2017. december 12. Guadalupei Boldogasszony
2017. december 12. írta: Katolikus Válasz

2017. december 12. Guadalupei Boldogasszony

gba.jpgAbban az időben, amikor Nyugat-Európában a protestáns eretnekség miatt körülbelül 8 millió hívő hagyta el a katolikus Egyházat, Amerikában, Mexikóban a Tepeyac dombon 1531. december 9-én, 10-én és 12-én Isten Anyja megjelent Juan Diego-nak. A Szeplőtelenül Fogantatott azt követelte, hogy azon a helyen építsenek egy szentélyt, ahol „én az embereknek egész szeretetemet, irgalmamat, segítségemet és gondoskodásomat ki fogom mutatni”.

Mikor a püspök jelet követelt a jelenés valódiságának bizonyítására, Juan Diego köpenyén – melyben azokat a rózsákat gyűjtötte össze, melyeket a jelenés alatt Mária nyújtott át neki – kirajzolódott Mária csodálatos képe. Ez a kegykép lett Guadalupe-ben a kultusz központja.

A mexikói katedrális archívumában őrzik azokról a csodák ezreiről szóló beszámolókat és tanúbizonyságokat, melyek a Guadalupei Miasszonyunk közbenjárására történtek. Amerikában e jelenés előtt a misszionáriusok intenzív fáradozása ellenére is csak egész kevesen tértek meg. A kegykép – melyben az indiánok felismerték Mária diadalát az ő isteneik felett – tisztelete által, rövid időn belül 10 millió ember tért meg, és a következő években egész Dél-Amerika katolikus lett.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.