Párbeszéd Tomka Ferenc atyával...
2018. május 28. írta: Szerdahelyi Miklós

Párbeszéd Tomka Ferenc atyával...

Tomka Ferenc atyával közös igazságkeresésre, párbeszédre törekedtem az Amoris Laetitia és az újraházasodottak áldozásának teológiai kérdésében, miután publikált a témában, és a KV-t nyíltan bírálta. A tanulmányára írt nyilvános válaszom mellett, telefonon is felvettem vele (immár másodszor) a kapcsolatot, és egyetértettünk abban, hogy jó lenne párbeszédet folytatni nyilvános írások helyett, melynek eredményeként talán közeledésről is beszámolhatnánk egy közös állásfoglalásban. Végül múlt kedden, május 22-én meg is látogattam a plébániáján, ahol összetegeződtünk, és majdnem két órát beszélgettünk.

tomka_kep.jpg

A folyamatot előremutatónak tartottam, mert konkrét egyházi dokumentumok konkrét mondatainak elemzéséig is eljutottunk, próbáltuk azokat közösen értelmezni, vagyis úgy éreztem, túlléptünk mind a sztereotípiákon, mind  a gyanún, és egyfajta érdekmentes igazságkeresés alakult ki a szobában. Noha közös álláspontra nem jutottunk, le tudtunk szögezni néhány értelmezési különbséget tanítóhivatali dokumentumok konkrét részeit illetően, és megbeszéltük, hogy ezek mentén folytatjuk is. Tomka atya elkérte az emailcímemet, azzal, hogy megküldi az irodalmat, amely szerinte őt igazolja, én pedig jeleztem, hogy érdeklődve várom, és vissza fogok neki jelezni.

Úgy éreztem, hogy ez jó; hogy ennek így kell lennie két, a párbeszédet és az igazságkeresést komolyan vevő fél között. A másik álláspontjának a jobb megértés mellett (én úgy érzem, jobban megértettem az övét a beszélgetésünk során), ez a folyamat azt a bizalmat is feltételezte, hogy valamelyikünk talán egy fordulópontot eredményező meglátásra tudja rávezetni a másikat. Abban reménykedtem, hogy amit teszünk, az a párbeszéd értékes példája lehet, ahol egyik fél sem használja furkósbotnak sem az "irgalmasságot", sem tanítást.

A beszélgetésről közös megegyezéssel hangfelvétel is készült saját felhasználásra, vagyis nem nyilvános céllal, és a találkozó végén ismét szóba került egy esetleges közös anyag összeállításának a reménye - mégha abban a nézeteltérést boncolgatjuk is csupán.

Tomka Ferenc atya azonban máshogy kellett, hogy értelmezze ezt a folyamatot, mert még aznap este, május 22-én, közzétette a tanulmányának frissített változatát, kiegészítve azt többek között a beszélgetésünk alatt benne megfogalmazódott érvekkel - anélkül, hogy a találkozásról és a köztünk folyamatban lévő párbeszédről egy szót is említett volna.

Sajnos Tomka Ferenc atya megkülönböztetés nélkül a KV-t (és így személyemet is) ismét egy sorba rakja más általa hiteltelennek és "pápatagadónak" tartott oldalakkal, holott sokadjára beszéltük meg (legutóbb szemtől szembe), hogy a KV minden írása tisztelettel elismeri Ferenc pápát Krisztus földi helytartójának.

Sajnos Tomka Ferenc atya azt is állítja a KV-ról, hogy „hivatalból hamisítanak és támadnak”, holott hamisításra nem tud példát hozni, és a l'art pour l'art támadás vádját legkésőbb a beszélgetésünk alkalmával ejtenie kellett volna.

Amikor tegnap a tudomásomra jutott Tomka atya frissített írása Gégény Pisti blogjáról (mert Tomka atya nem küldte el nekem, noha a beszélgetésünk alapján is írt bele érveket, és a KV-ról is írt), ismét felhívtam, hogy megkérdezzem, mindezt miért csinálja így. Ő a teológiai igazát akarta bizonyítani, de persze ez a beszélgetés - sajnos - nem arról kellett, hogy szóljon.

Megkérdeztem, hogy mégis mit hamisított a KV? Mire ő a márciusi vatikáni levélbotrányra hivatkozott, mely szerinte semmiség, a KV bezzeg 5 cikket is írt róla botrányként bemutatva azt (emlékeztetőül: Benedek pápa levelének manipulálása miatt mondott le a Vatikáni Kommunikációs Titkárság vezetője). A szomorú az, hogy a keddi beszélgetésünkben Tomka atya elismerte, hogy a KV beszámolója az esetről tényszerűen pontos. A kérdésemre, hogy ebben mi a „hamisítás”, azt felelte, hogy az az ügy nem volt botrányos. Mire meg kellett kérdeznem tőle, hogy véleményrendőrnek hiszi-e magát?

A tegnapi telefonbeszélgetés zárásaként világossá tettem, hogy a közös teológiai igazságkeresés továbbra is érdekel, akár Tomka atyával is, de a párbeszédhez egy hajlandó fél nem elég.

Szerdahelyi Miklós

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csaba_carmarthen 2018.05.31. 16:23:25

81. A választó Bíborosok ezen felül tartózkodjanak szövetségektől, megegyezésektől, ígéretektől és mindenféle elkötelezettségtől, melyek arra kényszeríthetnék őket, hogy egyik vagy másik jelöltre adják, vagy megtagadják tőlük szavazatukat. Ha ez valóban megtörténne, még ha esküt is tettek rá, úgy határozok, hogy ez az elkötelezettség semmis és érvénytelen, és senki sem köteles az ilyesmit megtartani; és mostantól fogva latae sententiae kiközösítéssel fenyegetem e tilalom megszegőit.
uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=429

www.youtube.com/watch?v=DxVVrdXaJoA

Godfried Danneels, Brüsszel nyugalmazott érseke bevallotta, hogy tagja volt annak az egyházon belül működő titkos csoportnak, amely azon dolgozott, hogy elmozdítsa XVI Benedek pápát.

www.atv.hu/kulfold/20151005-vatikani-maffia-buktatta-meg-benedek-papat/hirkereso

"A társaságnak az volt a célja, hogy Karol Wojtyła halála után egyből Bergoglio kerüljön az egyház élére."

81. The Cardinal electors shall further abstain from any form of pact, agreement, promise or other commitment of any kind which could oblige them to give or deny their vote to a person or persons. If this were in fact done, even under oath, I decree that such a commitment shall be null and void and that no one shall be bound to observe it; and I hereby impose the penalty of excommunication latae sententiae upon those who violate this prohibition. It is not my intention however to forbid, during the period in which the See is vacant, the exchange of views concerning the election. Pope (John Paul 2 universi dominici gregis)

w2.vatican.va/content/john-paul-ii/en/apost_constitutions/documents/hf_jp-ii_apc_22021996_universi-dominici-gregis.html

www.lifesitenews.com/news/cardinal-danneels-admits-being-part-of-clerical-mafia-that-plotted-francis

Barna Teréz 2018.06.04. 01:42:29

Igazságkeresés és párbeszéd…

Ezek a Katolikus Válasz erényei. Friss, tényszerű tájékoztatás, logikus okfejtés - ehhez csak gratulálni lehet!

Ezzel szemben Tomka atya csak azt nyújtotta, amit liberális testvéreinktől már megszoktunk, bár belenyugodni nehéz: úgy tesz, mintha nyitott lenne az igazság és a párbeszéd felé, de valójában nem az. Ha azt mondjuk, hogy kever, csúsztat, megállapodást szeg, akkor még nagyon finoman írtuk le a helyzetet.

De nem áll szándékunkban Tomka atyát bántani. Reméljük, belátja, hogy őszinteség nélkül soha nem jut el az Igazsághoz.
süti beállítások módosítása