Április 14. Szent Jusztin vértanú
2018. április 14. írta: Katolikus Válasz

Április 14. Szent Jusztin vértanú

szjuszt.jpg„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek” (Máté 5,6). Az Üdvözítőnek ezt a nagy szavát elsőnek igazolja és mutatja meg tanulságként a mai kor nyughatatlan, ideges, kereső fiai számára is Szent Jusztin.

Született 100 körül Palesztinában, Szichem városában pogány környezete nem tudta kiölni az élénk szellemű, tudományra szomjas ifjú lelkéből az igazság és nemesebb élet vágyát. Bölcsességre, Isten-ismeretre áhítozott, s ezt hol kereste volna, ha nem a régi híres görög tudós filozófus iskolákban? Azonban keservesen kellett tapasztalnia, hogy az Istentől és az Úr Krisztus hitétől távol járó fölfuvalkodott tudomány az igazságot szomjazó léleknek aranypoharat nyújt, de - üresen.

Beiratkozott Jusztin a sztoikusokhoz, akik önuralmat kívántak a tanítványoktól és sokat beszéltek az erényről. Mikor azonban nyughatatlan, kiaszott lélekkel kérte tanítóját: beszéljen neki Istenről, az ridegen azt felelte: Semmit sem tudok róla, s az nem is szükséges. Elment most a híres Aristoteles követőihez. Itt azonban már első nap kiábrándult, mikor látta, hogy a tanár fő gondja volt minél nagyobb tandíjat kapni. A pythagoreusok szóba sem akartak állni vele, míg zenét, számtant, geometriát nem tanult; majd aztán beszélnek neki Istenről. Elkeseredetten a zseniális Platon iskolájába ment. Itt legalább hallott eszmékről, örökkévalóságról, szemmel nem látható Istenről. Igaz, el is kevélyedett, s már-már azt hitte, hogy még az Isten-látás magaslatait is eléri. Gondolatokba merülten járt Efezus mellett a tenger partján, mikor találkozott egy tiszteletet keltő aggastyánnal, aki résztvevően szóba elegyedett vele, s csakhamar meggyőzte, hogy a filozófus iskolákban nem fogja megtalálni az igazságot. A próféták olvasására buzdította, s egyben lelkére kötötte, hogy ne csak tanulmányozza az igazság könyvét, hanem alázattal és buzgón imádkozzék is lelki világosságért

Ez az őszinte igazságkeresés és kegyeletes lelkület meghozta gyümölcsét. Megnyílt Jusztinnak a szeme, úgy, hogy most már nemcsak a Szentírásban látta meg a kereszténység igazát, hanem az életben is. Mint később annyi mást, őt is megfogta a vértanúk nagy bizonyságtétele. Maga írja: „Platon-követő koromban gyakran hallottam, milyen vádakkal illetik a keresztényeket. De amikor láttam, hogy a halál és minden gondolható kínzás színe előtt mennyire remegés nélkül állnak, világosság támadt lelkemben: Lehetetlen, hogy ezek bűnben és gonoszságban élték le életüket”.

Így Jusztin kereszténnyé lett, és amilyen buzgósággal kereste, mint ifjú az igazságot, olyan őszinte lelkesedéssel és férfias állhatatossággal tett azután bizonyságot a megtalált igazságról - egészen a vérpadig.

Tulajdoni tapasztalásból ismerte a tévelygés kínjait; s most, mikor révbe ért, nemes lelke űzte, hogy más tévelygőkön is segítsen, s ami boldogító kincset maga megtalált, abban másokat is részesítsen. Különösen két jelenség fájt neki és serkentette nagy elhatározásra: a tanult, intelligens pogányok lelki vaksága és az előkelők nagy részének, sőt az államfőknek elvakult kereszténygyűlölete. Erőt és kötelességet érzett mindkettővel szemben vállalni a krisztusi igazság ügyét, még pedig azon a nyelven és módon, melyet ők megszoktak és megszerettek. Művelt ember volt ő is, mint azok, s büszke volt tudományára. De meg akarta nekik mutatni, hogy ez a tudomány, ha alázatos és igazságszerető lélekkel párosul, az Úr Krisztushoz vezet. Így a keresztények között elsőnek hirdette és védte az evangélium tanításait a tudomány eszközeivel; mintegy befogta a világi műveltséget az Úr Krisztus szolgálatába.

Jusztin kereső elméje előtt a kereszténység úgy jelent meg, mint „egyedül megbízható és használható filozófia”, és a keresztények az egyedüli igazi bölcsek és filozófusok. Ennek szemmel látható megmutatása végett Jusztin, mint keresztény is viselte a filozófusoknak abban a korban megkülönböztető ruháját, a vörhenyes bő köpenyt. Ebben jelent meg az üléseken, iskolákban; nyilvános vitákban megcáfolta a pogány tudósokat és a keresztényellenes vádakat, zsidók és pogányok előtt bizonyította a kereszténység igazságát (Typhon nevű zsidóval folytatott vitája írásban fönn is maradt), cáfolta az eretnekeket s oktatta, hitük védelmére tanította a tudományszomjas keresztény ifjúságot. Rómában külön iskolát alapított, s nem egy tanítványa pecsételte meg vérével, amit tőle tanult. Mint önérzetes római polgárnak külön fájdalma volt, hogy a birodalom, híres régi jog- és igazságszeretete arculcsapásával űzőbe vette a keresztényeket és így saját vesztén dolgozott, mikor legmegbízhatóbb alattvalóit vérpadra vitte. Igazságérzetének és meggyőződésének komoly férfias hevével szertefeszült ezzel a képtelen és veszedelmes magatartással. Egyenest a császárhoz fordult és a keresztények között elsőnek nyújtott be neki egy védőiratot, mely sorra megcáfolja a keresztények ellen elterjesztett ostoba rágalmakat, bebizonyítja igazságunkat és kimutatja a keresztényüldözések égbekiáltó igazságtalanságát.

Jusztin nem áltatta magát. Tudta, hogy a gonoszságot és fanatikus elvakultságot írással meg nem lehet állítani végzetes útján. Azonban tudta azt is, hogy a keresztény férfiúnak kötelessége bizonyságot tenni az igazságról: ,,Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt”, mondja az Üdvözítő. S el volt rá készülve, hogy a tanítvány sorsa nem lesz különb a mesternél: ha őt üldözték, a tanítványokat is üldözik. Pogány ellenfelei, kik tehetetlenek voltak tudományával szemben, mint keresztényt följelentették a hatóságnál.

165-ben hat társával – jobbára tanítványai – Rusztikus prefektus elé került Rómában. Ránk maradtak a tárgyalásnak és ítéletének egykorú, hiteles följegyzései. A prefektus fölszólította először Jusztint: ,,Mindenek előtt hódolj az istenek előtt és engedelmeskedj a császárnak”. Jusztin: „Tőlünk nem lehet zokon venni, ha a mi üdvözítőnk Jézus Krisztus parancsainak engedelmeskedünk”. A prefektus: „Milyen tanokat vallasz?” Jusztin: „Törekedtem megismerni minden tant, de dönteni a keresztények igaz tana mellett döntöttem”. A prefektus: „És ez a tanítás nyeri meg tetszésedet, te nyomorult?” Jusztin: „Igen, ehhez ragaszkodom, mert ez van összhangban az igaz dogmával”. A prefektus: „Micsoda ez a dogma?” Jusztin: „Az, hogy imádjuk a keresztények Istenét, akiről meg vagyunk győződve, hogy egy kezdettől, hogy teremtője és alkotója minden teremtménynek, és az Úr Jézus Krisztust, Isten Fiát, kiről a próféták megjövendölték, hogy mint üdv hirdetője és fölséges igazságok tanítója eljön az emberekhez. De én gyarló ember vagyok és tudom, hogy véghetetlen Istenségéhez képest elégtelen az én beszédem. Ahhoz prófétai tehetség kellene”. A prefektus: „Tehát keresztény vagy?” Jusztin: „Igen, keresztény vagyok”. Ugyanezt vallotta hat társa. A prefektus még egy kísérletet tett: „Hallgass ide, Jusztin! Műveltnek tartanak téged, s te azt gondolod, hogy az igazság birtokában vagy. De ha most megvesszőztetlek és lefejeztetlek, s te azt gondolod, hogy az igazság birtokában vagy. De ha most megvesszőztetlek és lefejeztetlek, gondolod-e, hogy a mennyországba is jutsz?” Jusztin: „Nemcsak gondolom, hanem biztosan tudom, s s legcsekélyebb kétségem sincs”. Rusztikus kifogyott a türelméből: „Térjünk a dologra, áldozzatok az isteneknek”. Jusztin: „Eszes ember nem hagyja ott az istenességet, hogy istentelenségbe és tévedésbe essék”. A prefektus: „Ha nem engedelmeskedtek parancsomnak, irgalom nélkül kínpadra vonatlak benneteket”. Jusztin: „Ez a mi leghőbb vágyunk: a mi Urunk Jézus Krisztusért szenvedni és ezáltal üdvözülni. Mert akkor nyugodtan lépünk a mi Istenünk és bírónk rettenetes ítélőszéke elé, ahol Isten akarata szerint majd az egész világnak meg kell jelennie”. Erre a prefektus kimondta az ítéletet: megvesszőzés és kivégzés. Földi maradványaikat társaik titkon elvitték és „illő helyen” eltemették.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, övék a mennyek országa” (Máté 5,10).

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.