2018. január 6. Vízkereszt (Háromkirályok napja) - Epiphania Domini = Az Úr megjelenése
2018. január 06. írta: Katolikus Válasz

2018. január 6. Vízkereszt (Háromkirályok napja) - Epiphania Domini = Az Úr megjelenése

I. oszt. duplex ünnep II. rendű kiváltságolt nyolcaddal. Parancsolt ünnep.

hszkvzk.jpgAlexandriai Kelemen idézett helyén kívül az Epiphania legrégibb nyoma szent Fülöp heracleai (Thrácia) püspök passiójában van (304 körül Diocletian császár üldözése alatt).[1] A IV. században keleten már általánosan elterjedt ez az ünnep, de ugyanakkor már nyugaton, is sokfelé találkozunk vele. Már 361-ben Vienneben oly nagy ünnep volt, hogy még a hitehagyó Julián császár sem mert elmaradni az istentiszteletről (Ammianus Marcellinus).[2] Ugyanezt állítja nazianzi szent Gergely az ariánus Valens császárról.[3] Spanyolországban pedig már a 380.-i saragossai zsinat (4. can.) említi. Afrikában szent Ágoston idejében honosodott meg.[4] A donatisták keleti újításnak tartván, elvetették.

A nyugat adta a keletnek Karácsonyt és viszonzásul kapta Epiphania ünnepét. Csakhogy míg első időben az Úr születése és megkeresztelése[5] volt e nap főtárgya, addig nyugaton a mágusok eljövetele lett azzá. Szent Ágoston egyedül a mágusok eljöveteléről beszél,[6] ugyanígy Nagy szent Leó 8 beszédében és a Gelasianum miséje is erről szól. Később is ezt tekintették az ünnep főtárgyának, mint ezt Gretser állítja[7] és amit másik magyar elnevezése: „Háromkirályok napja” is bizonyít. A mágusok állítólagos ereklyéinek Kölnbe vitele is előmozdította e fölfogást. A Karácsony elterjedésével keleten lassanként elvesztette az Üdvözítő születésnapja jellegét[8] és így ott most Theophania néven ünneplik e napot, melynek egyetlen tárgya náluk Krisztus Urunk megkereszteltetése a Jordán vizében és az ez alkalommal történt istenjelenés ( = theophania).[9] A mágusok eljövetelét a görögök Karácsonykor ünneplik, mert szerintük e napon, de az Úr születését követő évben jöttek azok Betlehembe. Ezzel ellentétben nyugaton már ősidő óta kibővült Vízkereszt ünnepének tárgya és a mágusok eljövetelén meg az Úr keresztelésén kívül a kánai menyegző emlékezetét is ezen az ünnepen ülték meg.[10] Később még több eseményt csatoltak e naphoz, így a csodálatos kenyérszaporítást[11] és Lázár föltámasztását, ezekről azonban a mai liturgia már nem emlékezik meg.

Az ünnep alapgondolata Krisztus összeköttetése egyházával. (Thalhofer[12] és Kramp.[13]) Tárgya pedig az Üdvözítőnek az egész világ előtt való megjelenése ( = epiphania), mely különösen e három eseményben történt meg; a bölcseknek csillag által, a zsidóknak a Jordánnál az Atya szavával, a tanítványoknak pedig az Úr maga igazolta Istenségét kánai csodája által. Nagyon szépen figyelmeztet Müller arra a körülményre, hogy a távoli pogányokat csillag, (V.ö. Balaam jövend.: „Csillag támad Jákobból... Num. 24, 17.)[14] a közelebbi zsidókat az isteni kinyilatkoztatás,[15] a legközelebbi apostolokat pedig maga az Úr Jézus hívta meg Kánában[16] csodája[17] által az Isten országába.

A liturgiában e hármas jelenést röviden és lendületesen magábafoglalja a zsolozsma karverse Zachariás énekéhez (Benedictushoz a Laudesben), mely különben a már ismertetett vízszentelésnél előforduló karverssel megegyezik.

Mielőtt a szertartásokra áttérnénk, pár szót kell a napkeleti bölcsekről ejtenünk, akik a pogányok közül elsők gyanánt ismerték föl Krisztust. Máté evangélista mágusoknak nevezi őket, (Mt. 2, 1.) tehát Mezopotámia volt a hazájuk és a babyloni fogság alkalmával ismerkedhettek meg elődeik a zsidók messiási reményeivel, (így Müller.) Talán a pogány Balaam idézett jövendöléséről már előbb is tudhattak Mezopotámia lakósai. Toursi Maximus[18] és Nagy szent Leó pápa[19] a hármas ajándékról arra következtettek, hogy hárman voltak a mágusok is, azonban más emlékek szerint kettő, négy, sőt tizenkettő lett volna a számuk. Khayyath szerint a kaldoknak „certissima et constantissima” hagyománya szerint 12-en voltak, sőt Nestle szír és más keleti iratok alapján nevüket is tudja(?)[20] A hármas ajándék legáltalánosabb jelentését adja a Vízkereszt nyolcada alatt hétköznapokon mondandó I. Kunt. első Felelete (Resp.). Eszerint az arany Krisztus királyi méltóságát, a tömjén főpapságát és a mirha temetését jelzi. „Regia potestas, divina maiestas et humana mortalitas” — irja Durandus, vagy „aurum ad tributum, thus ad sacrificium et myrrha ad sepulturam.” Kissé drasztikus azonban első magyarázata, mely szerint a mágusok az aranyat Mária szegénységének enyhítésére, a tömjént az istállószag ellen, a mirrhát pedig a férgek elűzésére hozták volna. Ehhez hasonló legújabban Kramp véleménye: az arany Jézus királyi méltóságával, u másik kei adomány gyermekségével függ össze. T. i. a tömjén Jó szagot terjeszt, a mirrha pedig a fiatal anyát bő tej kiválasztásra képesíti.[21] Hasonlóképpen nevük és foglalkozásuk sem bizonyos. Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevek egy Beda Venerabilisnek tulajdonított XI. századi iratban találhatók meg először. (Excerpta Patrum); de Lonovics szerint már a IV. századi Flavius Dexternek: Chronicon ad ann. 70-ben is megvannak. Bölcseknek — Durandus: magi dicuntur a magnitudine scientiae(!) — és királyoknak szokták őket nevezni, (Hilarius: „Principes”;[22] Juvencus: „Magorum primores”, „lecti proceres”)[23] amely nézetre alighanem az ünnepi zsolozsmában is előforduló 71. zsoltár 10. verse: .Tharsis és a szigetek királyai adományokat fognak fölajánlani: az arabok és Sába királyai ajándékokat fognak hozni”— adhatott alkalmat. És talán Iz. 60,3: „fájni fognak a népek a te világosságodban és a királyok a te születésed fényében.” Franz szerint már arlesi Caesarius († 542) királyoknak nevezi őket.[24]

Általánossá ez a felfogás csak a XII. században lett, mikor dasseli Rainald kancellár, majd kölni érsek, a Barbarossa Frigyes által neki ajándékozott ereklyéket az elpusztított Milánóból Kölnbe vitte. (1164-ben.) Ma is az ottani székesegyházban remek ereklyetartó szekrényben őrzik azokat. Kölnben július 23-át ünnepelték, ez ereklyék behozatalának évfordulója gyanánt (1308-i zsinat szerint.[25]) Milánóban már mint királyok szerepeltek Eustorgius életrajzában, melyből azt is megtudjuk, hogy állítólag hogyan kerültek oda. Eszerint Heléna császárné (Nagy Konstantin anyja) vitette a három király ereklyéit Konstantinápolyba és innét kerültek a milánói kis Eustorgius-templomba. Már Helena szerepeltetése (Ő találta föl a keresztet is, ennek analógiájára keletkezett ez a monda) is gyanússá teszi ez elbeszélést, de különben is Eustorgius életrajza kimutathatólag XI. századi hamisítvány. (Ebben is szerepel a Gáspár, Menyhért és Boldizsár név.) Maguk az ereklyék is kétes hitelességűek ezek szerint, annál is inkább, mert — amint Kellner állítja[26] — az egyik egy tizenöt éves fiú bebalzsamozott hullája. Mindazonáltal a középkorban nagy tiszteletnek örvendtek a napkeleti bölcsek különösen mint úti patronusok. Franz már a XII. Századból közöl erre vonatkozó imát. Sőt még nyavalyatörés ellen is kérték közbenjárásukat, amire az adott alkalmat, hogy Jézus előtt leborultak. Érdekes a középkori felfogásra, hogy például Durandus Iz. 60, 6-ból: „A tevék özöne el fog árasztani téged...” arra következtet, hogy a napkeleti bölcsek tevén jöttek. (Ami egyébként valószínű.) A mágusok további szerepléséről, miután visszatértek hazájukba, (Mt 2,12.) semmi bizonyosat n.m tudunk. Bár méltó dolog föltételezni, hogy a kereszténység elterjedésével ők is az Úr hívei közé állottak, a hagyomány szerint szent Tamás apostol keresztelte meg őket[27] — de mivel erről biztos tudomásunk nincsen, azért ezt az, ünnepet nem is szabad a napkeleti bölcsek napjának tartani, ez az Úr megnyilvánulásának ünnepe![28]

A napi szertartás különlegessége, hogy a Matutinumnak nincsen Felhívása (Invitatoriuma). Ez azért van, mert a 94. zsoltár, mely az invitatóriumot alkotja, a III. Nocturnusban úgyis előfordul, már pedig a liturgia lehetőleg kerüli az ismétléseket.

Azonban természetesen a régiek nem elégedtek meg ilyen egyszerű magyarázattal, hanem ebben a hirtelen „in medias res” bekezdésben a mágusok gyors jövetelét látták jelképezve, vagy pedig azt is gondolták, Heródes e napon álnokul hívta meg a bölcseket. Turinban és Kölnben még ma is szokás ez ünnepen a Húsvét idejének kihirdetése, miként az a püspökök szertartáskönyvéhen megtalálható. Ezt az 541-i IV. orleansi zsinati 1 can. el is rendeli. A nicaeai zsinat óta az alexandriai egyház bizatott meg a Húsvét idejének meghatározásával, ahol szintén e napon olvastak föl az „ünnepi körlevelet” (eptstola festalis). Már említettük a tripudium hypodiaconorumot. Régente néhol Vízkereszt volt ennek a napja, vagy Vízkereszt nyolcada: festum stultorum. Azért nincs biztos napjuk — írja Durandus — mert régen bizonytalan volt e rend. „Ünnepük is zavaros officiummal ünnepeltetik.”[29]

A Szentmise vezérlő gondolata a nemzetek megtérése fölött való örvendezés.

A prófétáknak (Malakiás és Izaiás) a Messiás megjelenését és a nemzetek efölött érzett örömét megjövendölő szakaszain kívül különösen a 71. zsoltár volt kezdettől fogva az ünnep legsajátosabb éneke. Ez mintegy a megtestesült Istenember királyi hymnusza! A Szentmise mai szövege először a Sacr. Gregorianumban található.

Még a Vízkereszt napján előforduló szentelményekről is meg kell röviden emlékeznünk. Tömjént, aranyat és mirrhát, azután a lakóházakat és krétát szoktak ekkor szentelni. A tömjén használatáról az egyházban a IV. század előtt nincs ugyan említés, — csak temetéseknél használták[30] — de föltételezhető, hogy az ég felé szálló áhítatnak ezt a mondhatni természetes jelképét a pogányok áldozatai helyett az őrök, tiszta áldozatnál is hamar kezdték használni a keresztények. Később már igen kedvelt a tömjén használata és pedig elsősorban ördögűző-szer gyanánt. Mivel pedig a Karácsony és Vízkereszt közötti napokat (Rauchnächte) a régiek ebből a szempontból nagyon veszélyeseknek tartották, azért a nép Karácsony, Újév és Epiphania éjjelén különösen sokat tömjénezett a gonosz szellemek elűzésére. Így keletkezett a tömjénszentelés, melyhez azután a XIV. vagy XV. században az arany és mirrha megszentelése is hozzájárult.[31]

A középkorban igen nagy és sokféle hatást tulajdonítottak e szentelésnek. Kezdve a nyavalyától a fogfájásig minden betegségre jó volt, utazáson megóvott az eltévedéstől és a rablóktól, (láttuk fentebb: a három királyok úti védszentek voltak) szúrás, ütés és méreg ellen, sőt házösszeomlás ellen is hathatós védelemnek tekintették.

A házszentelés németországi eredetű. Franz szerint[32] a XVI. század után keletkezett. Keletkezésének idejét homály fedi, valószínűleg a víz- és tömjén-szentelés kombinálásából származhatott.[33] Hasonlóképpen a krétaszentelésről sem maradt fönn a középkorból szentelési formula[34] s így ez is, valamint az ajtók megjelölése G † M † B és az évszámmal újabb eredetű szokás lehet.

Müller szerint e szentelések az egész látható természetet jelképezik, amennyiben a három adomány az öntudatlan teremtményeket képviseli, a ház pedig a családot s így az eszes teremtményeket szimbolizálja. Dedek említ egy szép szokást e napon, hogy t. i. az étkezés megkezdése előtt a kenyérből egy jókora darabot levág a családapa e szavak kíséretében: „Ez az Úristen része” — melyet azután a koldusnak adnak. E szokás eredetét, egy kedves Mária-legendát, is elmondja.[35]
_____________________
[1] Ruinart: Acta Martyrum c. 2.
[2] 21,2.
[3] Or. in laud. S. Basilii 52. (M. Gr. 36,561.)
[4] Sermo 202. c. 2.
[5] Constit. Apost. VIII. 33
[6] Sermo 199-204.
[7] Libri V de festis Nativ. et Epiph. I. 11.
[8] Aranyszájú sz. János: Comm. in Ezech. 1,1. és Hom. ad pop. Antioch. de bapt. Chri. c. 2. (M. Gr. 49, 363.)
[9] NillesI. 56.
[10] Polemius Silvius kalendáriuma; nolai Paulinus: Poema 27. Natal. 9. v. 47. (M.L. 61, 649.); Sedatus béziersi püsp. a VI. sz.-ban (M.l. 72,773.); Maximus Taur.: Hom. 7,23. in Epiph. (M.L. 57, 271.)
[11] Gretser i. h. Ezt sz. Ágoston már ismeri az ünnep tárgya gyanánt. (Sermo 1. de Epiph.)
[12] Handbuch I. 679.
[13] I. m. I. 106. Ar. sz. János: Hom. de capto Eutrop. 6, 11. (M. Gr. 52, 402.)
[14] L. bőv. Kugler: Der Stern von Betlehem (St. aus M. Laach 83, 481.)
[15] A keresztelésnél ott volt „az Atya hangban, a Fiú testben, a Lélek galambban” írja Dutandus.
[16] Mert a menyegzős házban nyilatkozott meg Jézus Istensége, azért régen betphaniának is nevezték ez ünnepet (beth = ház héberül) – így Durand.
[17] A víz borrá változott: a világ átalakult Krisztusban. (Thalhofer.)
[18] Oratio de Epiph.
[19] Sermo I. de Epiph. c. 1.
[20] Nilles I. 364.
[21] Ez ajándékokról l. még Ar. sz. János: Hom. in Matth. c. 2; Sz. Jeromos: Comm. in. c. 2. Matth.; Sz. Ambrus: Lib. 2. in Luc. c. 2; Sedulius: Carm. Pasch. L. 2.
[22] De Trinit. 4, 38.
[23] Evang. hist. 1.
[24] I. m. II. 266 . o.
[25] Mihályfi 122. o. És Kellner 18. o.
[26] I. m. 131. o.
[27] Müller 133. o.
[28] Kellner 130. o.
[29] I. m. 272. o.
[30] Franz: I. 422. sköv. o.
[31] u. o. 429. o.
[32] i. m. 608. o.
[33] Mihályfi 121. o.
[34] Franz 434. o.
[35] Szentek élete I. 27

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 73-80. old.)

A bejegyzés trackback címe:

http://katolikusvalasz.blog.hu/api/trackback/id/tr913554397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.