Müller bíboros az interkommúnió-ügyben tartott találkozóról: "Több világosságra és bátorságra" lenne szükség
2018. május 06. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros az interkommúnió-ügyben tartott találkozóról: "Több világosságra és bátorságra" lenne szükség

img_3413.jpgÉrdemi eredmény nélkül zárult május 3-án a szentszéki dikasztériumok vezetőinek és hivatalnokainak találkozója a német püspöki delegációval, akik a német püspöki konferencia interkommúnió-tervezetének vitájában fordultak a szentszékhez tisztázásért. Ferenc pápa (aki a találkozón végül részt sem vett) azt kérte a német püspököktől, hogy az interkommúnió kérdésében szülessen közöttük egyhangú álláspont. Az, hogy erre milyen lehetőség van, vagy hogy egyhangú döntés nélkül mi fog történni az ügyben, egyelőre homályban maradt.

A találkozóról Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció előző prefektusa május 4-én nyilatkozott a National Catholic Register katolikus híroldalnak. A bíboros a csalódottságát fejezte ki a találkozó látható végeredménye felett, kijelentve, hogy a szentszék vele kapcsolatos közleménye "nagyon gyenge", mivel nem adott "semmilyen választ a központi, lényegi kérdésre". Müller bíboros ismét hangsúlyozta, hogy nem lehetséges a "szentségi közösség egyházi közösség nélkül".

A bíboros hozzátette: az Egyház javára szükség volna "a katolikus hit világos kifejezésére", arra, hogy a pápa "megerősítse a hitet", különösen "a hitünk alappillérét, az Oltáriszentséget". A bíboros szerint a pápa és a Hittani Kongregáció feladata lenne "nagyon világos útmutatást adni", nem "személyes véleményeken keresztül, hanem a kinyilatkoztatott hit szerint".


Mindkét fél csalódott


A Register a saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy mindkét fél a német püspökök közötti vitában csalódott a találkozó végeredményével. Állításuk szerint a szentszékhez forduló hét püspök amiatt csalódott, mert bíztak abban, hogy Ferenc pápa az Egyház tanításával összhangban világosan megerősíti majd a nemkatolikus személyek rendes körülmények közötti és rendszeres áldoztatásának lehetetlenségét. Ehelyett azonban úgy érzik, hogy még a dikasztériumi képviselők is csupán üzenetközvetítői szerepet játszottak, ahol az üzenet az volt, hogy az interkommúnió ötletének így vagy úgy, de legyen kisebb az ellenzéke.

"Az igazi probléma nem az ügy maga, hanem hogy a pápa visszautasítja, hogy teljesítse a kötelességét, mint Péter. Ez pedig súlyos következményekkel járhat." - idézi a Register a forrását. "Péter már nem kőszikla, mint volt, hanem helyette a pásztor azt mondja a juhoknak: 'Menjetek, és keressetek magatoknak ti ennivalót!'"

A Register szerint ugyanakkor Reinhard Marx tábora is csalódott, mivel a tervezet nemcsak nem kapta meg Ferenc pápa nyílt támogatását, de azzal, hogy a pápa a Hittani Kongregációra bízta a tárgyalások mediálását, a kérdést maga is lelkipásztoriból hittanivá tette. Marx bíboros ezzel szemben folyamatosan hangsúlyozta, hogy a tervezet lelkipásztori megoldás csupán, amely nem érinti a katolikus tanítást, ezért a Hittani Kongregáció bármi részvétele a vitában okafogyott és megalapozatlan.

A Register szerint a német püspöki konferencia delegáltjainak csalódottságát jelzi, hogy szemben korábbi ügyekkel, a találkozó után nem tartottak "győzelmi" sajtótájékoztatót.


Müller bíboros: "Remélem, több püspök is szót emel majd" 


Müller bíboros, a Lumen Gentiumra utalva arra emlékeztetett, hogy a püspöki konferenciák "másodlagos fontosságúak" a pápához képest, és nem is lehetséges a számukra, hogy olyan, tanításbeli kérdésben hozzanak egyhangú döntést, ami ellentmond az Egyház "alapvető elemeinek". "Ellen kell állnunk ennek." - mondta a bíboros, arra figyelmeztetve, hogy ha a szentségi és egyházi közösségből álló katolikus identitást elpusztítanák, "azzal a katolikus egyházat pusztítják el".

Remélem, hogy több püspök is szót emel majd, és megteszi a kötelességét. Minden bíborosnak kötelessége elmagyarázni, megvédeni, és előmozdítani a katolikus hitet, nem a személyes érzései vagy a közvélemény ingadozásai szerint, hanem az Evangélium, a Biblia, a Szentírás, és az egyházatyák elolvasásával és megismerésével. És a zsinatokéval is, a múlt nagy teológusainak tanulmányozásával, hogy így legyenek képesek elmagyarázni és megvédeni a katolikus hitet, nem pedig kifinomult érvelésekkel, minden oldalnak tetszelegve, mindenki szemében kedvessé válva.

Müller bíboros abban bízik, hogy a folytatásban a Hittani Kongregáció nem vitapartnerek közötti mediációval foglalkozik majd, hanem a pápa tanítóhivatalának vezető hangjává válik. "Több világosságra és bátorságra kell buzdítani." - mondta a Kongregáció emeritusz prefektusa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.05.20. 16:44:50

56.
Imahadjárati IMA -
A PAPSÁG RÉSZÉRE AKIK VÉDELMET KERESNEK A SZENT EUCHARISZTIÁNAK

„Ó, Drága Atyám, a Te Drága Fiad nevében, aki feláldozta Magát a Kereszten az egész emberiségért.

Segíts meg engem, hogy hűséges maradjak az Igazsághoz.
Boríts be engem a Te Fiad Drága Vérével, és add meg nekem a Kegyelmeket, hogy továbbra is hittel, bizalommal és becsülettel szolgáljalak Téged, papi szolgálatom hátralevő részében.

Soha ne engedd, hogy eltérjek a Szentmise-Áldozat valódi értelmétől vagy a Szent Eucharisztia, Gyermekeidnek való bemutatásától.

Add meg nekem az erőt, hogy Téged képviseljelek, és úgy tápláljam a Te nyájadat, ahogy táplálni kell őket, a Te Fiad, Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltójának Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével. Ámen.”


56.
Az utca másik oldalán. Pesti Piar. Színes, magyar dokumentumfilm.
www.youtube.com/watch?v=w7KsyRyeRbY

További Imahadjárati IMÁK:

70.
Ima a Papság részére az Egyház megmentésére.

„Ó, Drága Jézus, segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy felismerjék az Egyházadon belüli szakadást, amikor az kibontakozik. Segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy megingathatatlanok és hűek maradjanak a Te Legszentebb Igédhez. Soha ne engedd, hogy a világi törekvések elhomályosítsák az Irántad való tiszta szeretetüket. Add meg nekik a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy tiszteljék a Te Legszentebb Jelenlétedet az Oltáriszentségben. Segítsd és vezesd mindazon felszentelt szolgákat, akik szeretete esetleg kihűlt Irántad, és éleszd újra Szentlelked tüzét az ő lelkükben minden pillanatban. Segítsd meg őket, hogy felismerjék - az eltérítésükre elébük helyezett – kísértést Nyisd fel szemüket, hogy meglássák az Igazságot minden időben.Áldd meg most őket, Drága Jézus, és borítsd be őket a Te Drága Szent Véreddel, hogy megóvd őket minden veszedelemtől. Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a sátán csábításának, ha eltérítené őket annak varázsa, hogy tagadják a bűn létezését. Ámen.”

81.
Ima a Szentáldozás Ajándékáért

Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a szükséges táplálékkal.
Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével. Add meg nekem a kegyelmeket, Isten Szent Akaratának teljesítéséhez. Tölts el engem a Te Szent Jelenlétedből áradó békével és nyugalommal. Soha ne engedj kételkednem a Te Jelenlétedben.

Segíts elfogadnom Téged Testben és Lélekben, és segíts elfogadnom, hogy a Szent Eucharisztia által nekem adományozott Kegyelmek segítenek majd hirdetnem a mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét. Tisztítsd meg szívemet.

Nyisd meg lelkemet, és szentelj meg engem, mikor a Szent Eucharisztia nagy Ajándékát magamhoz veszem. Add meg nekem a kegyelmeket, melyeket a Szent Eucharisztia adományoz Isten minden gyermekének, és adj nekem mentességet a Tisztítótűz lángjaitól. Ámen.



83.
Ima a büntetések enyhítéséért

„ Ó drága Atya, Magasságos Isten, mi, a te szegény gyermekeid, leborulunk a Te Mennyei Dicsőséges Trónod előtt.

Könyörögve kérünk Téged, szabadítsd meg a világot a gonosztól.

Irgalmadért esedezünk azon lelkek számára, akik rettentő nehézségeket okoznak Gyermekeidnek a földön.

Kérünk, bocsáss meg nekik.

Kérünk, távolítsd el az Antikrisztust, amint ő felfedi magát.

Kérünk Téged, drága Urunk, csillapítsd le büntető Kezed.

Könyörögve kérünk Téged, inkább fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, Gyermekeid szenvedéseinek enyhítésére, ebben az időben.

Bízunk Benned.

Tisztelünk Téged.

Hálát adunk Neked az Általad hozott nagy áldozatért, mikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket a bűntől.

Örömmel fogadjuk a Te Fiadat, újra, mint az emberiség Megmentőjét.

Kérünk, oltalmazz meg minket. Óvj meg bennünket minden veszedelemtől. Segítsd meg családjainkat. Irgalmazz nekünk.

Ámen.”

docplayer.hu/993059-Imak-a-keresztes-imahadjarat-96-imaja-es-4-litaniaja.html

SZOKATLANUL ERŐS TORNÁDÓ NÉMETORSZÁGBAN.........
2018.05.16

CRAZY TORNADO IN GERMANY (MAY 16, 2018)
www.youtube.com/watch?v=YBXWykS-Vdc&feature=youtu.be

Ungewöhnlich stark für Deutschland: Heftiger Tornado sucht Nordrhein-Westfalen heim 05.16.2018
www.youtube.com/watch?v=r7O5Z8bV3-I&feature=youtu.be