A szentszéki államtitkár védelmébe vette a Vatikán új diplomáciai viszonyát Kínával
2018. január 31. írta: Katolikus Válasz

A szentszéki államtitkár védelmébe vette a Vatikán új diplomáciai viszonyát Kínával

20160513t1013-3354-cns-cardinal-pietro-parolin-800x500.jpgPietro Parolin bíboros szerint a Vatikán tárgyalási stratégiája Kínával összhangban van az Egyház hagyományával.

A vatikáni államtitkár a La Stampának nyilatkozva azt mondta: ugyan lehetnek véleménykülönbségek a kínai kommunista kormányzathoz való hozzáállásban, "egyetlen személyes álláspont sem tekinthető kizárólagos közvetítőnek abban, hogy mi jó a kínai katolikusoknak.".

Parolin bíboros mindössze néhány nappal azután jelentette ki ezt, hogy Joseph Zen bíboros, Hong Kong korábbi püspöke bírálta a Vatikán eljárását, amiben az Egyház két legitim kínai püspökét lemondásra szólították fel, hogy a hivatalukat két törvénytelenül felszentelt - és emiatt egyházi kiközösítés alatt álló - püspök vegye át. Az illegitim püspököket a kínai állampárt régóta próbálja vezető egyházi pozícióba juttatni.

Parolin bíboros most úgy nyilatkozott: "Ha valakit áldozathozatalra kérnek, kicsire vagy nagyra, világosnak kell lennie mindenki számára, hogy ez nem egy politikai csereüzlet ára, hanem a nagyobb jó evangéliumi perspektívájába tartozik, Krisztus Egyházának javáéba."

Azt reméljük, hogy ha Isten is úgy akarja, nem kell majd 'legitim' és 'illegitim' püspökökről, 'földalatti' és 'hivatalos' püspökökről beszélnünk a kínai egyházban, hanem testvérek és nővérek közötti találkozásokról [beszélhetünk], újra megtanulva az együttműködés és összetartozás nyelvezetét.

Parolin bíboros a nyilatkozatában megerősítette a tegnap kiadott szentszéki közleményt: "A Szentatya személyesen követi a jelenlegi közvetítőit a Kínai Népköztársaság hatóságaival. Valamennyi munkatársa vele összhangban cselekszik. Senki sem fog magánkezdeményezésekbe. Őszintén szólva, bármi másfajta érvelés számomra eltévedtnek tűnik."

Emlékezetőül: Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa tavaly szeptemberben úgy nyilatkozott egy könyvbemutatón:

A [Hittani] Kongregáció helyett most a Vatikán államtitkárságát tartják a legfontosabb intézménynek. "A diplomáciai és hatalmi kérdések ma elsőbbséget élveznek, ami egy olyan rossz érdemi változás, amit ki kell javítani." A keresztény hitnek kellene a középpontban lennie, és a pápának pusztán "az üdvösség szolgájának" kellene lennie.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapsihapsi 2018.02.01. 08:59:09

Jogos. Itt az ideje felhagyni a vértanúk ásatag, idejétmúlt tiszteletével és Casaroli bíboros élő, világra nyitott, párbeszédben gazdag hagyományára építeni.