Müller bíboros ismét az Amoris Laetitiáról nyilatkozott
2018. január 01. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros ismét az Amoris Laetitiáról nyilatkozott

Megingathatatlan a bíboros valóságértelmezése. A Buenos Aires-i püspökök AL-értelmezésének hivatalossá válásáról: "Ez olyan ügy, amit nem szeretnék kommentálni."

g0drt1er4232-kvjd-u11011694968620bji-1024x576_lastampa_it_1_-rj8mjikerban5wfz2wo5fdl-568x320_lastampa_it.jpgA 70. születésnapja és pappá szentelésének 40. évfordulója apropóján új interjú jelent meg Gerhard Müller bíborossal vasárnap, december 31-én, az olasz La Stampa napilap weboldalán.

Az interjúban a Hittani Kongregáció korábbi prefektusát elsősorban az olasz Rocco Buttiglione könyvéhez fűzött tanulmányáról kérdezték. A könyvet Buttiglione Ferenc pápa Amoris Laetitia apostoli buzdításának magyarázatául szánta, válaszként a buzdítással kapcsolatos kérdésekre és kritikákra.

Müller bíboros az interjúban ismét megerősíti, hogy Ferenc pápa apostoli buzdítását az Egyház korábbi vonatkozó tanításaival (a listánkat erről lásd például itt) összhangban kell értelmezni. A bíboros ugyanakkor egy konkrét esetet említ, amiben lelkipásztori felügyelet mellett lehetségesnek látja egy elvált és polgári úton újraházasodott személy szentségekhez engedését:

Lehetséges az, hogy a bűnbánó meg van győződve a lelkiismeretében - és jó okkal - az első házasság érvénytelenségéről, miközben nem tud [emellett] kánoni bizonyítékot felmutatni. Ebben az esetben a második házasság az, amelyik Isten előtt érvényes, és a lelkipásztor kiszolgáltathatja a szentséget, de bizonyosan csak a megfelelő óvintézkedésekkel, nehogy megbotránkoztassa a hívek közösségét, és nehogy gyengítse a hitet a házasság felbonthatatlanságában.

A bíboros ehhez magyarázatként hozzáteszi: "Ebben az esetben nem kerül felbontásra érvényes házasság és nem is ítélik azt lényegtelennek. Egyszerűen azt ismerik el, hogy ami házasságnak tűnt, valójában nem volt az."

Az Apostoli Szignatúra (az Egyház legfelsőbb bíróságának) korábbi prefektusa, a házassági ügyekkel is foglalkozó kánonjogász Raymond Burke bíboros magának a Katolikus Válasznak nyilatkozva erősítette meg, hogy "nem léteznek" olyan esetek, amelyekre Müller bíboros az Amoris Laetitia védelmében hivatkozik. Ahogy Burke bíboros fogalmazott:

"Ilyen esetek nem léteznek. Egyetlen papnak sem áll hatalmában egy házasságot semmisnek nyilvánítani a belső fórumon. A házasság egy nyilvános életállapot az Egyházban, és a házasság semmiségének vádjával kapcsolatos ítéletet az Egyház hosszú ideje fennálló gyakorlatának megfelelően kell meghozni. Ha egy bírói kollégium egy házassági bíróságon nem képes erkölcsi bizonyosságra jutni a házasság semmisségével kapcsolatban a semmiségi kereset gondos és alapos vizsgálata után, hogyan lehetne képes egyetlen pap ilyen ítéletet hozni, ami pedig a kérdéses lélek örök üdvösségével függ össze?"

A bűnbánat és az Eucharisztia szentségeinek kiszolgáltatásáról Müller bíboros ismét megerősíti a korábban már hangoztatott álláspontját:

A szentségeket, mint a kegyelem eszközeit, az Egyház csak annak megfelelően kezelheti, ahogyan Krisztus alapította azokat. Aquinói Szent Tamás különbséget tesz a bűnbánat szentsége és az Oltáriszentség között: míg az előbbi olyan orvosság, ami megtisztít (megtisztító), addig az utóbbi olyan orvosság, ami épít (megerősítő). Ha ezeket felcseréljük egymással, kárt okozunk a beteg vagy az egészséges személynek. Azok, akik halálos bűnükről tudnak, mindenekelőtt a bűnbánat szentségében kell, hogy részesedjenek. Emiatt bűnbánatra és a jövőbeli bűnöktől való tartózkodás szándékára van szükség. Enélkül a szentségi bűnbocsánatot nem lehet megadni. Ez minden körülmények között az Egyház tanítása.

A lelkiismeret alkalmazásának helyes módjáról a korábbi prefektus bíboros kifejti:

Katolikus nézőpontból az egyén lelkiismerete, Isten parancsolatai, és az Egyház tekintélye nem elszigeteltek egymástól, hanem gondosan összehangolt belső kapcsolatban állnak egymással. Ez egyaránt kizárja a legalizmust és az önhivatkozó individualizmust.

Érdekes részlete az interjúnak, amikor a La Stampa riportere az interjú zárókérdésében az Amoris Laetitia értelmezésének új fejleményeivel szembesíti Müller bíborost:

Riporter: A Buenos Aires-i püspökök Amoris Laetitiára alkalmazására vonatkozó pásztori iránymutatása, amelyet a pápa méltatott, megjelent az Acta Apostolicae Sedisben. Hogyan értékeli mindezt?

Müller bíboros: Ez olyan ügy, amit nem szeretnék kommentálni. 

A bíboros ehhez hozzáteszi: "A Buttiglione könyvéhez írt előszavamban általánosságban beszéltem a pápai tanítóhivatal és a megyéspüspökök pásztori iránymutatásai tekintélyének kapcsolatáról. Ezek nem dogmatikus döntések, vagy a dogma egyfajta fejlődése. Ez csupán egy lehetséges gyakorlata a szentségek kezelésének (...)"

Mint ismeretes, Gerhard Müller bíboros a National Catholic Registernek december 6-án adott interjújában vitatta a Buenos Aires-i püspökök Amoris Laetitiához fűzött (és Ferenc pápa által megerősített) értelmezésének tanítóhivatali státuszát.

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr8013537601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Never 2018.01.01. 22:13:10

Nem baj amit mond. Neki is van véleménye es vannak akik azt osztják. Csak éppen egyre kevesebben, Istennek hála. Kevesebb szemforgato farizeus kell es több bátor kezdeményezés mint amilyen az Amoris is.

Diacon 2018.01.02. 01:08:35

@Never: Nem baj, amit mondasz. Érvelés nulla, kegyes köntösbe bújtatott vádaskodás ("farizeusok") megvan. Mégegyszer, nem baj, amit mondasz! Remélem nem is figyel rá senki rajtam kívül és nem kommenteli.

Never 2018.01.02. 09:29:00

@Diacon: Müller bíboros személyes okokból, hatalompolitikai játszma keretében vezet hadjáratot a pápa ellen. Ha még mindig a Vatikánban lehetne és kapott volna még egy kis hatalmat az addigihoz képest, akkor ő lenne most az Amoris legnagyobb terjesztője. Érdemes elolvasni, hogy a Süeddeutsche, az ő "hazai" lapja milyen "méltatást" írt róla, amikor hazatért a Vatikánból. Elmondják, hogy tüntetéseket szerveztek ellene még 2005-ben, amikor megszüntette a laikusok tanácsát. Elmondják, hogy az ő püspöksége alatt haladt feltűnően lassan Regensburgban a fiúkórus tagjaival szembeni szexuális visszaélések ügyének felderítése. Elmondják, hogy a helyi vélemények szerint pont azért vitték el Rómába annak idején, mert otthon már tarthatatlan volt. Nos, ez egy szép "laudatio" Németország egyik legtekintélyesebb, konzervatív lapjában. Már csak ha a tények kellenek.

Diacon 2018.01.04. 00:46:03

@Never: Köszönöm! Ez így már érvelés. Nem szoktam kommentelni, ezután sem hiszem, hogy gyakran elő fog fordulni. Ezzel még nem válaszoltam érdemben, mert sajnos nem volt időm még megnézni és végiggondolni utalásaidat. Azonban értékelem, hogy nem a levegőben lógó, csak szimpátián vagy antipátián alapuló kommentet írtál végül. Elöljáróban annyit mégis fontosnak tartok, hogy a személyes sérelem, még ha meg is határozza a hangsúlyokat, nem elegendő indok az objektív teológiai megállapítások elvetésére, egyik oldalról sem! A legnagyobb tisztelettel iránta, Szent Pál lobbanékony, érzékeny természete többször megnyilatkozik szövegeiben, ahogy Szent Jeromos esetében, amely bár alakítja, de nem annullálja tanításuk igazságát. Valószínűleg pontifikátusa alatt Szentséges Atyánkat is rajta lehet(ne) kapni érzelmek vezette megnyilatkozásokon, s ebből fakadó hangsúlykiemeléseken. Ám, ha ezek tanítása igaz is vagy nem, nem ez dönti el állításai, megnyilatkozásai, teológiai-pasztorális iránya, s annak konkrét megvalósulása és célja, sőt, helyessége legalitását, igazságát és értékét. Ha igaza van, ettől függetlenül, vagy épp ennek ellenére van igaza. Így van ez egy bíborosnál is. Hisz nem személyekről, s személyes véleményükről (még ha személyiségük hatást is gyakorol) van szó, hanem az Igazságról, amelyben Isten szeretete és oly sokszor hangoztatott irgalma nyilvánul meg. Még egyszer, ez csak elöljáróban. Igyekszem utána nézni annak, amiről írtál. Köszönöm korrektségedet. Nem kötözködni akartam, csak zavarnak azok a megnyilatkozások és kommentek, ahol nincs tartalom és érvelés. Már látom, hogy a tied mögött van (még ha sajna nem is írtad le, s ha esetleg nem is fogok vele egyetérteni). Én nem vagyok és nem leszek nagy kommentelő, de kérlek, hogy te is csak részletesen és a lehető legnagyobb objektivitásra törekedve légy az. Az Úr áldjon!

Diacon 2018.01.04. 00:49:01

@Never: Úgy értem: (még ha sajna nem is írtad le ELŐSZÖR, s ha esetleg nem is fogok vele egyetérteni)

Never 2018.01.04. 19:18:30

@Diacon: Szerintem is a párbeszéd a lényeg. Itt látom Müller bíboros nagy bűnét. Sajnos hivatásom és napi gyakorlatom gyakran hoz össze ezzel a típusú emberrel - arrogáns, önhitt, magát "intézményként" tekintő ember, aki a konstruktív kritikát is támadásnak veszi. Minden, amit ő gondol, törvényszerűen helyes kell, hogy legyen és még saját korábbi véleményére is másként képes emlékezni, hogy ne kelljen bevallania, hogy ő is tévedhet. Ezért mondtam, hogy "farizeus" - és az ő típusa, a karrier-klerikus archétípusa mérgezi sajnos jelenleg (és a múltban is) Egyházunkat. Lehetne napestig sorolni, hogy ez hol ellentétes az Újszövetséggel. Irónia ez a köbön. Ami a gond, hogy ez a kommunikáció sokszor termékeny talajra esik és árkokat ás ott is, ahol szükségtelen lenne. A hívők (nota bene: nem vallásos, hanem hívő) között minden árok felesleges, még felekezetek vagy vallások között is. Nem mindegy nekem, hogy a másik ember elvált és áldozik, vagy sem, amikor Isten engem szeret? Mennyiben lesz kisebb az én hitem attól, hogy házas embert pappá szentelnek vagy sem? Függ-e az én üdvösségem attól, hogy szembe vagy háttal, latinul vagy magyarul miséznek-e?