Marx bíboros az interkommúnióról: "A labda a mi térfelünkön van"
2018. május 10. írta: Katolikus Válasz

Marx bíboros az interkommúnióról: "A labda a mi térfelünkön van"

kna_160919-93-000159_kardinal_reinhard_marx.jpgReinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke számára világos, hogy mit jelentenek Ferenc pápa szavai a német püspökök interkommúnió-tervezete kapcsán. A bíboros szerint a lényegi üzenet az, hogy a katolikus hívek protestáns házastársainak áldoztatásáról a német püspöki kar maga dönthet, és nem szükséges ebben a kérdésben a teljes világegyházzal egyetértésre jutnia.

"A labda most a mi térfelünkön van, és biztosíthatok [mindenkit], hogy ez jó játszma lesz." [Spiel - játszma, játék, mérkőzés] - fogalmazott a bíboros a csütörtöki nyilatkozatában, amit a Münsterben rendezett Katolikus Napokon tett a katholisch.de oldalnak és a német katolikus hírügynökségnek.

"Most rajtunk, itt, Németországban van a sor." - tette hozzá a bíboros. Marx szerint Ferenc pápa a május 3-ai üzenetével felhívást és kérést intézett a német püspökökhöz, hogy az interkommúnióra "találjunk szabályozást Németországban".

A bíboros kifejezetten elutasítja a pápa szavainak azon értelmezését, hogy a német püspököknek olyan megoldást kell találnia, amiben a világegyház szintjén egyetértés van.

Marx szerint a május 3-ai vatikáni találkozó után most a püspököknek azon kell gondolkodnia, hogyan valósítható meg a protestáns házastársak áldoztatása. A bíboros egyúttal be is jelentette, hogy a német püspöki konferencia júniusban ismét összeül, hogy megtárgyalja a kérdést.

A bíboros teljes nyilatkozatának videófelvétele a katholisch.de oldalán megtekinthető.


Kapcsolódó cikkeink:
- Hamburg érseke: "világos útmutatást" adott Ferenc pápa az interkommúnió-tervezethez
- Eijk bíboros: Ferenc pápa válasza a német püspököknek "teljességgel érthetetlen"
- Müller bíboros az interkommúnió-ügyben tartott találkozóról: "Több világosságra és bátorságra" lenne szükség
További cikkeink a témában ide kattintva olvashatók.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bálint József II. 2018.05.11. 17:15:11

Marx eretnek, Bergoglio már rég kiütötte magát úgy a pápaságból, mint a katolikus egyházból, pl. amikor azt emlegette, hogy az elkárhozott lelkek megsemmisülnek.
Ezért nem kell vele fogalakozni, mit hablatyol ez a két imposztor.
De hogy felidézzem a Katolikus egyház katekizmusát:
1400 A reformációból született és a katolikus Egyháztól különvált egyházi közösségek "nem őrizték meg sértetlenül -- főleg az ordo szentségének hiánya miatt -- az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét". [242] Ezért a katolikus Egyház számára az intercommunio ezekkel a közösségekkel nem lehetséges. Mindazonáltal ezek a közösségek, "amikor a Szent Vacsorában megemlékeznek Urunk haláláról és föltámadásáról, megvallják, hogy az életet a Krisztussal való közösség jelenti, és várják az ő dicsőséges eljövetelét". [243]
Amúgy nem hiszem, hogy bárki nemkatolikus keresztény őszintén vágyna a katolikus eucharisztiában való részesülésre. ez ugyanis nem hagyomány, nem szép népszokás. Ez egy nagyon komoly dolog.
A nemkatolikus kereszténységének ugyanis pontosan az a lényege, hogy szerintük nincs jelen testében és vérében az Úr Jézus Krisztus az oltáriszentségben. Tehát:
Vagy katolikus, mert hiszi, hogy az oltáriszentségben jelen van Jézus a kenyér és a bor színe alatt;
Vagy protestáns, mert ezt babonának és bálványimádásnak tartja.
Ha egy protestáns mégis úgy gondolja, hogy Jézus az oltáriszentségben, valóságosan jelen van, akkor evvel elhagyta a protestáns pozíciókat. És nyitva áll az út előtte a katolikus egyházba való visszatérésre.
És mindenek felett ott áll Szt. Pál tanítása:
"Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét.
Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak.
Ha megítélnénk magunkat, nem vonnánk magunkra ítéletet.
Ha azonban az Úr ítél meg bennünket, az fenyítésünkre szolgál, hogy ezzel a világgal együtt el ne kárhozzunk.
(1Kor 28-32)"
Már eleve a kívánság szentségtörő egy protestáns részéről, hogy kaphasson az oltáriszentségből, noha abban nem hisz. Ha nem hisz abban, akkor legyen benne annyi tisztelet, hogy nem érinti meg azt, amit a katolikus keresztény Jézus testének és vérének tart. Van ebben valami mérhetetlen arrogancia.
"Te szentnek, sőt a világon a legszentebb dolognak tartod ezt, lám, és mégis magamhoz merem ezt venni, noha számomra ez csak egy darab kenyér"

csaba_carmarthen 2018.05.20. 16:36:13

56.
Imahadjárati IMA -
A PAPSÁG RÉSZÉRE AKIK VÉDELMET KERESNEK A SZENT EUCHARISZTIÁNAK

„Ó, Drága Atyám, a Te Drága Fiad nevében, aki feláldozta Magát a Kereszten az egész emberiségért.

Segíts meg engem, hogy hűséges maradjak az Igazsághoz.
Boríts be engem a Te Fiad Drága Vérével, és add meg nekem a Kegyelmeket, hogy továbbra is hittel, bizalommal és becsülettel szolgáljalak Téged, papi szolgálatom hátralevő részében.

Soha ne engedd, hogy eltérjek a Szentmise-Áldozat valódi értelmétől vagy a Szent Eucharisztia, Gyermekeidnek való bemutatásától.

Add meg nekem az erőt, hogy Téged képviseljelek, és úgy tápláljam a Te nyájadat, ahogy táplálni kell őket, a Te Fiad, Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltójának Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével. Ámen.”


56.
Az utca másik oldalán. Pesti Piar. Színes, magyar dokumentumfilm.
www.youtube.com/watch?v=w7KsyRyeRbY

További Imahadjárati IMÁK:

70.
Ima a Papság részére az Egyház megmentésére.

„Ó, Drága Jézus, segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy felismerjék az Egyházadon belüli szakadást, amikor az kibontakozik. Segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy megingathatatlanok és hűek maradjanak a Te Legszentebb Igédhez. Soha ne engedd, hogy a világi törekvések elhomályosítsák az Irántad való tiszta szeretetüket. Add meg nekik a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy tiszteljék a Te Legszentebb Jelenlétedet az Oltáriszentségben. Segítsd és vezesd mindazon felszentelt szolgákat, akik szeretete esetleg kihűlt Irántad, és éleszd újra Szentlelked tüzét az ő lelkükben minden pillanatban. Segítsd meg őket, hogy felismerjék - az eltérítésükre elébük helyezett – kísértést Nyisd fel szemüket, hogy meglássák az Igazságot minden időben.Áldd meg most őket, Drága Jézus, és borítsd be őket a Te Drága Szent Véreddel, hogy megóvd őket minden veszedelemtől. Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a sátán csábításának, ha eltérítené őket annak varázsa, hogy tagadják a bűn létezését. Ámen.”

81. Ima a Szentáldozás Ajándékáért

Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a szükséges táplálékkal.
Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével. Add meg nekem a kegyelmeket, Isten Szent Akaratának teljesítéséhez. Tölts el engem a Te Szent Jelenlétedből áradó békével és nyugalommal. Soha ne engedj kételkednem a Te Jelenlétedben.

Segíts elfogadnom Téged Testben és Lélekben, és segíts elfogadnom, hogy a Szent Eucharisztia által nekem adományozott Kegyelmek segítenek majd hirdetnem a mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét. Tisztítsd meg szívemet.

Nyisd meg lelkemet, és szentelj meg engem, mikor a Szent Eucharisztia nagy Ajándékát magamhoz veszem. Add meg nekem a kegyelmeket, melyeket a Szent Eucharisztia adományoz Isten minden gyermekének, és adj nekem mentességet a Tisztítótűz lángjaitól. Ámen.



83. Ima a büntetések enyhítéséért

„ Ó drága Atya, Magasságos Isten, mi, a te szegény gyermekeid, leborulunk a Te Mennyei Dicsőséges Trónod előtt.

Könyörögve kérünk Téged, szabadítsd meg a világot a gonosztól.

Irgalmadért esedezünk azon lelkek számára, akik rettentő nehézségeket okoznak Gyermekeidnek a földön.

Kérünk, bocsáss meg nekik.

Kérünk, távolítsd el az Antikrisztust, amint ő felfedi magát.

Kérünk Téged, drága Urunk, csillapítsd le büntető Kezed.

Könyörögve kérünk Téged, inkább fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, Gyermekeid szenvedéseinek enyhítésére, ebben az időben.

Bízunk Benned.

Tisztelünk Téged.

Hálát adunk Neked az Általad hozott nagy áldozatért, mikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket a bűntől.

Örömmel fogadjuk a Te Fiadat, újra, mint az emberiség Megmentőjét.

Kérünk, oltalmazz meg minket. Óvj meg bennünket minden veszedelemtől. Segítsd meg családjainkat. Irgalmazz nekünk.

Ámen.”

docplayer.hu/993059-Imak-a-keresztes-imahadjarat-96-imaja-es-4-litaniaja.html

SZOKATLANUL ERŐS TORNÁDÓ NÉMETORSZÁGBAN.........
2018.05.16

CRAZY TORNADO IN GERMANY (MAY 16, 2018)
www.youtube.com/watch?v=YBXWykS-Vdc&feature=youtu.be

Ungewöhnlich stark für Deutschland: Heftiger Tornado sucht Nordrhein-Westfalen heim 05.16.2018
www.youtube.com/watch?v=r7O5Z8bV3-I&feature=youtu.be