A törvénytelen együttélések megáldását fontolgatja a német egyház
2018. január 27. írta: Katolikus Válasz

A törvénytelen együttélések megáldását fontolgatja a német egyház

Az Amoris Laetitia ebben is hivatkozási alap

wedding_rings_credit_tekke_via_flickr_cc_by_nd_20_cna.jpgTámogatták egy a múlt hétvégén Frankfurtban tartott egyházi konferencia résztvevői annak a német püspöknek a javaslatát, aki szerint a katolikus egyháznak külön ceremónia keretében kellene megáldania az polgári úton újraházasodott, valamint a homoszexuális párokat.

Január elején Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode egy interjúban javasolta, hogy az Egyháznak ki kellene dolgoznia egy ceremóniát, aminek keretében megáldanák az azonos neműek közötti együttéléseket.

"El kell gondolkoznunk azon, hogyan különböztethetünk meg egy azonos nemű emberek közötti párkapcsolatot." - nyilatkozta a püspök, aki egyben a német püspöki konferencia elnökhelyettese is. "Talán nincs annyi pozitív, jó és helyes ezekben, amik miatt méltányosabbnak kellene lennünk velük?" - tette fel a kérdést.

A püspök leszögezte, hogy az azonos neműek közötti együttélések a németországi valóság részévé váltak. "Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy hogyan találkozzunk azokkal, akik ilyen együttélésre lépnek, és akik valamennyire az Egyháznak is részesei." - mondta.

Hogyan kísérjük őket pasztorálisan és liturgikusan? Hogyan feleljünk meg nekik?

Január 20-án már Johannes Zu Eltz atya, a frankfurti katolikus egyház szóvivője és a limburgi egyházmegye vezető hivatalnoka mondta azt, hogy az Egyháznak fontolóra kellene vennie egy "teológiailag megalapozott áldó ceremóniát" az olyan párok számára, akik együttélése nem minősül házasságnak az Egyház mércéi szerint.

A javaslatot a pap azon a frankfurti egyházi konferencián fogalmazta meg, amelyen 170 német egyházi vezető is megjelent. A konferencia annak a találkozósorozatnak a része, amelyben a vezetők a helyi egyház lehetséges reformkezdeményezéseit vitatják meg.

A német püspöki konferencia hivatalos weboldala, a katholisch.de szerint a megáldó ceremóniát a homoszexuális pároknak kínálnák fel, "valamint a polgári úton újraházasodott embereknek, és azoknak, akik a saját megítélésük szerint nem tartják magukat megfelelően alkalmasnak a házasság szentségére".

A pap javaslata szerint az áldásban részesülő pároknak bizonyos feltételeket teljesíteniük kellene, például "regisztrált állami házasságuk" kellene, hogy legyen. Ez magában foglalná az azonos nemű párokat is, mivel Németország a tavalyi évben törvényileg bevezette az azonos neműek közötti házasságokat.

A ceremónia a házasságkötés liturgiájától különbözne, kimaradna belőle például a gyűrűk átadása és az eskütétel, annak érdekében, hogy ne keltse azt a benyomást, hogy itt valójában a házasság szentségéről van szó.

Zu Eltz javaslata szerint az egyházi áldás "a hűséges párkapcsolat iránti tiszteletet" fejezné ki, és Isten áldását kérné ahhoz, hogy "sikeres jövője legyen valaminek, ami már létezik".

A pap szerint ezeknek az áldásoknak az a célja, hogy betöltsék "az egyszerű emberi igényt a megváltásra, védelemre, boldogságra és beteljesedésre az életben, összekötve ezt Isten áldásának kívánságával".

A német püspöki kar weboldala ugyanakkor beszámol arról is, hogy Münster püspöke, Felix Glenn tavaly már megtiltotta "egy homoszexuális pár tervezett megáldását" az egyházmegyéjében, hogy megelőzze a zavart a hívek között.

A mostani javaslatok nem először kerülnek elő a német egyházban. Bode püspök a 2015-ös családszinódus előtt azt nyilatkozta a német KNA hírügynökségnek, hogy miközben érti azt, hogy az Egyház nem tekinti az egyneműek és az újraházasodottak együttéléseit házasságoknak, az Egyháznak mégis tekintettel kellene lennie az ilyen együttélések erősségeire és gyengeségeire, és meg kellene fontolnia a megáldásukat is.

Bode azon három püspök egyike volt, akiket a német egyház a 2015. októberében tartott családszinódusra delegált.

Az Amoris Laetitia apostoli buzdítás közzétételét követően Bode és más német püspökök is nyíltan hangoztatták abbéli vágyukat, hogy az Egyház megváltoztassa az eddigi gyakorlatát az azonos nemű és az újraházasodott párokkal szemben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tapsihapsi 2018.01.30. 17:33:01

1. Áldás = Isten nevének segítségül hívása, tehát ==> 2. Bűnt megáldani = átok, fekete mágia, tehát ==> 3. Átok = istenkáromlás.

Ide nem teológia kell, hanem józan parasztész.