Privát megbeszélést folytatott Ferenc pápa a német interkommúnió-tervezet ellenzőinek képviselőjével
2018. május 18. írta: Katolikus Válasz

Privát megbeszélést folytatott Ferenc pápa a német interkommúnió-tervezet ellenzőinek képviselőjével

Péntek délután privát beszélgetésen fogadta Ferenc Pápa Rainer Maria Woelki bíborost, Köln érsekét, aki a német interkommúnió-tervezet vitájában a tervezetet ellenző német püspökök szószólójává vált. A hírt a Vatikán minden egyéb részlet közlése nélkül tette közzé. Ugyanezen a héten hétfőn Ferenc…

Ha nem születik egységes álláspont, egyházmegyénként fogják bevezetni Németországban az interkommúniót
2018. május 14. írta: Katolikus Válasz

Ha nem születik egységes álláspont, egyházmegyénként fogják bevezetni Németországban az interkommúniót

A német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros is osztja ebben Mainz püspöke álláspontját.

Körvonalazódni látszik a német püspöki konferencia válságterve arra az esetre, ha a februárban a tagok többsége által megszavazott interkommúnió-tervezetről végül nem sikerül a konferenciának egyhangú döntést hoznia. Mint ismeretes, a német püspöki konferencia február 22-én 60:13 arányú többségi…

Mainz püspöke: Ha nem lesz egységes döntés az interkommúnióról, majd bevezetik azt az egyes püspökök maguk
2018. május 13. írta: Katolikus Válasz

Mainz püspöke: Ha nem lesz egységes döntés az interkommúnióról, majd bevezetik azt az egyes püspökök maguk

Peter Kohlgrafé az eddigi legszélsőségesebb álláspont a németországi interkommúnió-vitában.

Mainz püspöke, Peter Kohlgraf, több realizmusra hívja a püspököket az interkommúnió németországi vitájában. A püspökök vitájában Kohlgraf "a feltételezések és gyanakvás logikáját" látja megnyilvánulni. Peter Kohlgraf, Mainz püspöke a helyzet realisztikusabb értékelésére figyelmezteti a…

Marx bíboros az interkommúnióról: "A labda a mi térfelünkön van"
2018. május 10. írta: Katolikus Válasz

Marx bíboros az interkommúnióról: "A labda a mi térfelünkön van"

Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke számára világos, hogy mit jelentenek Ferenc pápa szavai a német püspökök interkommúnió-tervezete kapcsán. A bíboros szerint a lényegi üzenet az, hogy a katolikus hívek protestáns házastársainak áldoztatásáról a német püspöki kar maga dönthet,…

Hamburg érseke: "világos útmutatást" adott Ferenc pápa az interkommúnió-tervezethez
2018. május 09. írta: Katolikus Válasz

Hamburg érseke: "világos útmutatást" adott Ferenc pápa az interkommúnió-tervezethez

Ferenc pápa visszautalta az interkommúnió-tervezet vitáját a német püspökökhöz. De mit jelent ez? Hamburg érseke, Stefan Hesse szerint erre egyértelmű a válasz. Hamburg érseke, Stefan Hesse szerint Ferenc pápa "világos útmutatást" adott a német püspöki konferencia interkommúnió-tervezetének…

Müller bíboros az interkommúnió-ügyben tartott találkozóról: "Több világosságra és bátorságra" lenne szükség
2018. május 06. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros az interkommúnió-ügyben tartott találkozóról: "Több világosságra és bátorságra" lenne szükség

Érdemi eredmény nélkül zárult május 3-án a szentszéki dikasztériumok vezetőinek és hivatalnokainak találkozója a német püspöki delegációval, akik a német püspöki konferencia interkommúnió-tervezetének vitájában fordultak a szentszékhez tisztázásért. Ferenc pápa (aki a találkozón végül részt sem…

Nyílt lázadást javasol a paphiány megoldására a német püspöki kar világi tanácsadói testületének elnöke
2018. május 06. írta: Katolikus Válasz

Nyílt lázadást javasol a paphiány megoldására a német püspöki kar világi tanácsadói testületének elnöke

Thomas Sternberg: Kezdje el egy püspök a nős férfiak pappá szentelését, Róma úgyse nagyon fog tiltakozni ellene.

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, 2018-ban ismét mélypontra került Németországban a papszentelések száma, a papnövendékek számának alakulásából pedig a következő években sem várható e téren javulás. Az ügyben megszólalt a német püspöki kar világiakból álló tanácsadói testületének, a Német Katolikusok…

2018-ban is mélyponton a papszentelések száma Németországban
2018. május 05. írta: Katolikus Válasz

2018-ban is mélyponton a papszentelések száma Németországban

A papszentelések száma 2015-ben ért el negatív rekordot Németországban, akkor az egész országban összesen 58 papot szenteltek fel. A helyzet 2018-ban sem jobb: az előzetes becslések szerint 61 új pap áll szolgálatba. Ha a papnövendékek számát nézzük, egyelőre nem látszik kiút a negatív trendből. A…

Ferenc pápa: A német püspökök hozzanak egyhangú döntést az interkommúnió-tervezetről
2018. május 03. írta: Katolikus Válasz

Ferenc pápa: A német püspökök hozzanak egyhangú döntést az interkommúnió-tervezetről

Véget ért a mai vatikáni egyeztetés a német püspöki konferencia interkommúnió-tervezetéről.

Véget ért a mai napon a Vatikánban tartott egyeztetés a német püspökök interkommúnió-tervezetéről. Ahogy azt hétfőn a Szentszéki Sajtóhivatal közleményben jelezte, a kérdésben egy héttagú német delegáció tárgyalt dikasztériumi vezetők és hivatalnokok egy csoportjával. A német delegáció öt tagja,…

Kiosztotta az osztrák pápai nuncius a bajor tartományi döntés miatt tiltakozó német püspököket
2018. május 02. írta: Katolikus Válasz

Kiosztotta az osztrák pápai nuncius a bajor tartományi döntés miatt tiltakozó német püspököket

Zurbriggen nuncius érsek: "Ez olyan szégyen, amit nem fogadhatunk el!"

Keményen bírálta az osztrák pápai nuncius, Peter Zurbriggen, azokat a német püspököket és papokat, akik a napokban tiltakozásukat fejezték ki a bajor tartományi kormány döntésével szemben, miszerint június 1-jétől kereszteket kell kifüggeszteni a tartományban működő állami hivatalok épületeiben…

Marx bíboros: Karl Marx nélkül nincs katolikus szociális tanítás
2018. május 01. írta: Katolikus Válasz

Marx bíboros: Karl Marx nélkül nincs katolikus szociális tanítás

Május 5-én lesz Karl Marx születésének 200. évfordulója. Ebből az alkalomból a névrokona, Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke nyilatkozott elismerően a névrokonáról. Marx bíboros elmondta, hogy a Kommunista Kiáltvány "nagy hatást gyakorolt" rá. A müncheni bíboros Reinhard Marx…

A kereszt botránya Németországban
2018. május 01. írta: Katolikus Válasz

A kereszt botránya Németországban

A német püspöki kar elnöke és Regensburg püspöke ebben a kérdésben is ellentétes oldalon áll.

Több szekuláris híroldal is megírta, hogy a német püspöki konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros bírálta a bajor tartományi kormány azon döntését, hogy "Bajorország történelmi és kulturális jellegének kifejezéseként" június 1-jétől keresztet kell kifüggeszteni a tartományban működő állami…

Május 3-án tárgyalnak a Vatikánban a német püspökök interkommúnió-tervezetéről
2018. április 30. írta: Katolikus Válasz

Május 3-án tárgyalnak a Vatikánban a német püspökök interkommúnió-tervezetéről

A Szentszéki Sajtóhivatal ma a következő közleményt tette közzé: Május 3-án német bíborosok és püspökök egy csoportja fog találkozni a Vatikánban több dikasztériumi vezetővel és a római kúria tisztviselőivel, hogy fontolóra vegyék a vegyesházasságok nemkatolikus tagjai Eucharisztiához való…

Rómában tárgyalnak Ferenc pápával az interkommúnió ötletéről a német püspöki konferencia tagjai
2018. április 27. írta: Katolikus Válasz

Rómában tárgyalnak Ferenc pápával az interkommúnió ötletéről a német püspöki konferencia tagjai

National Catholic Register: XVI. Benedek pápa a teljes támogatásáról biztosította a tervezetet kifogásoló hét német püspököt.

Ferenc pápa kérésére Rómába utazik tisztázni a német püspöki konferencia interkommúnió-ötletét Reinhard Marx bíboros, a konferencia elnöke (a kezdőképen balra), Felix Genn, Münster püspöke, valamint Rainer Woelki bíboros, Köln érseke (a kezdőképen jobbra), aki egyike volt az ötlet kapcsán a Hittani…

A Béke Lámpása díjat adományozza Angela Merkelnek a minorita ferences Assisi Szent Konvent
2018. április 25. írta: Katolikus Válasz

A Béke Lámpása díjat adományozza Angela Merkelnek a minorita ferences Assisi Szent Konvent

Assisibe utazik Németország kancellárja, Angela Merkel, hogy ott május 12-én átvegye a Szent Konventtől a Béke Lámpása díjat. Az indoklás szerint a kancellárasszony a díjat azért kapja, mert a vezetésével Németország 2015-ben mintegy egymillió migránst fogadott be, és ezzel "kiemelkedő…

Német püspöki konferencia: A pápa nem vetette el az interkommúnió-tervezetet
2018. április 19. írta: Katolikus Válasz

Német püspöki konferencia: A pápa nem vetette el az interkommúnió-tervezetet

A német püspöki konferencia hivatalos honlapja, a katholisch.de tagadja, hogy "Ferenc pápa elvetette" a konferencia ötletét az interkommúnióra. A honlapon megjelent közlemény szerint "az erről szóló beszámolók tévesek". A közlemény ebben némiképp pontatlanul "cáfolja" az általa hivatkozott…

Titkos marad a német püspökök interkommúnió-tervét elutasító szentszéki határozat?
2018. április 19. írta: Katolikus Válasz

Titkos marad a német püspökök interkommúnió-tervét elutasító szentszéki határozat?

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, több katolikus sajtóorgánum értesülése szerint is elutasította a Hittani Kongregáció a német püspöki kar interkommúnió-tervezetét, miután hét német püspök a Kongregációt a tervezet felülvizsgálatára kérte. A sajtóértesülések szerint az elutasítást közlő levelet,…

Elutasította a német püspöki kar interkommúnió tervét a Hittani Kongregáció
2018. április 18. írta: Katolikus Válasz

Elutasította a német püspöki kar interkommúnió tervét a Hittani Kongregáció

Ferenc pápa maga is jóváhagyta a Kongregáció döntését.

Az ausztriai Kath.net katolikus híroldal beszámolója szerint a Hittani Kongregáció - Ferenc pápa explicit jóváhagyásával - elutasította a német püspöki kar február 22-én kiadott tervét arról, hogy bizonyos esetekben katolikus hívek protestáns házastársai is magukhoz vehessék az Oltáriszentséget. Az…

Német püspökök a Vatikán közbeavatkozását kérik a püspöki karuk interkommúnió tervezete miatt
2018. április 04. írta: Katolikus Válasz

Német püspökök a Vatikán közbeavatkozását kérik a püspöki karuk interkommúnió tervezete miatt

Rainer Woelki bíboros vezetésével hét német püspök kéri a Vatikánt, hogy akadályozza meg, hogy katolikusok protestáns házastársai szentáldozáshoz járulhassanak Németországban. A német püspöki konferencia egy februárban kiadott terve szerint hamarosan engedélyezni fogják, hogy katolikus hívek…

Németországban egyre több kiutasított menedékkérőt fogadnak be templomok
2018. április 03. írta: Katolikus Válasz

Németországban egyre több kiutasított menedékkérőt fogadnak be templomok

Németországban élénk közvita övezte a húsvéti időszakban azt a tényt, hogy egyre több kiutasított menedékkérő kap menedéket keresztény templomokban. Az egyházak eme gyakorlatát mind a Kereszténydemokrata Unió (CDU), mind a Szabad Demokrata Párt (FDP) képviselői bírálták. Volker Kaudner, aki a…

Brandmüller bíboros a német püspökök interkommunió ötletéről: "Teljesen tisztességtelen húzás!"
2018. március 07. írta: Katolikus Válasz

Brandmüller bíboros a német püspökök interkommunió ötletéről: "Teljesen tisztességtelen húzás!"

Nem sokkal azután, hogy Gerhard Müller bíboros határozottan visszautasította a német püspökök döntését arról, hogy egyes esetekben katolikus hívek protestáns házastársai számára is kiszolgáltatnák az Oltáriszentséget, most  a szintén német Walter Brandmüller bíboros is kinyilvánította az…

Máté-Tóth András képviselte Magyarországot a német püspöki konferencia nagygyűlésén
2018. március 01. írta: Katolikus Válasz

Máté-Tóth András képviselte Magyarországot a német püspöki konferencia nagygyűlésén

Az olvasóink számára már ismerősen csenghet a katolikus hittől szerintünk ma is távol álló egykori bulányista Máté-Tóth András neve. A Szegedi Tudományegyetem vallástudósát és a SZEMlélek blog rovatvezetőjét ezúttal a német és angolszász katolikus sajtóban is emlegették, miután kiderült, hogy a…

Müller bíboros bírálja a német püspökök tervét az interkommúnióra
2018. március 01. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros bírálja a német püspökök tervét az interkommúnióra

Gerhard Müller bíboros ellenzi a német püspökök döntését arról, hogy egyedi esetekben megnyitják a lehetőséget a szentáldozásra a katolikus-protestáns vegyesházasságok protestáns tagjai számára. A Hittani Kongregáció előző prefektusa erről egy csütörtöki interjújában beszélt, amelyet a Die…

Engedélyezik a német püspökök, hogy katolikus hívek protestáns házastársai áldozhassanak
2018. február 22. írta: Katolikus Válasz

Engedélyezik a német püspökök, hogy katolikus hívek protestáns házastársai áldozhassanak

A rendezetlen együttélések szertartásos megáldása. A homoszexuális párkapcsolatok megáldása (vagy csak "lelki buzdítása"). Alig ocsúdtunk fel ezekből az ötletekből, amelyeket a német püspöki konferencia e hétre tervezett rendes tavaszi nagygyűlésének előkészületei alatt vetettek fel, máris itt van…

Marx bíboros: Nem indítványoztam a meleg párok megáldását, csak a "lelki buzdításukat"
2018. február 21. írta: Katolikus Válasz

Marx bíboros: Nem indítványoztam a meleg párok megáldását, csak a "lelki buzdításukat"

Reinhard Marx bíboros, a német püspöki konferencia elnöke azt állítja, ő az elhíresült február 3-ai rádióinterjújában nem a homoszexuális párok megáldását, hanem csupán "lelki buzdításukat" indítványozta. A bíboros erről a püspöki kar tavaszi nagygyűlésének első napján nyilatkozott, amely találkozót…

Külön bizottságot hozott létre a német püspöki kar a homoszexuális párok megáldásáról szóló vita "előkészítésére"
2018. február 20. írta: Katolikus Válasz

Külön bizottságot hozott létre a német püspöki kar a homoszexuális párok megáldásáról szóló vita "előkészítésére"

Ma kezdődött meg a német püspöki konferencia négynapos tavaszi nagygyűlése, amelyet a püspökök ebben az évben Ingolstadtban tartanak. A német Süddeutsche Zeitung napilap ezzel összefüggésben arról számolt be, hogy a konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros, tett néhány kijelentést a homoszexuális…

Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás
2018. február 18. írta: Katolikus Válasz

Amoris Laetitia: a megvalósult freiburgi lázadás

A nyilvánosság előtt zajlott, még a Magyar Kurír is beszámolt róla, a szentszékbe és a pápába vetett feltétlen bizalom azonban elaltatta a rá irányuló figyelmet. Három évvel a freiburgi lázadás után az Amoris Laetitia homályos célzásokat tett a jóváhagyására, Ferenc pápa tavalyi intézkedése pedig,…

Egy osztrák egyházmegyében elkezdték az egynemű párok megáldását
2018. február 17. írta: Katolikus Válasz

Egy osztrák egyházmegyében elkezdték az egynemű párok megáldását

Az Amoris Laetitia és Marx bíboros felvetése a hivatkozási alap

Az ausztriai Linz egyházmegye nyílt felhívást intézett az egynemű párok felé, hogy vegyenek részt a párok Valentin napi megáldási ceremóniáján. A felhívás közvetlenül azután történt, hogy Németországban előbb Osnabrück püspöke, Franz-Josef Bode, és egy frankfurti vetette fel valamennyi rendezetlen…

Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

Müller bíboros is elítéli Marx ötletét az egynemű párok megáldásáról

És változatlanul ragaszkodik az Amoris Laetitia hithű értelmezéséhez

A Hittani Kongregáció korábbi prefektusa február 6-án, egy Szlovákiában, az ottani püspöki konferencia rendezésében tartott konferencián nyilatkozva ítélte el Marx bíboros és a német egyház más hangjainak felvetését a homoszexuális és más rendezetlen párkapcsolatok megáldásáról. Müller bíboros…

Német bíboros: A homoszexuális párok megáldása "szentségtörő" lenne
2018. február 14. írta: Katolikus Válasz

Német bíboros: A homoszexuális párok megáldása "szentségtörő" lenne

Nem minden német egyházi vezető ért egyet Reinhard Marx bíborosnak, a német püspöki konferencia elnökének és Ferenc pápa tanácsadójának azon felvetésével, hogy az Egyház jóváhagyhatná, hogy helyi lelkipásztorok ceremoniális keretek között adják az Egyház áldását azonos nemű személyek…