Az ember végső célja
2018. március 15. írta: Katolikus Válasz

Az ember végső célja

vegso_cel.jpgNéri Szent Fülöp egy alkalommal egy jogi pályára készülő, ambíciókkal teli fiatallal így beszélgetett:

„Boldog vagy te, fiam! Te most tanulsz. Egy szép nap aztán doktor leszel. Aztán pénzt keresel, családot alapítasz; egy szép nap magas állásba kerülsz, s teljes lesz minden vágyad.” Az ifjúnak fölcsillant a szeme. Igen, ez volt minden titkos álma. Akkor Fülöp az ifjú fejét gyöngéden szívéhez vonta és fülébe súgta: „És aztán?” Az ifjú hazament ennek a szónak a visszhangjával a szívében: És aztán?! Ez nem hagyott neki nyugtot, míg ott nem hagyott tudományt és karriert, és Fülöp kongregációjában teljesen Isten szolgálatára nem szánta magát.

A szent „és aztán” kérdése rávilágít az ember egyik legfontosabb, csak rá jellemző alaptulajdonságára, amely szerint cselekedeteit saját maga által felállított célok vezérlik. Ezek a célok egymásra épülnek, az egyik cél elérése után következik a másik cél, amelynek az éppen elért cél alá van rendelve. Az „és aztán” kérdés arra vonatkozik, hogy mi a következő cél, van-e egy olyan cél, amely már semminek nincs alárendelve, de amelynek minden más cél alá van rendelve, azaz van-e végső cél.

Egy régebbi írásban volt arról szó, hogy az emberi akarat sajátos tárgya az értelem által fölismert jó. Az emberi természet és az ember számára jó között összhang van. Az a jó az ember számára, aminek az elérése tökéletesebbé teszi az embert. Az ember a maga teljes megvalósultságát, tökéletességét létezésének első pillanatában még nem éri el. A fogantatással, a létezéssel az ember még csak az úgynevezett első tökéletességét éri el, azaz természetének tökéletességét. Istennek nincs szüksége arra, hogy a természeténél fogva végtelen tökéletességéhez bármi is hozzájáruljon. Az angyali létezésben az angyal részéről már valamilyen cselekedet szükséges a számára teljes tökéletesség elérésére. Az ember az anyagvilágnak is része, ezért a szellemi értelemben vett tökéletességét is az időben előrehaladva éri el.

Tehát az ember számára az a jó, aminek elérése által tökéletesebbé válik. Az ember szükségszerűen vágyakozik erre, de ennek a vágyakozásnak a végpontja nem egyszerűen csak valamilyen tökéletesség elérése. Az ember azt a tökéletességet szeretné elérni, amely az ő végső tökéletessége, amely tökéletességben már mindazt birtokolja, ami őt maradéktalanul boldoggá teszi. Ennek a tökéletességnek, jónak az elérése az ember végső célja. Minden ember erre törekszik, ezt igyekszik elérni. Ezért mondható, hogy az ember minden vágyában, törekvésében a számára teljes boldogságot keresi, ennek a boldogságnak elérése tekinthető annak a végső célnak, amely felé mindenki törekszik. Tulajdonképpen ez a cél van minden egyes, ember által fölállított cél mögött.

Aquinói Szent Tamás Summa-jának erkölcstani részét (ST II) az ember végső céljának kérdésével kezdi. Szent Tamás szerint az ember végső célja az ember teljes boldogságának az elérése. Ilyen értelemben véve lehet azt mondani, hogy a végső cél minden ember számára ugyanaz: a számára lehetséges teljes boldogság elérése. A végső céllal kapcsolatos döntő különbség abban van, hogy ki miben látja a teljes boldogságot. Szent Tamás megvizsgálja az erre a kérdésre az emberek által adott különböző válaszokat (ST I-II q. 2).

Szent Tamás először azt kérdezi meg, hogy a teljes boldogság vajon a közvetlen vagy mesterségesen alkotott anyagi javak birtoklásában van-e. Válaszában megállapítja, hogy ezek a javak végső soron csak az élet fönntartására (ma hozzátennénk, hogy kényelmesebbé tételére) szolgálnak, így ezek birtoklása semmiképpen nem adhatja meg a teljes boldogságot az ember számára.

A következő jelölt a boldogságra az emberektől kapott tisztelet. Szent Tamás megállapítja, hogy a tisztelet tárgya annak valamilyen kiválósága, akit tisztelnek. A kiválóság forrása azonban végső soron az, hogy valaki a tökéletes jó elérése által boldog, tehát a megérdemelt tisztelet nem maga a boldogság, hanem ez csak következménye lehet a boldogságnak.

Egy másik jelölt a hírnév, az emberi dicsőség. A hírnévnek, az emberi dicsőségnek a forrása a másik ember rólunk való ismerete. A boldogságot, a tökéletes jó birtoklását azonban nem okozhatja az emberi ismeret, hanem (hasonlóan az előbb említettekhez) inkább a boldogság, a tökéletes jó birtoklása eredményezheti azt az emberi ismeretet, amelyből a hírnév, az emberi dicsőség származik.

A hatalom is fölmerül, mint a tökéletes boldogság forrása. A hatalom azonban önmagában véve csak egy képesség, a végső cél boldogsága viszont az ember aktív megvalósultsága, tevékenysége. Másrészt maga a hatalom, a képesség irányulhat jóra is, rosszra is. A végső cél azonban csak jó lehet. Szent Tamás megállapítja, hogy általában véve a fenti négy, az emberhez képest külsőséges dolgokban nem lehet a teljes boldogságot megtalálni, mert (1) az igazi, teljes boldogság csak jó dolgokkal lehet kapcsolatos, ezek a dolgok azonban jóval és rosszal egyaránt kapcsolatosak lehetnek; (2) másrészt a boldogság állapotában semmilyen jó nem hiányozhat, a fenti dolgok esetében azonban nem beszélhetünk minden, ember számára lehetséges jó birtoklásáról; (3) a tökéletes boldogság állapotából senki másnak nem származhat rossz, a fenti dolgokkal kapcsolatban azonban ez nincs így; (4) a fentebb említett dolgok függenek a szerencsétől is, ez azonban az igazi boldogság állapotáról nem állítható.

A testi egészségben, jólétben, erőben sem találhatja meg az ember a teljes boldogságát. Ezek ugyanis arra valók, hogy az ember testében életben maradjon, tehát itt ugyan szó van egy helyes célról, de ez a cél csak alárendelt és nem végső cél. Szent Tamás azt mondja, hogy a hajó épsége ugyan fontos cél, de ez önmagában kevés. Az is szükséges, hogy a hajó a kapitány irányítása alatt a megfelelő kikötőbe érkezzen meg. Hasonlóan a testből és szellemi lélekből összetett embernek sem lehet a végső célja a csak testi élet megőrzése. Ugyanígy nem lehet végső cél a testi élvezet sem.

Utolsó előtti lehetőségként Szent Tamás a lelki javakról beszél, elérheti-e az ember ezek által a teljes boldogságát. A lelki, szellemi javak az értelem és az akarat képességeinek megvalósultságai, tökéletességei: az igaz megismerés és az erkölcsös élet. Itt tehát már az előzőekben felsoroltaknál magasabb rendű javakról van szó. Szent Tamás a helyes válasz érdekében egy megkülönböztetéssel él (amint ezt máskor is gyakran teszi). Különbséget kell tenni magának az értelemnek és akaratnak megvalósultságai (tökéletességei) között, és a között a cél között, aminek az elérése által valósulnak meg ezek a tökéletességek. Szent Tamás mintegy az előző kérdésekre adott egyetemes válaszként megállapítja, hogy az utóbbi értelemben véve semmilyen teremtett dolog nem lehet az ember végső célja, mert az ember szellemi létezése miatt a korlátlan igazságra és a korlátok nélküli jóra vágyik. A tökéletes boldogság állapota csak a teremtetlen jó, Isten elérése által lehetséges.

A természetes rendben az ember Istent csak mint a világ, saját maga teremtőjét képes felismerni és szeretni. Felismeri, hogy Isten a korlátlan, végtelen jóság, de ezen felismerésének az alapja az, hogy a világban találkozik a részleges jókkal, ezek teremtője pedig nem lehet maga is csak részben jó, mert ekkor szükség lenne egy másik teremtőre is, amelynek teljes, korlátlan, végtelen jóságában részesül minden részleges jó. Ez a felismerés azonban nem adja meg Istennek, a legfőbb jónak közvetlen ismeretét, látását, ez a felismerés csak gondolatmenetek közvetítésével utal a végtelenül jó Istenre. Isten azonban felajánlotta az embernek a saját természetes képességeit meghaladó színről-színre látását. Ebben a színről-színre látásban valósul meg az ember legnagyobb végső tökéletessége, fölülmúlhatatlan boldogsága. Ezért az ember végső célja olyan cél, amely a természetes rendben elérhetetlen. Miután az első emberpár bűne által saját maga és az egész emberiség számára elveszítette ennek a célnak az elérését, Isten a kinyilatkoztatásban majd végül saját Fiának megváltó megtestesülésében sietett a reménytelen állapotban lévő ember segítségére. Így vált ez a cél ismét elérhetővé a földi élet után, a földi élet pedig a kegyelemben az ezen cél felé haladás területévé vált.

Tehát az ember végső célja természetfölötti, és ennek elérése az ember természetes lehetőségein kívül van. Ennek ellenére ezt a célt mégsem lehet elérni emberi cselekedetek nélkül. A földi élet folyamán az akaratnak a helyes közbenső célok kitűzése és megvalósítása által egyre inkább a végső cél felé kell irányulnia. Ilyen jó közbenső célok lehetnek például azok, amelyeket a Néri Szent Fülöppel beszélgető fiatal említett, de ezen célok megvalósítása után is mindig megmarad az „és aztán” kérdés.

Egyik következő írásban az emberi cselekedetekről lesz szó. Azzal a kérdéssel foglalkozunk majd, hogy az embernek mely cselekedetei azok, amelyek jellegzetesen emberi cselekedetek, amelyekre alkalmazhatjuk a jó és rossz erkölcsi kategóriáit. Később azzal is foglalkozunk, hogy mi alapján jó vagy rossz erkölcsileg az emberi cselekedet.


Molnár Máté

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.