2017. szeptember 5. Justiniani Szent Lőrinc püspök és hitvalló
2017. szeptember 05. írta: Katolikus Válasz

2017. szeptember 5. Justiniani Szent Lőrinc püspök és hitvalló

jszp.jpgSerdülő ifjú volt, amikor özvegy édesanyja egyszer büszkesége miatt megintette. A komoly Lőrinc hálásan vette a figyelmeztetést s nagy zárkózottsága ellenére egy pillanatra váratlanul föltárta lelke legmélyét. „Ne féljen, mondotta anyjának, nem törekszem másra, mint hogy Isten kegyelmével szentté lehessek.” Ennek a célnak kitűzése gyermekkorban történt. S ez jól volt így: „jó a férfiúnak, ha az igát - az Úr igáját - ifjúságától fogva viseli” (Jer. sir. 3,27).

Velencében született 1381-ben. Atyját Justiniani (Giustiniani) Bernátnak hívták, anyja pedig az előkelő Querini család sarja volt. A Giustinianiak akkor a köztársaság legelső főnemesi nemzetségéhez tartoztak. Két büszke palotájuk a 15. századból most is megérezteti a Canal Granden gondolázó idegennel a család egykori hatalmát. Lőrinc korán elvesztette atyját s testvéreivel együtt jámbor anyja áldott keze alatt nevelkedett.

Gyermek- és ifjúkora a lagúnák városának új virágzási korszakának kezdetére esik. A tengerek Királynője 1380-ban legyőzte legnagyobb vetélytársát, Genovát s néhány évtizeden belül újra azzal a hatalommal és gazdagsággal rendelkezett, mint a keresztes hadjáratok alatt. A velencei szigetek akkor nem a szentek szigetei voltak, s ha Lőrinc rajtuk szentté lett, érdeme annál nagyobb.

Tizenkilenc éves korában különös nyugtalanság szállta meg lelkét. Nagy dolgokról ábrándozott, s mégsem tudta, mihez kezdjen. Hirtelen mintha elhomályosult volna tüzes szeme előtt a gyermekkori cél is. Egyszer csak látomása volt. Egy tiszteletet parancsoló, ragyogó fényességű női alak jelent meg előtte. Hallotta szózatát: „Miért keresed lelked békéjét rajtam kívül? Miért csapongsz szerteszét? Csak nálam találod meg azt, ami után szíved vágyik. Sőt az óhajtva óhajtott dolog kezeid közt van. Én vagyok az isteni Bölcsesség. Ha engem választasz menyasszonyul és örökségül, végtelen értékű kincs birtokába jutsz”. Ezt a látomást úgy magyarázta, hogy Isten a szerzetespapi életre hívja.

Átcsónakázott a várostól délnyugatra fekvő Alga szigetére. Itt emelkedett a Szent Györgyről nevezett közösségben élő kanonokoknak 1404-ben alapított háza. Lakói közt ott volt anyai nagybátyja, Querini Marián is. A pályaválasztás nehéz kérdésében tőle kért tanácsot. A szentéletű és tudós kanonok előtt nem volt kétséges, hogy öccsét az Úristen hívja. Egyelőre azonban csak azt ajánlotta neki, hagy menjen haza s fokozatos önmegtagadásokkal készítse elő magát Isten szolgálatára. Lőrinc megfogadta a tanácsot. Miközben a jó anya terveket szövögetett fia házasságára vonatkozólag, az ifjú ágy helyett kemény földön kezdett aludni, s vánkosa egy hasábfa lett. Sőt olyan erős vezekléssel sanyargatta testét, hogy hozzátartozói és barátai kezdték félteni egészségét. Gyengédségükben és aggódó kérlelésükben a világ tőrvetéseit vélte fölismerni: gondolkozás nélkül elhagyta a szülői házat s titokban az algai kanonokok közé ment.

A káptalanban nem volt áhítatgyakorlat és önmegtagadás, amelyet el nem végzett volna, s nem akadt társ, aki mindezt nálánál lelkiismeretesebb buzgósággal gyakorolta volna. De legerőteljesebben a mértékletességben gyakorolta magát. A legnagyobb hőség évadján sem nyúlt semmiféle italhoz az étkezés idején kívül. „Ha nem tudjuk elviselni a szomjúságot, hogyan bírjuk majd ki a tisztítótűz kínjait?” kérdezte. Kedvelt önmegtagadása révén sok más erényt sajátított el.

Növendék korában torkát kellett megoperáltatnia Az akkori orvostudomány érzéstelenítés nélkül szúrt, vágott, égetett. Az operáció előtt társai aggódtak; ő pedig teljes nyugalommal kérdezte: „Azt hiszitek, hogy nem kapom meg a szükséges erőt Attól, aki a tüzes kemencében égő három ifjút nemcsak megvigasztalni, hanem a lángokból kimenteni is tudta?” S szemrebbenés nélkül állta a fájdalmas műtétet. Egy másik operációjánál meg így biztatta a sebészt: „Csak bátran! A te késed távolról sem oly kegyetlen, mint voltak valamikor a vértanukat marcangoló vaskampók”.

Örömmel viselte el a megalázást. Ebben különösen az alamizsnagyűjtésnél volt bőségesen része. Akkor is akadt kővel dobálódzó vásott gyerkőc és a kéregetésre szitokkal felelő szívtelen gazdag. Egyszer egy ilyen alkalommal kísérője azt ajánlotta, hogy ne menjenek el egy helyre, ahol biztosan csak szidalom vár rájuk. Lőrincnek azonban ez volt a válasza: „Bátran eltűrjük majd a megalázást. Hisz semmit sem tettünk, ha a világról csak szóval mondtunk le. Nekünk ma zsákunkkal és keresztünkkel győznünk kell a világ fölött”. S elszántan és szelíden elment a félelmetes helyre.

Csodálatos volt benne az engedelmesség. A szabály nem engedte meg pl., hogy hazajárjon. Nem is ment soha. Csak a halálos ágyon fekvő édesanyját látogatta meg. Egyébként pedig alamizsnagyűjtés közben házuk előtt is csak úgy állott meg az utcán, mint másutt. Ha édesanyja meleg szeretettel nagyobb alamizsnát akart adni, tőle is csak legföljebb két kenyeret fogadott el, mint mástól. Aztán áldást mondott a szülői házra s nagy összeszedettséggel tovább ment.

Egyszer egyik volt jóbarátja duhaj jókedvében zenekarral állított be hozzá. Az előkelő ifjú a köztársaság egyik keleti tartományából jött haza, ahol magas állás várta. Tele volt életörömmel a lelke. Amikor megtudta, hogy Lőrinc Alga szigetén van, elhatározta, hogy visszacsalja a világba. Találkozásukkor nem sajnálta a szót és ígéretet s a legélénkebb színekkel festette le a világ örömeit. Mindez Lőrincet hidegen hagyta. Ő a halálról beszélt. S az eredmény az lett, hogy a vidám fiatalember oda vonult be, ahonnan ki akarta csalni barátját.

Tanulmányai elvégzése után pappá szentelték. Sőt alig 25 éves korában (1406) már a káptalan priorja, nemsokára pedig, amikor a káptalan a Szent Ágoston szabályzata szerint élő szerzeteskanonokok rendjévé alakult, az egész kanonokszerzet főnöke lett. Ő írta az új szabályokat s ezért őt tekintették alapítónak is. Elöljárói működésére jellemző a következő kis eset. Prior korában egy közös összejövetelen egyik alattvalója igazságtalanul szabálysértéssel vádolta meg. Lőrinc szó nélkül letérdelt, bocsánatot kért társaitól s valami büntetésért esedezett. Ez az alázat annyira megszégyenítette a hamis vádlót, hogy elöljárója lábaihoz borult s bocsánatért könyörgött.

Kiváló bölcsessége és életszentsége nem kerülte el a Szentszék figyelmét, IV. Jenő pápa 1433-ban kinevezte szülővárosa püspökének. Szerénységében szabadulni akart a méltóságtól, a pápa azonban nem tágított. Lőrinc kénytelen volt bevonulni székesegyházába, a S. Pietro di Castello-ba. Igaz, hogy ezt is titokban és minden feltűnés nélkül tette.

Püspök korában is szerzetesi módon imádkozott s ugyanolyan áldozatos szeretettel és sikerrel kormányozta a sokszigetű egyházmegyét, mint előbb szerzetét.

Igénytelensége nem ismert határt: a világ egyik leghatalmasabb országának volt főpapja, s egész udvartartása mégis mindössze öt emberből állott. Vagyona az egyház ősi fölfogása szerint a templom és a szegények vagyona volt. Székesegyháza és sok más templom restaurálásával, a káptalan helyreállításával, a templomi énekkar megszervezésével emelte az istentisztelet fényét. Főpásztorsága alatt 15 kolostort s tíz új plébániát alapított. Szeretettel és eréllyel megreformálta a világi és a szerzetes papságot. Egyszerű és egyenes szava, önzetlensége és fölséges nyugalma mondhatatlan hatással volt a különféle szenvedelmes pártok kibékítése érdekében.

Minden kicsinyes gúnyolódás ellenére tiszta lénye egész bensőségével küzdött a frivol színház és a kereszténytelen női ruházkodás ellen.

Kora egyházi életének nagy sebe volt az úgynevezett nepotizmus, vagyis a rokonoknak az egyháziak részéről történő túlzott és törvénytelen támogatása. Velence szent püspöke egész lelkével küzdött e betegség ellen. Meg volt győződve, hogy a püspöknek csak egy családot kell ismernie: „egyházmegyéje szegényeit”. Amikor egyik rokona eladó lánya számára nagyobb hozományt kért tőle, ezekkel a szavakkal utasította el: „Ha keveset adok, az neked nem elég; ha sokat adok, megrablom a szegényeket”.

Méltán üdvözölhette őt IV. Jenő Bolognában ezekkel a szavakkal: „Üdvözlégy, püspökök dísze és dicsősége!” S joggal írhatta róla Cave, a 18. századbeli protestáns történetíró: „Ez a férfiú valóban a legnagyobb dicséretre méltó Isten iránt őszinte áhítat, a szegények iránt bőkezű szeretet, az egyházi ügyek iránt pedig fáradhatatlan buzgóság jellemezte”.

Apostoli működése dicsőséget szerzett neki egész Itáliában s csak megerősítette nagy tekintélyét az Örökvárosban. A római kúria annyira bízott bölcsességében és lelkiismeretességében, hogy fellebbezések alkalmával a tőle megoldott eseteket sohasem változtatta meg. Innen is magyarázható, hogy V. Miklós pápa 1451 okt. 8-án a gradói patriarka címét átruházta a hatalma tetőfokán álló Velence püspökére s Lőrincet nevezte ki első patriarkának. Az alázatos főpap kénytelen volt meghajolni a legfőbb egyházi akarat előtt. Velence főpásztorai azóta viselik a patriarkai címet.

Hetvennégy éves korában „A tökéletesség lépcsői” című lelki könyvével befejezte nem jelentéktelen irodalmi működését. Nemsokára magas láz támadta meg. Szolgái pihés ágyba akarták fektetni. Hallani sem akart róla, „Mit vesztegetitek az időt? mondotta. Az én Üdvözítőm a kereszten halt meg. Elfelejtitek, mit mondott Szent Márton haláltusájában a kereszténynek hamu fölött, bűnbánati ruhában kell meghalnia?” Földre szórt szalmára tették. Életének körét ezzel befejezte. Gyermekkori célkitűzéséhez híven a szó legteljesebb értelmében kiérett szent volt s újra a puszta földön feküdt, mint a szentség iskolájába való komoly járása kezdetén. Földi életének mécsese 1455 január 8-án aludt el. Végrendeletében nem volt miről rendelkeznie. Csak buzdította benne híveit s azt kérte, hogy a legegyszerűbb módon temessék el régi kolostorában. A velencei szenátus első patriarkájának ezt a kérését nem teljesítette: a legnagyobb pompával kísérte utolsó útján.

1524.-ben avatták boldoggá, 1690-ben pedig szentté. Szeptember 5-e püspökszentelésének napja.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr2312804908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.