2018. március 6. Szent Perpétua és Felicitás vértanúk
2018. március 06. írta: Katolikus Válasz

2018. március 6. Szent Perpétua és Felicitás vértanúk

spetf.jpgA 3. század elején (203 körül) Szeptimus Szevérus (+ 203 körül) császár idején borzalmas keresztényüldözés tört ki a római birodalomhoz tartozó Észak-Afrikában. Egy nap Karthágóban, a fővárosban, három férfit és két nőt vetettek börtönre. A két nő, Perpétua és Felicitás csak hitjelöltek voltak s csak a börtönben vették föl a szent keresztséget. Életük utolsó napjait egykorú följegyzések örökítették meg.

Bibia Perpétua mindössze 22 éves, fiatal és igen előkelő özvegy volt. A börtönben is mellére tapadt kis csecsemője, otthon pedig szégyenkezett és aggódott miatta pogány apja. Jól tudta, hogy ha a római bíróság előtt is megvallja hitét, kivégzik, s ez gyermeke számára árvaságot, édesapjának pedig egy életre szóló boldogtalanságot jelent. Az is biztos volt, hogy hittagadása árán megmentheti apját és fiát, azonkívül pedig saját életét. Perpétua szerette fiat és atyját, de az Úr Krisztust még jobban. Eszében voltak az Úr szavai „Aki atyját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó énhozzám; és aki fiát vagy leányát jobban szereti, mint engem, nem méltó énhozzám” (Máté 10,37).

Atyja nem bírta sokáig otthon a szégyent, hogy leánya az új tan miatt szenved, nem a gyötrő gondolatot, hogy leányát kereszténysége miatt kivégzik. Megjelent a börtönben s könyörgött Perpétuának, tagadja meg hitét. A vértanújelölt válasza világos és határozott volt: „Atyám, mi az, amit itt előttem a földön látsz, korsó vagy más?” Az atya felelte „Korsó”. Leánya tovább érdeklődött: „Lehet a korsót másnak nevezni, mint korsónak?” Az atya: „Nem”. Perpétua: „Ugyanúgy nem mondhatom magamat sem másnak, mint ami vagyok: én pedig keresztény vagyok”. Az atya ököllel esett neki leányának, majd haraggal és fájdalommal szívében távozott.

Néhány nap múlva megint megjelent a börtönben. Gyöngéden csókolgatta leánya kezeit, lábai elé vetette magát, úrnőjének nevezte s könnyek közt könyörgött: „Könyörülj meg ősz fejemen! Könyörülj meg atyádon, ha ugyan méltónak találsz még arra, hogy atyádnak nevezz. Emlékezzél vissza, hogyan hordtalak gyermekkorodban karjaimon, s hogy szerettelek minden testvérednél jobban. Emlékezzél édesanyádra, testvéreidre és gondolj gyermekedre, aki nélküled nem élhet. Ne ragaszkodj rögeszmédhez, amely az emberek előtt szégyent hoz fejemre s teljesen tönkretesz”. Perpétua vigasztalta apját, de a hit szava most is erősebb volt a vér szavánál.

Másnap a vádlottak a bíró elé kerültek. Mind megvallotta hitét. Perpétuára került a sor. Egyszer csak megint ott terem az atyja kis gyermekével a karján. Egy lépcsővel lejjebb hozta leányát s könyörgött: „Könyörülj meg gyermekeden”. Megszólalt a bíró is: „Könyörülj meg hát öreg édesapádon s kicsiny fiadon”. Perpétua csak ezt válaszolta: „Nem tehetem meg”. „Eszerint hát keresztény vagy?” kérdezte a bíró. „Keresztény vagyok” - válaszolta hősi lélekkel a gyenge nő. Apja erre le akarta húzni az emelvényről, de a bíró ezért megbotoztatta. Jobban fájt ez Perpétuának, mintha őt magát megvesszőzték volna. A bíró kimondta a kegyetlen ítéletet: valamennyien a vadállatok elé kerülnek. Vidáman megy vissza börtönébe, s azonnal küldi atyjához Pompónius diakónust, hogy vigasztalja s kérje vissza kis fiát. Apja nem vigasztalódott meg, s a kis fiút sem engedte vissza anyjához.

A vértanújelölteket az Úristen vigasztaló látomásokkal erősítette a vértanúság pálmájának elnyerésére. E látomásokban az örök boldogságba nyertek betekintést s érezhették végtelen édességének előízét. Így pl. a szent nő látja hétéves korában kereszteletlenül rákbetegségben elhunyt öccsét. A kis Dinokrates nagy szomjúságban, eltorzult arccal áll egy sötét helyen. „Ez nagy bánatot okozott nekem. Fölébredtem és tisztában voltam vele, hogy szenved. De remény kelt bennem, hogy enyhületet szerezhetek neki. Éjjel és nappal imádkoztam érte, és könnyek közt állhatatosan esedeztem Istenhez, hogy kegyeskedjék engem meghallgatni...” Azután újabb látomása lett: „Ugyanaz a hely, ahonnan Dinokratest láttam előlépni, most nagyon világos volt; öcsém pedig tiszta és jó ruhát viselt; arcán a rák helyett már csak forradást lehetett látni. A vizesedény (mely előző látomásban a fiúcskánál sokkal magasabb volt) most oly alacsonnyá lett hogy könnyen elérhette és szélén egy telt ivócsésze állott. Mikor Dinokrates szomját oltotta belőle, eltávozott, hogy gyermekek módjára játsszék. Én fölébredtem és fölismertem, hogy megszabadult büntetésétől”.

A vadállatokkal való találkozás előtt Perpétua találkozott még atyjával. De most is csak azt hajtogatta, hogy nem tagadhatja meg Krisztust még gyermeke és apja kedvéért sem.

A csoportot, amely egy nap került a börtönbe, egy nap vitték a cirkuszba a vadállatok elé. Előzőleg még meg is korbácsolták őket. Egy vad tehén fölkapta a gyenge Perpétuát szarvára s halálosan megsebezte. A halál egy karddal ejtett kegyelemdöfés után következett csak be. Ez történt 203 márc. 7-én.

Felicitás szintén egész fiatal asszony volt és rabszolga. Az Egyház a breviáriumban így emlékezik meg róla: Felicitás pedig, amikor már közeledett a cirkuszi játék napja, minthogy már nyolc hónapja áldott állapotban volt, igen nagyon félt, hogy kivégzését elhalasztják, amennyiben a törvények tiltották az ily nőknek kivégzését. Azonban vértanútársainak imáira korai szüléssel megszülte kis leányát. Amikor a szülés fájdalmaiban vajúdott, az egyik őr így szólt hozzá: „Ha most így kínlódol, mit fogsz tenni, ha a vadállatok elé dobnak? Ő erre csak ezt felelte: „Most én szenvedek, de akkor más lesz bennem, aki szenved helyettem, minthogy én is érte fogok szenvedni”. Életét Perpétuával hasonló módon fejezte be.

Szent Ágoston a két nőt az Egyház legnagyobb vértanúi közé sorolja. Azt írja róluk, hogy sírjukhoz több keresztény zarándokol, mint amennyi pogány nézte vértanúságukat. A hálás Egyház is fölvette nevüket a szentmise kánonjába, ahol minden miséző pap naponként megemlékszik róluk.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.