A katolikus egyház hivatalos álláspontja a homoszexuális együttélésekről
2020. augusztus 26. írta: Katolikus Válasz

A katolikus egyház hivatalos álláspontja a homoszexuális együttélésekről

Gyorstalpaló kurzus civileknek és politikusoknak.

Az alábbiakban részleteket közlünk a Hittani Kongregáció 2003. június 3-án kelt "Megfontolások a homoszexuális személyek közötti együttélések törvényi elismerésének megadását irányzó kezdeményezésekről" című dokumentumából. A teljes dokumentum magyarul IDE KATTINTVA olvasható. 4. Nincs semmi…

Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a Katekizmus átírásához
2018. augusztus 03. írta: CIC

Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a Katekizmus átírásához

Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a világ püspökei számára, amelyben a Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria bíboros, az átírt KEK 2267 pontban közölt tanítás folytonosságát próbálja bizonygatni az Egyház eddigi tanítóhivatali megnyilatkozásaival. [A levél magyar nyelvű fordítását nem…

Nemet mondott Ferenc pápa a német püspöki kar interkommúnió-tervezetére
2018. június 04. írta: Katolikus Válasz

Nemet mondott Ferenc pápa a német püspöki kar interkommúnió-tervezetére

A Hittani Kongregáció teljes levelének magyar fordítása.

Ahogy arról ma gyorshírben tájékoztattunk, Ferenc pápa nevében a Hittani Kongregáció elutasította a német püspöki konferencia februárban megszavazott interkommúnió-tervezetét, amellyel a német püspökök "bizonyos körülmények között" engedélyezték volna, hogy katolikus hívek protestáns házastársai…

Gyorshír: Nyilvánosan is az ellenzők mellé állt a Hittani Kongregáció és Ferenc pápa a német interkommúnió-tervezet vitájában
2018. június 04. írta: Katolikus Válasz

Gyorshír: Nyilvánosan is az ellenzők mellé állt a Hittani Kongregáció és Ferenc pápa a német interkommúnió-tervezet vitájában

A német sajtó (lásd pl. kath.net és Die Tagespost) az alábbiakról egyelőre csak gyorshírt közölt, a teljes levél és a részletek közlését későbbre ígérték. Egy levelet hozott ma nyilvánosságra a szentszék, amelyet a Hittani Kongregáció prefektusa, Luis Ladaria érsek írt a német püspöki konferencia…

Hittani Kongregáció: "Méltónak lenni az Oltáriszentség vételére - Általános elvek"
2017. november 01. írta: Katolikus Válasz

Hittani Kongregáció: "Méltónak lenni az Oltáriszentség vételére - Általános elvek"

A Kongregáció 2004-ben kiadott, döbbenetes aktualitású memorandumának magyar fordítása

Az alábbi memorandumot Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa az amerikai Theodore E. McCarrick bíborosnak, Washington D.C. akkori érsekének küldte, aki az amerikai püspöki kar nevében az abortuszt és/vagy eutanáziát támogató politikusok áldoztathatóságáról érdeklődött a Hittani…

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Második rész
2017. október 08. írta: Katolikus Válasz

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Második rész

Gerhard Müller bíboros az Amoris Laetitiáról, a Hittani Kongregáció és a Kúria állapotáról

Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. Az interjút két részletben közöljük a Katolikus Válaszon. Az alábbi az interjú második, befejező részének magyar…

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Első rész
2017. október 04. írta: Katolikus Válasz

Nagyinterjú a Hittani Kongregáció leváltott prefektusával - Első rész

Gerhard Müller bíboros az Amoris Laetitiáról, a Hittani Kongregáció és a Kúria állapotáról

Edward Pentin, a National Catholic Register munkatársa szeptember 13-án készített nagyinterjút Gerhard Müller bíborossal, a Hittani Kongregáció júliusban leváltott prefektusával. Az interjút két részletben közöljük a Katolikus Válaszon. Eminenciás úr, az elmúlt hónapban arról cikkeztek, hogy 2013…

süti beállítások módosítása