "az együttműködés és megértés" légkörében zajlottak.

A POA a saját közlése szerint mindeközben 13 holttestet talált a tengeren július 25-én, Líbia partjaitól nem messze. Camps a Twitter oldalán azt írta, "több várandós nő és anya volt közöttük". Az eset kapcsán Camps azon méltatlankodott, hogy "úgy látszik, mi vagyunk az egyetlenek, akiktől megkövetelik a szabályok betartását".

A migráció kérdésében az olasz egyház zavarodottságát jelzi az a vita is, ami a bevándorláspárti Emma Bonino 26-án egy katolikus templomban tartott előadása kapcsán lángolt fel Olaszországban. A liberális Radikális Párt politikusnője, Soros György Open Society Foundations alapítványának vezetőségi tagja azt mondta: "nincs más választásunk", mint az illegális bevándorlók befogadása, "hacsak nem akarjuk mindannyiukat a Földközi-tengerbe fojtani". A rendezvényen az előadást szponzoráló helyi Caritas képviselője, Giovanni Perini atya azzal vádolta a bevándorlás miatt aggódókat, hogy az emberkereskedelmet, a bűnözést, és a kizsákmányolást segítik elő.

A "nincs más választásunk" és az érzelmi letaglózásra épülő retorikák Olaszországban egyelőre hatékonyan gátolni látszanak a megfontolt, érdemi vitát a kérdésben, a szekuláris és az egyházi fórumokon egyaránt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása