2017. október 9. Leonardi Szent János hitvalló
2017. október 09. írta: Katolikus Válasz

2017. október 9. Leonardi Szent János hitvalló

leonardi_szent_ja_nos_hitvallo.jpg1574 óta néhány pappal együtt a Madonna della Rosa kistemploma mellett lakott Lukka városában. A közös életet élő társaságnak ő volt a vezetője. A társak egymás között írott szabályok szükségességét kezdték emlegetni. A lelkipásztori munkától agyoncsigázott János azonban nem igen ért rá az írásra. De úgy látszik akkor még nem is látta annak értelmét. Egyszer azután nyíltan álltak elő társai s írott szabályzatot kértek tőle. Erre ő a kért törvénykönyvet megírta a legvelősebb rövidséggel. Elővett egy papírlapot s reá nagy betűkkel mindössze ennyit írt: „Engedelmeskedni”. A meleg szívű, de nem gyönge kezű Jánosnak ez a megnyilatkozása azt hangsúlyozza, hogy a közösség számára a legjelentősebb erény az engedelmesség. Élete viszont azt mutatja, hogy ő maga tudott alázatosan és alkudozás nélkül engedelmeskedni, bölcsen és elvszerűen parancsolni. Az ő vezérsége alatt az engedelmesség nem volt nehéz dolog.

1543-ban született egy kis olasz faluban, Diecimoban. Szülei jómódú polgáremberek voltak. Atyját Leonardi Jánosnak, anyját Lippi Jankának hívták. A vallásos és tehetséges fiú korán került a közeli Lukkába. Gyógyszerésznek készült. Lelki ügyeivel az új környezetben is komolyan törődött s belépett a Colombini Szent Jánostól (júl. 30) világiak számára alapított jámbor és karitatív egyesületbe. Amikor 16 éves korában kitanulta a gyógyszerészséget, az egyesület egyik vezetőjének szolgálatába állott. Gazdája egyszerű, jó lélek volt. Lakását kórházzá alakította át s azt kézimunkájával tartotta fenn. Ennél a kis kórháznál alkalmazta Jánost is. Az ifjú készítette az orvosságokat, emellett pedig teljes önfeláldozással ápolta a betegeket. Tíz éven át folytatta ezt az áldozatos munkát. Jutalmul megkapta Istentől a papi hivatás kegyelmét.

A hívásnak engedelmeskedett. Legelőször a ferencrendieknél kopogtatott fölvételért. A 26 éves gyógyszerész kérése azonban itt nem talált meghallgatásra. Erre nem átallott a latin iskolát kezdő fiúkkal egy padba ülni, s két év alatt megszerezte a papsághoz szükséges tudományt. Az 1571. esztendő végén pappá szentelték. Püspöke a lukkai plébániára küldte káplánnak. A késői hivatás érett elszántságával fogott hozzá a lelkipásztori munkához. Felnőttek számára nagyszabású beszédeket tartott, összegyűjtötte különösen a szegény-sorsú gyermekeket és ifjakat keresztény oktatásra, sokat gyóntatott s gyakran érintkezett a hívekkel. A Jukkai börtön lakói és a kórházak betegei is jól ismerték irgalmas szeretetét. De minél jobban hatolt bele a lelkek vezetésének művészetébe, annál jobban érezte a krisztusi igék igazságát: „Az aratni való ugyan sok, de a munkás kevés” (Luk. 10, 2). Kérte is az aratus Urát, hegy küldjön munkásokat az ő aratásába. Imája meghallgatásra talált. Elsőnek egy jóra való varga, Arringhini György és egy Cioni János nevű nemesember csatlakoztak hozzá. Azután jöttek mások is; az egészen egyszerű embereken kívül nagyon előkelőek is.

Csakhamar rákerült a sor a közös életre (1574). A társak ugyanazt tették, amit a vezetőjük: dolgoztak a maguk megszentülésén és embertársaik üdvén. A Jukkai püspök, Giudiccioni Sán-dor nagyra becsülte segítségüket. János működése ezután még több területre terjeszkedett ki. Ügyes katekizmust szerkesztett az ifjúság számára. A városban meghonosította a farsangvégi 40 órás szentségimádást, úgy amint ezt megkezdte néhány évtized előtt Zaccaria Szent Antal (júl. 5) Milánóban. Bevezette a karnevál tobzódásainak ellensúlyozásául a farsangkeddi általános szentáldozást. Keményen küzdött a föl-fölbukkanó eretnekek ellen. Püspöke méltán nevezhette egyházmegyéje apostolának. Azonban János ilyen apostoli működés mellett sem tudta megszerezni a polgárság egy részének rokonszenvét a maga és kis társasága számára. Első lakásukból pl. valósággal kidobták őket. De a S. Maria Corteorlandini templomának papja megkönyörült rajtuk, s 1580-ban meghúzódhattak az ő házában. Itt kapták meg három év múlva (1583) a lukkai püspöktől az első egyházi megerősítést is. János kora gyermekségétől fogva nagy tisztelettel volt az Isten anyja iránt s intézményét „Az Isten anyjáról nevezett szabályozott papok” társaságának nevezte el. A tagok igehirdetéssel s különösen a szegény gyermekek lelki gondozásával akartak foglalkozni.

Az alapítás után néhány évre, a kezdet kezdetén álló intézményeknél nem ritka csapás kopogtatott: magában a társaságban meghasonlás állott be. Amikor János a pápai megerősítés érdekében tett egyik római útja után haza akart térni, a hatalmas várfallal körülvett Lukka kapui lezárultak előtte. A régi ellenségekhez első munkatársainak hívei is csatlakoztak, s a lakosság mindenféle hamis ürügy alatt nem engedte be a városba. „Tulajdonába jött, de övéi őt be nem fogadták” (Ján. 1,11). A keserves ügy egészen a nagy V. Szixtus pápáig (1585-90) jutott el. János egy ideig a legnehezebb helyzetben volt: az ellene fölhozott vádak mintha eleinte hitelre találtak volna. Ártatlansága azonban csakhamar kiderült. De a reánézve kedvező ítélet ellenére sem tartotta alkalmasnak az időt a visszatérésre. Rómában maradt s ott a legbensőségesebb barátságban élt az örökvárosnak akkor talán legnagyobb emberével, Néri Szent Fülöppel (máj. 26). Főtörekvése az volt, hogy lendítsen Róma kórház- és iskolaügyén.

VIII. Kelemen (1592-1605) személyében hatalmas pártfogóra talált. Az ifjúság lelki gondozását annyira szívén viselő pápa igen megbecsülte őt. 1593-ban jóváhagyta szerzetének részletes szabályait s kongregációját kivette a püspöki joghatóság alól. Sőt a lukkai kedélyek lecsillapításával lehetővé tette számára a hazatérést. János 1596-ban csakugyan elment Lukkába, azonban ott rövidesen be kellett látnia, hogy másutt eredményesebben tud munkálkodni. A Szentszék erre egymásután a legkényesebb föladatokat bízta rá. A bizalomnak teljesen megfelelt; a reábízott ügyeket nagy tapintattal és tetterővel intézte el. Így apostoli biztosként a nápolyi királyságba kellett mennie a Montevergine szerzet reformjának végrehajtására. Nagy sikerrel fáradozott a vallumbrózaiak megújhodásán. Ugyancsak őt bízták meg a szervitarend anyaházának, a Montesenarionak hivatalos látogatásával. Ilyen megbízásai egyházmegyékre vonatkozólag is voltak. Mint jó szervező szerzetén kívül több hasznos egyesületet hívott életbe. Sok-sok fáradozásának jutalmául végre 1601-ben VIII. Kelemen jóvoltából szerzete Rómában is megtelepedhetett.

Mint szerzetének legfőbb elöljárója rengeteget fáradozott annak terjesztése érdekében. 1603-ban a nagy oratoriánus-bíboros, Barónius Cézár (+ 1607) lett a kongregáció védője, ami igen nagy segítséget jelentett a szerzetnek. János Rómában különösen a nemesség köreiben örvendett nagy népszerűségnek. Amikor pl. 1604 táján a római iskolamesterek az ingyen tanító Kalazanci Szent József (aug. 27) ellen a kegyes-iskolák demokratikus jellegének fölhánytorgatásával csináltak hangulatot a nemesség között, VIII. Kelemen őt bízta meg a szülők megnyugtatásával. Ezt a feladatot a legnagyobb tapintattal végezte s szívesen fáradozott abban, hogy az ő szervezete és Kalazancius fiai közt barátság szálai szövődjenek.

Sok viszontagság és sok siker után 1609 okt. 9-én a Szentvárosban dühöngő járvány áldozata lett. Boldoggá avatási pere halála után nemsokára megindult, de csak IX. Pius alatt 1861-ben ért véget. Szentté XI. Pius pápa avatta 1938-ban.

Olaszországban és Belgiumban élő rendi fiain kívül (ezek 1621 óta ünnepélyes fogadalmas szerzetesek) főleg a piaristarendben tisztelik. Ez nemcsak az említett megértésért van így, hanem elsősorban azért, mert halála után öt évre szerzete egyesült a kegyes-iskolákkal s fiai három éven át (1614-17) Kalazanciussal közösen dolgoztak a szegény ifjúság nevelésének szent ügyében.

Ugyanerre a napra esik: Szent Dénes püspök, Rusztikus és Eleutérius vértanúk

szent_de_nes_pu_spo_k_rusztikus_e_s_eleute_rius_ve_rtanu_k.jpgSzent Dénes egyike volt ama keveseknek, kik Szent Pál prédikálására megtértek Ménben (ApCsel. 17,34). Többet nem tudni róla. Későbbi legendák azt beszélik, hogy Athén első püspöke volt; aztán Rómába ment, majd I. Szent Kelemen pápa meghagyására Galliába, s több éven keresztül Párizs püspökeként működött s a neve alatt forgalomba került híres könyveket írta. Majd Rusztikus áldozópappal és Eleutérius diakónussal együtt dicső vértanúságot szenvedett, s lefejezetten is 2000 lépésnyire vitte a fejét. Franciaország védőszentje és a 14 segítő szentek egyike.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr3412942391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.