Vállalhatatlan politikus mondott kortesbeszédet egy olasz katolikus templomban
2017. július 31. írta: Katolikus Válasz

Vállalhatatlan politikus mondott kortesbeszédet egy olasz katolikus templomban

A tiltakozó katolikusokat kidobták, elhallgattatták, zaklatták

Az erőteljes tiltakozások ellenére a helyi Caritas iroda szervezésében tarthatott beszédet egy olasz katolikus templomban a bevándorlás témájáról Emma Bonino, egykori illegális abortuszdoktor, az ultraliberális Radikális Párt politikusa, Olaszország korábbi külügyminisztere. A politikai rendezvényt a templomban a plébános engedélyezte, az egyházmegye püspökének hallgatólagos beleegyezésével.

Valószínűleg nem független ettől, hogy Bonino Ferenc pápa személyes pártfogoltja; a Szentatya nem kis meghökkenést keltett, amikor egy 2016 elején adott interjújában a politikusnőt egyenesen "a[z olasz] nemzet elfelejtett nagyjai" egyikének titulálta.

screen_shot_2017-07-28_at_19_31_33-1.pngMinden tiltakozás ellenére Olaszország egyik leghírhedtebb abortuszdoktora és abortuszpárti politikusa beszédet tarthatott szerdán egy olaszországi katolikus templomban. Az életvédő katolikusokat a templomból kizárták, a bent szót emelőket elhallgattatták és kikísérték.

Emma Bonino a bevándorlás kérdéséről tartott politikai előadást egy július 26-án, Szent Anna és Szent Joachim ünnepén tartott rendezvény keretében. A beszéde helyszínéül San Rocco di Cossato város San Defendente templomában került sor, az észak-olaszországi Biella egyházmegyében.

A templomot a kortesbeszéd helyszínéül a templom plébánosa, Mario Marchiori atya ajánlotta fel, annak ellenére, hogy katolikus hívek nemcsak Olaszországban, de világszerte kifejezték tiltakozásukat ez ellen, helyi katolikusok pedig ülődemonstrációt is beígértek, hogy a templomba bejutást megakadályozzák. A rendezvényt az olasz Caritas (a katolikus egyház segélyszervezetének) helyi irodája szervezte.

Bonino, aki a migránsokkal szemben a teljesen nyitott határok politikáját képviseli, arra használta a beszédét, hogy Olaszország 2002-ben szigorított bevándorlási törvényeinek liberalizálását népszerűsítse. Az elmúlt három évben Olaszországba több, mint félmillió migráns érkezett, komoly próbatétel elé állítva az állami szerveket, és heves vitákat indítva arról, hány migránst képes a olasz állam fogadni egyáltalán.

Az olasz szélsőbaloldali Emma Bonino 2013 és 2014 között volt Olaszország külügyminisztere. Huszonhét évesen illegális abortusza volt, majd a '70-es években alapítója és működtetője volt a Sterilizáció és Abortusz Információs Központ nevű intézménynek, amelyben tömegével végeztek illegális abortuszokat. Az egykori abortuszdoktor Bonino saját bevallása szerint 10 141 illegális abortuszt végeztek el a központban, többek közt egy kerékpárpumpából improvizált eszközzel, amit Bonino riportereknek szívesen mutogatott. A törvénytelen abortuszokért végül bíróság elé állították.

Mindössze néhány napot kellett börtönben töltenie. Szabadulása után Bonino politikai pályára állt, hogy szabad abortuszhozzáférésért küzdjön. Abortuszkérdésben egészen szélsőséges szabályozást követelt: el kívánta venni annak törvényileg garantált szabadságát is, hogy orvosok lelkiismereti okokra hivatkozva az abortuszokban való részvételt visszautasíthassák. Az évek során Bonino hírhedtté vált arról is, hogy a liberális Radikális Párt politikusaként nemcsak az abortuszok, de a kábítószerfogyasztás és a szexuális devianciák szabadságáért is küzdött.

Bonino ma Soros György Open Society Foundations alapítványának vezetőségi tagjaként küzd az Európába történő szabad bevándorlásért. Szerdai előadását a migráció támogatásának népszerűsítéséért is ilyen minőségében tartotta meg.

Az előadásról

A rendezvényen Bonino azt mondta, azért vállalta el, hogy katolikus közönségnek tartson előadást, "mert gyakorló katolikus családból származom, de olyanból, amelyik megtanított arra, hogy tiszteljem mások véleményét".

Az előadását azzal folytatta, hogy a Föld már túlnépesedett, "az afrikai szegénység miatt, ahol azért vállalnak gyermekeket, mert szegények", miközben Olaszország "demográfiai hanyatlás" elé néz. Bár az előadás témája ezúttal nem ez volt, ismert, hogy a "túlnépesedés" miatt Bonino a nők sterilizációját és aktív fogamzásgátlását népszerűsíti.

A túlnépesedésről szóló okfejtését az üzleti vállalkozóként és életvédő aktivistaként dolgozó Alberto Cerutti szakította meg. "Mindössze azt mondtam hangosan, hogy az abortuszokkal kapcsolatos politikája révén ő egyike azoknak, akik felelősek a demográfiai hanyatlásért." - mondta Cerutti egy interjúban. Majd hozzátette: "Ezen a ponton azonban erővel kituszkoltak a templomból."

Cerutti azt mondta, felbőszítette, hogy az előzetes tiltakozások ellenére mégis megvalósult a rendezvény, amit szerinte arra használtak, hogy az olasz Radikális Párt "propagandáját" népszerűsítsék vele. Mint mondta, ami történt "nem katolikusok közötti háború, hanem a hívők és szekularisták összecsapása", aminek "el kellene gondolkodtatnia" mindenkit.

A rendezvényen két másik katolikus, a nőgyógyászként dolgozó Leandro Aletti, és az Ora et Labora katolikus életvédő csoport képviselője, Giorgo Celsi is felszólaltak. Az ő felszólalásaikat több résztvevő hangos fújjolással és füttyögéssel némította el. A közönség soraiban több ismert radikális helyet foglalt, köztük Silvio Viale is, aki az RU486 abortusztabletta olaszországi legalizálásának élharcosaként vált ismertté.

Mindeközben az olasz rendőrség egy tiltakozó csoportot vont kérdőre a templomon kívül, akik a tiltakozásukat mindössze a rózsafüzér közös imádkozásával fejezték ki a templom előtt. Az imádkozókat a rendőrök egyesével igazoltatták. Aletti ugyanakkor elmondta: a rendőrök egy része nyíltan a tiltakozók mellé állt. A rendezők az előadás alatt a templom ajtóit zárva tartották, gondoskodva arról, hogy kintről a rózsafüzér imádság hangja se szűrődhessen be.

A La Nuova Bussola Quotidiana olasz napilap beszámolója szerint Aletti a felszólalásában azt fejtette ki Boninonak, hogy "abszurd" hallani a bevándorlás melletti érveket "egy olyan személytől, aki eközben a gyermekeinket nem fogadja el". Bonino azt válaszolta, hogy ezek régi érvek, amik "nem félemlítik meg" őt. "Továbbra is az egyéni szabadság elkötelezettje vagyok, senki nem mondhatja meg, mit tegyél, ezt mindenki maga döntheti el" - mondta a politikusnő (természetesen rejtély, hogy ilyen alapállással miért tette meg az abortuszpolitikája egyik alapelemének, hogy egyetlen orvos se dönthet egy abortusz visszautasítása mellett).

Bonino azzal folytatta, hogy "nincs más választásunk", mint az illegális bevándorlók befogadása, "hacsak nem akarjuk mindannyiukat a Földközi-tengerbe fojtani".

A helyi Caritas iroda vezetője, Giovanni Perini atya a találkozón Bonino védelmében szólalt fel, a migránsok befogadása kapcsán úgy nyilatkozva, hogy "nincs jogunk mások életét megnehezíteni". A pap azzal vádolta mindazokat, akik a bevándorlás miatt aggódnak, hogy az emberkereskedelmet, a bűnözést, és a kizsákmányolást segítik elő.

Hamis párbeszéd, hamis béke

A templom plébánosa, Marchiori atya sem először kerül viták kereszttüzébe: a templomába kétszer is meghívta előadni a szabad eutanáziáért kampányoló Beppino Englarot. Bonino meghívásával szemben az egyházmegye püspöke, Gabriele Mana, a hallgatást választotta. Jóllehet a katolikus hívek felhívták a püspök figyelmét a rendezvényre, és e hívek közül többen nyilvánosságra is hozták, hogy a püspök a rendezvény megtartásával nem értett egyet, ugyane beszámolók szerint a püspök azt a választ adta, hogy "nem akar egyik oldal mellé sem állni". A püspök természetesen annak megakadályozásáért sem tett semmit, hogy az eseményt a helyi Caritas szponzorálja.

Arról, hogy a botrány nyilvánvaló súlyossága ellenére miért van annak ilyen furcsa fogadtatása az Egyházban, Benedetta Frigerio olasz katolikus újságírónő és bioetika szakértő nyilatkozott a National Catholic Registernek. Frigerio szerint az egyházi hierarchia "nagyon össze van zavarodva", a hívek pedig ennek nyomán "maguk is zavarodottá válnak". Mint mondta, sokan "elveszettnek érzik magukat, nincs vezetőjük, ezért nem cselekednek, és nem tudják, mit tegyenek". Azok, akik küzdenek, kevesen vannak, és szét vannak szóródva az országban, ezért kicsi a hatásuk - mondta az újságírónő.

Frigerio elmondta: botrányosnak tartja, hogy azokat a katolikusokat, akik Bonino ellen tiltakoztak, muszlim terrorista csoportokhoz hasonlították, azzal vádolva őket, hogy a békés együttélést veszélyeztetik. Szerinte ez a fellépés (Bonino mellett és a tiltakozók ellen) "a hit ellen van, Jézus Krisztus ellen van. Nem vagyunk képesek többé küzdeni Őérte. Nem vagyunk képesek a vállainkra venni az ellenségeink gyűlöletét, hanem azt mondják nekünk, hogy legyünk inkább 'békességben', hogy higgyük azt, hogy jók vagyunk, hogy önmagunkért szeretnek minket, miközben nem vagyunk képesek szenvedést vállalni már [a hitünkért]."

Aletti közben arra emlékeztetett, hogy Boldog VI. Pál pápa már 1977-ben figyelmeztetett, hogy hamarosan a jóságnak és békességnek ez a hamis gondolata fog az Egyházban "a legerősebbé válni. De nem képviseli majd az Egyház gondolkodását. Meg kell maradnia egy kicsi nyájnak, nem számít, milyen kicsi lesz is az."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

salamander 2017.08.23. 00:45:41

Sajnálatos és elképesztő, hogy Emma Bonino vagy Marco Panella ultra radikális liberalizmusa még mindig virágzik, s ma már a keresztény templomokban is ezek a korcsok oszthatják az észt. Ébresztő keresztény testvérek, ébresztő.

zooDoo 2018.01.12. 20:20:07

@salamander: Mintha a kereszténység nem lenne radikális idiótákkal tele. :D:D Az ember teste a saját tulajdona, azt csinál vele, amit akar. Hiába nyavajogtok meg vergődtök az abortusz betiltásáért. Nem fogják. Ennyike. bürühühühühüh Aki meg embertársait korcsnak nevezi, meg kifejezetten kiváló keresztény lehet. whehehhe. Radikális hülye.
süti beállítások módosítása