Ferenc pápa: Törvényi elismerést kellene adni a homoszexuális együttéléseknek (FRISSÍTVE)
2020. október 21. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa: Törvényi elismerést kellene adni a homoszexuális együttéléseknek (FRISSÍTVE)

150921-pope5.jpg

A homoszexuálisoknak jogukban áll egy család részévé válni. Ők Isten gyermekei, és joguk van a családhoz. Senkit sem szabadna megvetni vagy megnyomorítani emiatt. Törvényt kellene alkotni a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Ilyen módon jogilag is védetté válnának. Én kiálltam emellett.

A fenti mondatok Ferenc pápa szájából hangzanak el az életét bemutató "Francesco" című portréfilmben, amelyet október 21-én mutattak be a Római Filmfesztiválon.

Ahogy arra a Szentszék vonatkozó, 2003-ban kiadott instrukciója is rámutat (lásd a keretes cikkajánlónkat alul), Ferenc pápa szavai konfliktusban állnak az Egyház tanításával.

2010-ben, még bíborosként, a későbbi Ferenc pápa egészen más hangot ütött meg a témában.


(Forrás: Catholic News Agency)

Kapcsolódó cikkünk:
Bergoglio bíboros: Az azonos neműek házassága "kísérlet Isten tervének elpusztítására" és "a hazugság atyjának lépése"


FRISSÍTÉS #1, 2020.10.22.: Ferenc pápa eredeti szavai a homoszexuális élettársi kapcsolat törvényi elismeréséről - részlet a 2020. október 21-én Rómában bemutatott "Francesco" című portréfilmből, angol felirattal, IDE KATTINTVA elérhető.


FRISSÍTÉS #2, 2020.10.22.:
Közleményben reagált Ferenc pápának a homoszexuális élettársi kapcsolatok elismeréséről szóló kijelentéseire Thomas Tobin, Providence megyéspüspöke. A püspök ebben úgy fogalmaz:

A pápa kijelentése világosan ellentmond az Egyház régóta fennálló tanításának az azonos neműek élettársi kapcsolatáról. Az Egyház nem támogathatja az objektíve erkölcstelen kapcsolatok elfogadását.

(Forrás: A providence-i egyházmegye hivatalos honlapja


FRISSÍTÉS #3, 2020.10.22.: A jezsuita James Martin atya kommentárja Ferenc pápának a homoszexuális együttélések törvényi elismerésére buzdító szavaira (2020. október 21.):

Mi teszi Ferenc pápának az azonos neműek közötti élettársi kapcsolatot támogató kijelentéseit olyan nagyjelentőségűekké? Először is, pápaként mondja őket, nem Buenos Aires érsekeként. Másodszor, Ferenc pápa nagyon világosan támogató, nem egyszerűen türelmes az élettársi kapcsolatokkal szemben. Harmadszor, kamerába mondja őket, egy új dokumentumfilmben, és nem privát módon. (Láttam a filmet, és a filmkészítő bölcsen megmutatja, ahogy a kamerába mondja, nem csak a hangot játsza le.)

Ez egy történelmi előrelépés az egyház számára az LMBTQ emberek és LMBTQ katolikusok iránti viszonyában.

Kapcsolódó cikkeink:
- Magánkihallgatásra hívta meg Ferenc pápa az LMBT-lobbista James Martint
- James Martin S.J.: Ferenc pápa "melegbarát" személyeket emel vezető egyházi pozíciókba
- Cikkeink James Martinról

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikrobi 2020.10.21. 23:13:12

Nem eszik olyan forrón a kását! Ferenc pápa éppen azért akarja a melegek élettársi bejegyzését, hogy az világosan elkülöníthető legyen a házasságtól! Azt mindig is elutasította! www.katholisch.de/artikel/27298-papst-franziskus-befuerwortet-lebenspartnerschaften-homosexueller

Ferenc Arato 2020.10.22. 02:12:18

@Mikrobi: Ha elolvassa a keretes cikkajánlót, láthatja, hogy az egyház elfogadhatatlannak ítéli a melegek élettársi bejegyzését is, és tiltja a híveknek, hogy bármi okból vagy módon támogassák. Ferenc pápa szavai az egyház tanításának tükrében megmagyarázhatatlanok és elfogadhatatlanok. Hogyan lehetne támogatni, hogy két azonos nemű párként éljen együtt? Ez bűnre biztatás lenne.

Intersziti 2020.10.22. 12:17:59

@Mikrobi: „Tegyük fel, hogy látsz egy madarat járkálni egy farmon. A madárra nincs ráírva, hogy ez egy kacsa, de teljesen úgy néz ki, mint egy kacsa. Aztán odamegy a tóhoz, és azt látod, hogy úgy úszik, mint egy kacsa. Majd kinyitja a csőrét, és úgy hápog, mint egy kacsa. Nos, eddigre bizonyára arra a következtetésre jutottál, hogy ez a madár egy kacsa, akár rá van írva, akár nem.” (Richard Cunningham Patterson)

csab carmarthen 2020.10.24. 02:03:59

A. Schneider püspök:
Minden igaz katolikusnak hivőnek, minden igaz katolikus papnak és minden igaz katolikus püspöknek
mély fájdalommal és lélekben zokogva kell bánní és ellenezni ezeket a szavakat.

S...Imádkozni az ő lelki üdvéért...

"....Hallhatatlan lelked üdvössége és azon lelkek üdvösségének érdekében (...)akiket a fenti kijelentésed által annak a veszélynek teszel ki hogy ÖRÖKRE elvesszenek, tèrj meg..."

youtu.be/jZ4aonuw1yM

PalPeter777 2020.10.24. 11:48:57

@Mikrobi:Miért kell újra és ujra azt érezni,hogy a libaralis gondolkodas nyomása alatt kenyszerül ily es hasonlo kijelentersekre? En nem csak a Papat latom-e kijelentesek mögött, hanem egy jol kürülirhato holdudvart is akik nyomas alatt tartjak.Nem jo vege lesz ennek, ha nem ter vissza oda ahonnan kiesett.

Gratia Copiosa 2021.01.29. 10:40:01

A polgári házasság ugyanazon a szellemi alapokon áll, mint a homoszexuálisok házassága. A szekuláris állam a paráználkodást törvényesíti. A szexualitás nem magánügy, mert publikus. Mindenkor és mindenhol nyilvános. Akkor is ha Katolikus szentségi és ha árokparti, egyetemi gólyatábori és lehet sorolni. A következményei a Katolikus Egyházat és az egész társadalmat minden dimenziójában érinti, rossz esetben sújtja. Mondhatnánk eat csináljon a szekuláris állam és társadalmak azt ami jólesik neki. Tapasztalatunk ezzel az mint a porszívó és más ügynökökkel történelmünkben az, hogyha csak résnyire kinyitjuk az ajtót, ebbe pici résbe préseli a lábát és öt perc múlva a szalonunk közepén áll. Nem szabad kinyutni az autó. A nyissátok ki a határokat pápa buzdítások számunkra azt jelenti hogy Krisztunak kell kinyini az ajtót és nem gyilkos ideológiáknak,
süti beállítások módosítása