Megérkezett Ferenc pápa első korrekciója
2017. szeptember 24. írta: Katolikus Válasz

Megérkezett Ferenc pápa első korrekciója

62 katolikus pap és tudós szerint a pápa "eretnekségek terjedését" segítette elő

vatican-2264167_1280.jpg"Mély fájdalmat" és "hívő odaadást" fejez ki az a 62 katolikus pap és tudós a világ 20 országából, akik szeptember 23-án "Hívő korrekciót" adtak ki, azt állítva benne, hogy Ferenc pápa tanítása "eretnekségek terjedését" segítette elő.

A 25 oldalas levél formájában íródott korrekcióban az aláírók azt állítják, hogy Ferenc pápa eretnek álláspontot támogat a házasság, az erkölcsi élet, és az Eucharisztia egyes kérdéseiben, amely "eretnekségek és egyéb más tévedések" terjedését okozta a katolikus egyházban.

A korrekciót augusztus 11-én magának Ferenc pápának is átadták a Santa Marta házban található rezidenciájában. A középkor óta ilyen súlyos eset nem történt a katolikus egyházban. Hasonló figyelmeztetés utoljára XXII. János pápával szemben történt az 1300-as évek elején, a pápa olyan tévedései miatt, amelyeket a halálos ágyán visszavont.

"Mély fájdalommal, de a mi Urunk Jézus Krisztus iránti hűség, az Egyház és a pápaság iránti szeretet, és Ön iránti hívő odadás által indítva arra kényszerülünk, hogy korrekciót közöljünk Szentségeddel szemben azon eretnekségek terjedése miatt, amelyeket az Amoris Laetitia apostoli buzdítás és Szentséged más kijelentései, tettei, és mulasztásai indítottak." - fogalmaznak a levél aláírói.

"Mint alárendeltek, nem áll jogunkban Szentségeddel szemben olyan formában korrekciót közölni, mint amilyenben egy feljebbvaló kényszeríti az alárendeltjét fenyegetéssel vagy büntetés kiszabásával." - írják.

"Inkább azért adjuk ki ezt korrekciót, hogy megvédjük a katolikus testvéreinket - és azokat az Egyházon kívül, akiktől a tudás kulcsa nem vehető el - annak reményében, hogy megakadályozhatjuk olyan tanok további terjedését, amelyek valamennyi szentség profanizálódása és Isten Törvényének felforgatása irányába hatnak." - teszik hozzá.

Az aláírók tiszteletteljesen ragaszkodnak hozzá, hogy Ferenc pápa ítélje el azokat az eretnekségeket, amelyeket "közvetlenül vagy közvetve megerősített", és tanítsa a katolikus hitet annak teljességében.

Mint írják, nem közölnek "semmilyen ítéletet" a pápa vétkességéről a levélben felsorolt hét eretnekség terjedésével kapcsolatban. Az aláírók szerint nem az ő feladatuk, hogy "megítéljék, hogy az eretnekség bűne elkövetésre került-e", amelyben egy adott személy "az akarat teljes választásával elhagyja a hitet valamely kinyilatkoztatott igazsággal szembeni kétellyel vagy tagadással".

A levelet az aláírók szeptember 23-án tették közzé, hat héttel azután, hogy arra semmilyen választ nem kaptak a pápától. A korrekció aláírói és közlői között egyik dubia bíboros sem szerepel.

A korrekció teljes szövege angol, olasz, spanyol, francia, német, és portugál nyelveken, kiegészítő dokumentumokkal és az aláírók listájával együtt egy külön e célra létrehozott internetes oldalon található meg, correctiofilialis.org cím alatt.


A korrekció kötelessége

Levelében a 62 pap és világi tudós arra hivatkozik, hogy hívő és gyakorló katolikusokként joguk és kötelességük is fennáll a pápával szemben ilyen korrekciót kiadni "a természeti törvény, Krisztus törvénye, és az Egyház törvénye alapján". A korrekció szerintük semmilyen mértékben nem sérti meg a pápai tévedhetetlenség katolikus tanítását.

A katolikus egyház azt tanítja, hogy a pápa kizárólag akkor közöl tévedhetetlen tanítást (ti. olyat, amelyben a Szentlélek különleges ajándéka folytán nem lehet tévedés), ha annak meghatározott feltételei teljesülnek. Rendes úton a pápa akkor tanít tévedhetetlenül, ha a tanítása összhangban van mindazzal, amit az Egyház és a pápák korábban mindig tanítottak. A pápa továbbá rendkívüli módon tanít tévedhetetlenül, ha az általunk már korábban idézett feltételekkel ex cathedra jelent ki hitbeli vagy erkölcsi kérdésben, az Egyház legfőbb pásztoraként és tanítójaként olyasvalamit, amelyet a teljes Egyháznak vallania kell. A pápa ugyanakkor nem tévedhetetlen egyéb témákban és megnyilvánulásaiban, mint például az interjúiban, vagy egy adott témában adott személyes reflexióiban.

"Teljes szívvel ragaszkodunk a pápai tévedhetetlenség tanához" - jelentik ki az aláírók, hozzátéve, hogy szerintük "sem az Amoris Laetitia, sem bármely kijelentés, ami olyan eretnekségek terjedését szolgálta, amelyeket ez a buzdítás sugall, nem áll az igazságra vonatkozó isteni garancia védelme alatt." Korábbi nyilatkozatai alapján az aláírók azon véleményét, hogy az Amoris Laetitia nem minősül tévedhetetlen tanítóhivatali megnyilatkozásnak, a kánonjogász és az Apostoli Szignatúra előző prefektusa, Raymond Burke bíboros is osztja.

Az aláírók egy tucat olyan bekezdést sorolnak fel az Amoris Laetitiából, amelyek szerintük "hét eretnek propozíció terjedését szolgálják".

A lista a sok vitát kiváltott 351-es számú lábjegyzetet is magába foglalja, amelyben a pápa szerint azok, akik a bűn objektív állapotában vannak, akár "a szentségek segítségéhez" is juthatnak azért, hogy a kegyelem és szeretet állapotában növekedhessenek. Sokan értelmezték ezt úgy (még Magyarországon is), hogy a házasságtörésben élő elvált és újraházasodott katolikusok szentáldozásban részesülhetnek, Ferenc pápa pedig támogatásban részesítette azokat az iránymutatásokat, amelyek megengedték ezt. A listán szerepel az a szövegrész is, amely azon, házasságtörésben élő pároknak szól, akik a helyzetüket olyannak látják, "amit maga Isten kér tőlük", jóllehet az "az objektív ideálnak" nem felel meg.

A tudósok szerint a felsorolt bekezdések a pápa egyes "szavaival, tetteivel, és mulasztásaival" együtt "eretnekségek terjedését szolgálják az Egyházban". Az aláírók szerint Ferenc pápának ilyen "szavai, tettei, és mulasztásai" közé tartoztak például, hogy

- nem volt hajlandó válaszolni a dubiára (öt igen/nem kérdésre), amelyben négy bíboros (közülük Meisner és Caffarra bíborosok mostanra már elhunytak) annak megerősítésére kérte őt, hogy az Amoris Laetitia nem szüntette meg a katolikus hit öt megnevezett tanítását;

- erővel beavatkozott a 2015-ös családszinóduson, hogy annak zárójelentésében említésre kerüljenek azok - a szinódusi atyáktól megfelelő számú szavazatot nem kapott - felvetések, miszerint az elvált és újraházasodott hívek áldoztathatók lehetnek, a pásztoroknak pedig a "pozitív aspektusait" kellene hangsúlyoznia az Egyház által súlyosan bűnösnek ítélt életformáknak, mint amilyen a polgári úton történt újraházasodás, vagy a házasság előtti együttélés;

- támogatta a bécsi bíboros érsek Christoph Schönbornnak a buzdításhoz fűzött értelmezését, amely szerint a házasságtörésben élők részesülhetnek az Oltáriszentségben;

- megerősítette a Buenos Aires-i régió püspökeinek nyilatkozatát, amely engedélyezte a házasságtörésben élők áldoztatását, egyenesen kijelentve, hogy a buzdításnak "nincs más értelmezése";

- befolyásos pozíciókba emelt olyan embereket (köztük Vinzenzo Paglia érseket és Kevin Farrell bíborost), akik nyilvánosan szembehelyezkednek az Egyház szentségekkel kapcsolatos tanításával;

- engedélyezte a római egyházmegye számára olyan instrukciók kiadását a saját fennhatósága alatt, amelyek bizonyos körülmények között engedélyezik a házasságtörésben élők áldoztatását;

- nem javíttatta ki a Szentszék hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano-ban megjelent cikket a máltai püspököktől, amelyben az Amoris Laetitiához fűzött értelmezésükben engedélyt adtak az elvált és újraházasodott párok áldoztatására.


Hét eretnekség

A korrekció közlői hét "téves és eretnek propozíciót" is felsorolnak, amelyeket szerintük Ferenc pápa "közvetlenül vagy közvetve" megerősített a "szavain, tettein, és mulasztásain" keresztül. Az alábbi hét propozíció összefoglalását adja mindannak, amiket a levelet aláírók olyan eretnekségeknek tartanak, amelyeket szerintük Ferenc pápa megerősített a tanításával:

1. Egy megigazult személynek nincs ereje Isten kegyelmével élve megvalósítani az isteni törvény objektív követelményeit, mintha Isten parancsolatait a megigazultak számára lehetetlen lenne teljesíteni; vagy mintha Isten kegyelme azt jelentené, hogy amikor egy személy megigazulását eredményezi, ez nem eredményezi mindig és természetszerűleg a megtérést is minden súlyos bűnből, vagy mintha nem lenne elegendő valamennyi súlyos bűnből való megtéréshez.

2. Azok a keresztények, akik polgári úton elváltak a velük érvényes házasságban lévő társuktól, egy másik személlyel még a házastárs életében polgári házasságot kötöttek, és vele more uxorio [férjként és feleségként] élnek együtt, miközben a tettük természetének teljes tudatában és akaratuk teljes beleegyezésével ebben az állapotban maradnak, nem szükségszerűen vannak halálos bűn állapotában, ezért részesülhetnek a megszentelő kegyelemben és növekedhetnek a szeretetben.

3. Lehetséges az, hogy a keresztény hívő, aki az isteni törvény teljes ismeretében súlyosan megszegi azt, mégsem kerül halálos bűn állapotába a tette következményeként.

4. Egy személy, miközben engedelmeskedik valamely isteni előírásnak, bűnt is elkövethet Istennel szemben ugyanazon engedelmességgel.

5. A lelkiismeret igaz és helyes módon ítélhet úgy, hogy miközben az egyik vagy mindkét felet szentségi házasság köti egy másik személyhez, a polgári házasságot kötött személyek közötti szexuális aktusok időnként mégis erkölcsileg helyesek vagy szükségesek, vagy akár még Isten által parancsoltak is lehetnek.

6. Az isteni kinyilatkoztatásban és a természeti törvényben belefoglalt erkölcsi elvek és erkölcsi igazságok nem tartalmaznak olyan tiltásokat, amelyek teljességgel megtiltják a cselekvés bizonyos formáit, amelyek a lényegüknél fogva, minden esetben súlyosan erkölcstelenek.

7. A mi Urunk Jézus Krisztus azt akarja, hogy az Egyház hagyja el azt az évszázados gyakorlatát, hogy az újraházasodott elváltaktól megtagadja az Oltáriszentséget, és megtagadja a feloldozást azoktól az újraházasodott elváltaktól, akik nem gyakorolnak bűnbánatot az életállapotuk kapcsán, és nem tesznek szilárd elhatározást annak kijavítására.

A korrekció közlői kijelentik, hogy ezek "a propozíciók mind ellentmondanak olyan igazságoknak, amelyek isteni kinyilatkoztatásúak, és amelyeket a katolikusoknak isteni hittel kell hinniük". Az aláírók szerint "szükséges", hogy ezek az eretnekségek "elítélésre kerüljenek az Egyház tekintélyével", annak okán, hogy a lelkekre "nagy és égető veszélyt" jelentenek.

Az aláírók a levelet ezzel zárják: "Ebben a kritikus órában ezért a cathedra veritatis-hoz [az igazság székéhez], a római egyházhoz fordulunk, amely isteni rendelésből valamennyi egyház felett áll, és amelynek mindig hűséges gyermekei kívánunk maradni, és tiszteletteljesen ragaszkodunk ahhoz, hogy Szentséged nyilvánosan vesse el ezeket a propozíciókat, így teljesítve a mi Urunk Jézus Krisztus által Szent Péternek, és rajta keresztül valamennyi utódjának adott megbízatását a világ végéig: 'Imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.'" (Lk 22,32)

A 62 aláíró közül egy jelentős és meglepő személy Bernard Fellay püspök, a Szent X. Piusz Papi Társaság (SSPX) legfőbb elöljárója. Ő a levelet azután írta csak alá, hogy az a pápának már benyújtásra került. Ferenc pápa komoly lépéseket tett azirányba, hogy az SSPX törvényes státuszát az katolikus egyházban rendezze, megbékélést szerezve ezáltal a társasággal. Egyelőre nem világos, hogyan fog hatni Fellay püspök aláírásának ténye erre a rendezési és megbékélési folyamatra.


FRISSÍTÉS 09.25: A nemzetközi katolikus sajtó a korrekcióra szándékosan nem használja a "formális" jelzőt, megtartva azt a bíborosoktól várható korrekció számára. Ez a mostani korrekció papoktól és világi hívektől érkezett, a róla tudósítók és maguk a kezdeményezők is ezért a "filial correction" ("hívő/gyermeki korrekció") minősítést használják rá. Emiatt az általunk eredetileg (tévesen) használt "formális" jelzőt mi is töröltük a bejegyzésünk címéből. A jelző a cikkünk szövegében nem szerepelt, a cikk tartalmán tehát nem volt szükséges változtatnunk. - KV szerk.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

József Gacsal 2017.09.29. 20:27:08

...Hát...Ilyen ez,amikor valaki a fennálló,"HIVATALOS"-an Kinyilatkoztatott un."TUDOMÁNYOS ,VAGY /AKÁR...!!!/ vALLÁSI KIN-Yilatkoz-tatásokkal szemben megy .../Ez már csak.... SAJNOS!!!!,de: IGY müKÖD-Ik...!!!!/

József Gacsal 2017.09.29. 20:30:19

No!!! Ne-má!!! Nem tetszik /?/,vagy talán letiltott,amit irtam??
süti beállítások módosítása