Lágy szív, és kemény gondolkodás - válasz egy olvasói levélre
2018. február 04. írta: Szerdahelyi Miklós

Lágy szív, és kemény gondolkodás - válasz egy olvasói levélre

Kedves Olvasó!

Októberi nyilvános üzenetedre, melyet a Katolikus Válasznak címeztél, most szeretnék válaszolni, egyrészt azért mert magánbeszélgetésben is megkerestél, másrészt azért, mert sok fontos kérdést vetsz fel, melyekről szívesen elgondolkodom, némelyek fontosak nem csak neked, nekem, de azt gondolom, minden gondolkodó hívőnek.

discussion.png

Elöljáróban, sőt, a felvetett kérdésekre adandó válaszom összefoglalójaként, hadd hívjam fel a figyelmet egy hasznos különbségtételre, melyet jómagam Peter Kreeft, katolikus filozófustól tanultam:

Az ember a szívével szeret, és az gondolkodásával ismeri meg az igazságot. Nem ellentmondás tehát, hogy a szív lehet lágy és szerető, míg a gondolkodás lehet kemény és kíméletlen a rossz gondolatokkal szemben. Igazából ez nem csak lehetőség, hanem szükségszerű. Minden más felállás, például a kemény szív, vagy a lágy, megalkuvó gondolkodás rossz.

A leveledet így kezded:

Kedves "Testvèrek"!
Szeretném azzal kezdeni hogy én nem vagyok semmiféle szakértő, egyházkutató vagy teológus, csak egy magát hívő kereszténynek, sőt, katolikusnak tartó 18 èves lány.

Üdv a klubban! Szakértőnek, teológusnak én sem nevezném magamat, legalábbis abban az értelemben semmiképp, hogy papírom lenne róla. Gondolkodó hívő vagyok, és igyekszem utánanézni a dolgoknak. Abban sem hiszem, hogy különböznénk, hogy szeretem felhívni a figyelmet arra, ha kilóg a lóláb - különben te sem írtál volna az aggodalmaidról.

Így folytatod:

Egy ideje követem az oldalt, és elég sokszor megbotránkozom a posztokon. Engem, mint laikust, csak érdekelne, hogy Isten egyházát miért ilyen gúnyolódó, reménytelen és kétségbeesett, cinikus é kirekesztő módon kell képviselni. A memek még hagyján, jòkat nevetek szánalmamban (pl mise és menny párhuzama, kereszteshadjárat(????wtf). Viszont a cikkeket illetve most ez a reformációval kapcsolatos sok posztot egyáltalán nem tudom hova tenni.

A megbotránkozás kőben való megbotlást jelent, bűnbeesést vallási értelemben, nem rosszallást. Nem hiszem, hogy a KV bárkit is konkrét bűnök elkövetésére csábítana. Annak, aki a hitét megkérdőjelezi a KV miatt, mert ő másmilyennek hiszi Istent, azt mondanám, hogy vegye újra kezébe a Szentírást és a Katekizmust, és megláthatja, hogy a tartalmi igazságok terén a KV ezeket követi. A tartalmi igazságokat is lehet természetesen furkósbotként használni - nevezzük ezt a hangnem kérdésének -, de egyrészt a hangnemet azokkal lehet értelmesen megvitatni, akik először elismerik a tartalmi igazságokat, másrészt a KV következetesen tisztelettudó és tárgyilagos a személyekkel - a gondolataikkal vagy tetteikkel, ha azok rosszak, nem. 

Szerintem rossz és téves gondolatokat vagy tetteket szabad kritizálni, sőt vicc tárgyává is lehet tenni őket. Szerintem ezzel az eszközzel Te is élsz jelen soraidban, és ahol nincs igazad, ott nem megbotránkozást váltasz ki, hanem kijavítást érdemelsz. A "reménytelenséget és kétségbeesettséget", amit felrósz, csak úgy tudom értelmezni, mint a kamion elé ugró ember után való kiabálást. Ez lehet "reménytelen" vagy "kétségbeesett", de nem azért mert a kiabáló tudja, hogy jobb élni, vagy hogy a kamion tényleg létezik, és jobb lenne figyelembe venni. A cuki egyház érzelmes optimizmusa azzal kapcsolatban, hogy minden jóra fordul majd mindenki életében attól függetlenül, hogy Jézus és Egyházának hány igazságát hagyjuk figyelmen kívül, tulajdonképpen hitetlenség.

Ami a kirekesztés vádját illeti - akármilyen meglepő is, de - az igazság definíciószerűen kirekesztő. Ha valami igaz, akkor minden, ami annak ellentmond, hamis, és ezekre a hamisságokra rámutatni nem kirekesztő, a szó negatív értelmében. Rosszul teszed és nem a KV hibája, ha gondolatok vagy tettek megkritizálását személyek elleni támadásként értékeled. Gondolatokkal igen, de emberekkel a KV sosem kirekeszrő. Ha már külön említed: a reformáció - mindabban, amiben különbözik az Egyház tanításától - rossz gondolatok halmaza, de a reformáció híveit személyükben ettől még emberi tisztelet illeti, melyet ismétlem, soha nem sértett a KV.

Ezzel folytatod:

Ha mi Isten gyermekeinek valljuk magunkat, akkor a katolikus válasz miért nem a szeretet? Miért nem az elfogadás önmagunk és mások irányába, miért kell gyászolni azt, hogy egyesek más formában èlik meg a hitüket. Szerintem éppenhogy örülni kéne, amiért Isten hàza ennyire színes és változékony. Illetve azt gondolom, hogy nem szabad összekeverni azt hogy 'ha valami változik akkor az nem elég stabil" azzal hogy valami képes a fejlődésre.

szeretet, pláne Isten gyermekeinek a szeretete kijavítja a tévedéseket. Személyes kapcsolatokban nyilván együtt él olykor velük kényszerből, de nem normalizálja őket, mintha nem volnának lényegesek. Az elfogadás a személyeknek jár, mint most neked, de nem a tévedéseknek. "Isten háza színes", Isten népe szokszínű, de ez nem jelenti azt, hogy a hitük ellentmondhat az Egyház hitének, miközben ők továbbra is Isten házában maradnak mindkét lábukkal. Ferenc pápa szerint is ők "fél lábbal az Egyházon kívül vannak". 

Így folytatod:

Ferenc pápa reformjai, vagy a szabadkeresztények nem feltétlenül a dekadencia termékei, szerintem igenis mindenhez megértéssel kell fordulni az ítélkezés előtt! Ne legyünk farizeusok! Istenben hiszünk vagy az egyházban? 

Ferenc pápa reformjait általánosságban nem ítéltem meg soha. De egy-kettőt tudnék mondani, ami sajnos a világi dekadencia jegyeit hordozza. A szabadkeresztények értékeit szívesen elismerem, bizonyos dolgokat eltanulhatna tőlük sok katolikus is: többet imádkozni, Bibliát olvasni, időt és energiát áldozni a közösségre és az istentiszteletre. Ezek közül azonban mindegyiket még jobb az Egyházon belül csinálni. "Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat", nem Isten ellenében, hanem azért, mert Ő Krisztus menyasszonya. Nem lehet ellentmondás az Egyház tanítása és Isten tanítása között. A KV nagyrészt arról cikkezik, hogy egyesek miként igyekeznek ellentmondást vinni Jézus és az Egyház közé, vagy az isteni irgalmasság és az Egyház tanítása közé. Ezt mindig kellő megalapozottság nélkül, sőt, néha nyilvánvaló csúsztatással is élve teszik. Erre rámutatni, a "lágy gondolkodást" számonkérni, nem farizeusság. 

A kortárs "farizeusság" hasonlít a régire, és azt jelenti, hogy valaki emberi törvényeket helyez az isteni törvények elé. Ebben a KV szerintem teljességgel vétlen, ellentétben azokkal, akiken épp ezt kérjük számon.

Mert ha Istenben, akkor be kell látnunk hogy Ő mindenkit egyformán szeret, ha meleg, ha migráns, ha református, ha zsidó, akármi! És nekünk katolikusoknak is a szeretet és elfogadás egyházát kéne képviselnünk, hisz így válnánk vonzóvá bárki más számára is.

Krisztus Egyháza a lényege szerint vonzó. Benne Isten szól kívülről ahhoz a lélekhez, akit Ő maga e külső szavához teremtett belénk. Az Egyház emberi tagjaiként az akadályokat bonthatjuk le ez előtt. A hit igazságaiért, így végső soron az Egyház vonzerejéért is Krisztus a felelős. A mi feladatunk a felismert igazságokhoz való hűség. Egy ilyen igazság például az, hogy Istent Szeretetként ismerjük, és hogy a felebarátainkat úgy kell szeretnünk, ahogyan Isten az Ő szeretetét irántunk a mi Urunk Jézus Krisztusban megmutatta. De ha ezt az igazságot valaki más igazságok ellen kijátsza, akkor ezt sem tartja be, mert igaz szeretet nincs igazság nélkül. A mi Urunk tanúsága szerint a szeretet és az igazság egyaránt Isten maga.

Hiszem azt is, hogy a teljes (katolikus) igazság egyenes hirdetése - beleértve a nehezebben érthető és kényelmetlenebb igazságok hirdetését is - kiaknázatlan vonzerőtartalék az Egyház számára. Ha az igazságot szeretettel hirdetjük (lágy szívvel és kemény gondolkodással), akkor az Egyház vonzásának a kérdését Jézusra bízhatjuk. Ha azonban az Egyházat az igazság rovására akarjuk fényezni, akkor puszta emberi intézménnyé tesszük.

Illetve halálbüntetés lehet opció? Wtf????? Emberek vagyunk. Ne ölj. Pont.

Ezzel kapcsolatban azt javaslom, hogy értsd meg a katolikus tanítást az emberi élet értékéről, mely nem abszolút, az élethez való jog eljátszhatóságáról, értsd a jogos önvédelem és a másokért való felelősség dilemmáit. Fedezd fel, hogy a halálbüntetés nem azonos az önkényes gyilkossággal. Fedezd fel, hogy az ötödik parancs mai nyelven úgy szólna, hogy "ne gyilkolj": nem az emberölést tiltja általánosságban, hanem a gyiklosságot. Mindehhez segítséget ad néhány cikkünk.

A mai napon pedig arra kéne emlèkezni, hogy voltak akik meetek gondolkodni, és nem megmaradni olyan tanokban amiket nem tudtak istenazonosnak mondani. Ha igazuk van, ha nem, ez egy univerzális érték. Istent pedig senki srm vetette el. Hisz ő a legeslegfontosabb. 'Szeressétek egymást!'

A szeretet parancsa, a szeretet elismerése, mint legfőbb jó, nem lehet kifogás az alapos és logikus, egyszóval a kemény gondolkodás ellen. A "szeressétek egymást!" szajkózásával nem lehet tévedéseket igazolni, mert a tévedések rosszak és a tudatos elkövetésük,  pártolásuk, vagy a bennük való tudatos megmaradás vétkek a szeretet ellen. Vajon a KV írásaiban felfedezed-e "az univerzális értéket", amikor olyan gondolatokat kritizálunk, amiket nem tudunk "istenazonosnak" elfogadni?

Illetve legyen kicsit kevesebb az ujjal mutogatás és a meggondolatlan cinizmus az oldalon mert ezek alapján én nem szeretném magamm katolikusnak vallani.

Nagyon remélem, hogy ez a blog nem alapja senki katolikus identitásának - nem azért van. A KV, amikor véleményt mond egyáltalán, mindig tettekről vagy gondolatokról mond véleményt, a nyilvános és közérthető katolikus tanítás tükrében. Nem utolsó sorban a KV nyitott a helyesbítésre is, mint ahogy arra már volt is példa. De ehhez a helyesbítést kérőnek el kell mondania, hogy konkrétan milyen tévedést olvasott a blogon - persze nem jön ki jól, ha kiderül, hogy a helyesbítést kérőnek valójában a katolikus tanítással, vagy annak ismeretével van baja.

A kortárs kultúra, melynek levegőjét lélegezve nőttünk fel, Te is és én is, helyesen hangsúlyozza a szív lágyságának értékét (bár az abortuszra szánt kis embereknek és a hithű keresztényeknek nem sok jut az együttérzésből). Az értékek relativizmusában és a narratívák szélsőséges szubjektivizmusában azonban téved a kortárs kultúra. Végtelenül fontosabb a személyes istenképünknél, hogy Isten milyen valójában az Ő személyes kinyilatkoztatása alapján. Ennek ismerete pedig a katolikus tanításban rejlik objektíven, szubjektíven pedig a logikus, ellentmondásokat meg nem tűrő, kemény gondolkodásunkon múlik, melynek segítségével az Isten iránti szeretetünket a mindennapokban tettekre váltjuk.

Szeretettel,

Szerdahelyi Miklós 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Never 2018.02.06. 08:34:00

Véleményem szerint a szerző (nem a levélíró, hanem a cikkíró) leragadt az ószövetségi tanoknál. Van arra is vallás, de nem katolicizmusnak hívják. Az Újszövetség lényege - ahogy a levélíró helyesen írja - a szeretet.

A cikkíró tévedése abban van, hogy magát (és az általa hangoztatott vallási tanokat) tévedhetetlennek ítéli, egyfajta morális fennsíkról tekintve az alatta húzódó, erkölcstelen világra. Nos, híreim vannak: nincs ilyen fennsík. A beszélgetést és vitát mindig egy szinten kell lefolytatni, és ha valaki magát a másiknál felsőbbrendűnek, a saját igazságait megkérdőjelezhetetlennek ítéli, onnantól biztos lehet benne, hogy tévedésben van. (Megjegyzem: az ilyen szellemi arrogancia a biztos jele annak, hogy nemsokára jön a pofáraesés - az Úr humora ilyen tekintetben is végtelen, és nem mások előtt fogja megalázni az érintettet, hanem csak saját maga előtt, hogy magának legyen kénytelen beismerni, hogy tévedett; ez pedig sok embernek nagyobb megaláztatás, mint bármi más).

Diacon 2018.02.06. 13:47:28

@Never: "... A tartalmi igazságokat is lehet természetesen furkósbotként használni - nevezzük ezt a hangnem kérdésének -, de egyrészt a hangnemet azokkal lehet értelmesen megvitatni, akik először elismerik a tartalmi igazságokat..."

Never 2018.02.06. 14:57:26

@Diacon: Ez a hozzáállás helyes egy bizonyos mértékig. Kellenek abszolút igazságok. Nem tartható az a mostanság elharapódzó hozzáállás, hogy minden relatív.

DE: a konkrét cikk konkrét tartalmát nézve, a cikkíró nem abszolút igazságok mentén építi fel a mondanivalóját, hanem a mondanivalójára mondja azt, hogy abszolút igazság. Az első egy valid érvelés lenne. Az utóbbi a tényleges érvkészlet hiányát szokta elfedni.

kocccc 2018.02.08. 08:19:24

Természetes, hogy a vallás a saját állításait nevezi abszolút igazságnak. A vallások egyidősek az emberiséggel, és már nagyon korán ráeszméltünk, hogy az intézményesített vallás elvezet a hatalomhoz és a vagyonhoz. Az ókori kultúrákban külön társadalmi csoportokba rendeződtek a vallási elöljárók, a katolikus egyház pont ugyanezen logika mentén épül fel. A hatalmat küldetésnek hívják, amit Isten ruházott csakis rá. Az abszolút igazságot ezek az intézményesített vallások mind készen kapták, jellemzően könyvekben, tekercseken, kőtáblákon stb. A hozzáállás is ugyanaz, "Szeretnénk, ha ti se kerülnétek a poklok tüzébe, de hát mit tehetnénk, le van írva..."

Az intézményesített vallásokra én inkább vállalatokként tekintek, hiszen a cél az, hogy egy réteg kiemelkedjen, hasznot szerezzen a 'cég' növekedéséből. Gondolom nem véletlen, hogy régebben nem jóságos idős bácsik voltak a pápák, hanem véres kezű katonák, dörzsölt pénzemberek, valójában kíméletlen menedzserek, akik naggyá tették a vállalatot. Természetes, hogy a katolikusok vissza sírják a 'régi szép világot, amikor még számítottak az értékek, és az igazság abszolút az volt, amit mi mondtunk.'
Egy csomó dolog azonban nem változott. Pl. az abszolút igazságra, a Szentírásra és a Katekizmusra való hivatkozás, melyet 'bárcsak tehetnénk, de nem módosíthatunk, hiszen Istentől kaptunk.' Nos, pont erre hivatkozva olajban sütögettek, máglyán pörköltek embereket. Ráadásul - akárcsak most a megbélyegzést és a leköpködést - szeretetből, hogy megkíméljék szerencsétleneket a pokol örök tüzétől... Ma már ilyen nincs - bár ahogy a cikkíró halálbüntetéssel kapcsolatos szavaiból kiolvasom, igény volna rá. "Protestáns testvéreink", kedvesek, rendesek, kicsit még szeretjük is őket, milyen kár, hogy "hamisak, rossz gondolatokkal vannak tele". De semmi baj, van rá orvosság: hagyd ott a kálvinista tévelygőket, nevesd ki anyádat és apádat, köpd szembe a saját hitedet és a családodat, és meglesz a jutalom. Hú, a homoszexuálisok. Azokat semleges vagy pozitív hangsúllyal emlegetni sem igazán katolikus. Persze mindezt szintén szeretetből tesszük, annyira szeretjük őket, hogy megbélyegezzük, de legalább már életben hagyjuk őket, amivel mondjuk pont rosszat teszünk szegény beteg roncsokkal, mert így folytatják tovább a bűneiket. De sebaj, erre is van gyógymód. Nem kell tenned semmi egyebet, mint belátnod, hogy egy beteg kripli vagy, ott kell hagynod akit eddig szerettél és bezárkóznod egy cellába, vezekelni életed végéig. Mi addig jól érezzük magunkat helyetted is. Legújabban az elváltak vannak porondon, meg a fogamzásgátlás, na ők is mind bűnösök. Persze mindannyian azok vagyunk, csak minket nem köpködnek le a bűneinkért.
Sajnálatos módon az egyház utóbbi 100 éve nem szól másról, mint annak beismeréséből, hogy a termékük lényege, a tévedhetetlenség, az abszolút igazság sosem létezett. Disznót már régen ehetünk, pedig ugye benne van a Szentírásban világosan ennek a tilalma. Aztán már elégetni sem kell senkit a Szentírás alapján, országra sincs már szükség, a pápa szóba áll a zsidókkal, muzulmánokkal, még a protestánsokkal is. Bankra azért még szükség van, meg a legmarginálisabb kisebbségekbe még bele lehet rugdosni, de válságban a cég. Erről szól az a belharc, amit itt ezen a blogon is tetten lehet érni: melyik célcsoportot szólítsák meg? Lehet-e egyszerre etetni a fundamentalistát a többiekkel? Ez az egyház belső dolga. Az ember dolga meg az, hogy a lehetőségeihez képest a legjobbat hozza ki magából és készüljön fel arra, amikor el kell számolni a bűneivel. Hogy a bűn a református vallás, a homoszexualitás vagy Isten forkósbotként való használata lesz, majd eldől...

Szende Kovács 2018.02.08. 12:05:50

@kocccc:
Koherens és magabiztos vélemény. A hideg józan ész, kívulrol nézve e dolgot, a - szerinte jól észlelt - tényekbol a tiszta logikájával ma kb ide jut el. Klasszikus szekuláris és a maga módján (majdnem) hibátlan okfejtés.

Épp csak a termeszetfeletti hit hiányzik belole, ami a lényeg volna és amitol mindezt teljesen más szemmel tudná nézni. Így viszont nem sok értéke marad, a koherencián kivul. Az meg azért nem olyan nagy kunszt.

Imre Zakarias 2018.02.11. 17:30:59

@kocccc: Kedves Testvérem az Úrban! "A fát gyümölcseiről ismerhetjük föl, MINDIG". Tisztellek és Szeretlek Téged, ismeretlen ismerősként. Ismerősöm, Testvérem vagy, mert ugyanannak az EGY ATYÁNAK vagyunk a gyermekei, TEREMTMÉNYEI! A különbség csak az, hogy neked erről más a felfogásod, véleményed, egyelőre. Ismeretlen vagy azért mert egy betűsor mögé rejtőztél valamint megnyilatkozásodból nem eléggé világos, MIT IS HISZEL, KINEK, ÉS MIÉRT? Kit szolgálsz, és ki az ISTENED?
Mi tudjuk, hogy kinek hiszünk, mit és miért! Kétezer éve az emberiség konkrét, hiteles választ kapott az ABSZOLÚT IGAZSÁGOT illetően és ezt nemzedékről nemzedékre meg is őrizte, napjainkig a Romai Katolikus Egyház GONDOZÁSÁBAN! De azok számára akik a HIT kulcsát badarságnak vélik, az ajtó nem nyílik ki. Tehát arról ami a belépők számára feltárul, a kívül kavargó, keresgélő tömegek számára csak nagyon homályosan, a külső látszat szerinti nagyon "maszatos" képet tárja fel. Számunkra JÉZUS KRISZTUS az ÚT, IGAZSÁG ÉS ÉLET! Aki megtestesült, vagyis emberként, fizikai testben élt harminchárom évig. Édesanyja Szűz Mária, édesatyja a mennyei Atya a Szentlélek által. Erre a mai modern kor perdöntő bizonyítékot kapott a frigyláda megtalálásakor, csak sokan hallgatnak róla, egyházi és un tudományos körökben egyaránt. Sajnos a lényeges dolgokat mindig hajlamos az emberiség "agyonhallgatni", eltusolni, mégpedig az "ellenség", vagyis a bukott angyalok nagyon hatékony ténykedései, sugallatainak hatására. Ez érvényes a mai Egyház un hivatalos magatartására is. Ti a második - dicsőséges - eljövetel nemzedéke vagyunk, hirdetnie kellene, hogy a menyegzőre a meghívást megkapta, mint fő címzett, többféle formában, módon és időben . De sajnos VISSZAUTASÍTOTTA, különböző okokra hivatkozva! Mi a következménye? A szolgák másokat hívnak meg mindenünnét, hogy ne maradjon egyetlen üres hely se, ami a Vőlegény számára szomorúságot okozom. Én egy ilyen szolga vagyok, sőt a LEGUTOLSÓ, aki örül annak, hogy ilyen megtiszteltetésben részesül. Nem vagyok és nem is leszek irigy Rád, kedves Testvérem, ha elfogadod a meghívást és előttem bemész az Ég és Föld KIRÁLYA MENYEGZŐJÉRE, persze megfelelő ruhába. Csak tanulj a gazdag ifjú példájából, ne ragaszkodj a hatalmas, csillogó "vagyonodhoz", add el, árát oszd szét, hogy kincsed a menybe legyen - ott lesz szíved is - és akkor "kövesd a MESTERT"! Megválni a vagyontól fájdalommal jár, meghal az Ó-ember, a testi, de megtörténik az újjá születés, lelki-emberré. Ez a négy Szent Evangélium lényegi tartalma. A külső, maszatos egyházképen, tagjainak magatartásán ne botránkozzunk meg, emlékezzünk Urunk intő szavaira: BOLDOG, AKI BENNEM MEG NEM BOTRÁNKOZIK!

Szalacsi Szabolcs 2018.02.11. 20:34:35

Kedves Miklós!

Elöljáróban meg szeretném jegyezni, hogy a megbotránkozik igének szélesebb a jelentéstartománya annál, mint ami a bibliai idézet összefüggéséből következik, s a jelenlegi nyelvhasználatban elsődlegesen erkölcsi felháborodást jelent. E jelentése abból is látszik, hogy valamiért szükségét érezted annak, hogy a rosszallás értelemben való használatát kizárd. Teljesen természetes, hogy a szavaknak az idők folyamán megváltozik a jelentése, a megbotránkozik ige esetében azonban a fenti két jelentés nem is esik olyan távol egymástól, ha meggondoljuk, hogy mind a felháborodást, mind a vétket, ha valaki megbotránkozik, más kifogásolható viselkedése váltja ki.

Írásodban úgy véled, hogy meg kell különböztetnünk a lágy szívet és a kemény gondolkodást. E megkülönböztetést annyiban magam is hasznosnak és szükségesnek vélem, hogy a racionális gondolkodást az érzelmi túlfűtöttség nyilván nem segíti. Azonban ami a gondolkodásban előny, az a kommunikációban akár komoly hátrány is lehet.

Írásodból [„Hiszem azt is, hogy a teljes (katolikus) igazság egyenes hirdetése - beleértve a nehezebben érthető és kényelmetlenebb igazságok hirdetését is - kiaknázatlan vonzerőtartalék az Egyház számára.”] úgy tűnik, hogy a honlap céljai között szerepel az is, hogy az általatok fölismerni vélt igazságnak másokat is megnyerjetek. Márpedig a folyamatos számonkérés („Erre rámutatni, a "lágy gondolkodást" számonkérni, nem farizeusság.” — „Ebben a KV szerintem teljességgel vétlen, ellentétben azokkal, akiken épp ezt kérjük számon.”) — még ha az tisztán tárgyilagos hangnemben is történnék — e cél elérését aligha szolgálná. Azonban magad hangsúlyozod, hogy „rossz és téves gondolatokat vagy tetteket szabad kritizálni, sőt vicc tárgyává is lehet tenni őket”.

A gondolkodás végett tett megkülönböztetés a személyközi kapcsolatokban maradéktalanul nem érvényesíthető. Egy-egy személy nem választható el tökéletesen a gondolataitól, különösen, ha a gondolatok mögött hitbeli meggyőződés vagy hosszas belső tusakodás húzódik meg. Ez természetesen nem befolyásolja a gondolat tartalmának igaz vagy hamis voltát, azonban annak az igazság nevében való megbélyegzése a másik személyére is hat, azt is óhatatlanul érinti. Ezért — túl azon, hogy szerintem nem mozdítja elő a párbeszédet, hogy más benyomását és észlelését rossznak nyilvánítod — tartalmában sem értek egyet azzal a megállapításoddal, hogy „rosszul teszed és nem a KV hibája, ha gondolatok vagy tettek megkritizálását személyek elleni támadásként értékeled.” A másik jóhiszeműségét feltételezni, személyét tisztelettel illetni szerintem azt is megköveteli, hogy a kemény gondolkodás eredménye olyan formában közöltessék, ami tekintettel van arra, hogy a gondolat akár a másik identitásának a részét is képezi. Semmiképp sem gondolom, hogy ez a mód tévedések igazolásával lenne azonos. A kommunikáció ugyanis több puszta ismeretközlésnél, az szól a másikhoz fűződő viszonyról is. Mit üzen vajon a KV kommunikációja arról, hogy szerkesztője mit gondol erről a viszonyról?

Írásodban szólsz arról is, hogy „nem utolsó sorban a KV nyitott a helyesbítésre is, mint ahogy arra már volt is példa.” E példa pedig a Tőzsér Endréről szóló cikk korrekciója lenne. E cikkhez Asztalos Dániel részletesebben is hozzászólt, amiben azt próbálta érzékeltetni, hogy a KV megalapozatlanul vetette föl, hogy a szerzetes eretnek gondolatokat képviselne. Mielőtt azonban ezt megtette, magad bíztattad, hogy cáfolja a cikk állításait: „Annak örülünk, hogy te Tőzsér Endre tanár úrtól jó dolgokat tanultál, de akkor elő a tudományt, és érdemben igazíts el minket a cikk tévedéseit illetően!” Sajnos azonban Asztalos Dániel érvei válasz nélkül maradtak. Vajon ezen érvek ellenére is teljes bizonyossággal állítható, hogy „a magyar egyház hasonló bajait jelzi, hogy a Sapientia Főiskola dogmatika tanára egyenesen kiáll Sosa atya eretnek gondolatai - vagy ha épp úgy tetszik, a gondolatainak eretnek értelmezése – mellett”?

Írásodat többek között azzal zárod, hogy „az értékek relativizmusában és a narratívák szélsőséges szubjektivizmusában azonban téved a kortárs kultúra”. E relativizmust szerinted miként lehetne meghaladni a kortárs kultúrában?
süti beállítások módosítása