Március: Szent József hónapja
2018. március 01. írta: Katolikus Válasz

Március: Szent József hónapja

sjosephus.jpgÓ Szent József, a szent családnak Isten választotta hű gondviselője! Neked jutott az a szerencse, hogy a világ megváltóját, Jézus Krisztust karodon hordoztad, szívedhez szorítottad és mint nevelő gyermekedet, arcod verejtékében tápláltad. Sok búbánatot és bajt szenvedtél érte és Szűz Máriáért, de atyai szíved az öröm óráiban is, a búbánat napjaiban is megnyugodott Isten szent akaratában. Ó Szent József, kérd az Istent, adja meg nekem a malasztot, hogy istenes életedet kövessem állhatatosan, mint te, Isten szent akaratában megnyugodjam és a bajban, ínségben soha el ne felejtsem, hogy akit Isten szeret, megfenyíti, és hogy bűneim miatt sokkal súlyosabb büntetést érdemlettem. Ó hatalmas Szent József, a haldoklók nagy pártfogója! neked jutott az a nagy szerencse, hogy Jézus és Mária karjai közt haltál meg; gyermeki bizodalommal kérlek, ne hagyj el engem, mikor a halállal vívódom. Jöjj el segítségemre, mikor halálos aggodalom fogja el lelkemet, testemet. Emlékezzél akkor a jelen könyörgésemre, szerezz nekem közbenjárásod által töredelmes bánatot bűneim fölött, törhetetlen bizodalmat Isten irgalmában, hogy az Úr Jézusban való hittel, nagy lelki vigasztalással várjam be halálom pillanatát és Jézus, Mária, József szentséges neve segítségülhívása közben adjam át mennyei Atyám kezébe szegény lelkemet. Ezt a kegyelmet nyerd meg nekem szentséges nevelőfiadtól, Jézus Krisztustól, ki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben él és uralkodik örökön örökké. Amen.

(Sík Sándor, Schütz Antal: Imádságoskönyv. Szent István Társulat, Budapest, 1913. 448-449. old.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.