Keresztszülőknek és hittanároknak hívja az újraházasodott elváltakat Ferenc pápa bíborosi tanácsának titkára
2018. március 18. írta: Katolikus Válasz

Keresztszülőknek és hittanároknak hívja az újraházasodott elváltakat Ferenc pápa bíborosi tanácsának titkára

marcello_semeraro_1_810_500_55_s_c1.jpgEgy Ferenc pápa egyik legközelebbi tanácsadójának tartott püspök határozatot adott ki, amelyben különféle vezető plébániai tisztségekbe hívja a polgári úton elvált és új házasságot kötött híveket.

Az "Örüljetek velem" ("Rallegratevi con me") címet viselő dokumentum Ferenc pápa szinódus utáni apostoli buzdítását, az Amoris Laetitiát igyekszik a gyakorlatba ültetni, amely buzdítás megnyitotta a lehetőséget a polgári úton újraházasodott elváltak számára, hogy szexuális önmegtartóztatás vállalása nélkül is szentáldozásban részesüljenek.

Az "Örüljetek velem" határozatot Marcello Semeraro, az olasz Albano egyházmegye püspöke adta ki. Semeraro püspök Ferenc pápa kilencfős bíborosi tanácsadói testületének titkára.

Az olasz SIR katolikus hírszolgálat szerint a határozat kijelenti, hogy "a lelkipásztor gondos értékelése után" az újraházasodott elváltak "aktívan résztvehetnek az igeliturgiában a szentmise során", lektori szolgálatot ellátva. "Ideálisnak bizonyulhatnak a katolikus vallás oktatására" az iskolákban, "a keresztény beavatás más katekétáival együtt a hit oktatóivá válhatnak", de lehetnek "a hitoktatói csoportok és családi közösségek tagjai", "keresztszülők" és "a plébániai tanács tagjai" is.

Semeraro püspök határozata ebben ellentmondani látszik az Egyházi Törvénykönyv 804. kánonjának, amely előírja, hogy a püspököknek gondoskodnia kell arról, "hogy azok, akiket - akár nem katolikus iskolákban is - hitoktatónak neveznek ki, kitűnjenek [...] keresztény életük tanúságtétele [...] tekintetében".

Az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz engedésével kapcsolatban Semeraro püspök úgy nyilatkozik a határozatában, hogy a megkötött új házasság és együttélés adott feltételek teljesülése esetén részben vagy teljesen mentes a bűntől. Ilyen felmentő feltételnek nevezi a püspök az együttélő partnerek közötti "túlzott vonzalmat", a "megszokást", és bizonyos nem részletezett "társadalmi tényezőket" is:

Ne felejtsük el, hogy egy tett felróhatósága és felelőssége csökkentheti vagy meg is szüntetheti a tudatlanság, a figyelmetlenség, az erőszak, a félelem, a megszokások, a túlzott vonzalmak, és egyéb pszichikai vagy akár társadalmi tényezők is.

Semeraro arra is figyelmezteti az egyházmegyéje papjait, hogy semmi olyat ne kérjenek a pároktól, amely "meghaladja az erejüket", világosan a szexuális önmegtartóztatásra utalva ezzel:

Alapvető fontosságú, hogy minden javaslat mindig vegye figyelembe az érdekelt felek valós élethelyzetét, elkerülve velük szemben az olyan feltételeket, amelyek meghaladják az erejüket, és amelyek meghaladják akár még a más hívekkel szemben támasztott feltételeket is.

A püspök szerint az egyházmegye papjainak fontolóra kell vennie "a befolyásoló és enyhítő körülményeket, amelyek korlátozhatják vagy veszélyeztethetik a választás szabadságát és a döntéshozatal képességét".

A Vatikán legfelsőbb bírósága, az Apostoli Szignatúra szakreferenseként szolgáló kánonjogász, Edward Peters kritikus blogbejegyzésben szólalt fel Semerano püspök határozatával szemben. Peters szerint a határozat nyíltan ellentmond a 804. kánon előírásának, és míg az elvált és újraházasodott hívek tagjai lehetnek egyházi imacsoportoknak és karitatív szolgálatoknak, a nyilvános élethelyzetük kizárja a liturgikus szolgálatban és a hitoktatásban való részvételüket (804. kánon), csakúgy, mint az áldoztathatóságukat is (915. kánon). A kánonjogász szerint az egyházjog évszázadok alatt, "kánonról kánonra" épült fel, most pedig annak vagyunk tanúi, hogy egyesek ugyanígy "kánonról kánonra" próbálják lebontani azt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása