De Mattei: Ferenc pápa filialis korrekciója és Ferenc pápa magasztalása
2017. október 24. írta: Katolikus Válasz

De Mattei: Ferenc pápa filialis korrekciója és Ferenc pápa magasztalása

Robberto De Mattei, a Corrispondenza Romana oldalon október 18-án megjelent írásának fordítását közöljük:

***

Három héttel a Correctio filialis után megjelent az első szervezett válasz: a világhálón közétett Laudatio (magasztalás), egy csoport pap és főleg osztrák-német nyelvterületről származó értelmiségiek aláírásával (http://www.pro-pope-francis.com/).

propope.png

Kik a Laudatio aláírói? Egyikük a német Fritz Lobinger, a dél-afrikai Aliwal nyugalmazott püspöke, a „közösségi papok” kifejezés „atyja”, aki a Teams of Elders. Moving beyond Viri probati (2007) (Vének csapatai. Túllépni a „kipróbált férfiak” megoldáson) c. könyvében javasolja, hogy az egyházban vezessék be a papok két típusát: az egyházmegyés és a közösségi papokét. Az elsők legyenek teljes időben papok és nőtlenek, a második típus legyen házas, családdal és álljanak a közösség rendelkezésére, amelyben élnek és dolgoznak.

Egy másik aláíró, Paul Zulehner atya, Karl Rahner tanítványa, “Lelkipásztori futurológia” (Pastorale Futurologie, 1990) c. fantáziadús művéről ismert. 2011-ben támogatta annak a 329 osztrák papnak az “engedetlenségre szólító felhívását”, akik kérelmezték a papok házasságát, a nők pappá szentelését, a protestánsok és az újraházasodott elváltak jogát, hogy szentáldozáshoz járulhassanak, valamint a világiak jogát, hogy prédikáljanak és plébániákat vezessenek.

Martin Lintner, egy bolzano-i szervita szerzetes, a Brixeni Hittudományi Főiskola professzora és az Insect (International Network of Societies for Catholic Theology – Katolikus Teológiai Társaságok Nemzetközi Hálózata) elnöke. Ő „Az erosz újrafelfeldezése. Egyház, szexualitás és emberi kapcsolatok” (2015) c. könyve miatt ismert. Ebben nyit a homoszexualitás és a házasságon kívüli kapcsolatok felé, valamint lelkes fogadtatásban részesíti az Amoris laetitia-t, amely szerinte „egy olyan pontot jelöl, ahonnan már nincs visszaút” az egyházban. Ugyanis „nem állíthatjuk többé, hogy ma kategorikusan kizárnák az Eucharisztia és a kiengesztelődés szentségeihez való járulástól azokat, akik az új kapcsolatban nem tartóztatják meg magukat a szexuális kapcsolatoktól. Ehhez kétség sem fér, éppen az AL szövegéből adódóan”.

Világos ezen a ponton, hogy a mély megosztottság, amely az egyházon végighalad, nem Ferenc pápa becsmérlői és rajongói között van. A törésvonal azok között húzódik, akik hűségesek a pápák változtathatatlan Tanítóhivatalához, illetve akik Bergoglio pápára hivatkoznak, hogy egy új egyház „álmát” kövessék, amely különbözik attól, amit a mi Urunk Jézus Krisztus alapított.

Nem kell történészeknek lennünk ahhoz, hogy megértsük: az egyház életének idáig még teljes mértékben példa nélküli fejezetét éljük. Nem arról van szó, hogy a világ végéhez érkeztünk, de napjainkban alkalmazhatjuk a mi Urunk szavait, aki az idők végezetekor való visszatéréséről szomorúan ezt mondta: „Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8).

A hit elvesztése, még az egyháziak részéről is, most már nyilvánvaló. 2012. január 27-én, a Hittani Kongregáció Plenáris Üléséhez fordulva XVI. Benedek megállapította: „A hit mély válságával, a vallási érzék elvesztésével állunk szemben, amely a ma egyházának legnagyobb kihívását jelenti. A hit megújítása legyen tehát napjainkban az egész egyház elkötelezettségének elsődleges feladata”. A hitnek ez az elvesztése ma egy általános hittagadás jellemzőivel rendelkezik.

Robert Sarah bíboros, 2013. november 4-én, az Európai Püspöki Konferenciák trieszti találkozóján mondott beszédében megállapította, hogy „még a megkereszteltek és Krisztus tanítványai között is van egyfajta ’csöndes hittagadás’, Isten és a keresztény hit visszautasítása a politikában, a gazdasági életben, a nyugati poszt-modern kultúra etikai és erkölcsi dimenziójában”.

Raymond Leo Burke bíboros pedig 2017. október 13-án, a buckfasti apátságban mondott homíliájában emlékeztetett rá, hogy Fatima üzenete „hogyan szól azokról az ördögi erőkről, amelyek napjainkban a világra zúdulnak, belépve magába az egyházi életbe, messzire vezetve a lelkeket a hitigazságoktól, tehát az isteni szeretettől, amely Jézus dicsőséges, átszúrt Szívéből folyik”.

A lelkek elvesznek, mert a nyelvezet homályos és félrevezető, a tévedések és eretnekségek magvait minden nap elhintik a hívő nép körében. Ferenc pápa pápasága képviseli a végkimenetelét és tetőpontját az egyház önpusztító folyamatának, amelynek eredete a múltba nyúlik, de amely ma szédületes gyorsaságra tett szert.

Az éjszakában, amelybe a lelkek merültek, a 2017. szeptember 24-i Correctio filialis úgy hatott, mint egy fénysugár, amely kettéhasítja a sötétséget. A Ferenc pápa által biztosan állított és hirdetett eretnekségek nyilvános leleplezése visszhangzott a föld egyik sarkából a másikig, futótűzként terjedt el a médiában és számos katolikus magánbeszélgetésének uralkodó témájává vált. Ezekben a beszélgetésekben kevesen tagadják a Correcito által leleplezett tények igazságát.

mattei.jpg

A nézetkülönbségek főleg a „mit tegyünk”-re vonatkoznak egy olyan helyzettel szemben, amelyre nincs precedens a történelemben. Nem hiányoznak azok, akik a kettős igazságot gyakorolják: a magánéletben bírálnak, a közéletben pedig hódolnak annak, aki az egyházat a katasztrófa felé sodorja. Ezt a magatartást Kálvin „nikodémusi” magatartásnak nevezte azokra a protestánsokra vonatkozóan, akik titokban saját tanukat vallották, nyilvánosan pedig tisztelegtek a katolikusok hite és szertartásai előtt. De a katolikus egyház is mindig elítélte az alakoskodást, a hit nyilvános megvallását jelölte meg követendő életpéldaként, egészen a vértanúságig menően.

A hitet megvallani annyit jelent, hogy felemeljük a szavunkat azok ellen a tévedések ellen, amelyek szemben állnak a hittel, még akkor is, ha azokat püspökök, sőt ha egy pápa javasolja, mint I. Honoriusz pápa (625-638) esetében. Nem fontos tudnunk, hogy Honoriusz eretnek volt-e, vagy elősegítette-e az eretnekséget (favens haereism). A tény, hogy a III. Konstantinápolyi zsinat (681) – a katolikus egyház hatodik egyetemes zsinata, amelyen II. Leó pápa elnökölt, ünnepélyesen elítélte őt és ezt az ítéletet a két következő egyetemes zsinat megerősítette, azt mutatja, hogy egy eretnek pápa lehetősége, amelyet minden középkori kánonjogász elfogadott, fennáll függetlenül attól a ténytől, hogy ezt történelmileg alátámasztanák.

De kinek van hatalma arra, hogy ellenálljon egy pápának és helyreigazítsa őt? Mindenekelőtt ez a kötelesség a bíborosokra hárul, akik a pápa tanácsosai az egyház kormányzásában; utána a püspökökre, akik a pápával egységben a tanító egyházat alkotják; végül az egyszerű hívő papokra, szerzetesekre és szerzetesnőkre, sőt még a világi hívekre is hárul, akik, mint megkereszteltek, rendelkeznek azzal a teljesen bizonyos „hitérzékkel” – sensus fidei – ami lehetővé teszi számukra, hogy megkülönböztessék az igaz hitet az eretnekségtől.

Eusebius, mielőtt Dorilea püspöke lett volna, ügyvéd volt Konstantinápolyban, amikor 429-ben nyilvánosan félbeszakította Nestorius pap homíliáját, aki kétségbe vonta Mária Istenanyaságát. Eusebius ugyanezt tette volna, ha azon a napon, ha pátriárka, vagy maga a pápa beszélt volna.

Katolikus lelkülete nem tűrte, hogy a Boldogságos Szüzet sértegessék a hívő nép előtt. Ma az egyháznak nincs szüksége nikodémusi magatartásúakra, de szüksége van hitvallókra, akiknek olyan erős a jelleme, mint Eusebiusnak, vagy Hitvalló Maximosznak, aki egy egyszerű szerzetes volt, de nem habozott, hogy kihívással forduljon a konstantinápolyi pátriárka és a bizánci császárok felé. Akik arra akarták kényszeríteni, hogy lépjen kapcsolatba az eretnek monotelistákkal, azoknak ezt válaszolta: „Még ha az egész világegyetem kapcsolatba lép is veletek, én akkor sem fogok veletek beszélni”.

80 éves korában, három per után, amelyet hűsége miatt kellett elszenvednie, arra ítélték, hogy kitépték nyelvét és levágták jobb kezét. Megcsonkították két szervét, amelyekkel a szó és az írás által küzdött a tévedések és az eretnekségek ellen.

Megismételhette volna Szent Pál szavait: „Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott. Ne számítson nekik bűnül! Ám az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, s tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából” (2 Tim 4, 16-17).

Az a tény, hogy kevesen vannak a meg nem értettek és üldözöttek, megengedett az Isteni Gondviselés részéről, azért, hogy növekedjen érdemük és magatartásuk ne pusztán igazságos és kötelességszerű legyen, hanem szent és hősies. Mi az erények hősies gyakorlása, ha nem az, hogy tesszük a kötelességünket rendkívüli körülmények között, nem saját erőinkre, hanem Isten segítségére számítva? (Roberto de Mattei)

Kapcsolódó cikkeink:

"Progresszív" katolikusok ellenlevele a filiális korrekcióval szemben

Megérkezett Ferenc pápa első korrekciója

Vatikáni magyarázat a filiális korrekció weboldalának blokkolására

Müller bíboros egy bíborosi csoport felállítását javasolja, akik megválaszolnák a dubiát és a filiális korrekciót

Rene Gracida püspök: Miért írtam alá a filiális korrekciót?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

főpilóta 2017.10.28. 22:49:37

Remek és igaz írás!

Gábor Hegedő, Bíró Zoltán - a kommunisták természetesen ezt a kommunista pápát választják, hiszen "végre" úgy beszél, mint ők, őket igazolja. Az erkölcstelen feleséget, vagy férjet váltogató életmódot magasztalja fel. Krisztus tanításait csak a földi életre vonatkoztatja, pedig azok elsősorban a túlvilági létre vonatkoznak. Pont I. Luci-fer-enc pápua az , aki miatt "már az egyház puszta léte a tét. Sőt. A migránsokat támogató álláspontja miatt a kereszténység, a fehér ember léte forog kockán, és üzenem Hegedű és Bíró elvtársaknak, hogy a migráns vademberek nem fognak válogatni. A pápua híveit éppen úgy legyilkolják majd, mint az ellenségeit. Ők ugyanis nem fogják tudni, hogyb kiknek kell hálásnak lenniük, mert beengedte őket Európába.