Levél Patsch Ferenc atyának és olvasóinak
2017. november 27. írta: Szerdahelyi Miklós

Levél Patsch Ferenc atyának és olvasóinak

Kedves Ferenc atya!

Köszönöm a Jezsuita blogon írt válaszát a magyar kasperistákkal foglalkozó cikkemre, ugyanis a téma rendkívüli fontosságú. Azt gondolom, hogy különleges időket élünk: az előző két pápa pontifikátusához képest (ezekről van emlékem) ma aránytalanul sok vita folyik a katolikus tanítás kérdéseiről. Ennek oka egyfelől az internet nyilvánossága, másfelől Ferenc pápa és az Amoris Laetitia (AL), de nem utolsósorban a kereszténységét felnőtt módon megélő fiatalság is, akik törekszenek érteni a szeretett hitüket, és ki is állnak a felismert igazságokért. Ferenc atya írását a párbeszéd jegyében igyekszem fogadni, őszintén meggondoltam az állításait, és baráti aggodalommal teszem szóvá a nézetkülönbségeinket.

Bemelegítésül hadd jegyezzem meg, hogy üdítő volt Ferenc atya méltatlankodása a képével kapcsolatban. Nem volt szándékomban eltorzítani. Ilyen az eredeti változata, amit az internetről töltöttem le. patsch_ferenc_sj400x400px-300x300.jpg

Komolyra véve a szót, Ferenc atya, azt írja, hogy "érvek helyett a befeketítés érdekében elsősorban az érzelmi hangulatkeltés eszközeivel" éltem. Ilyesmi nem célom. Ha tárgyilagosan és köntörfalazás nélkül írok is, azt gondolom, hogy érvek mindig vannak mögötte. Kérem, árulja el, hogy mely mondataimat, bekezdéseimet, vagy gondolataimat kifogásolja! Szívesen helyesbítem ezeket! A párbeszédet szolgáljuk vele, ha a kérésemet Ferenc atya komolyan veszi, én pedig átgondolom a mondanivalómat. Nem szeretném, ha ez a fordulat konkrétumok híján maga is csupán egy retorikai eszköz maradna az atya cikkében, megvalósítván épp azt, amit kifogásol.

Maradva még az etikus újságírás kérdésénél. Az atya egy névtelen és egy általam aláírt cikkben érezte magát megtámadva, és külön is sérelmezte a névtelen cikket. Hadd mondjam el, hogy sok hasonló kritika után sem értem, hogy mi a baj a névtelenséggel elméleti cikkek esetén. Engem az írások igazságtartalma érdekel, és a szerző legfeljebb azért fontos, mert érdekes vagy tanulságos, hogy ki gondolkodik jól vagy rosszul - de a lényeg a tartalom marad. Ebben az esetben azonban névtelenségről szó sem volt. A jezsuita blogon lehivatkozott névtelen cikk az én nevesített cikkem Mandiner-féle rövidítése, a végén a link visszavezet a KV blogra. Hogy a Mandiner miért nem az én nevemet írta a cikk alá, nem tudom. Mindenesetre derűsen olvastam a névtelenség feltételezése által ihletett bekezdéseket a Jezsuita blogon.

A következő, az etikus újságírást számonkérő sérelem az atya cikkében az, hogy kontextuson kívül idézem önt. Ez már nem lényegtelen félreértés, hanem magára a problémára világít rá. Ön szerint lényeges lett volna a teljes mondatot idéznem, nem csak annak második felét; a kedvéért itt idézem az egészet: 

„Az újdonság lényege [ti. Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításának újdonsága] abban áll, hogy a pápa – bizonyos értelemben II. János Pál Familiaris consoertio-jának és XVI. Benedek Sacramentum caritatis-ának gondolatait továbbfejlesztve –, a szükséges személyes és lelkipásztori megkülönböztetést követően, bizonyos esetekben megengedi az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást.” 

Ön fontosnak tarja a mondat elejét, én viszont nem vagyok biztos benne, hogy érti a mondanivalómat, ha ön szerint nekem is fontosnak kellene tartanom azt. Ferenc atya tanításával kapcsolatos kifogásom szempontjából a mondat első fele teljesen lényegtelen, ugyanis nem azt kifogásoltam cikkemben, hogy ön szerint az AL értelmében az újraházasodottnak "minden további nélkül" járulhatnak szentségekhez, hanem hogy akármilyen körülmények között is "anélkül, hogy [az Egyház - KV szerk.] megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást". Fontos elismernie, Ferenc atya, hogy a vita erről szól, különben a gondolataink nem is találkoznak, hogy össze lehessen mérni őket. Így az árnyaltság, amit számonkér, terelésnek hat.

Pápábbak a pápánál - írja ön a bírálóiról, és a pápa bírálóiról. Jogos a felvetés, ezt mindenkinek érdemes végigondolnia! Erről már közöltünk egy kiváló fordítást "Katolikusabb a pápánál" címmel. Tömören: ha egy pápa téved, akkor nincs igaza... (Gondolta volna bárki is?)

De én ezen a ponton semmiképpen nem keverném bele a vitába Ferenc pápát, mert én itt nem vele, hanem az atyával nem értek egyet. A Katolikus Válasz következetes álláspontja szerint Ferenc pápa nem tanítja az AL-ben azt, amit a fenti idézetben Patsch Ferenc atya állít. Az Amoris szövege homályos, önellentmondó, és jelenleg is tart az értelmezés tisztázásának folyamata. A kifogásom éppen az, hogy Ferenc atya visszaél Ferenc pápa szövegével, amikor határozottan állítja, hogy az Amoris bármilyen esetben is "megengedi az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást". Szerintem ezzel az állítással ön esik abba a tévedésbe, hogy ezúttal rossz értelemben pápább Ferenc pápánál, II. János Pálnál, és XVI. Benedeknél is.

A vita egyik központi elemét érintve állítja ön, kedves Ferenc atya, hogy ez az AL-nek tulajdonított gondolat, miszerint "az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást" folytonosságban áll II. János Pál Familiaris Consortio-jának és XVI. Benedek Sacramentum Caritatis-ának gondolataival. Szeretném megérteni ennek a folytonosságnak a logikáját, ugyanis nem látom, hogy a korábbi pápák kategorikus és kivétel nélküli tiltásából hogyan következhet engedély, vagy akár csak feltételes engedély ugyanarra a dologra nézve, amit tiltanak. Attól tartok, hogy a Spadaro logika néven elhíresült 2+2=5 teológiai elv mentén lehetséges csupán folytonosságként értelmezni az ön AL értelmezését a korábbi tanítóhivatallal. Kérem, fejtse ki nekem és olvasóinak, hogy hogyan lehetséges a józan ész megtartása mellett felfogni ezt a folytonosságot

Történeti vizekre evezve a Jezsuita blogon írja, hogy "Valójában most [az Amorisszal] került sor a morálteológián belül egy régebbi tradícióhoz való visszatérésre." Nekem erről az öt bíboros könyve jut eszembe, melyet a családszinódusok alatt adtak ki, és amelyben a szerzők látványosan cáfolják Kasper bíboros hasonló feltevéseit e kora-keresztény vagy középkori hagyományokat illetően. 

Kasper bíboros ugyanis arra tesz kísérletet, hogy érvelését a korai egyház tapasztalataira alapozza. Azonban még az a kevés példa, amit felhoz, sem igazolja a következtetéseit; a fennmaradt bizonyítékok túlnyomó többsége pedig nyersen ellentmond azoknak.

Rist elismeri, hogy az „irgalmas” megoldás, melyet Kasper javasol, nem volt ismeretlen a korai Egyházban, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a gyakorlatot „bibliaellenesként” elítélték, és „jóformán semelyik fennmaradt és hitelt érdemlő írás nem védi ezt az álláspontot”.

...

Brandmüller rámutat, hogy a germán-frank népek evangelizációja közepette, a kereszténytől eltérő házassági szokások ellenére is, a püspökök fokozatosan – zsinatról-zsinatra – megalapozták a házasság felbonthatatlanságának elvét. Ennek ellenére Brandmüller elismeri, hogy voltak a középkorban alkalmak, amikor egyházi szinódusok és zsinatok engedélyezték az újraházasodást válás esetén, nevezetesen II. Lothár király esetében (835-869). Ugyanakkor megvizsgálván ezeket, a legtöbb esetben kompromittáló tényezők is felmerülnek, mint például külső politikai nyomás, ami csökkenti a tanításbéli jelentőségét az eme zsinatokon hozott döntéseknek. Brandmüller azt tartja, hogy az egyetemes és részleges tartományi zsinatok tanításait csak akkor lehet paradosisnak, avagy hagyománynak tekinteni, „ha ezek mind formailag, mind tartalmilag megfelelnek az autentikus hagyomány követelményeinek”. Ebből kifolyólag a középkorban épp úgy, mint az egyházatyák korában, az itt-ott felbukkanó homályos kivételek az amúgy nyilvánvaló és általános egyházi tanítás és gyakorlat alól a házasság felbonthatatlanságát illetően, inkább anomáliaként kezelendőek, mintsem párhozamos alternatív hagyományokként, melyekhez ma vissza lehetne térni.

Forrás

Ferenc atya felvetéséhez, hogy az ön AL-értelmezése egy régebbi és legitim tradícióhoz való visszanyúlás volna, még szeretném megjelölni ezt az információforrást, mely tételesen bemutatja a hagyomány egyöntetűségét az ön véleményével ellentétben. Továbbá felhívnám a figyelmet a jelenben is tökéletesen megérthető objektív igazság kérdésére a múlt hagyományainak kutatása helyett. II. János Pál  Familiaris Consortio-jában egy igazságot fogalmaz meg a tiltással, mely felismerése után akkor sem térhetnénk vissza korábbi szokásokhoz, ha azok valóban meghatározók lettek volna. Ha egy barbár korban a rabszolgákat nem tartják emberi személyeknek, és tulajdonként adják-veszik őket, akkor amikor eljutunk a biztos felismerésig, hogy márpedig ők emberi személyek, onnantól nem fejlődés visszatérni a rabszolgaság "régebbi tradíciójához"!

Minden részletre nem lehet kitérni, így csak röviden megjegyezném, hogy a Casti Cannubii enciklikának nem látom, mi köze az Amoris Laetitiához, vagy a jelen vitához. Az, hogy a férfi-nő szerepekben vagy a kínzásban mi a tanítás, és hogy az változott-e, nem igazolja, hogy az újraházasodottak áldoztatását meg kell változtatni, de valójában még azt sem, hogy lehetséges azt megváltoztatni. Ferenc atya narratívája vitatható ezekben a kérdésekben, de ennek itt nem nyitok új fejezetet (legyen ez az egyetlen tudatosan elvarratlanul hagyott mellékszál a cikkben). Továbbá a Dubia és a Correctio Filialis minősítése nincs megindokolva az atya írásában, ráadásul tényszerű tévedés, hogy a dubia, vagy a korrekció aláírásgyűjtésre buzdítana bárkit is. A "pápa fontos beszéde", melyben a Szentatya a halálbüntetés elvi létjogosultságát is elvitatta, szerintem arra példa leginkább, hogy a pápák nem tévmentesek a prédikációikban és előadásaikban.

Vissza az újraházasodottak kérdéséhez! Ferenc atya, azt írja, hogy "az Amoris laetitia(2016) szerzőjének esze ágában sincs változtatni a házasság felbonthatatlanságával kapcsolatos egyházi tanításon!". Ez meglehet. De mivel ön a saját AL értelmezését megkérdőjelezhetetlenül az AL autentikus olvasataként adja elő, hallgatólagosan azt is állítja, hogy ön sem mond ellent a házasság felbonthatatlanságának. Pedig ez nem következik belőle. Tévedés azt gondolni, hogy az AL garancia arra, hogy ön sem tanít a házasság felbonthatatlansága ellen, amikor azt állítja, hogy "az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását, anélkül, hogy megkövetelné a szexuális érintkezéstől való tartózkodást". Ez az AL-nek egy olyan értelmezése, amely nyilvánvalóan ellentmond a házasság felbonthatatlanságának.

Legyünk komolyak ezzel kapcsolatban, atya! Minek nevezzük azt, ha valaki az érvényes és szentségi házasságán kívül él szexuális életet? Azt mondjuk, hogy ez nem sérti a házasság felbonthatatlanságát? Dehogynem! Azt tanítani, hogy ez nem feltétlenül sérti a házasság felbonthatatlanságát, vajon nem ellentétes a katolikus tanítással? Egyértelmű! Nem így látja, Ferenc atya? Továbbá egy újraházasodottnak ki a házastársa? A szentségi, akivel nem él együtt? Az új? De akkor mi van a szentségivel? Vagy mindkettő? Talán három...? Biztos vagyok benne, hogy az ön olvasói is kíváncsiak arra, hogy ezt kifejtse, ugyanis ezek a kérdések mindenkinek eszébe jutnak, és senki nem elégszik meg azzal a válasszal, hogy a felbonthatatlanság tanítását ön nem kérdőjelezte meg, miután azt állítja, hogy az Egyház elfogadja a második házasság realitását. Eszembe jut, hogy a családszinódusok alatt szekvenciális poligámiának csúfoltak keserűen az afrikai atyák a Kasper-javaslatot, mert ők odahaza az igazi pologámiával szemben küzdenek, Jézus tanítása nevében. Az ön állítása szerintem sérti a házasság felbonthatatlanságát, és a kizárólagosságát is. Kérem fejtse ki, miért tévedek ebben!

Bár igaza lenne önnek abban is, hogy amiről vitázunk, az csupán egyházfegyelmi kérdés! Sajnos azonban a házasságtörésükben kitartó újraházasodottak áldozása ellentétes a házasság, a bűnbocsánat, és az Eucharisztia szentségeiről szóló katolikus tanításokkal, melyeknek mind dogmatikai vonatkozása van. Érdemes továbbá elgondolkodni azon, hogy maga az Amoris sem javasol semmilyen egyházfegyelmi változást. Egyszerűen nincs benne ilyenről szó. (Vagy tévedek?) Minden korábbi rendelkezés és tanítás érvényben van, így az Amoris logikus értelme is a korábbi tanításokkal összhangban, és nem azok ellenében keresendő. Nem gondolja, hogy a Familiaris Consortio, Sacramentum Caritatis és a Katekizmus kategorikus tiltását formálisan hatályon kívül kellene helyezni, ha az Amoris szerzőjének szándékában áll kivételeket engedélyezni? Mert ahogy a dolog most áll, az Amoris is csak arra ad lehetőséget, hogy a szexuális kapcsolatról lemondani hajlandó újraházasodottak járuljanak szentségekhez. Kísérésre, megkülönböztetésre természetesen nekik is szükségük van - mint ahogy mindnyájunknak.

Szó esik az ön cikkében az enyhítő körülményekről, melyek csökkenthetik vagy el is vehetik a tettek erköcsi felróhatóságát (KEK 1735), és ha ez így van - folytatja ön -, akkor nem minden szexuálisan aktív újraházasodott van feltétlenül halálos bűnben, és akkor miért ne áldozhatnának? Remélem elfogadható, ahogy összefoglalom az érvelését. De akármit is jelentsen a KEK1735 konkrét helyzetekben, az elég világos, hogy nem érinti az újraházasodottak áldozásának kérdését, ugyanis ha ez így lenne, akkor II. János Pál nem fogalmazta volna bele ugyanabba a Katekizmusba mindkét tételt: a felróhatóság körülményfüggőségét és az újraházasodottak áldozásának kategorikus tiltását. Az ellentmondás csak látszólagos, és a feloldás nem bármelyik tétel elvitatása. A KEK 1735 tettekre vonatkozik, tehát nem életállapotra, amire pedig a tiltás vonatkozik; másrészt a körülmények figyelembevételével csökkentett felróhatóság logikusan múltbéli választásokra érvényes csupán, és olyan helyezetekre nem, ahol a jövőbeli tetteinkhez a jelenben választjuk meg a körülményeket. A szubjektív bűnösség szintjén sem állja meg a helyét az a tétel, hogy az újraházasodottak a körülményeikre reflektálva, megkülönböztetés révén eljuthatnak arra a következtetésre, hogy áldozhatnak. Ám a szubjektív bűnösség nem az egyetlen kérdés itt.

A Familiaris Consortio és az ősi 915-ös kánon tiltása az ellen, hogy papok szentáldozáshoz engedjék a nyilvános bűnösöket, nem az újraházasodottak szubjektív felelősségére építenek - semmiképpen sem kizárólag arra, hiszen hogyan volna elvárható a papoktól, hogy a szívekben olvassanak - hanem a bűnös objektív és nyilvánvaló helyzetére, ami ellentétes Isten tervével az ember számára. Világosan kiderül ez a Hittani Kongregáció 2004-ben kiadott vonatkozó memorandumából is, amelyet magyar nyelven nemrég épp a Katolikus Válasz publikált. Erről mit gondol, kedves Ferenc atya?

Még egy ön által érintett téma: a belső fórum. Tudtommal a kánoni belső fórum egyrészt nem a lelkiismeret fóruma, vagyis az egyén lelkiismerete a belső fórumon sem perdöntő, másrészt nem is tartozhat a belső fórumra semmi olyasmi, ami nyilvános, vagyis a külső fórum része: mint például egy közismert módon köttetett polgári házasság, vagy az Eucharisztia vétele a közösségben. Harmadrészt, még ha a belső fórum megfelelő hely is adott (nagyon ritka) esetben egy házasság megkötésére/elismerésére, az érvényes első házasság eleve kizárja minden második házasság érvényességét, valamint azon kívüli szexuális kapcsolat esetén az Eucharisztia vételét, és ezen a valóságon sem a külső sem a belső fórum nem változtathat.  

Végül szeretnék végigmenni a listán, amit ön ajánl a szexuálisan aktív újraházasodottak szentségekhez engedésének kritériumaiként (vastag betűvel, zárójelben a megjegyzéseim):

(Először is kérdezem, hogy ha az Amoris nem ad ilyen listát [márpedig nem ad], tehát más papnak lehet más listája, akkor az nem teszi-e egyből komolytalanná ezt vagy bármelyik hasonló feltételrendszert, mert az emberek majd teljes joggal keresik a számukra megfelelő listával rendelkező papot?)

amennyiben (1.) egy újraházasodott keresztény megbánja első házasságának kudarcát; (Nem értem, hogy ha az otthagyott félről beszélünk [szinte kizárólag róla szoktunk], aki tehát nem tehet a válásról, nos ő mit bánjon meg a kudarcon? A megbánás egy szakkifejezés, nem sajnálatot jelent, hanem az elkövetett bűn megbánását. De az otthagyott többgyermekes, nehéz egzisztenciájú anya, aki támaszt talál egy jólelkű férfiban [mindig ez a példa jön elő], milyen bűnt bánjon a válásával kapcsolatban? Ha viszont jogos a megbánás, mert a hibás, csaló, erőszakos, otthagyó félnek is jár az Amoris irgalom, akkor miért nem hallunk erről soha? Itt kibújik a szög a zsákból? Kérdezem, atya, ha bánja, akkor az első házasságban hibás, csaló, erőszakos, otthagyó félnek is lehet szentségekhez járulnia minden egyéb feltétel teljesülése mellett?)

(2.) elvállalja a korábbi kapcsolatából fakadó következményeket (tőle telhetően gondoskodik a gyermekekről stb.); (Alapvető.)

(3.) nyilvánvalóan nincs visszaút a számára; (Ferenc atya vitatja, hogy míg a szentségi házastárs él, addig van visszaút, és hogy Isten nyilvánvaló kívánsága az újraházasodott felé az, hogy térjen vissza a házastársához, akár évtizedek után is? Ferenc atya vitatja, hogy ha a rövidtávú rendezésnek nincs is realitása, a hűségre mindenképpen van lehetőség az azonnali jelenben, és hogy Isten ezt akarja? Számomra nagyon mulatságos, hogy az Egyház tanításának logikája szerint ez a feltétel, hogy nincs visszaút, annyit jelent, hogy a másik halott, akkor viszont már nem is kell a visszaút, mert az életben lévő fél szabad a házasságra. Szóval ez egy viccesen megfogalmazott feltétel.)

(4.) a második polgári házassága alapján adódó kötelességeit csak súlyos vétek árán tudná elhanyagolni; (Ezen a mondaton nagyon sokat gondolkodtam, és csak rosszabbnál-rosszabb értelmezéseket találtam rá; ezért tegyük fel, hogy én nem értem, így tisztelettel kérném Ferenc atyát, hogy pontosítsa az olvasói számára, hogy ez a mondat mit jelent. Addig is, hadd fessek fel három dolgot, amit NEM jelenthet ez a mondat:

a) A jóhiszemű olvasata ennek a mondatnak az, hogy a "kötelesség" felnevelendő gyerekekre vagy beteg "házastársra" utal, akikért felelősséggel tartozik az újraházasodott, ezért nem hagyhatja ott az új családját. És utána egy tökéletes non sequiturral [logikailag nem következik] jön az állítás, hogy tehát házasságon kívüli szexuális élet ellenére is szentségehez járulhat az újraházasodott [merthogy ez a kontextusa mind a 6 feltételnek - ezt tartsuk észben].

b) Az előbbinél jóval botrányosabb - ámde talán még természetesebb olvasata - 4. feltételnek az, hogy az újraházasodott azáltal vétkezne, ha elhanyagolná "házastársa" szexuális igényeit, amire az joggal számít. Ez az értelmezés egyenesen sátáni, mert véteknek nevezi az egyetlen becsületes, erkölcsös és szükségszerű választást, amelyet a Katekizmus meg is követel, és amelyet az Amoris nem változtatott [nem is változtathat] meg.

c) A harmadik természetes - ámde erkölcsileg elítélt - olvasata 4. feltételnek az, hogy a vétek egyszerűen arra vonatkozik, hogy amennyiben az újraházasodott megpróbálna tartózkodni a szexuális kapcsolattól, rossz dolgok történnének az új "házasságban", tehát nem kell tartózkodnia. Ez a szituációs etikának a konszekvencializmus néven elítélt tétele. Rossz következmények elkerülése érdekében sem cselekedhet az ember gonoszságot - nem hiszem, hogy ezt nehéz belátni. A házasságon kívüli szexuális élet pedig Isten szemében gonoszság, mert szándéktól függetlenül árt az emberek lelkének.

Összefoglalva a negyedik pont arra a kérdésre ad rossz választ, hogy vállalunk-e emberileg nehéz helyzeteket bízva Istenben, vagy folytatjuk a házasságtörést. Itt még csak a kisebbik [erkölcsi] rossz választásának dilemmájáról sincs szó, mert csak az egyik választás rossz erkölcsileg: az egyik út könnyű és gonosz, a másik nehéz és jó.)

(5.) minden erejével azon van, hogy második polgári házasságát a hit szellemében élje meg, és a gyermekeit is hitre neveli; és végül (Ez nem egy olyan feltétel, ami minden kerersztényre nézve kötelező, ha szeretne Eucharisztiához járulni? Ha ez jelent bármi specifikusat az újraházasodottak számára, akkor az nem azt jelenti konkrétan, amit a Katekizmus jelenleg is megkövetel az újraházasodottaktól, és amit Ferenc atya elvitat: Isten hatodik parancsának betartását?)

(6.) tartósan vágyik a szentségekre, akkor valóban élni is tudjon velük. (Ez a vágy annak kellene, hogy a motorja legyen, hogy az eredeti házastárshoz való hűségre erőt kérjen az újraházasodott Istentől, nem pedig arra, hogy jogot formáljon Krisztus testére megtérés nélkül).

Végül néhány záró kérdés Ferenc atyához a cikke alapján:

Ha Ferenc atya AL-értelmezésének a kritikusai újskolasztikusok, ami, mint azt az atya cikkéből megtanultam, azt jelenti, hogy "leegyszerűsített és racionalista Szent Tamás-olvasatra" építenek, akkor VI. Pál, II. János Pál, és XVI. Benedek pápák nem újskolasztikusok szintén, mivel az ő tanításuk is verbatim (szó szerint) ellentmond Ferenc atya tanításának? És én hiszem, hogy nem állítok semmit, csak amit ők is a belsőleg rossz cselekedetekről és az újraházasodottak áldozásáról. Az Amoris Laetitia állítólagos tomizmusáról kiváló cikkek vannak a Katolikus Válaszon: Aquinói Szent Tamás és az Amoris Laetita 8. fejezete – Első és Második rész.

Ferenc atya szerint, miért volna bárki számára is "lehetetlen" a "józsefházasság", amit a Katekizmus jelenleg is megkövetel az újraházasodottaktól, és ami lényegében bennefoglaltatik a "Ne törj házasságot!" isteni parancsban? Elfogadom, hogy nehéz, de az hogy "lehetetlen", nem lódítás? A szexről lemondani mindenkinek lehetséges, és olykor erkölcsi kötelességünk - nem gondolja Ferenc atya?

Ferenc atya cikkében felteszi a kérdést, hogy "ha adott egy reálisan nézve visszacsinálhatatlan házasság, helyes-e megfosztani valakit attól, hogy közel engedhesse magához az Úr Jézus Krisztust, aki nem az egészségesekhez jött, hanem a betegekhez"? Tisztelettel jegyzem meg, hogy a kérdést manipulatívnak érzem, Ferenc atya, és sajnálom, hogy ilyen érzelmileg terhelt hamis dilemmák jellemzik az egész újraházasodott-vitát, 2014 óta. A kérdésre egy kérdéssel felelnék: a házasságon kívüli szexuális kapcsolatáról lemondani nem szándékozó, ámde szentségeket kérő újraházasodott vajon beteg-e, akikhez Jézus eljött, akinek azt mondhatja, hogy "menj, és többé ne vétkezz", vagy egy a farizeusok tanítványai közül, akik emberi törvényeiket Isten parancsai elé helyezik, és akiket Jézus keményszívűséggel vádol, mert nem fogadják el a házasság felbonthatatlanságát?

Várom Ferenc atya válaszát!

Tisztelettel,

Szerdahelyi Miklós

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Briff 2017.11.27. 09:45:42

Lehetne logikusan is gondolkodni.
Ma az egyházjog szerint ha megölöm a feleségemet és meggyónom, akkor ismét szentségi házasságot köthetek.
Ellenben ha "csak" a kapcsolatunkat teszem tönkre, akkor nem. Ez egy olyan bűn, amire nincs bocsánat.
Vagy: az egyházjogi szabályozás szerint ha valaki új polgári házasságot köt, de csak az exével él nemi életet, akkor minden oké.
Ezek az abszurditások abból születnek, hogy egy egyházjogi kérdést (milyen egyházjogi intézkedések révén engedjük meg a szentáldozást) dogmatikai kérdéssé emelünk - vagy másik irányban a lelkiismeret/bűn/szentáldozás fogalmát dogmatikai helyett egyházjogi kérdésként kezelve.
A házasság érvénytelenségét az érvénytelenítési eljárás nem elő-, hanem megállapítja. Ezért üdvözlendő az eljárások egyszerűsítése és gyorsítása. Ugyanakkor amiről szerintem jogosan lehetne dogmatikai vitát nyitni, hogy Jézus nem azt mondja, hogy amit Isten egybe kötött, az ember nem tudja szétválasztani, hanem, hogy ne válassza szét. És a válás nincs többé megengedve, hanem házasságtörés. De ezzel nem azt mondja, hogy a házasság szentsége megakadályozza a házasságtörést. Ahogy a keresztség vagy a bűnbocsánat sem akadályozza meg a bűnt. És minden bűnre van bocsánat. Még a képmutatás bűnére is.

Szende Kovács 2017.11.27. 11:44:12

Briff:
Lehet, hogy egyhazjogi oldalrol egyszerubb egy bunos tett utani "rehabilitacio", de csak mert a jog dolga, hogy szabalyozzon es vannak vilagos esetek, ahol gyors es egyszeru lehet az eljaras. Ez nem jelenti, hogy az egyen udvtortenete szempontjabol is egyszeru az ugy. A "megolomafelesegemetesmeggyonomakkorismét..." azert nem egy csettintek és megvan lelki folyamat. Ehhez megfelelo bunbanat kell es ha az nincs, akkor még ha elszalad meggyonni is (kap erre feloldozast csak úgy, ha jo a pap? aligha) es esetleg fel is oldoznák, ha nem volt toredelmes a bunbanata, akkor a feloldozas sem biztos, hogy segit rajta az Isten elott. Technikailag ujra hazasodhat, de a tette kovetkezmenyei elkiserik az uj hazassagaban is, vagyis ez ritka esetben lehet csak sikertortenet. De megtortenhet. Ettol meg jogilag egyszeru az eset es konnyen lehet gyors dontest hozni benne, de ez nem mond semmit a tett sulyarol.
A masik esetben egy "szentsegtoro eletallapotrol" van szo, ami nem a bun sulya miatt esik mas megiteles ala, hanem mert egy "tartos bunos" allapot, szamos korulmennyel nehezitva (gyerekek stb), ezert jogi szempontbol nehezebb eset.

"Ugyanakkor amiről szerintem jogosan lehetne dogmatikai vitát nyitni, hogy Jézus nem azt mondja, hogy amit Isten egybe kötött, az ember nem tudja szétválasztani, hanem, hogy ne válassza szét."

Ezt rosszul érti. Amit Isten egybekotott azt az ember NEM tudja szetvalasztani, de sajnos NEM tudja, hogy NEM tudja, ezert mivel a fizikai cselekedetre (veszem a satorfamat, asszony gyerekek maradnak) nagyon is kepes, muszaj igy fogalmazni.
A hazassag szentsege valoban nem akadalyozza meg a hazassagtorest es a bunbocsanat tenyleg gyogyir, de ha szexualis eletet el a masodik kapcsolataban, akkor MEGIS szentseget tor es: nem aldozhat.

csaba_carmarthen 2017.11.27. 16:27:17

@Szerdahelyi Miklós:
Kedves Miklos,
Szerintem vigyazz, ne dolj be a provokacionak

engem most zartak ki pl azert mert ujra es ujra kifejeztem hogy a szabadkomuvesseg forgatokonyvenek nem engedelmeskedhetunk:
veritas-vincit-international.org/2015/01/18/hand-signals-of-freemasonry-explained/

es belinkeltem Pio atya jovendoleset is:
veritas-vincit-international.org/2017/07/05/third-secret-of-fatima-false-church-end-times/

es nyiltan beszeltem a rejtett kezrol...(amit a fonti linkben megtalalsz)..amelyrol Boulad atya is beszelt egy Mo-i eloadasan (bar nem valaszolt arra a kerdesre, hogy mit ert rajta, csak mosolygott) ...

Mar korabbi eset volt, hogy belinkeltem Jozo Zovko OFM atya buzditasat az imarol es a rozsafuzerrol, erre a bejegyzesre:
jezsuita.blog.hu/2010/09/10/vitatott_maria_jelenesek_medjugorje
amely videonak tobbmillios nezettsege volt akkor...nehany nap mulva a videot blokkoltak a youtubon. (plusz szamos hasonlo eset)

most ez utobbit szova tettem Szuzanya jeleneseit gunyolo posztjukon, utalva a rejtett kezre, amely elrejtette a videot a youtubon..erre visszamenoleg eltavolitottak szamos bejegyzesemet..amelyek tobbnyire a Szuzanya medjugorjei uzenetei voltak, de eltavolitottak a szoban forgo linket is.

Ezenkivul a gender ajanlo cimu irasukban hermes 2.es szamu linkje utan egyetlen egy linkkel reagaltam-ezzel:

www.youtube.com/watch?v=WvtlVJdRhyU

Ezt is eltavolitottak.

Itt nincs oszinteseg, nincs parbeszed, nincs szabadsag.

Megis azt mondom, hogy csak azon az uton jarhatunk,amit Maria ad, vagyis ezen:
HOW TO DEFEAT SATAN!. "Pray. Fast. Let God act"

ez sokkal nehezebb ut mint a parbeszed... de a "parbeszed" nem fog sehova sem vezetni...esetleg meg rosszabitja a helyzetet. Ti. a Joisten beavatkozasa nelkul nemigen fognak szembenezni az igazsaggal..

ugyhogy csak ez az ut van:

"Pray. Fast. Let God act"

Udv:

csaba

Christophoros 2017.11.28. 00:46:18

@Briff: "Ma az egyházjog szerint ha megölöm a feleségemet és meggyónom, akkor ismét szentségi házasságot köthetek.
Ellenben ha "csak" a kapcsolatunkat teszem tönkre, akkor nem. Ez egy olyan bűn, amire nincs bocsánat."

Az állításában ez hamis összevetés... Ui. ha ön permanens gyilkos, vagyis tömeggyilkos, és nem bánja a tettét, nem kaphat föloldozást. Arra nincs bocsánat, ha permanens házasságtörő valaki, mivel nem akarja a helyzetet fölszámolni, a bűnismétlést befejezni, sőt bűnnek sem tartja... Ne nézzük már hülyének az Egyházat!