2019. március 10. Nagyböjt I. vasárnapja - Invocabit
2018. február 18. írta: Katolikus Válasz

2019. március 10. Nagyböjt I. vasárnapja - Invocabit

I. oszt.; Stációs templom: a lateráni Szent János bazilika

Régen ez volt a Nagyböjt eleje, aminek nyoma a csendes imában ma is megtalálható. Az Úr megkísértéséről szóló evangéliumban vannak azok a szavak: „Angyalainak parancsolt felőled az Isten, hogy őrizzenek téged minden utaidon” – melyeket azután a Nagyböjt minden napján (Dicséretben és Vecsernyében)…

Egy osztrák egyházmegyében elkezdték az egynemű párok megáldását
2018. február 17. írta: Katolikus Válasz

Egy osztrák egyházmegyében elkezdték az egynemű párok megáldását

Az Amoris Laetitia és Marx bíboros felvetése a hivatkozási alap

Az ausztriai Linz egyházmegye nyílt felhívást intézett az egynemű párok felé, hogy vegyenek részt a párok Valentin napi megáldási ceremóniáján. A felhívás közvetlenül azután történt, hogy Németországban előbb Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode, és egy frankfurti vetette fel valamennyi rendezetlen…

Lisszabon bíborosa hivatalosan is jóváhagyta az újraházasodott elváltak áldoztatását
2018. február 16. írta: Katolikus Válasz

Lisszabon bíborosa hivatalosan is jóváhagyta az újraházasodott elváltak áldoztatását

Decemberben még csak nyilatkozatban, idén (február 6-án) már hivatalos közleményben is áldását adta a portugál főváros, Lisszabon bíborosa, Manuel Clemente a polgári úton elvált és újraházasodott hívek áldoztatására - ti. a különválás és a szexuális önmegtartóztatás kötelezettségeinek teljesítése…

Ausztriában is áll a bál az egynemű párok egyházi megáldásának ötlete kapcsán
2018. február 16. írta: Katolikus Válasz

Ausztriában is áll a bál az egynemű párok egyházi megáldásának ötlete kapcsán

Andreas Laun püspök össztűz alatt

A német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx felvetésére, hogy az Egyház jóváhagyhatná helyi papoknak az azonos nemű párkapcsolatok ceremoniális megáldását, mostanáig a német Paul Josef Cordes és Gerhard Müller bíborosok, az amerikai Charles J. Chaput érsek, valamint az osztrák Andreas Laun…

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Első vasárnap (VIDEÓ)
2018. február 15. írta: Katolikus Válasz

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Első vasárnap (VIDEÓ)

Barsi Balázs atya új nagyböjti videóüzeneteinek második, nagyböjt első vasárnapjához kapcsolódó részét örömmel tesszük közzé. A rövid, 5 perces videók felvételéért és szerkesztéséért Andrónyi Kolost és Nagy-Bozsoky Józsefet illeti köszönet.   A sorozat előző része itt tekinthető meg.  Balázs…

Február 15. Szent Fausztínus pap és Jovíta diakónus vértanúk
2018. február 15. írta: Katolikus Válasz

Február 15. Szent Fausztínus pap és Jovíta diakónus vértanúk

Traján császár uralkodásának utolsó éveiben a bresciai keresztény gyülekezet tagjai közül buzgóságukkal messze kiemelkedtek az ifjú Fausztínus és Jovíta. A jómódú és tekintélyes családból származott testvérpár fiatal kora ellenére rettenthetetlen bátorsággal és ékesszólással hirdette a keresztény…

Gégény István az LMP fizetett embere (volt?)
2018. február 15. írta: Katolikus Válasz

Gégény István az LMP fizetett embere (volt?)

A SZEMlélek blog főszerkesztője 2017-ben közel 700 ezer forintért segítette a háttérben szerződéses tanácsadóként a párt országgyűlési frakcióját.

"Számolatlanul szórta a közpénzt marketingre és tanácsadókra az LMP-frakció 2017-ben" - ezzel a címmel közölt leleplező riportot a 168 Óra 2018. január 19-én. A hetilap ezt dokumentumok és számadatok alapján állítja, miután az Országgyűlés Hivatalától kikérték és tételesen megvizsgálták valamennyi…

Barsi Balázs atya válasza a SZEMlélek blog "bolondmisés" cikkére
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

Barsi Balázs atya válasza a SZEMlélek blog "bolondmisés" cikkére

„Boruljunk le, s megrendülve imádjuk e Fölséget, az Oltáriszentséget!”

"Hogy ne ítélkezzünk? Miért ne? Nem a bolondmise szereplőinek az örök üdvösségéről nyilatkozunk, nem a személyüket ítéljük el (azt szeretnénk megmenteni), hanem ezt a cselekedetüket. Igenis el lehet és el kell ítélni a rossz és szentségtörő cselekedetet, másokban és magunkban is!" - Barsi Balázs…

2019. március 6. Hamvazószerda (Fer. IV. cinerum) - szigorú böjti nap
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

2019. március 6. Hamvazószerda (Fer. IV. cinerum) - szigorú böjti nap

Stációs-templom: Szent Sabina

E nappal kezdődik meg a nyugati egyházban a Nagyböjt. A liturgikus könyvek közül először a Gelasianumban található meg, a Gregorianumban pedig van ugyan külön Szentmise e napra, de még a Hamvazószerda név nem szerepel. Valószínű, hogy a VII. század végén vagy a VIII. század elején kezdették innét a…

Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról

És változatlanul ragaszkodik az Amoris Laetitia hithű értelmezéséhez

A Hittani Kongregáció korábbi prefektusa február 6-án, egy Szlovákiában, az ottani püspöki konferencia rendezésében tartott konferencián nyilatkozva ítélte el Marx bíboros és a német egyház más hangjainak felvetését a homoszexuális és más rendezetlen párkapcsolatok megáldásáról. Müller bíboros…

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Hogyan készüljünk? (VIDEÓ)
2018. február 12. írta: Katolikus Válasz

Nagyböjti gondolatok Barsi Balázs atyával - Hogyan készüljünk? (VIDEÓ)

Barsi Balázs atya új nagyböjti videóüzeneteinek első, bevezető részét tesszük nagy örömmel közzé. A rövid, 5 perces videók felvételéért és szerkesztéséért Andrónyi Kolost és Nagy-Bozsoky Józsefet illeti köszönet. Balázs atyának a Katolikus Válaszon megjelent írásait, valamint a vele kapcsolatos…

süti beállítások módosítása