A budapesti Jézus Szíve templomban múlt héten félmeztelenül koncelebráló jezsuita kapcsán írt cikkében Szőnyi Szilárd “szélsőségesen fundamentalistának” titulálta a Katolikus Választ. Tegye fel a kezét, aki ezt legalább részleges elismerésként tette volna zsebre! A fundamentalistázás – általánosságban – egyházi berkekben kicsit olyan, mint a nácizás a politikában: csak úgy rámondják valakire, majd ezt a megbélyegzést közismert ténnyé dagasztják, hogy többé szóba se kelljen állni azzal, akit minden bizonyíték nélkül fundamentalizmussal bélyegeztek meg.
Barsi Balázs atya a KV felületén válaszolt Szilárdnak, írván, hogy “Ezt a jellemzést meg kellene okolni.” Szilárd ezután egy kommentben tisztázta, mit is ért fundamentalizmus alatt: úgy tűnik, a jelzőt elismerésnek szánta, és magát is “bizonyos értelemben” fundamentalistának tartja. (!?!) Lásd Barsi atya cikke alatt Szőnyi Szilárd kommentjét:
Amióta az eszemet tudom, a fundamentalista (értsd: hitünk alapjaihoz ragaszkodó) kifejezésnek jobbára számomra is pozitív csengése van, sőt bizonyos értelemben magamat is annak tartom.
A szélsőséges jelzővel azt igyekeztem érzékeltetni, hogy a KV esetében a hitünk alapjaihoz való ragaszkodás számomra kezd végletessé, sőt görcsössé válni, és a sokszínű élet helyett egyre inkább a legszárazabb elmélet nyer teret.
A Katolikus Válasz a hitvédelem terén – bár olykor vagdalkozó, ezért kevéssé egyházias stílusban teszi – szerintem is nagy érdemet szerzett. Aki azonban végignézi a KV által írt vagy megosztott szövegeket, képeket, láthatja: az orgánum közben árgus szemekkel figyeli, mikor lehet Ferenc pápa egy-egy kijelentésében eretnekséget orrontani, a tradicionalista katolicizmuson, a tridenti rítuson kívüli egyház értékei, jelenségei felett pálcát törni. Benyomásaim szerint az orgánum kifejezetten utazik ezekre; nyilván vannak, akiknek ez kedves törekvés. Számomra nem az.
Szóval, “a Katolikus Válasz a hitvédelem terén nagy érdemeket szerzett” Szilárd szerint, de “kevéssé egyházias”, és “árgus szemekkel figyeli, mikor lehet Ferenc pápa egy-egy kijelentésében eretnekséget orrantani”, valamint “végletesség”, görcsösség és a “legszárazabb elmélet” jellemzi a KV-t “a sokszínű élet helyett”.
A hitvédelmi érdemekre adott elismerést csak furcsállom: tehát ez is kijöhet a “szélsőségesen fundamentalista” megfejtéseként? A többire röviden reagálnék.
A KV-n az egyházias stílus, ahogy az a magyaroszági gyakorlatban megvalósult, tudatosan mellőzött. A hit jelenlegi válságának, és annak, hogy ott tartunk, ahol, az egyik oka, hogy az Egyház "egyházias". A jelenség, hogy a szeretetteljes egyenes beszédet felcseréltük a nyájas egyházi szakzsargonnal, globális, de például angolszász területeken így is több az egyenes beszéd, több a nyíltan felvállalt konfliktus, jobban is megy a párbeszéd, és dinamikusabb az evangelizáció.
A pápai kijelentésekkel kapcsolatos kritikusság csak abban az esetben baj, ha nincs alapja. Ugyanez igaz a pápai kijelentésekkel kapcsolatos optimizmusra is. A KV Ferenc pápával és más – akár hazai – problémákkal kapcsolatos híradásait Barsi Balázs atya másként látja, mint Szilárd:
A Katolikus Válasz beszámol arról is, ami ma az Egyházban ellentmondást vált ki. Azt hiszem, nem szabad véglegesen a szőnyeg alá söpörni. Egyetlen katolikus fórumon sem hallunk ezekről a problémákról.
Ami a KV görcsösségét, száraz elméletiségét illeti, a továbbiakban látni fogjuk, hogy Szilárd egy-egy fontos ténykérdésben téved a katolikus tanítást illetően. Ennek tükrében a KV nem görcsös, hanem egy jobb, még sokszínűbb életet javasol, Isten akaratának és az Egyház tanításának megfelelően.
"Természetes" kontra "természetfeletti" családtervezés
Szilárd a TCST (természetes családtervezés) példáját hozza fel, mint olyasmit, amiben a KV “zavaró” véleményen van. Idézi egy korábbi cikkemet, amelyben arról írok, hogy tévedés a TCST-t “katolikus fogamzásgátlásként” alkalmazni, megfelelő indok kell hozzá, hogy a TCST erkölcsös maradjon, és ezt mindmáig érvényben lévő tanítóhivatali dokumentumokkal támasztom alá. Szilárd ezzel szemben idézi a katekizmus egy olyan részét (KEK 2370), ami leszögezi, hogy az időszakos megtartóztatás az élet továbbadásának szabályozására elfogadható módszer. Ebben természetesen egyetértünk, de a kérdés nem is ez volt, hanem az, hogy ezt az önmagában (ti. belsőleg) nem bűnös módszert, a "naptárazásként" is ismert TCST-t, milyen körülmények között engedi az Egyház használni. A cél természetesen az, hogy a házasságot a Teremtő általi rendelése szerint éljük meg, és ne sértsük a házasság életre való nyitottságát, nem csak aktusonként, hanem általánosságban és szándékainkban sem. Ennek megfelelően a Katekizmus, aminek talaján Szilárd állítja, hogy áll, írja azt is, hogy “jogos indokok” esetén lehet elfogadható módszer az időszakos megtartóztatás, nehogy “a felelős szülőség igaz nagylelkűségének” mondjon ellent a házaspár döntése (KEK 2368). Szilárd megjegyzésére hosszabban válaszoltunk a blog Facebook oldalán:
KATOLIKUS VÁLASZ: A rész, amit Ön a KEK-ből idéz, azt mondja (csak) ki, hogy a termékeny napokra időzített önmegtartóztatás a belső természete szerint nem bűnös, szemben a mesterséges fogamzásgátlókkal, amik azok.
A KEK a kérdésben összhangban van, mert összhangban kell lennie a Tanítóhivatal korábbi vonatkozó megnyilatkozásaival. Ahogy pedig erre a KV rámutatott, ezek nyíltan és következetesen kimondják, hogy a "TCST"-t bűnössé teszi az a körülmény, ha a gyermekáldás ajándékként való fogadásának elkerülését komoly ok nélkül gyakorolják; és bűnössé teszi az a szándék, ha benne a pár a szexualitást a nemzés és az egyesülés szempontjai szétválasztásának szándékával gyakorolja.
Ön azt írja, hogy aláveti magát a KEK-ben írtaknak. Csakhogy nemcsak a KV által idézett korábbi tanítások, hanem maga a KEK is leírja ezeket: kérjük olvassa el a 2366-2371. pontokat (amelyekből Ön is idéz) a KV cikk által bemutatott állandó egyházi tanítás fényében! Láthatja, hogy megvan az összhang, és a lényeg szintjén azonos a tartalom.
Könnyebb megérteni a TCST "feltételes" bűnösségének jelentését a vasárnapi szentmise kötelezettségéhez hasonlítva (lelkipásztorok és teológusok által használt, létező analógia ez). A szentmisét elmulasztani a belső természetéből még nem bűn: a körülmények és a szándék teszi azzá, ti. ha például komoly ok nélkül történik (körülmény), vagy ha bármi módon helytelen szándékkal (szándék).
És épp itt a baj: hogy a TCST-t ma katolikus tömegek ünneplik "keresztény fogamzásgátlásként", a "komoly ok" kitétel nélkül, és kifejezetten a gyerekmentes "szabad" szex szétválasztó szándéka szerint.
Eddig korlátozott volt a párok a felelőssége, mivel a magyar papok és hittanárok tömegével nem hívták fel minderre a katolikus párok figyelmét. Mert Magyarországon a TCST és a kapcsolódó egyházi tanítás tévesen és hiányosan került köztudatba, részben magyar fordítások hiányából, vagy akár mert még a Humana Vitae magyar fordításából is a fordítója (rejtélyes okból) kihagyta a korábbi tanítóhivatali megnyilatkozásokra hivatkozások felét!! A KV a fordítások és a hivatkozások hiányát is pótolta, és végre teljes képet adott.
Most a papokon, hittanárokon, és híveken van a sor, hogy a KV cikkben tolmácsolt egyházi tanítást hirdessék, és minden (magyar) katolikus hívőn, hogy ezt a tanítást kötelezően elfogadják és megéljék.
Vonatkozó cikkünk: Erkölcsös-e a TCST - avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala?
És két példa arra, hogy ez mit is jelent a gyakorlatban:
KATOLIKUS VÁLASZ: Íme két valós példa, lelkipásztori gyakorlatból: az első a TCST használatának kifogástalan módjáról, a második a TCST-használat ma kifogástalannak hitt, valójában helytelen módjáról.
Az első példa: Fiatal, még gyermektelen, de gyermekre vágyó katolikus házaspárból a hölgy átmeneti pszichés zavarral küzd, amire gyógyszert kell szednie. A gyógyszer kockázatai között lehetséges magzati károsodás is szerepel, a feleség betegsége pedig a párt megterheli, nehezítve a várandósság, szülés, és gyermeknevelés kihívásainak vállalását. A hölgy javulása esetén a gyógyszeradag, és vele a magzatkárosodás kockázata is csökkenthető, a tünetek múlásával pedig a gyógyszer szedése el is hagyható. A gyermeknemzés és egyesülés egymástól nem szétválaszthatók: a gyermekvállalás elkerülésének elsődleges módja ezért a teljes önmegtartóztatás, amelyhez, szemben a TCST-vel, körülményként komoly ok sem szükséges (helyes szándék azonban ugyanúgy igen). A pár ezért mérlegeli a teljes önmegtartóztatás lehetőségét, és arra jut, hogy a hölgyet az állapotában ez tovább terhelné, miközben a csak részleges önmegtartóztatás testileg és lelkileg is könnyebbé és gyorsabbá tenné a hölgy gyógyulását, ezáltal segítve a párt a mihamarabbi, egészséges gyermekvállalásban. A pár így végülis a TCST használata mellett dönt. A komoly ok rá fennáll, a szándékuk pedig helyes. (A párnak a hölgy gyógyulása után gyermeke fogan, mára már szülők.)
A második példa: Rendezett körülmények közt élő, középosztálybeli katolikus házaspár három gyerekkel úgy érzi, hogy nekik ennyi gyermek elegendő, ennyit terveztek, a karrierjükre akarnak odafigyelni. Nem sújtaná le őket egy vagy több további gyermek, de úgy döntenek, hogy itt megállnak. Az intim együttlétektől természetesen nem akarnak teljesen lemondani (ami ilyen komoly oknak nem nevezhető megfontolások esetén az erkölcsös döntés volna), hanem úgy tudják, hogy ezt mesterséges módszerek nélkül is, a TCST-vel megvalósíthatják, és katolikusként ez így kifogásolhatatlan magatartás. Ebben tévednek. A házasságukat objektíven Isten akaratának ellentmondó módon készülnek éppen megélni. Amire a szándékuk irányul, az rossz, még ha tudatlanságból azt is hiszik, hogy ehhez joguk van: a céljuk ugyanis ebben az esetben nem egy jogos probléma kezelése, vagy a felkészülés további gyermekekre, hanem egyszerűen a gyermeknemzés és egyesülés szétválasztása, csak épp nem fogamzásgátlók alkalmazásával, hanem TCST-vel. A TCST nem belsőleg rossz, de szándék azzá teheti (ellenben az egyes aktusok fogamzásgátlásával, mely a belső természeténél fogva, azaz a szándéktól és körülménytől függetlenül erkölcstelen).
Egy "szélsőséges" mémünkről
Egy másik eset, ami miatt Szilárd a KV-t szélsőségesnek minősítette, egy mém (szöveggel ellátott fotó), a 256 feltöltött képünk egyike a Facebook-oldalunkról. A felirat: „Ha a meglévőt nem gazdagítani, hanem lecserélni akarod, akkor nem egyházújító vagy, hanem egyházgyűlölő.”
Mémet magyarázni olyan, mint viccet magyarázni – de néha mindkettő szükséges. A mémet az érti, aki tudja, hogy a versus populum, a kézbe áldozás, a gitározás, a lányministránsok, a világi áldoztatók, a Bugnini-asztal, stb., nem a II. Vatikáni Zsinat előírásai, és erősen kétséges, hogy a zsinat előírásainak egyáltalán megfelelők. Amit az alsó képen látunk, még akkor sem felel meg a szentmise tiszteletteljes bemutatásának, ha jóhiszeműen feltételezzük, hogy közel-távol nem volt egy templom, amibe bemehettek volna. Aki önként veti el a liturgikus hagyományt (akár a hagyományos miséét, akár az újét), vagyis nem kényszerből misézik arra alkalmatlan helyen, az valami olyasmit nem tisztel az Egyházban, ami központi. Barsi Balázs atya így reagált Szilárd észrevételeire:
Az új misét meg a régit is be lehet mutatni még a Gulágon is; de ott ahol az emberi szenvedés azonosul Krisztus áldozatával – ha énekelnénk – nem gitáros dalokat énekelnénk, az bizonyos.
A KV február óta sokszínű, sokan szerkesztik, és vegyes benne a hangvétel és a tartalom. Ez a mém például nem az én művem, de én ilyen értelmezést fűzök hozzá. Épp az benne a jó, hogy el lehet gondolkodni rajta, reagálni lehet rá, véleményt lehet alkotni róla. De leginkább: a mémek egy része (és ez is ilyen), nem értelmezhető anélkül, hogy a KV-n megjelenő cikkeket ne olvasnák és követnék, hiszen a mémek egy jelentős részét épp ezek a megjelenő hírek ihletik.
A hozzászólásfolyamunkról
Végül, a KV Facebook oldalán kommentelők kapcsán megfogalmazott kritikák miatt megjegyzem, hogy a Katolikus Válasz a hozzászólásokat nem törli, felhasználókat nem tilt ki, a nyilvános hozzászólás lehetőségétől pedig senkit nem fosztunk meg. Egy-egy szélsőséges hangvételű hozzászólás íróját privát üzenetben igyekszünk meggyőzni a hozzászólása módosításának helyességéről, a módosítást azonban ezután továbbra is önkéntes alapon a hozzászólóra bízzuk. Tapasztalatunk, hogy az oldalunkat kedvelő hozzászólók ilyenkor a módosítás vagy törlés mellett döntenek, a kérésünket a KV-t nem kedvelő, és jellemzően a katolikus hitünkben sem osztozó olvasók utasítják vissza, vagy hagyják figyelmen kívül.
Jóllehet ezzel a cenzúramentességgel láthatóan bírálatokat vontunk magunkra egy-egy tőlünk független olvasói hozzászólás miatt, a gyakorlatunkra büszkék vagyunk, és ahhoz a végsőkig ragaszkodni fogunk. Olvasóinktól ennek elfogadását és megértését kérjük; meggyőződésünk, hogy őket is ezzel, és nem a cenzúrával szolgáljuk a legjobban.
