2017. szeptember 8. Kisboldogasszony napja
2017. szeptember 08. írta: Katolikus Válasz

2017. szeptember 8. Kisboldogasszony napja

(II. oszt. duplex ünnep egyszerű nyolcaddal)

nbmv.jpgSzűz Máriának az isteni Bölcsesség a legnagyobb méltóságot és hivatást szánta Isten országában; nem csoda, ha ez a törvény ő rajta teljesedett a legnagyobb arányokban. Eredete ott fakad az örök Szentháromság ölén, ahol megszületett az irgalmas Atyának az az elhatározása, hogy a bűnbeesett emberiség megváltása végett emberré küldi egyszülött örök Fiát. Ezért méltán adja az Egyház a Szent Szűz ajkára azt a szót: „Az Úr bírt engem utjai kezdetén, mielőtt valamit teremtett. Öröktől fogva rendelt engem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam” (Péld. 8,22 kk).

Minthogy öröktől fogva ki volt szemelve a legnagyobb méltóságra, mely teremtményt egyáltalán érhet: az Isten-anyaságra (febr. 9), Isten gondoskodott is arról, hogy egészen tiszta legyen az a virág, mely hivatva volt a legdrágább gyümölcsöt teremni. Léte első pillanatától kezdve ment volt minden bűntől, az eredeti bűntől is, és teljes volt kegyelemmel: szeplőtelenül fogantatott (dec. 8).

Kilenc hónappal a fogantatás után, tehát szeptember 8-án ünnepli az Egyház ezen rendkívüli kegyelmekben gazdag, gyermeknek születésnapját és örömmel, ujjongással énekel bölcsőjénél, mert abból támad a világ igazságosságának napja, az Üdvözítő, aki a bűnöket eltörli és kegyelmeket oszt.

Mária születésének helye ismeretlen, legalább is bizonyossággal nem jelölhető meg. Némelyek a Názáretnél fekvő Sephoris városkát nevezik meg, ahová a Dávidtól származó királyi család tagjai a nagyravágyó és kegyetlen Heródes idejében visszahúzódtak. Mások Betlehemet gondolják és újabb időben a legtöbb valószínűséggel Jeruzsálemet. Magasztos hivatása szempontjából azonban fontosabb Isten kegyelméből való születése, mint földi származása. Az ünnepet Keleten már a VII. században ismerték, de Nyugaton csak a VIII. században és általános egyházi ünneplését a XI. században lehet kimutatni. Oktávájának ünnepét a pápaválasztásra egybegyűlt bíborosok fogadalmaként IV. Ince pápa (1243-54) rendelte el.

Szentlecke. Az Úr bírt engem utai kezdetén, mielőtt valamit teremtett kezdettől. Öröktől fogva elrendeltettem és régóta, mielőtt a föld lett. Még nem voltak a mélységek, és én már fogantattam vala; még a vizek kútforrásai ki nem fakadtak; még a hegyek nagy tömegben meg nem állapodtak; a halmok előtt születtem én. Még a földet nem teremtette, és a folyóvizeket és a földkerekség sarkait. Mikor az egeket készité, jelen voltam; mikor bizonyos törvénynyel kerítést vont a mélységek körűl, mikor az egeket ottfenn megerősíté, és megmérte a vizek kútait, mikor a tengernek kimérte határát, és törvényt adott a vizeknek, hogy át ne menjenek határaikon; mikor a földnek alapokat vetett; ővele voltam, mindeneket elrendezvén, és gyönyörködtem naponkint, mulatván előtte minden időben, mulatván a föld kerekségén; és gyönyörűségem, az emberek fiaival lenni. Most tehát, fiaim, hallgassatok engem: Boldogok, a kik megőrzik utaimat. Hallgassátok az oktatást, és legyetek bölcsek, és el ne vessétek azt. Boldog ember, ki engem hallgat, és ki ajtómnál vigyáz naponkint, és várakozik ajtóm felénél. A ki engem megtalál, életet talál, és üdvösséget merít az Úrtól. (Péld 8,22-35)

Evangélium. Jézus Krisztusnak, – ki Dávidnak, Ábrahám fiának fia, – nemzetség-könyve. Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák pedig nemzé Jákobot; Jákob pedig nemzé Júdát és ennek atyjafiait; Júda pedig nemzé Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz pedig nemzé Ezront; Ezron pedig nemzé Áramot; Áram pedig nemzé Aminadabot; Aminadab pedig nemzé Naaszont; Naaszon pedig nemzé Szalmont; Szalmon pedig nemzé Bózt Ráhábtól; Bóz pedig nemzé Obedet Ruttól; Obed pedig nemzé Jesszét; Jessze pedig nemzé Dávid királyt. Dávid király pedig nemzé Salamont attól, ki Uriás felesége volt; Salamon pedig nemzé Roboámot; Roboám pedig nemzé Abiást; Abiás pedig nemzé Ázát; Áza pedig nemzé Josafátot; Josafát pedig nemzé Joramot; Joram pedig nemzé Oziást. Oziás pedig nemzé Joatámot; Joatám pedig nemzé Ákázt; Ákáz pedig nemzé Ezekiást; Ezekiás pedig nemzé Manasszest; Manasszes pedig nemzé Ámont; Ámon pedig nemzé Joziást; Joziás pedig nemzé Jekoniást és ennek atyjafiait a Babiloniába való költözéskor. És a Babiloniába való költözés után, Jekoniás nemzé Szalátielt; Szalátiel pedig nemzé Zorobabelt; Zorobabel pedig nemzé Abiudot; Abiud pedig nemzé Eliacimot; Eliacim pedig nemzé Ázort; Ázor pedig nemzé Szádokot; Szádok pedig nemzé Ákimot; Ákim pedig nemzé Eliudot; Eliud pedig nemzé Eleazart; Eleazar pedig nemzé Mátánt; Mátán pedig nemzé Jákobot. Jákob pedig nemzé Józsefet, Mária férjét, kitől született Jézus, ki Krisztusnak neveztetik. (Mt 1-16)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr6312811272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.