2018. január 15. Remete Szent Pál hitvalló
2018. január 15. írta: Katolikus Válasz

2018. január 15. Remete Szent Pál hitvalló

rszp.jpgEgyiptom Alsó-Thebaisz nevű tartományában született 230 körül. Szüleinek korai elvesztése után, 15 éves lehetett, nagy vagyon birtokába jutott, melynek egy részét alamizsnálkodással Istennek áldozta, a többit pedig tanulmányokra fordította. A Décius-féle keresztényüldözés idején elrejtőzött, mivel nem érezte magát elég erősnek a kínzások elviselésére; sógora azonban, kinél szülei elhalálozása óta lakott, nagy vagyonára áhítozott s rejtekhelyét készült elárulni. Pál erről nővére útján tudomást szerzett, elszökött hazulról s kiment a sivatagba azzal a szándékkal, hogy az üldözés megszűntével majd visszatér. A pusztában egy hegy alá ért s itt egy barlangot talált. A hegybe mélyen benyúló, tágas barlangban tiszta vízforrás csörgedezett, felső nyílásán besütött a nap, bejáratánál szép nagy pálmafa díszlett. Pál ezt a kellemes, csendes helyet választotta lakóhelyül.

Idővel úgy megszerette, hogy az üldözések lezajlása után sem tért vissza a világba. Kilencven évet élt itt. Istenen kívül senki sem tudta hollétét; közel egy század múlt el, uralkodók változtak, az üldözések végleg megszűntek, az egyház szabadságot nyert és meghódította a római birodalmat; megtartották az első egyetemes zsinatot, bazilikák épültek és püspöki székek alakultak - Szent Pál a világ e nagy eseményeiről nem vett tudomást. A pálmafa leveléből készített magának köntöst, gyümölcsével táplálkozott, a forrás vize szolgált italul: másra semmire és senkire nem volt szüksége. Napjait reggeltől estig, sőt éjszakáit is Istennel töltötte imádságban és elmélkedésben.

Mikor 113 éves volt s már 90 évet töltött a pusztában anélkül, hogy emberrel találkozott volna, meglátogatta őt Szent Antal remete (jan. 17). Ez ugyanis éjjeli látomásban értesült arról, hogy kívüle más remete is van a pusztában. Tüstént útra kelt, hogy meglássa. Két nap és két éjjel bolyongott eredménytelen keresésben; harmadnap egy szomjas farkas nyomában rátalált Szent Pál barlangjára. Szerencsétlenségére megbotlott egy kőben és zajt ütött, mire Szent Pál a különben tárt ajtót behajtotta és elreteszelte. Szent Antal az ajtó előtt leborulva könyörgött bebocsátásért:

„Tudod, ki vagyok, honnét s miért jöttem. Elismerem, hogy méltatlan vagyok látásodra. De ha be nem bocsátasz, itt halok meg ajtód küszöbén s legalább te temeted el holttestemet”. Szent Pál kiszólt: „Nem szokás fenyegetőzve kérni! Csodálkozol, hogy nem bocsátalak be? Hiszen meghalni jöttél!” Erre mosolyogva megnyitotta az ajtót, s néven szólítva egymást, összeölelkeztek és Istennek hálát adván, áhítatos beszélgetésbe kezdtek.

Még javában folyt beszélgetésük, midőn megjelent egy holló s lerepülve egy egész kenyeret tett eléjük. „Íme, szólt Szent Pál, az Úr ebédet küldött nekünk. Valóban kegyes, valóban irgalmas! Hatvan esztendeje, hogy naponként fél kenyeret hoz a holló; most a te eljöveteledre az Úr megkettőztette az adagot.” Megköszönve Isten jóságos gondoskodását, leültek a tiszta forrás mellé. Itt azonban majdnem estig elvitáztak azon, hogy melyikük szegje meg a kenyeret. Pál a vendég iránti előzékenységet, Antal az öreg kor iránt tartozó tiszteletet hangoztatta. Végre egyik is, másik is megfogta a kenyér végét s így kettétörték. Étkezés után a forrás vizével csillapították szomjukat és a lakomáért hálát adva Istennek, szent virrasztásban töltötték az éjt.

Másnap reggel Szent Pál kijelentette, hogy nemsokára Krisztushoz megy s ezért kérte Szent Antalt, hogy holtteste betakarására hozza el köpönyegét, amelyet Szent Athanáztól kapott. Antal keservesen sírt s miután megcsókolta Szent Pál kezét és szemét, hazaindult a köpönyegért. Ott-hon már szívszakadva várta és sok kérdéssel ostromolta két tanítványa. De ő csak ennyit felelt nekik: „Van ideje a beszédnek s van ideje a hallgatásnak”. S ezzel kihozta cellájából Szent Athanáz köpönyegét s újra útnak eredt. Másnap délelőtt angyalok, próféták és apostolok társaságában látta Szent Pált a mennybe fölszállni. Siránkozva kiáltott utána : „Pál, miért hagysz el? Oly későn ismerkedtünk meg, s máris el mégy!” Mikor pedig Szent Pál barlangjához ért, ott találta tetemét térdelve, égre emelt fővel, kiterjesztett karokkal, mintha imádkoznék. Áhítattal beburkolta Szent Athanáz köpönyegébe s elénekelte felette a temetési szertartást. S mikor hasztalanul nézett szerszám után, mellyel sírt áshatna a szent testnek, szilaj iramodással két oroszlán vágtatott elő a rengetegből. Mintha Szent Pál halálán érzett fájdalmuknak a maguk módján kifejezést akarnának adni, bőgve és nyöszörögve járták körül a halottat. Majd hirtelen első lábukkal akkora gödröt vájtak a homokba, amekkora épen elegendő volt egy emberi test befogadására. Ezután Szent Antal elé mentek s miután áldását vették, visszairamodtak a rengetegbe. Antal pedig az állatok vájta sírba helyezte Szent Pál testét és betemette. Cserébe a Szent Athanáztól kapott köpönyegért magával vitte emlékbe Szent Pálnak pálmaágakból összerótt köntösét s életének hátralevő éveiben csak húsvét és pünkösd ünnepén hordta, mint a legdrágább díszruhát.

A hagyomány szerint Remete Szent Pál testét a 12. században Konstantinápolyba, innen 1240-ben Velencébe vitték, onnan Nagy Lajos király alatt Magyarországra hozták s a Budaszentlőrincen épült pálos zárdában helyezték el.


Ugyanerre a napra esik:

szm_1.jpgSzent Mór hitvalló + 584.

Equicius római szenátor fia. Atyja 12 éves korában Szent Benedeknek adta át, kinek kedves tanítványa lett. Fiatal kora ellenére mindenkinek példaképül szolgált, főleg a készséges, szinte vak engedelmességében. A legenda szerint Isten csodával tüntette ki kiváló engedelmességét. Subiaconban egy Placidus nevű fiatal szerzetes lement a tóra vízért. Merítés közben korsója kiesett kezéből, s amint utánakapott, ama is a vízbe bukott. Szent Benedek ezt látta és Mórt küldte: „Siess, húzd ki a vízből Placidust”. Mór gondolkodás nélkül futásnak eredt s a tó színén eljutott a parttól már egy kőhajításnyira fuldokló Placidushoz. Hajánál fogva megragadta és kimentette a vízből. Csak a parton eszmélt ámulva rá, hogy ugyanaz a csoda történt vele, mely egykor az Úr Jézussal: nem merült alá, puszta lábbal járt a víz tükrén. (Máté 14,26). Mikor Szent Benedek Monte Cassino hegyére vonult, Mórt tette meg a subiacoi kolostor apátjává. A hagyomány szerint később néhány társával Franciaországba küldte.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.