Egy bizalmasa szerint II. János Pálnak látomása volt Európa "iszlamista" inváziójáról
2017. november 25. írta: Katolikus Válasz

Egy bizalmasa szerint II. János Pálnak látomása volt Európa "iszlamista" inváziójáról

pa-8638169-800x500.jpgEgy egykori bizalmasa szerint II. János Pál pápának prófétai látomása volt Európa muszlim inváziójáról a harmadik évezredben.

Mgr. Mauro Longhi, aki még tanulóként gyakran elkísérte az egykori pápát a kirándulásain, egy az észak-olaszországi Bienno városának Szent Péter és Pál kolostorában tartott előadásában azt állította, hogy Szent II. János Pál misztikus volt, aki "párbeszédet folytatott" a Szűzanyával, és prófétai látomásai is voltak. Longhi atya előadásáról egy a YouTube videómegosztóra is felkerült videófelvétel is készült.

Longhi atya állítása szerint egy 1992-ben történt találkozójuk során II. János Pál egy nyomasztó látomásról számolt be neki Európa jövőjéről.

A pápa azt mondta nekem: 'Mondd el ezt azoknak, akikkel majd a harmadik évezred Egyházában találkozol. Látom az Egyházat egy halálos sebtől szenvedni. Egy mélyebbtől, fájdalmasabbtól, mint ezé az évezredéi,' ezzel a kommunizmusra és a náci totalitariánizmusra utalva. 'Iszlamizmusnak hívják. Meg fogják szállni Európát. Láttam a hordákat Nyugattól Keletig érkezni,' és felsorolta nekem valamennyi országot, egytől egyig: Marokkótól Líbiáig és Egyiptomig, és így tovább, egészen keletig.

A Szentatya hozzátette: 'Meg fogják szállni Európát, Európa olyan lesz, mint egy pince, régi emlékek, árnyékok, pókhálók. Családi hagyatékok. Nektek, a harmadik évezred Egyházának, meg kell fékeznetek a megszállást. Nem hadseregekkel, a hadseregek nem lesznek elegendők, hanem a hitetekkel, amit annak teljességében éltek meg.'

Longhi atya II. János Pál pápa kísérője volt a kirándulásain és sítúráin, 1985-től egészen a tíz évvel későbbi pappá szenteléséig. Az előadásában elmondta, hogy a Szentatya a feltűnést kerülve mindig egyszerű autóval hagyta el Rómát, és az Opus Dei egyik hegyvidéki házában szállt meg, Abruzzo városában.

Éjszakánként a pápa gyakran térdepelt a tabernákulum előtt az épület kápolnájában, "időnként élénk hangon is" társalgást folytatva az Úrral.

Longhi atya arról is beszámolt, hogy II. János Pál egyik legközelebbi barátja, a 2011-ben elhunyt Andrzej Deskur bíboros elmondta neki, hogy a Szentatya "a látomások adományával" bírt. "A Megtestesült Istennel, Jézussal beszélget; látja az Ő arcát, és látja az Ő édesanyjának arcát is" - hozta a tudomására a bíboros.

II. János Pál pápa közismerten a katolikusok és muszlimok közötti vallásközi párbeszéd szószólója volt, ő volt az első olyan pápa is, aki egy mecsetet meglátogatott, 2001-ben.

Ugyanakkor a 2003-ban kiadott Ecclesia in Europa apostoli buzdításában a Szentatya azt írta az iszlámmal folytatott párbeszédről, hogy "okosan, a lehetőségek és határok pontos ismeretében és Istennek minden gyermekére vonatkozó üdvözítő terve iránti bizalommal kell folytatni". A szent pápa ugyanott hozzátette: "szem előtt kell tartani a mélyen keresztény gyökerű európai kultúra és az iszlám gondolkodás közötti különbséget."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bálint József II. 2017.11.30. 09:21:23

Én nem hiszem, hogy II. János Pál pápának ilyen látomása volt.
A kérdés ugyanis:
Azelőtt volt, mielőtt megcsókolta a Koránt?
michael-mannheimer.net/2012/03/18/fundstelle-des-tages-islamische-fatwa-erklart-papst-johannes-paul-ii-als-verdammenswerten-gottlosen/
Ha igen, akkor miárt tette ezt a rémtettet?
A koráncsók után volt látomása?
Ha igen, akkor miért nem kért bocsánatot a világ katolikusaitól? Miért nem határolódott el tőle? Miért nem fújt riadót: "Emberek, ilyen és ilyen látomásom volt az éjjel! Szedjétek össze magatokat, zárjátok le határaitokat a muszlimok előtt."
NEM! II. János Pál is aktív formálója volt a hagyományos katolikus vallást fölrúgó zsinati szellemnek. Ő is aláírta a Nostra Aetate nevű förmedvényt.
Bővebben:
www.jozan-katolikus.hu/tag/nostra-aetate/

Szende Kovács 2017.11.30. 14:18:54

@Bálint József II.:
Elore mondom, hogy nem tudom, miert csokolta meg a Koránt es hogy engem is zavar, hogy nem tudom és nem értem. De van sejtésem.

De a "józan" katolikusok, nevuk ellenere inkabb epp megvezetett katolikusok, akik mint itt is, felvazoljak a (szerintuk osszes, tehát) két lehetoseget, hatradolnek a karosszekben, hogy ok mindent vegig gondoltak (ertsd: feketet es feheret) es elhiszik, hogy tenyleg es mindenkinek csakis ebbol kell es lehet csak valasztania.
Tehát én "józan" helyett (találtam jo jelzot, de nem akarok megserteni senkit ismeretlenul es mar igy is neha elvetettem a sulykot eros kifejezesekkel mas blogon, tehat) inkabb "gyenge fantáziájú" katolikusokrol beszélnék.

Ugyanis számos más olvasata is lehet ezeknek a dolgoknak. Nem tudjuk, mivel szembesult pl II Janos Pal. Boven tudok olyan forgatokonyvet, amiben egyertelmu volna, hogy a kisebb rosszat valasztotta.
Amugy kb pont ugyanugy, mint ahogy XII Piusz, akit darabokra szedtek, amiert ugymond nem foglalt nyiltan allast Hitlerrel szemben. Ma már jol tudjuk, mi volt a háttér es hogy a kisebbik rosszat valasztotta masokert (es sajat maganak meg azt, hogy megkovezték érte).
Ennyit a józanságról.
Hogy én mit sejtek a Korán-csókolás mogott, azt nem fogom elmondani. "Gondolj, gondolj" - ahogy Micimackó.

Bálint József II. 2017.11.30. 14:33:32

@Szende Kovács
Na akkor meglódul most a fantáziám.
Lehet, hogy igazad van, és ő a kisebb rosszat választotta.
Csakhogy amíg én erről nem tudok, addig ezt nem tudom figyelembe venni. Annak alapján tudok véleményt alkotni, ami információk rendelkezésemre állnak.
Az összehasonlítás XII. Piusszal egyébként sántít. XII. Piuszról köztudott volt, hogy nem volt a nácik nagy barátja. Azt pedig, hogy ő diplomatikusan viselkedett, mindenki megértéssel fogadta. Köztudott volt, hogy XI. Piusz halála után a német és olasz politika azon volt, hogy pont őt ne válasszák meg pápának. Ő volt az értelmi szerzője a "Mit brennender Sorge" c. enciklikának. A háború után Golda Meir a zsidó nép nagy barátjának nevezte Piuszt. Zolli, a megtért római rabbi iránta való tiszelete jeléül az ő keresztnevét vette föl.
Az, hogy később a zsidó kommunisták vezényletével hecckampányt indítottak ellene, az más lapra tartozik. Nézz bele honlapomba, www.jozan-katolikus.hu/tag/xii-piusz/.

Szende Kovács 2017.11.30. 15:47:12

@Bálint József II.:
"Lehet, hogy igazad van, és ő a kisebb rosszat választotta.
Csakhogy amíg én erről nem tudok, addig ezt nem tudom figyelembe venni. Annak alapján tudok véleményt alkotni, ami információk rendelkezésemre állnak. "

És éppen ez az, amit én teljes komolysággal és bizonyossággal GARANTÁLOK Neked, hogy pontosan azokkal az adatokkal kapcsolatban meg is maradsz információ-hiányosnak, amik alapján egy jóval komplexebb kép rajzolódhatna ki számodra errol.
Helyette marad az a kép, amit Te raksz ugyan ossze "szabadon", de abból a puzzle-készletbol adogatják, amit elore meghatároztak. És váó élmény! Te magad teszed meg a leleplezést és - csodák csodaja - minden osszevág, pedig csak azt raktad ossze, amit akartak, hogy láss.
Épp ezert kéne óvatosan kezelni az elso reakciokat es a "magától értetodo" megoldasokat, a "csakis így lehetett"-eket. Ha egy pici gyanúd van, hogy a puzzle-készlet manipulált (mondom, hogy : igen, az!), akkor inkabb ne alkoss véleményt (imadkozz), vagy legalabb ne szórd vele rogton tele a vilagot!
Mert akkor pillanat alatt lefut az az "egyetlen logikus" program/gondolatmenet, hogy ja persze a zsinat ota minden pápa szabadkomuves volt, a szedevakantizmus az egyetlen jogos megkozelites es akkor nosza: lázadást, forradalmat! És amikor - Isten mentsen - beáll az Egyház szakadás, akkor a háttérben majd hasukat fogják valakik a rohogéstol, hogy a "józan katolikusokkal" hajtatták végre hon ahított tervuket. A "józan katolikus" meg majd áll hulyén.

Bálint József II. 2017.11.30. 16:35:55

@Szende Kovács:
Sokmindent rám lehet fogni, de hogy előre elkészített álláspontokat fogyasztottam el, és nem kerestem az igazságot, ezt az egyet nem. Mielőtt megcsináltam honlapomat, 10 éven keresztül töprengtem, faggattam pap ismerőseimet, olvastam könyveket, fordítottam magamnak szövegeket, stb.
Ha tudsz valamit, kérlek oszd meg a tudatlanokkal, köztük velem.
Csak egyet ne válaszolj. "Én tudom az igazságot, hogy kik és mivel zsarolták IIJP-t, de ezt nem hozhatom nyilvánosságra." Ugyanis akiknek semmi érve nincs, és be kellene dobniuk a törülközőt, azok is valahogy így érvelnek (blöffölnek) utolsó szalmaszálként. És semmi, de az ég világon semmi nincs mögötte. A végén még odajutunk, hogy Bergoglio tuladjonképpen egy ragyogó hitvallú keresztény, csak sötét erők kényszerítik az eretnekségeire.
Most sem állítom, hogy én a teljes igazság birtokában vagyok. De figyelek és gondolkodok.
Egyet jegyezzünk meg. Az orosz kommunizmus idején (fantáziámat megerőltetve) még elképzelhető volt, hogy voltak sötét erők, akik úgy meg tudták zsarolni az egyházat, hogy IIJP-nak nem maradt más választása, mint a Koránt megcsókolni. DE: Mondd már meg nekem, mi érdekük fűződhetett az oroszoknak (zsidóknak?) ahhoz, hogy a pápa megcsókolja a Koránt? És mi történt volna, ha a pápa ezt nem tette volna meg?
Elmélkedésnek ajánlom a Makkabeusok könyveit, különösen Elizeus próféta történetét.

Szende Kovács 2017.11.30. 16:49:21

@Bálint József II.:
Nem tudom az igazságot, nem végeztem kulonosebb kutatásokat, mint Te, csak gondolkodom és óvatos vagyok (látva, hogy mindent elont a dezinformáció). A sejtéseimet pedig megtartom magamnak, mert nem akarok ezzel senkit sem terhelni, vagy befolyásolni.
A tobbit pedig már elmondtam és most hagyok teret mások véleményének.

Szende Kovács 2017.11.30. 17:23:05

@Bálint József II.:
Ui: Az en fantaziamat cseppet sem kell "eroltetnem". De kit erdekelnek itt az oroszok, meg a zsidok? Ha 10 ev kutatas utan is csak ezek jonnek a képbe, akkor tenyleg nem segithetek.

Szende Kovács 2017.11.30. 18:55:47

@Bálint József II.:
Utóirat az utoirathoz (nem lesz tobb):
Kozben megneztem a honlapodat, melynek bevezetojeben ezt irod:
"Honlapunkon a mai katolikus közgondolkodást foglalkoztató írásokat közlünk különböző szemszögből. Nem tesszük le a voksot, kinek van igaza. A zsinat utáni egyháznak? Lefebvre érsek követőinek, a Szent X. Pius Papi Testvériségnek? Horribile dictu a szediszvakantistáknak? S hogy miért nem, annak az az oka, hogy nem tudjuk a kérdést eldönteni. Amit tudunk tenni, az az, hogy igyekszünk tájékozódni, igyekezünk a kérdésekre a helyes válaszokat megtalálni."

Hogy nem teszitek le a voksotokat? Ez egyszeruen nem igaz.

Visszatérve hát az eredeti témához, mivel Te nyilvánvalóan a "Mátrix"-ban vagy és nem tudsz kinézni belole, így hiába is mondanék bármit.
süti beállítások módosítása