Az alábbi cikk John Allen 2017. augusztus 10-ei írása alapján készült, amely a Crux katolikus magazin oldalán jelent meg, a bejegyzésünkével azonos címmel.

A cikk olvasásakor érdemes észben tartani, amit a Church Militant online katolikus televízió vezetője, Michael Voris S.T.B. 2014-ben írt a progresszív szemléletű katolikus újságíró, John Allen elemzőmunkájával kapcsolatban: "bár a tudósításai általában figyelemreméltóak és informatívak, olyan nézőpontból ír, amit a legjobb esetben is 'kérdésesnek' nevezhetünk, amikor az Egyház iránti hűségről van szó."

A várakozások eleinte azt mutatták, hogy a Ferenc pápa alatti "vatikáni reformok" egyre inkább lecsökkentik az államtitkár szerepét, amely hagyományosan az egyik legnagyobb befolyást jelentő tisztség volt a Vatikánban. Mostanra azonban láthatóvá vált, hogy a folyamatok épp az ellenkező irányba tartanak, aminek köszönhetően Pietro Parolin egyre inkább a legnagyobb hatalommal bíró vatikáni államtitkár a később XII. Piusz pápaként megismert Eugenio Pacelli óta.

E hónap végén a Vatikán államtitkára, Pietro Parolin olasz bíboros négynapos útra indul Moszkvába, ahol egyaránt találkozni fog az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, és Kirill moszkvai pátriárkával is - egyszerre elősegítve a Vatikán geopolitikai céljait, és a közeledést a világ 225-300 milliós ortodox keresztény közössége felé.

Akiknek van szemük, láthatják, hogy ez az út újabb megerősítése annak, hogy nincs még egy olyan ember a Vatikánban, akiben Ferenc pápa jobban megbízna, és aki nagyobb hatalommal bírna, mint az észak-olaszországi Vicenza tartományából egy üzletvezető apától és egy általános iskolai tanárnő anyától származó, most 62 éves Parolin.

Eleinte azonban nem így nézett ki a dolog.

Amikor Ferenc pápát 2013. márciusában megválasztották, a várakozások a Vatikánon belül elsöprő reformokról szóltak, kezdve a túlhatalommal bíró államtitkárság lefaragásával. Hagyományosan a hatalmi szerepeket a Vatikánban kvázi-elnöki és miniszterelnöki viszonylatban értelmezik, ahol a pápa az állam, az államtitkár pedig a végrehajtó kormányzat feje.

Aki azt gondolta, hogy a Vatikán bürokráciája merevvé és működésképtelenné vált - ahogy nem kevés olyan bíboros gondolta így, aki 2013-ban a konklávéra sietett -, ezért jórészt az államtitkárságot hibáztatta.

Rögtön a megválasztása után Ferenc pápa több olyan lépést is tett, amelyek azt mutatták, hogy az államtitkárság szerepe valóban csökkenni fog. Mindössze hónapokkal a konklávé után, bejelentette a saját bíborosi tanácsának a megalakulását, ami előre jelezte, hogy a fontos döntéseket a világ helyi egyházainak ezen képviselői fogják meghozni, a római bürokraták helyett.

Beszédes volt, hogy az akkori államtitkárt, az olasz bíboros Tarcisio Bertone-t a testületbe meg sem hívták.

Azután 2014 elején Ferenc pápa új pénzügyi vezető és felügyelő bizottságot hozott létre, a Gazdasági Titkárságot - ami már a névválasztásában is azt mutatta, hogy a hagyományos államtitkárság többé nem bír majd megkülönböztetett szereppel. Az új titkárság élére az ausztrál George Pell bíboros került, aki akkoriban elég erős szereplőnek tűnt ahhoz, hogy az államtitkárság szerepét ellensúlyozza (George Pellt azóta szexuális visszaéléssel vádolták meg, jelenleg emiatt Ausztráliában védekezik egy folyó bírósági perben, a hivatalos feladatait pedig más látja el).

Számos elemző azt jósolta, hogy Ferenc pápa új Vatikánjában az államtitkárság egyre inkább egyfajta külügyminisztériumi szerepre redukálódik, amely hasznos lesz más államok vezetőivel való találkozók megszervezésében és diplomáciai közlemények kiadásában, miközben relatíve kis befolyása lesz majd a belső ügyekre.

2013 augusztusában tehát Ferenc pápa Bertone leváltásáról döntött, akinek a helyére, októberi hatállyal, Parolin bíborost nevezte ki. Parolin a kinevezése előtt a pápa venezuelai követeként szolgált, miután előtte hét évet töltött az államközi kapcsolatokért felelős pápai titkárként. E korábbi tisztségei fényében nem voltak túl nagy várakozások vele kapcsolatban.

2014 februárjában történt bíborosi kinevezésekor, amit Ferenc pápától kapott, a kúria bürokratái hosszú sorban álltak előtte, hogy gratuláljanak neki. Akkor egy veterán olasz újságíró halkan azt jegyezte meg: "Ezek a fickók még nem értik, hogy immár egy teljesen új világban élnek." Három évvel e nap után azonban úgy tűnik, azok a bürokraták nagyonis jól sejtették, mi lesz a folytatás.

Csupán néhány hónappal később, 2014 áprilisában, Ferenc pápa Parolint is a bíborosi tanácsába választotta, a testület nemhivatalos nevét "a nyolcak" tanácsáról "a kilencek" tanácsára változtatva. Világosan jelezte ez a belső kör számára, hogy meglehetősen korai volt még leírni a vatikáni államtitkárságot.

Még ugyanabban az évben Ferenc pápa Parolint a püspöki szolgálatok felügyeletét ellátó Püspöki Kongregáció tagjává tette, meghatározó szerepet adva neki a világ új püspökeinek kinevezésében. Szintén 2014-ben, szintén pápai kinevezéssel, Parolin tagja lett a Keleti Egyházak Kongregációjának, a Népek Evangelizációjának Kongregációjának, de még a Hittani Kongregációnak is. Mindeközben Parolin hatalmi harcba keveredett George Pell bíborossal a pénzügyi reformok ügyében, nagymértékben átvéve a döntési pozíciót e téren is. Parolin jelenleg immár a Vatikán bankjaként számontartott Vallási Művek Intézete tagjaként is szolgál.

Megerősíteni látszott az államtitkárságot az az intézkedéscsomag is, amelyet Ferenc pápa 2016 szeptemberében foganatosított, és amelyek értelmében az államtitkárság a Pápai Kommunikácós Titkárság működésében nagy befolyást kapott. A konkrét passzusok nemigen hagynak kétséget afelől, hogy a pápai kommunikáció terén kinek a kezében van az irányítás.

Ma mindenki tudja, hogy ha valami tervet Ferenc pápa elé akarsz vinni, előretolni valamilyen kezdeményezést, vagy épp hátráltatni egy másikat, számos "hátsó út" van erre a pápa felé, a hagyományos struktúrában azonban egyetlen út van, és az Parolinon keresztül vezet. Ha Ferenc pápa tanácsot vagy konkrét cselekvést akar, egyre inkább Parolin az, akihez ezekben fordul.

Miért történik ez az ismételt központosítás a Vatikánban?

A kiinduló alap rá az, hogy Parolin Ferenc pápa bizalmát bírja. Parolint széles körben a kora legjobb és legértelmesebb vatikáni diplomatájaként tartották számon, a személyében feddhetetlen, és egyszerűen kedves ember, akit nehéz nem kedvelni.

Mindezek mellett három további tényező is szerepet játszhatott Parolin felemelkedésében.

Először is, Ferenc pápa politikailag és diplomáciailag is aktivista pápa, aki mélyen a szívén viseli az olyan ügyeket, mint a kolumbiai békefolyamat, az Egyesült Államok és Kuba közötti hidegháborús feszültség enyhítése, és a venezuelai válság megoldása. Mindezek korábban Parolin diplomáciai asztalára tartoztak, logikus ezért, hogy a dinamikus pápai diplomácia idején a legfőbb pápai diplomata szerepe növekedésnek indult.

Másodszor, Parolin korábbi vetélytársa, Pell bíboros figyelmét immár teljesen lekötik az őt ért jogi kihívások Ausztráliában, aminek köszönhetően jelenleg ott is tartózkodik meghatározatlan ideig, a "szexuális visszaélések" vádja ellen küzdve. Pell csillaga a Vatikánban már korábban leáldozóban volt (pl. amikor a 2015-ös családszinóduson hamisan "a pápa megpuccsolásának kísérletével" vádolták meg, amiért több bíborossal együtt aggodalmát fejezte ki a szinódus egyoldalú munkamenetével kapcsolatban), az újkeletű vádak felé pedig a helyzetét csak tovább rontották.

Harmadszor, az államtitkárság hagyományos ellensúlyozója régóta a Vatikán tanításért felelős kongregációja, a Hittani Kongregáció volt. II. János Pál pápasága alatt Angelo Sodano bíborost szintén nagyhatalmú államtitkárnak tartották, de a befolyását nagyban ellensúlyozta Joseph Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa), a Hittani Kongregáció prefektusaként.

Ma a Hittani Kongregáció Ferenc pápa alatt nem tölt be ilyen befolyásos szerepet, ami azt is jelenti, hogy ez a kongregáció sem jelent már komoly kihívást a vatikáni államtitkár számára.

Mindezeket együtt figyelembe véve, általános vélekedés ma Rómában, hogy Parolin ténylegesen a legnagyobb hatalmú államtitkár a később XII. Piusz pápaként megismert Eugenio Pacelli óta, aki az 1930-as években XI. Piusz pápa államtitkáraként szolgált.

A történelem azt példázza, hogy a mindössze 62 éves Parolin jelentős esélyekkel indulhat így egy következő pápaválasztáson - mégha mindez egyelőre a spekulációk világába is tartozik*. Ami azonban nem spekuláció, az az, hogy ha itt és most megnézzük Parolin szerepét, egyértelműen ő Ferenc pápa korszakának legbefolyásosabb egyházi vezetője.

(* A szerző John Allen két nappal ezelőtti, augusztus 8-ai cikkében épp arra mutatott rá az elmúlt 7 pápaválasztás példáján, mennyire nehezen megjósolható, ki kapja meg a konklávén a választó bíborosok bizalmát. Elemzése szerint a 7 legutóbbi konklávéból csupán 3 végződött a legfőbb esélyesnek tartott személy pápává választásával, 2 "középmezőnyösnek" vélt, és 2 "meglepetés" pápa mellett.)

***

Pietro Parolin neve, mint Ferenc pápa lehetséges "utódja", nem először merül fel sem az egyházi, sem a világi sajtóban. 2017. márciusában a londoni The Times magazin írt arról, hogy Ferenc pápát többen a konklávén őt támogató bíborosok közül lemondásra kérik, hogy egy új konklávén Parolin bíboros legyen a helyére választható. A hírt az Egyesült Államok legnagyobb katolikus hírszolgáltatója, az EWTN is lehozta, majd nem sokkal később törölték az oldalukról.

Emellett megítélésünk szerint egy Allen által nem említett eset is, amelyről cikksorozatban tudósítottunk, kapcsolódik ahhoz, amiket Allen Parolin bíborosról ír.

Ismeretes, hogy 2016-ban egy a Máltai Lovagrend segélyszervezetén keresztül történt óvszerosztási botrány odáig vezetett, hogy a lovagrend nagymestere, Matthew Festing felfüggesztette tisztségéből a botrányban érintett, a lemondására irányuló elöljárói felszólítással szemben pedig engedetlenséget tanúsító rendi nagykancellárt, Albrecht von Boeselagert. Mint utóbb kiderült, a botrány nyomán a korrekciók elvégzésére maga Ferenc pápa szólította fel a rendi vezetést, a személyes delegáltján, Raymond Burke bíboroson keresztül.

Boeselager azonban a menesztése miatt az államtitkár Pietro Parolin bíboroshoz fordult panasszal, aki - a pápát is képviselve - maga intézkedett Boeselager visszahelyezéséről, egyúttal nyilvános nyilatkozatával kellemetlen helyzetbe hozva a pápai megbízott Burke bíborost.

Az eset kapcsán Ferenc pápa Festinget lemondásra kényszerítette, a Lovagrendet szoros irányítás alá vette, Festinget pedig - az állítólagos korábbi ígéretével szemben - az újraválasztásában is akadályozta.

A Lovagrend történetében példátlan eseménysorozat komoly törést jelentett a Lovagrendben és Ferenc pápa imázsában, amely utóbbi a Szentatyáról szóló katolikus tudósítások jelentősen megváltozott hangvételében is tükröződik. A rend új vezetése ugyanakkor egy közleményben Ferenc pápa mellett Parolin bíborosnak is köszönetet mondott a beavatkozásukért.