Az alábbi írás a Church Militant vezetője, Michael Voris S.T.B. 2014. november 7-ei "The Vortex" műsorának magyar fordítása alapján készült. A teljes szövegből kihagytuk azokat a részeket, amik kizárólag az amerikai egyházban relevánsak és értelmezhetők. A szerkesztetlen, eredeti adás a Church Militant oldalán megtekinthető.

Egy abszurd gondolat kezd gyökeret verni katolikus körökben, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Ez az a blogokon és cikkekben terjedő gondolat, hogy katolikus "szekértáborok" vannak - azaz különböző csoportok az Egyházban, akik hadilábon állnak egymással, leginkább tanításbeli kérdésekben.

Ezt a gondolatot elsőként a katolikus újságíró, John Allen fogalmazta meg, akinek bár a tudósításai általában figyelemreméltóak és informatívak, olyan nézőpontból ír, amit a legjobb esetben is "kérdésesnek" nevezhetünk, amikor az Egyház iránti hűségről van szó. A "szekértáborok" gondolata példa erre.

Helyesen számol be arról, hogy vannak különböző csoportok, amik katolikusnak kereszteltekből állnak, és amik a saját elképzeléseikért harcolnak. Mint megjegyzi, ezekből egyesek a nők pappá szenteléséért küzdenek, mások az azonos neműek közötti "házasságért" vagy az újraházasodott elváltak áldoztatásáért lobbiznak, és így tovább. Ez mind igaz is. A különbségtétel azonban, amit Allen nem végez el - vagy mert nem érti, vagy mert úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja azt - a következő: azok a katolikusnak kereszteltek, akik felülbírálják az Egyház tanítását, kívül helyezik magukat az Egyházon.

A beszámolójában Allen úgy ír a hithű és hitetlen katolikusokről, mintha egyenlő szavuk lenne az Egyházban. Pedig nincs. Látványosan csődöt mond abban, hogy különbséget tegyen Krisztus testének élő és halott tagjai között. Ez a teológia területére visz minket, Allen pedig sem teológusként, sem hitvédőként nem állja meg a helyét. Ezzel még nem is lenne baj. De riporterként és újságíróként az a feladata, hogy a tényeket teljeskörűen bemutassa. A teljes igazság pedig az, hogy azok a katolikusnak kereszteltek, akik elvetik az Egyház tanítását, Krisztus testének halott tagjai, és ezért nem élvezik azt a jogot, hogy az Egyház legitim hangjaiként mutassák be őket, mintha a hithez hűségesekkel egy szinten állnának.

A mi Istenünk mindenható, akinek hatalma van feltámasztani a halottakat, a kétezer éves szentséges történelmünk pedig bővelkedik ilyen példákban. Imádkoznunk és aktívan munkálkodnunk kell a halott tagok megtéréséért - ha úgy tetszik, feltámadásáért. Amíg azonban ez megtörténik, ők megmaradnak lelki halottaknak. Helytelen újságírás és csapnivaló teológia nem tudni erről, vagy nem tenni különbséget ebben.

A katolikusok az Egyház tanításának az értelem engedelmességével tartoznak. Ez azt jelenti, hogy ha az Egyház kimondott valamit, és egyesek nem értenek vele egyet, a katolicizmusuk kötelezi őket arra, hogy elfogadják, hogy tévednek, és hogy vissza kell lépniük, hogy rájöjjenek, hol rontották el. Allen figyelmen kívül hagyja vagy elmismásolja ezt az alapvető szempontot, aminek következében kérdésessé válik a tudósításának helyessége. Elégtelen tudásról vagy belátókészségről tanúskodik ez egy alapvető igazság terén: ti. hogy azok a katolikusok, akik elutasítják az Egyház tanítását, a saját lelki halálukat vonják magukra.

A mi szentséges Urunk azt mondta az apostolainak: "Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket elutasít, engem utasít el, aki pedig engem elutasít, azt utasítja el, aki küldött." (Lk 10,16). Újságírói szempontból hamis olyan embereket hiteles katolikusokként bemutatni, akik a saját tetteikkel kizárták magukat ebből a kategóriából. A probléma az, hogy az az olvasó, aki ilyen módon megírt cikkeket olvas, azzal a gondolattal távozhat, hogy a tanítóhivatal tanításától eltérni legitim választás, mert az elhajlás csupán egy "másfajta" megközelítés. Egy olyan személy azonban, akit katolikusnak kereszteltek, de homoszexuális kapcsolatokat támogat, megőrzi ugyan a megkereszteltségét, de nem birtokolja többé a hitet. Ahogy Szent Pál ír Timóteusnak olyanokról, akiket korábban megkereszteltek: "néhányan elvetették a jó lelkiismeretet, s ezért hajótörést szenvedtek a hitben" (1Tim 1,19).

Egy katolikus elfogadja, mi több, nemcsak elfogadja, de kedvesnek tartja az Egyház minden tanítását. Magáévá teszi őket, azok szerint él, és teljes lényével szereti őket. Egy olyan katolikus, aki elveti őket, nem élő, hanem halott a hitben. Nem szabadna szentáldozáshoz járulnia, nem szabadna terjesztenie a tévedéseit, és úgy adnia őket tovább, mintha legitim katolikus álláspontot jelentenének. És bizonyosan nem szabadna, hogy újságírók úgy mutassák be őket, mintha amit mondanak, egy Egyházon belüli álláspont lenne. Egy álláspont lehet ugyan, de már nincs az Egyházon belül.