Egy mulasztást szeretnék pótolni azzal, hogy röviden felhívom a figyelmet az Amoris Laetitia 329-es lábjegyzetére, mely rosszabb, mint a sok figyelmet kiérdemelt 351-es lábjegyzet, és romboló hatásában az AL 303-as pontjához mérhető, melyben az Amoris szerzője amellett érvel, hogy bármilyen rossz tettünket Isten akarataként foghatjuk fel, ha lelkiismeretünk felismeri, hogy ez a "legnagylelkűbb válasz, amit Istennek adhat".

Mit gondolna Aquinói Szent Tamás az Amorisról?

Az Amoris 329-es lábjegyzete természetes olvasás mellett a házasságon kívüli szex engedélyezését és a házasság felbonthatatlanságának kiüresítését jelenti. A passzust mentegetni, a folytonosság hermeneutikájával magyarázni, azért különösen bajos, mert tényszerűen kontextuson kívül idézi és visszaél a II. Vatikáni Zsinat szövegével. Amit a Gaudium et spes 51. a házasságban élőknek üzen, t.i.: hogy az intimitás ne maradjon el, mert annak a házastársi kapcsolat és gyermekek is kárát láthatják, az Amoris a házasságon kívüli kapcsolatokra vonatkoztatja. Ferenc pápa szövege sajnos abban sem hagy kétséget, hogy intimitás alatt nem cirógatást és arcra puszit ért, hanem szexet, ugyanis üzenetét kimondottan az Egyház azon tanításával szembe helyezi, mely az újraházasodottaktól megköveteli a teljes önmegtartóztatást. 

Nem kérdés sajnos, hogy Ferenc pápa milyen értelmezést fűz ehhez az önmagában is tragikus 329-es lábjegethez, miután "hivatalos tanítóhivatali megnyilatkozás" rangjára emelte az argentin püspöki konferencia Buenos Aires-i régiója küldöttének 2016. szeptember 5-én küldött magánlevelét, valamint a régió püspökeinek az Amoris Laetitiához fűzött értelmezését. Ezzel lényegében eldöntötte azt a kérdést, hogy az Amoris csak egy rendkívül rossz szöveg, vagy tényleg azt jelenti, hogy Ferenc pápa kivételeket javasol a házasság felbonthatatlansága, vagy a házasságon kívüli szex tilalma (vagy talán mindkettő) alól.

Az a tény, hogy ennek az új tanításnak a megindoklásához az Amoris 329-es lábjegyzetének szerzője nyilvánvalóan eltorzítja a II. Vatikáni Zsinat tanítását akkor sem lenne rendben, ha történetesen az Amorisnak volna igaza, és a II Vatikáni Zsinat tévedne; de így hogy a II. Vatikáni Zsinatnak van igaza, az eset még felháborítóbb.

Az Amoris 298-as bekezdése az újraházasodottak kapcsán először II. János Pál, Familiaris Consortióját (84-es pont) idézi:

...a férfi és a nő súlyos okok – pl. a gyermekek nevelése – miatt nem tehet eleget a szétválás követelményének".

II. János Pál ezt a helyzetleírást a "teljes önmegtartóztatás" kötelezettségével folytatja ugynazon mondaton belül - ami végülis logikus kifejezése az újraházasodás és a házasságon kívüli szex tiltásainak -, ám az Amoris megállítja az idézetet a helyzetleírásnál, és Ferenc pápa a mondathoz kapcsollt 329-es lábjegyzetben valami egészen mást fejt ki.

A dolog tulajdonképpen fantasztikus: II. János Pál a "Szentírásra támaszkodó hagyomány" alapján tiltja meg azt, amint Ferenc pápa 30 évvel később "az emberekre" hivatkozva megenged. Idézem az AL 329-es lábjegyzetét::

Ilyen helyzetben, sok ember, tudván és elfogadván a lehetőségét annak, amint az Egyház ajánl nekik, hogy "fívérként és nővérként éljenek", azt mondja, hogy ha az intimitás bizonyos formái hiányoznak, akkor...  

 Itt jön a kontexton kívüli idézet a II. Vatikáni Zsinatból:

...nemritkán veszélybe kerülhet a hűség, és megsínylik a gyermekek.

Autentikus tanításként aligha elfogadható, még ha a pápa mondja is, hogy a hűség az embert nem a házastársához köti, hanem a házasságon kívüli kapcsolatához. A II. Vatikáni Zsinat ebben nagyon világosan ellentmond az Amoris újszerű és világias tanításának. A teljes bekezdés a Gaudium et spesből így hangzik:

A hitvesi szerelem és az emberi élet tisztelete
51. A Zsinat tudja, hogy a mai életkörülmények sokszor akadályozzák a hitveseket házaséletük harmonikus kialakításában: olyan helyzetbe juthatnak, hogy gyermekeik számát, legalábbis egy időre, nem növelhetik, s a hitvesi szerelmi élet és a teljes életközösség sem tartható fönn nehézség nélkül. Ha pedig a bensőséges házasélet félbeszakad, nemritkán veszélybe kerülhet a házasság egyik java, a hűség, és megsínyli azt a másik java: a gyermek, mert könnyen elmarad a nevelése, s hiányozni fog a bátorság a további gyermekek elvállalásához.

Némelyek nem átallanak tisztességtelen megoldásokat ajánlani ezekre a problémákra, és nem rettennek vissza még a gyilkosságtól sem; az Egyház azonban figyelmeztet arra, hogy nem lehet igazi ellentmondás az élet továbbadásának és az igazi hitvesi szerelem ápolásának isteni törvényei között.

Az Amoris prominens kritikusai természetesen a dokumentum megjelenése óta erős kritikával illetik a 329-es lábjegyzetet is. Athanasius Schneider püspök atya tanulmánya az „Amoris laetitia” buzdításról így fogalmazott már 2016 áprilisában:

Az AL ugyanezen (VIII.) fejezet 298. pontjában a pápa azokról az elváltakról beszél, akik „olyan második kapcsolatban élnek, amely idővel megszilárdult, új gyermekek születtek, hűségesek egymáshoz, nagylelkű önátadásról és keresztény elkötelezettségről tesznek tanúbizonyságot, tudatában vannak rendezetlen helyzetüknek és annak, mennyire nehéz lenne visszamenniük a házasságukba anélkül, hogy lelkiismeretükben azt éreznék, hogy új bűnökbe fognak esni. Az Egyház elismeri azokat a helyzeteket, »ahol komoly okokból, például a gyermekek felnevelése miatt, a férfi és a nő nem tud eleget tenni a szétválás követelményének«”. A 329. lábjegyzetben a pápa a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű dokumentumából idéz, de ezt sajnos helytelenül teszi, hiszen a kérdéses részben a zsinat csak az érvényes keresztény házasságról beszél. E mondat alkalmazása az elváltakra azt a benyomást keltheti, hogy az érvényes házasság azonosnak tekinthető az elváltak új kapcsolatával, ha nem is elméletben, de gyakorlatban mindenképpen.

Imádkozzunk Szentatyánkért, hogy a katolikus hitet hirdesse, és az Amoris Laetitiában található tévedéseket visszavonja.