A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon
2017. szeptember 19. írta: Szerdahelyi Miklós

A Kasper-javaslat szentségtörő gyakorlata Magyarországon

Sokan nem értik, mi a jelentősége a magyar egyházra vonatkozóan annak az Amoris Laetitia (AL) által keltett botránysorozatnak, amely eredetileg Kasper-javaslat néven elhíresülve a polgári úton újraházasodott elváltak szentségekhez járulásával kapcsolatos.

Sok magyar pap van azon a véleményen, hogy nem kell foglalkozni a külföldi visszaélésekkel az AL kapcsán: ki tudja, mi igaz és mi nem (tudatlansággal való érvelés), és a lényeg - úgymond - úgyis az, hogy idehaza nincsenek visszaélések. Egyesek ki is kérik maguknak azt a feltételezést, hogy Magyarországon bármely pap megáldoztatna újraházasodottakat, ha a pár nem adja fel előtte az érvényes (első) házasságukon kívüli szexuális kapcsolatát, amint azt szükséges elvárásként Szent II. János Pál pápa Familiaris Consortio kezdetű buzdítása is kimondta. 

vertesaljai_patsch_torok_szabo_1.png

A képen: Vértesaljai László és Patsch Ferenc, Török Csaba és Szabó Ferenc

Fontos tisztázni, mert sokan nem értik, hogy, amint azt Erdő Péter bíboros is kifejti, az újraházasodottak esetében "nem az első házasság kudarca, hanem a második kapcsolatban történő együttélés az, amely megakadályozza az Eucharisztiához való járulást". Az első házasságban elkövetett bűnök egyszerűen meggyónhatók: őszinte bánat és elhatározás, hogy többet nem követi el az ember, kellenek hozzá, de más feltételhez nincs kötve.

Az újraházasodás meggyónása ugyanezt követeli meg a gyónótól, csak utóbbi esetben az elhatározás, hogy többet nem követi el az ember, emberileg sokkal nehezebb. A helyzet nehézsége azonban, amiben a gyónni szándékozó újraházasodott találja magát, nem teszi jóvá az újraházasodást, vagy opcionálissá a bűnnel való szakítást. Egy "önmagában" avagy "belsőleg" rossz cselekedet, mint amilyen például a házasságtörés is (amit az újraházasodás magában foglal), sohasem igazolható sem jó szándékkal, sem a körülményekkel, ezért érvényes feloldozásban sem lehet részesülni mindaddig, amíg a bűnös személy meg nem tér belőle. A szentáldozásnak ez szükséges és elengedhetetlen előfeltétele. 

Nem egy nyilvános blogra tartozik, hogy személyes beszélgetésekből mely papokról lehet pontosan tudni, hogy ők elfogadható gyakorlatnak tartják, vagy akár gyakorolják is a Kasper-javaslatot, amely az Amoris Laetitia eretnek értelmezése nyomán méregként terjed. Ellenben akad magyar pap, aki nyilvános előadásokban vagy cikkekben is hirdeti a saját "irgalmas" engedetlenségét Jézus tanításával szemben. Az ő esetük is elég, hogy bemutassuk, hogy az AL okozta erkölcsi irányvesztés nem fogja elkerülni a magyar papok tanításait és gyakorlatát sem, még ha itthon késleltetve is tapasztaljuk meg az erkölcsi normák relativizálódásának jeleit.

Példa erre a Vatikáni Rádió magyar adásának jelenleg felelős szerkesztője, a jezsuita szerzetes Vértesaljai László, aki egy a Magyar Kuríron is közzétett előadásában még 2015-ben, a szinódusok után, de még az Amoris Letitia megjelenése előtt a Kasper-javaslat mellett érvel, és beszél a saját, tudatos engedetlenségéről az Egyház tanításával szemben.

Patsch Ferenc, aki úgyszintén jezsuita szerzetes, szintén nyilvánosan van azon a véleményen a Szív magazin 2017 július-augusztusi számában, hogy az AL "megengedi az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást".

Szabó Ferenc, szintén jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió volt főszerkesztője, szintén azt állítja az Amoris Laetitia kapcsán, hogy "kis lépéssel előbbre jutottunk a Familiaris consortio 84. pontjához viszonyítva, amely az elvált újraházasodottaknak csak abban az esetben engedte meg a szentáldozást, ha tartózkodnak a házastársi aktustól".

Török Csaba atya egy általunk már kielemzett interjúbeszégetésében szintén Kasper-javaslatként értelmezi az Amoris Laetitiát, csak Szabó Ferenccel ellentétben szerinte ez még csak újdonságot sem jelent II. János Pál tanításához képest.

Amit ez a négy magyar pap tanít - egyik a Magyar Kuríron, a másik a jezsuiták magazinjában, harmadik a Párbeszéd Házában... - minimum hitetlenség az Egyház lefektetett tanítása alapján (lásd hozzá ezt is). A puszta engedetlenségen túl ezek a pásztorok szentségtörő áldozással mérgezik a rájuk bízottakat és önmagukat (vö. 1Kor 11,27-32), és immár nyílt botránykeltéssel az Egyházat, csak mert gyengeségből képtelenek, vagy mert tudatosan nem hajlandók atyai nemet mondani ott, ahol az Egyház mellett maga a mi Urunk is atyai jóságból nemet mond (vö. Mk 10,1-12).

Az elmélet, amivel igyekeznek kibújni a kategorikus tiltás alól az, hogy a saját AL-értelmezésüket, Patsch Ferenc szavaival, "II. János Pál és XVI. Benedek gondolatainak továbbfejlesztéseként"  emlegetik. Ez az elmélet azonban teljesen önkényes szövegértelmezésről árulkodik részükről, amit minden katolikusnak joga számon kérni rajtuk. 

Az említett pápák kategorikus tiltása súlyos csúsztatás nélkül ugyanis nem "továbbfejleszthető" engedéllyé, pontosan ugyanarra vonatkozóan, amit ők tiltottak. Az ilyesmit nem "továbbfejlesztésnek", hanem ellentmondásnak hívják. Ezt nem felvállalni őszintétlenség, amely kimondatlanul, de valójában az emeritusz pápa és Szent II. János Pál, valamint a katolikus hagyomány és a Szentírás elvetésén alapszik, a modernizmus ideológiájának jegyében.

A magyar egyházi probléma- és válságkezelés túl régóta az elhallgatáson és szőnyeg alá söprésen alapul, az őszinte és egyenes krisztusi konfrontálódás helyett. A méreg pedig elhallgatva és a szőnyeg alatt is terjed, és előbb vagy utóbb ránkzúdul, ahogy az Egyház AL-válsága, vagy ahogy nemrég (a szintén jezsuita) Somfai Béla által megtévesztett katolikus lombikszülők és lombikorvosok botránya zúdult ránk, Veres püspök atya példaértékűen hithű kiállása nyomán. Olyan időket élünk, amiben az erkölcsi és tanításbeli problémák megszaporodtak, sőt, mindennapossá váltak. Az elhallgatás politikája az Egyházban nem működik, és nem működhet tovább.

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr8212486383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.21. 21:47:40

Az írásban a négy katolikus pappal szemben megfogalmazott súlyosan sértő állítások (engedetlenség Jézussal szemben, hitetlenség, szentségtörő áldozással való mérgezés) szerintem nem igazolhatóak pusztán tanításuk cáfolatával, hanem azt is be kellett volna mutatni - ha már egyszer a szerző szükségét érezte mások pellengérre állításának -, hogy a cáfolat az isteni kinyilatkoztatás egyedül helyes értelmezése. Nekem úgy tűnik, ez elmaradt.

Szerdahelyi Miklós 2017.09.21. 23:23:17

@Szalacsi Szabolcs: Mit nem lát bizonyítottnak? Hogy a házasságtörés bűn-e a kinyilatkoztatás szerint?

Szalacsi Szabolcs 2017.09.22. 10:45:24

@Szerdahelyi Miklós: Azt nem látom bizonyítottnak, hogy az a megközelítés, hogy az objektíve bűnös helyzet és a szubjektív bűnösség megkülönböztetése alapján lehetnek olyan helyzetek, amelyekben a polgárilag újraházasodott elváltak szántáldozáshoz engedése nem ütközik szükségszerűen a CIC 915. kánonjába, kétséget kizáróan olyan értelmezés, amely ellentétes az isteni kinyilatkoztatással.

Szerdahelyi Miklós 2017.09.24. 23:54:36

@Szalacsi Szabolcs: a szubjektív bűnösség abban az esetben tér el az objektíven bűnös helyzettől, ha az illető vagy tudatlan (de az AL 351. kontextusa egy lelkivezetői beszélgetéssorozat, ami kizárja a tudatlanságot), vagy, ha nem saját akaratból teszi, hanem valaki kényszeríti vagy a szexuális kapcsolatra, vagy az áldozásra. Minden más, ami nem tudatlanságból vagy kényszerből történik, az definíció szerűen tudva és akarva történik, ami pedig definíció szerűen kimeríti a szubjektíve halálos bűn fogalmát súlyos dolgok esetén, mint amilyen a házasságtörés. A saját érdeket, az új kapcsolat érdekét, sőt még a gyerekek érdekét is azért nem lehet a kényszer kategóriába sorolni, mert ezekkel az Egyház mindig is számolt, a Familiaris konkrétan tárgyalja. Az csak egy trükk, hogy azt állítják, hogy ezek új pasztorális megfontolások. Ezek nagyon régi és elvetett megfontolások, melyeket most újdonságként állítanak be.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.25. 12:03:04

@Szerdahelyi Miklós: Igen, ez az isteni kinyilatkoztatás egyik lehetséges értelmezése, miként azt a Katolikus Válasz a Familiaris Consortióra hivatkozva be is mutatta.

Ez a cáfolat azonban olyan megközelítést vet el, amely egyrészt a Katolikus Egyház Katekizmusának 1735. pontján alapszik ("a cselekedet beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokás, a mértéktelen érzelmek és más pszichikai vagy társadalmi tényezők következtében"), másrészt tanítóhivatali megnyilatkozásban, jelesül az Amoris Laetitia kezdetű apostoli buzdításban jelenik meg.

Ezért úgy gondolom, hogy a cáfolat önmagában nem igazolja, hogy az alapjául szolgáló értelmezés kizárólagos lenne. Ehhez nagyobb fokú bizonyosságra lenne szükség: valamely értelmezés téves volta nem állapítható meg pusztán azon az alapon, hogy szemben áll valamely apostoli buzdítással, miközben maga is apostoli buzdítás formáját ölti s igazodik az egyháznak az emberi szabadságról vallott tanításához.

Klára478 2017.09.25. 18:44:42

@Szalacsi Szabolcs: Az ön által felsorolt, a Katekizmus 1735.pontja alatt található "erőszak, félelem, megszokás, mértéktelen érzelmek, és más pszichikai és társadalmi tényezők" a "kényszer" kategóriába sorolhatók, Miklós tehát nem veti el az 1735. pontot.

mrgregory 2017.09.26. 12:22:34

Nekem ez annyira fura, nehezen tudom elképzelni Jézusról, hogy így jogászkodna. Ha elválok és újra házasodok, az szex nélkül lehet tiszta kapcsolat, mert a szex az eredeti házastársnak van fenntartva. Ha pl. második házasságban élek, mert vele harmonikus, meg is tartóztatjuk magunkat, de az első házastárssal azért barátként összejárok és szeretkezem, az elmegy? (Tehát nem csalom meg a másodikat, csak a testi kapcsolatot azzal élem, akivel jogszerű, a másodikkal pedig szintén jogszerűen testvéri jellegű kapcsolatban élek). Ha pedig az első házastársam meghal, utána már lehet a másodikkal szeretkezni? Ha már a harmadik házasságban vagyok és az első meghal, akkor a harmadikban most lehet, vagy most a másodikkal lenne szabályos? Ha házasság előtt egy sor partnerrel vagyok, azt meg tudom gyónni, ha házasság alatt csinálom, azt is, csak válás esetén, ha fix (második) társat találtam, akivel testi kapcsolatom is van, akkor nem. Biztos, hogy a szex tesz tisztátalanná? Ráadásul, ha egyházi bírósággal sikerül kimondatni az érvénytelenséget, akkor tiszta lelkiismerettel lehetek a második házasságban. Itt vajon mi a helyzet, ha már a harmadikban vagyok, mire az elsőre kimondják, hogy érvénytelen. Ha csak barát vagyok, hetente összejárunk szeretkezni, majd meggyónom (minden héten elhatározva, hogy vége, de mégse sikerül), akkor működik, ha viszont összeházasodunk és ugyanezt csináljuk, akkor nem működik?

Nekem legalább is nem tiszta, hogy mi van ezen szabályozás mögött, bár azt értem, hogy a szereteten keresztül nézve a válás bizony hiba, akárhogy is történik, s előbbre való lenne a két félnek megoldást keresni rá önmaguk változásával, mint a könnyebb utat választani (s persze más súlyú a dolog, ha van gyerek, vagy ha nincs). De van egy sor más élethelyzet is, amikor csak az egyik fél próbálkozik, vagy akár a testi épséget is fenyegeti a másik. Ha pedig válás után új partnerrel boldog kapcsolatban él, akkor az ilyen embert Jézus nem hívná meg asztalához? Vagy ha igen, akkor onnan úgy távozna, hogy a jelenlegi kapcsolatát feladja és szerzetesként él cölibátusban?

Ha ilyen súlyú felelős döntés a házasság, akkor miért nem kezeljük így már a gyermekkori hitoktatásban, jegyes oktatásban, esketéskor és "utógondozásban"?

Szerdahelyi Miklós 2017.09.28. 00:04:27

@Szalacsi Szabolcs: én nem hiszem, hogy egy apostoli buzdítás alapján állnék a véleményemmel, hanem a Szent Hagyomány és a természettörvény alapján (aminek alapján az FC is áll), miközben a cikkemben említett papok mindkettőnek ellentmondanak, és egyetlen hivatkozási alapjuk az értelmezhetetlen és önellentmondó AL.

Ami a személyes felelősséget enyhítő körülményeket illeti, azok nem igazolhatnak egy permanensen bűnös életállapotot, amit az ember tudva és akarva választ, pl. egy második házasságban folytatott szexuális életet.

Szalacsi Szabolcs 2017.09.29. 13:58:46

@Szerdahelyi Miklós: 1. Nekem úgy tűnik, hogy az Amoris Laetitia a polgárilag újraházasodott elváltak lelkipásztori gondozásával kapcsolatos részében az emberi szabadságról vallott tanításon, konkrétan pedig a KEK 1735. pontján alapszik. Nem arról van tehát szó, hogy a házasságtörés objektív ténye minősülne az akarat szándéka következtében jónak vagy helyesnek, illetőleg a szándékra tekintettel nem állna fenn a szubjektív bűnösség, hanem bizonyos esetekben a beszámíthatóság jelentős mértékű csökkenése vagy megszűnése a szabad akarat meghajlásához vagy hiányához vezethet (az ezt előidéző körülményeket sorolja föl az 1735. pont).

Az az állapot tehát, amibe a polgárilag újraházasodott elváltak bizonyos esetekben kerülnek, olyan magatartás következménye, amely szubjektíve nem (súlyosan) bűnös. S ha jól értem az apostoli buzdítást, mivel az állapot szubjektíve nem (súlyosan) bűnös cselekedet következtében állt elő, annak fenntartása - hasonló beszámíthatósági hiány esetén - szintén nem vezethető vissza szükségszerűen szubjektív súlyos bűnre - függetlenül a helyzet objektív megítélésétől.

Ez az értelmezés merésznek tűnhet, de az emberi felelősség és szabadság katolikus tanításán nyugszik.

Ez a gondolatmenet láthatóan szembenáll a Familiaris Consortióval, ami pedig kétségkívül az egyházi hagyományból ered. (Az, hogy e tekintetben pontosan hol húzódnak a Szent Hagyomány határai, szerintem vita tárgyát képezheti.)

2. Az Amoris Laetitia tehát maga is a hitletéteményre épít, s a római pápa megnyilatkozása. Ha nem is minősül tévedhetetlen tanításnak, a másik állásponttól való különbözése önmagában a hamis voltát sem igazolja. Ez már csak azért is így van, mert az objektív igazságon alapuló erkölcs és az emberi szabadság viszonyának olyan határhelyzetét érinti, amelyet illetően a Szent Hagyománynak s különösen a hitletéteménynek a helyes értelmezése, az egyes szempontok hatókörének megvonása éppen az egyházi tanítóhivatal feladata.

3. A CIC 752. kánonja a pápa tanítóhivatali megnyilatkozásaival szemben nem követeli ugyan meg a hitbeli hozzájárulást, azonban az értelem és az akarat vallásos meghajlását írja elő. Ezért úgy gondolom, hogy ha valamely katolikus pap ebben a szellemben közelít az Amoris Laetitiához, az nem vádolható legitim módon hitetlenséggel és szentségtöréssel, még ha az apostoli buzdításban foglalt tanítás nehezen is fogadható be annak alapján, ami az objektív igazságról a megismerés során az egyes ember szubjektumában az egyház tanítása alapján kialakulhat. S nem azért nem vádolható, mert az Amoris Laetitiát bárki tévedhetetlennek gondolná, hanem azért nem vádolható, mert az apostoli buzdítás a hitletétemény határhelyzetét érinti, ezért kétséget kizáró módon eleve tévesnek sem nyilvánítható, s a római pápa tekintélyéből táplálkozik.

Szerdahelyi Miklós 2017.10.09. 21:44:29

@Szalacsi Szabolcs: köszönöm türelmed! A kérdésem az volna, hogy az AL értelmezésedet alátámasztó logikát az újraházasodottak kapcsán vonatkoztatod-e a házasság előtti szexuális kapcsolatokra is, a homoszexuális kapcsolatokra is, az abortuszokra is, az asszony- vagy gyerekverésre is stb? És ha nem, akkor ezekre milyen logika mentén nem vonatkozik ugyanaz, ami a házasságtörésre egy új polgári házasságban?

Én úgy látom, hogy ha az AL az újraházasodottaknak kényszerítés, szellemi fogyaték, vagy súlyos pszichés problémák esetén engedélyezi a belső fórumos áldozást, mondván, hogy a körülmények bocsánatossá teszik az objektíve súlyos bűnt, akkor semmi újat nem hozott. Kár a felhajtásért.

Ha viszont úgy értelmezzük, hogy hozott újat, ha ott az a nyitás, amiről Szabó Ferenc ír, akkor pedig nem illeszkedik a hagyományba, még annak határterületére sem.

Se így se úgy nincs legitim Kasper-javaslat. Nehezíti a párbeszédet az az önmagában való probléma, hogy az AL olykor homályos és logikailag nem koherens. Logikusan semmit nem jelent, nem logikusan pedig bármit.

Szalacsi Szabolcs 2017.10.11. 00:35:55

@Szerdahelyi Miklós: Kedves Miklós!

Az a logika, hogy a szabadság és a felelősség szoros összefüggést mutat a beszámíthatósággal, szerintem vonatkoztatható az általad fölsorolt magatartásokra is. Azonban ehhez azt is hozzá szeretném fűzni, hogy a KEK 1735. pontjában fölsorolt tényezők szerepének értékelésekor nem tekinthetünk el attól, hogy azok az egyes magatartások sajátos jellegéből adódóan miként hathatnak a szabad akaratra. Így ugyanazon logika mellett is a különböző tényezők az egyes magatartástípusoknál más és más módon befolyásolhatják a szabad akaratot.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a beszámíthatóság csökkenésére vagy megszűnésére vezető okok köre a KEK 1735. pontja alapján tágabb, mint amit te felsoroltál. Különösen is gondolok a társadalmi tényezők szerepére, s talán épp ez az a pont, ahol az eltérés a Familiaris Consortio és az Amoris Laetita között megmutatkozik.

Annyiban a két buzdítás között mindenképp különbség van, hogy előbbi kategorikus tiltást tartalmaz az újraházasodott elváltak áldozását illetően, s kizárólag az objektív aspektusból értékeli a helyzetüket.

Ha ennek ellenére a Familiaris Consortió 84. pontját akként értelmezzük, hogy az a szabadság és felelősség katolikus tanításába illeszkedik, s így a KEK 1735. pontját alapul véve árnyalni szükséges a kategorikus tilalmat, akkor valóban közelítjük a két apostoli buzdítás tartalmát egymáshoz, s akár továbbfejlesztésként is fölfoghatjuk az Amoris Laetita kezdetű apostoli buzdítást.

A két buzdítás között azonban szerintem ekkor is adódik némi különbség, e különbség természete azonban nem mondható olyannak, ami kívül esnék a Szent Hagyomány (határhelyzetének) hatókörén.

S itt térnék vissza a társadalmi tényezők szerepére. Ez lehet az a szabad akaratot befolyásoló tényező, aminek hatása a történelmi változások következtében oly mértékben és módon alakulhatott át, hogy a pápa szükségét érezte az apostoli buzdításban a kategorikus tilalom helyébe a megkülönböztetés szempontját helyezni. Noha a KEK 1735. pontja változatlan, az egyes tényezők szerepe és jelentősége történelmileg változik, ami a szabad akarat meghajlásának értékelésekor új megfontolásokat igényelhet.

Ez a gondolati ív számomra koherens értelmezést tesz lehetővé, így azzal a kijelentéssel, hogy az Amoris Laetitia "logikusan semmit nem jelent, nem logikusan pedig bármit", nem tudok egyetérteni. S így aztán azzal sem, hogy a cikkben megfogalmazott vádak legitimek lennének.

Szerdahelyi Miklós 2017.10.12. 22:01:12

@Szalacsi Szabolcs: egyrészt, amit kifejtesz nincs határozottan megfogalmazva az AL-ben, hanem az AL önellentmondásosságábból adódóan ez csak egy népszerű értelmezések közül.

Az FC 84-tiltása nincs visszavonva, vagyis érvényben van, ezért a tiednél éppenséggel koherensebb magyarázat az, ahogy az AL csak ugyanarra ad engedélyt, amire eddig is tudtuk, hogy létezik: fivérként és nővérként való együttélés esetén jöhetnek szóba a szentségek.

Fontos továbbá, hogy az FC tiltása nem a szubjektív bűnösséggel érvel, azt csökkentheti ezer dolog, hanem azzal, hogy az újraházasodott állapota önmagában ellentmond az isteni tervnek.

A KEK 1735-ben szereplő "társadalmi tényezőket" nem lehet a világnak való megadásként értelmezni, hanem csakis a hagyománnyal, pl. a Veritatis Splendorral összhangban. Az FC és a VS már eleve alkalmazzák a KEK 1735 elveit. Az AL értelmezésed ezért szerintem kívül esik a hagyományon.

Szalacsi Szabolcs 2017.10.13. 13:17:42

@Szerdahelyi Miklós: Nos, akkor nézzük az Amoris Laetitia szövegét! (Az idézetek a Szentszék honlapjáról, az angol nyelvű változatból valók.)

"As for the way of dealing with different “irregular” situations, the Synod Fathers reached a general consensus, which I support: “In considering a pastoral approach towards people who have contracted a civil marriage, who are divorced and remarried, or simply living together, the Church has the responsibility of helping them understand the divine pedagogy of grace in their lives and offering them assistance" (297. pont)

"The divorced who have entered a new union, for example, can find themselves in a variety of situations, which should not be pigeonholed or fit into overly rigid classifications leaving no room for a suitable personal and pastoral discernment." (298. pont)

"since “the degree of responsibility is not equal in all cases”" (300. pont)

"The Catechism of the Catholic Church clearly mentions these factors: “imputability and responsibility for an action can be diminished or even nullified by ignorance, inadvertence, duress, fear, habit, inordinate attachments, and other psychological or social factors”. 343" (302. pont)

a 302. pontban megjelölt 343. lábjegyzet: "No. 1735."

"For this reason, a negative judgment about an objective situation does not imply a judgment about the imputability or culpability of the person involved." (302. pont)

"Because of forms of conditioning and mitigating factors, it is possible that in an objective situation of sin – which may not be subjectively culpable, or fully such – a person can be living in God’s grace, can love and can also grow in the life of grace and charity, while receiving the Church’s help to this end.351" (305. pont)

a 305. pontban megjelölt 351. lábjegyzet első mondata: "In certain cases, this can include the help of the sacraments."

A szöveg tehát meghatározza, hogy milyen helyzetekről tesz megállapításokat (297), külön szól arról, hogy az újraházasodott elváltak esetén indokolt a megkülönböztetés (298), megemlíti, hogy a felelősség foka nem azonos minden esetben (300), szövegszerűen idézi a KEK 1735. pontját teljes egészében, a társadalmi tényezőkre is kiterjedően (302), világosan szétválasztja az objektív helyzetet és a személy bűnösségét (302), végül kifejezetten is rögzíti, hogy előfordulhat, hogy a bűn objektív állapotában, amely szubjektíve nem feltétlenül bűnös, a személy Isten kegyelmében élhet (305). S ehhez fűződik a 351. lábjegyzet, amely kimondja, hogy ez bizonyos esetekben a szentségek segítségét is magában foglalhatja.

Én a magam részéről nem látom igazolhatónak, hogy e szövegrészeknek, különösen azon kitételre figyelemmel, hogy a bűn objektív állapotában bizonyos esetekben a személy a szentségek segítségében is részesülhet, olyan értelem lenne tulajdonítható, amely alapján le lehetne vonni azt a következtetést, hogy „éppenséggel koherensebb magyarázat az, ahogy az AL csak ugyanarra ad engedélyt, amire eddig is tudtuk, hogy létezik: fivérként és nővérként való együttélés esetén jöhetnek szóba a szentségek”.

Többször hivatkoztál továbbá az Amoris Laetitia önellentmondásosságára, azonban ezt az állítást nem támasztottad alá.

Az sem világos továbbá, hogy a Familiaris Consortiónak milyen értelmet tulajdonítasz. Korábban úgy fogalmaztál, hogy „én úgy látom, hogy ha az AL az újraházasodottaknak kényszerítés, szellemi fogyaték, vagy súlyos pszichés problémák esetén engedélyezi a belső fórumos áldozást, mondván, hogy a körülmények bocsánatossá teszik az objektíve súlyos bűnt, akkor semmi újat nem hozott”. Ezt úgy értettem, hogy szerinted a Familiaris Consortio 84. pontjával összhangban van, ha az objektíve súlyos bűn ellenére a felsorolt tényezőkre figyelemmel áldozáshoz járulhatnak az újraházasodott elváltak.

Legutóbbi hozzászólásodban azonban úgy fogalmaztál, hogy „fontos továbbá, hogy az FC tiltása nem a szubjektív bűnösséggel érvel, azt csökkentheti ezer dolog, hanem azzal, hogy az újraházasodott állapota önmagában ellentmond az isteni tervnek”. Ez meg úgy tűnt a számomra, mintha a szubjektív bűnösség meglététől vagy hiányától függetlenül a Familiaris Consortio értelmezésedben az objektív helyzetre tekintettel kategorikusan tiltaná az áldozást.

A társadalmi tényezők értelmezése szerintem egész egyszerűen annak vizsgálatát követeli meg, hogy a személy a cselekedetekor e tényezőkből fakadóan beszámítható volt-e vagy sem. Abban a helyzetben volt-e, hogy fölismerje tette következményeit, illetve hogy e fölismerésnek megfelelően cselekedjen. A kérdés tehát nem az, hogy a személy megadta-e magát a világnak, hanem hogy a világ meghajlította-e az akaratát. Ha tagadnánk azt, hogy a világ meghajlíthatja az akaratot, a KEK 1735. pontjának a társadalmi tényezőkre való hivatkozását üresítenénk ki. Ha viszont elfogadjuk, hogy a KEK 1735. pontja szerint a világ meghajlíthatja az akaratot, akkor az arra való hivatkozás nem minősíthető a hagyománnyal ellentétben állónak.