2018. február 12. A szervita rend hét szent alapítója
2018. február 12. írta: Katolikus Válasz

2018. február 12. A szervita rend hét szent alapítója

szervita.jpgA 13. század nagy, szinte összebékíthetetlen ellentétek kora volt. Egyik oldalról az őszinte hit, alázat és szigorú aszkézis felemelő példái, más oldalról pedig a lázadó istentagadás visszataszító képei bontakoznak elénk.

Különösen nagyok voltak az ellentétek Felső-olaszországban, ahol a gazdasági és társadalmi viszonyok rohamos elváltozása napról-napra jobban szétfeszítette a középkori élet kereteit.

Így volt ez Toszkána fővárosban, Firenzében is. Az ipar és kereskedelem gyors fejlődése és nyomában a pénzgazdaság elhatalmasodása az anyagiak felé vonta az emberek tekintetét. De az újszerű kalmárlelkek mellett még mindig nagy számmal éltek emberek, akik nem akartak eltérni jámbor őseik nyomdokaitól. Ilyen volt az a hét nemes ifjú, névszerint: Monaldi Bonfilius, Bonagiunta János, Antella Benedek (Manettus), Amidei Bertalan (Amideus), Ugoccino Ricovero (Uguccio = Hugó), Sostenei Gellért (Sosteneus) és Falconieri Elek is, akik a század negyvenes éveiben külön szerzetrendet alapítottak a Bold. Szűz tiszteletére.

Ezek az ifjak valamennyien gazdag és tekintélyes polgárok, kora fiatalságuktól kezdve különös tisztelettel viseltettek a Szent Szűz iránt. Így többek közt a Máriát dicsérők társulata címen működő egyesületbe is felvétették magukat. 1233 aug. 15-én, Nagyboldogasszony napján e társulat tagjaival együtt éppen közös ájtatosságukat végezték, mikor megjelent nekik a Bold. Szűz és értésökre adta, hogy magasabb rendű életre vannak hivatva. A jámbor ifjak habozás nélkül követték a felülről jövő felszólítást és rövid tanácskozás után elhatározták, hogy remete-életre adják magukat. Miután a város püspökével is megbeszélték a dolgot, Kisboldogasszony napján (szept. 8-án) a falakon kívül fekvő villa Camarzia nevű mezei lakba vonultak.

Itt letették világi ruhájukat s helyette a bűnbánók sötétszínű durva öltözetét vették föl.

1234 jan. 6-án ismét a püspök elé vonult a kis csapat, hogy a továbbiakra nézve tanácsot kérjen tőle. Ekkor történt, hogy egy alig öthónapos csecsemő, a későbbi Benicius Szent Fülöp tájuk mutatva felkiáltott: „Íme a Madonna szolgái”. A nép mindjárt felkapta az elnevezést, és azontúl mindenki szerviták vagy a Szent Szűz szolgái néven emlegette a buzgó remetéket. A nagy népszerűség azonban bántotta Monaldinak és társainak alázatosságát. Hogy tehát kevesebb zaklatásnak legyenek kitéve, 1234 május 31-én a várostól mintegy négy óra járásnyira fekvő erdős hegyre, a Montesenarióra húzódtak. Itt idejük nagy részét imádsággal és elmélkedéssel töltötték. A megélhetés nem okozott nekik gondot, mivel a környék jólelkű népe bőven ellátta őket alamizsnával; végső szükség esetén pedig ott volt a hegyoldal sokféle füve és gyökere.

Már hatodik éve élt a kis társaság a Montesenarión, mikor az 1240. év nagypéntekjén újra megjelent nekik a Bold. Szűz. A rendi hagyomány szerint mint fájdalmas anya jelent meg; egyik kezében pálmaágat és sötétszínű szerzetesruhát tartott, a másikkal pedig az ágostonos regulát fogta. A regula tábláján e szavak voltak olvashatók: Mária szolgái. A Szent Szűz így szólt a megrendült remetékhez: „Íme én szolgáimul választottalak benneteket, hogy segítsetek megmunkálni szent fiam áldott szőlőjét; a sötétszínű ruha, melyet rátok adok, emlékeztessen benneteket mindenkor az én fájdalmaimra, melyeket szent fiam kínszenvedésekor állottam ki; Szent Ágoston szabályai, melyeket ezennel kezetekbe adok, megmutatják majd nektek az utat, melyen haladva elnyerhetitek az örök élet pálmáját.” Ez hatott. A jámbor remeték, bár eredetileg nem gondoltak rendalapításra, még annak az évnek fájdalmas péntekjén fölvették a püspök kezéből a feketeszínű öltönyből, kapúciumból, skapuláréból, bőrövből és bő köpenyből álló rendi ruhát.

A renddé alakulást gyors terjedés követte. A jószívű püspök ajándékából az első kolostort magában Firenzében alakították; ezt követték a sienai, pistojai, arezzoi és egyéb alapítások. Az öröm mellett azonban nem volt hiány megpróbáltatásokban sem.

Sokan rossz szemmel nézték az tej rend megalakulását és megfojtására törtek. Különösen azt élezték ki ellene, hogy szabályellenes módon, a IV. lateráni zsinat tilalmának figyelmen kívül hagyásával jött létre. De az alapítók szent élete s a rend ötödik generálisának, Benícius Szent Fülöpnek nagy tekintélye meghiúsította a rosszakarók minden mesterkedését. XI. Benedek pápa 1304 február 11-én kelt bullájában ünnepélyesen megerősítette a rendet.

De a szent alapítók már nem érték meg az általuk ültetett fa sudárba szökését. A küzdelmek és megpróbáltatások éveiben sorra az örökkévalóságba tértek. Csupán a legfiatalabb, Falconieri Elek érte meg a pápai megerősítést. E tiszteletreméltó férfiú igazi patriarchai korban, száztíz éves korában követte társait a boldogabb hazába (1310).

A hét rendalapító eleitől kezdve nagy tiszteletben állott és XIII. Leó pápa csak a százados hagyományt szentesítette azzal, hogy 1888-ban egyetemleg szentté avatta őket és tiszteletükre külön ünnepet rendelt.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.