Ha nem születik egységes álláspont, egyházmegyénként fogják bevezetni Németországban az interkommúniót
2018. május 14. írta: Katolikus Válasz

Ha nem születik egységes álláspont, egyházmegyénként fogják bevezetni Németországban az interkommúniót

A német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros is osztja ebben Mainz püspöke álláspontját.

kna_225787_hostie.jpgKörvonalazódni látszik a német püspöki konferencia válságterve arra az esetre, ha a februárban a tagok többsége által megszavazott interkommúnió-tervezetről végül nem sikerül a konferenciának egyhangú döntést hoznia.

Mint ismeretes, a német püspöki konferencia február 22-én 60:13 arányú többségi döntéssel határozott arról, hogy egyedi mérlegelést fenntartva megnyitja a szentáldozás lehetőségét a katolikus hívek protestáns házastársai előtt. Míg a püspöki kar többsége szerint a kérdés pusztán lelkipásztori, amiben így a német püspököknek döntési joga van, hét német püspök az ügyben a szentszék beavatkozását kérte, miután az interkommúniót az Egyház tanítását és egységét érintő kérdésnek tartják, amiben így a német püspököknek nincs döntési joga.

Több katolikus sajtóorgánum független értesülése szerint a Hittani Kongregáció a hét tiltakozó püspökkel értett egyet, és a tervezet megvalósítását elutasította. Ugyanezen orgánumok később azt írták, Ferenc pápa elrendelte, hogy az elutasító határozat ne kerüljön a nyilvánosság elé, a vitázó német püspökök egy delegációját pedig a pápa a Vatikánba hívta tárgyalni. A találkozó május 3-án meg is történt, Ferenc pápa távol maradva róla annyit üzent csak a feleknek, hogy a tervezetről hozzanak egyhangú döntést "ha lehetséges".

A püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros a német katolikus hírügynökségnek május 10-én nyilatkozva elmondta, hogy a konferencia júniusban ismét összeül, hogy megtárgyalja az interkommúnió-tervezetet. A bíboros a nyilatkozatában világossá tette azt is, hogy szerinte Ferenc pápa május 3-ai válaszának legfontosabb üzenete az, hogy a katolikus hívek protestáns házastársainak áldoztatásáról a német püspöki kar maga dönthet, és nem szükséges ebben a kérdésben a teljes világegyházzal egyetértésre jutnia.

Marx bíboros ugyanakkor ennél is tovább ment abban a nyilatkozatában, amelyet az elmúlt héten a Münsterben megrendezett Német Katolikus Napok sajtótájékoztatóján tett. A püspöki konferencia elnökeként Marx bíboros itt már azt hangsúlyozta, hogy a konferenciának valójában nincs jogi fennhatósága Németország egyes egyházmegyéi felett, ezért az interkommúnió megvalósításáról az egyes egyházmegyék püspökei maguk dönthetnek majd.

Ahogy azt korábban világossá tette, a bíboros szerint minderre az ad lehetőséget, hogy Ferenc pápa visszautalta az interkommúnió kérdését a német püspöki karhoz, (a bíboros szerint) világossá téve ezzel, hogy a német püspökök "ha lehet, egységesen", de saját maguk dönthetnek.

"Keresnünk kell a lehető legnagyobb egységet, de nem folytathatjuk a keresést és megbeszélést az egységig." - jelentette ki Marx bíboros a sajtótájékoztatón. A bíboros ehhez azt is hangsúlyozta, hogy a folyamatban nem csak az egyik félnek, de mindenkinek közelednie kellene a másikhoz.

A fentiekről (vagyis a sajtótájékoztatón Marx bíborostól elhangzottakról) maga a Vatikán hivatalos híroldala, a Vatican News német nyelvű kiadása számolt be. A Vatican News tudósítását a német püspöki kar hivatalos híroldala, a katholisch.de is átvette.


Marx bíboros is Mainz püspöke álláspontján


Ahogy arról tegnap a katholisch.de beszámolt, Mainz püspöke, Peter Kohlgraf is úgy nyilatkozott, hogy még ha nem is születne egyetértés a konferencia tagjai között az interkommúnióról, Ferenc pápa válasza nyomán akár az egyes püspököknek is jogában áll az egyházmegyéjük területén bevezetni a protestánsok áldoztatását.

Kohlgraf bár az egyházmegyéről egyházmegyére eltérő interkommúnió-gyakorlatot lehetségesnek tartja, az eltérő megvalósításokat nem tartaná szerencsésnek, mivel nőne tőle az értetlenség a hívek között, és arról kezdenének beszélni, hogy "nem tudjuk komolyan venni azt, amit ti, püspökök csináltok". Ennek megfelelően Kohlgraf továbbra is a megszavazott interkommúnió-tervezet egységes elfogadását várja a német püspököktől.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.05.20. 16:33:11

56.
Imahadjárati IMA -
A PAPSÁG RÉSZÉRE AKIK VÉDELMET KERESNEK A SZENT EUCHARISZTIÁNAK

„Ó, Drága Atyám, a Te Drága Fiad nevében, aki feláldozta Magát a Kereszten az egész emberiségért.

Segíts meg engem, hogy hűséges maradjak az Igazsághoz.
Boríts be engem a Te Fiad Drága Vérével, és add meg nekem a Kegyelmeket, hogy továbbra is hittel, bizalommal és becsülettel szolgáljalak Téged, papi szolgálatom hátralevő részében.

Soha ne engedd, hogy eltérjek a Szentmise-Áldozat valódi értelmétől vagy a Szent Eucharisztia, Gyermekeidnek való bemutatásától.

Add meg nekem az erőt, hogy Téged képviseljelek, és úgy tápláljam a Te nyájadat, ahogy táplálni kell őket, a Te Fiad, Jézus Krisztus, az Emberiség Megváltójának Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével. Ámen.”


56.
Az utca másik oldalán. Pesti Piar. Színes, magyar dokumentumfilm.
www.youtube.com/watch?v=w7KsyRyeRbY

További Imahadjárati IMÁK:

70.
Ima a Papság részére az Egyház megmentésére.

„Ó, Drága Jézus, segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy felismerjék az Egyházadon belüli szakadást, amikor az kibontakozik. Segítsd meg Felszenteld Szolgáidat, hogy megingathatatlanok és hűek maradjanak a Te Legszentebb Igédhez. Soha ne engedd, hogy a világi törekvések elhomályosítsák az Irántad való tiszta szeretetüket. Add meg nekik a kegyelmeket, hogy tiszták és alázatosak maradjanak Előtted, és hogy tiszteljék a Te Legszentebb Jelenlétedet az Oltáriszentségben. Segítsd és vezesd mindazon felszentelt szolgákat, akik szeretete esetleg kihűlt Irántad, és éleszd újra Szentlelked tüzét az ő lelkükben minden pillanatban. Segítsd meg őket, hogy felismerjék - az eltérítésükre elébük helyezett – kísértést Nyisd fel szemüket, hogy meglássák az Igazságot minden időben.Áldd meg most őket, Drága Jézus, és borítsd be őket a Te Drága Szent Véreddel, hogy megóvd őket minden veszedelemtől. Adj nekik erőt, hogy ellenálljanak a sátán csábításának, ha eltérítené őket annak varázsa, hogy tagadják a bűn létezését. Ámen.”

81. Ima a Szentáldozás Ajándékáért

Ó, Mennyei Ostya, töltsd el testemet a szükséges táplálékkal.
Töltsd el lelkemet Jézus Krisztus Isteni Jelenlétével. Add meg nekem a kegyelmeket, Isten Szent Akaratának teljesítéséhez. Tölts el engem a Te Szent Jelenlétedből áradó békével és nyugalommal. Soha ne engedj kételkednem a Te Jelenlétedben.

Segíts elfogadnom Téged Testben és Lélekben, és segíts elfogadnom, hogy a Szent Eucharisztia által nekem adományozott Kegyelmek segítenek majd hirdetnem a mi Urunk, Jézus Krisztus Dicsőségét. Tisztítsd meg szívemet.

Nyisd meg lelkemet, és szentelj meg engem, mikor a Szent Eucharisztia nagy Ajándékát magamhoz veszem. Add meg nekem a kegyelmeket, melyeket a Szent Eucharisztia adományoz Isten minden gyermekének, és adj nekem mentességet a Tisztítótűz lángjaitól. Ámen.



83. Ima a büntetések enyhítéséért

„ Ó drága Atya, Magasságos Isten, mi, a te szegény gyermekeid, leborulunk a Te Mennyei Dicsőséges Trónod előtt.

Könyörögve kérünk Téged, szabadítsd meg a világot a gonosztól.

Irgalmadért esedezünk azon lelkek számára, akik rettentő nehézségeket okoznak Gyermekeidnek a földön.

Kérünk, bocsáss meg nekik.

Kérünk, távolítsd el az Antikrisztust, amint ő felfedi magát.

Kérünk Téged, drága Urunk, csillapítsd le büntető Kezed.

Könyörögve kérünk Téged, inkább fogadd el imáinkat és szenvedéseinket, Gyermekeid szenvedéseinek enyhítésére, ebben az időben.

Bízunk Benned.

Tisztelünk Téged.

Hálát adunk Neked az Általad hozott nagy áldozatért, mikor elküldted egyetlen Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket a bűntől.

Örömmel fogadjuk a Te Fiadat, újra, mint az emberiség Megmentőjét.

Kérünk, oltalmazz meg minket. Óvj meg bennünket minden veszedelemtől. Segítsd meg családjainkat. Irgalmazz nekünk.

Ámen.”

docplayer.hu/993059-Imak-a-keresztes-imahadjarat-96-imaja-es-4-litaniaja.html

SZOKATLANUL ERŐS TORNÁDÓ NÉMETORSZÁGBAN.........
2018.05.16

CRAZY TORNADO IN GERMANY (MAY 16, 2018)
www.youtube.com/watch?v=YBXWykS-Vdc&feature=youtu.be

Ungewöhnlich stark für Deutschland: Heftiger Tornado sucht Nordrhein-Westfalen heim 05.16.2018
www.youtube.com/watch?v=r7O5Z8bV3-I&feature=youtu.be