Marx bíboros: A pápa örömét fejezte ki a német püspökök útmutatója kapcsán
2017. március 13. írta: Ibun

Marx bíboros: A pápa örömét fejezte ki a német püspökök útmutatója kapcsán

p1020905_810_500_55_s_c1.jpgReinhard Marx bíboros (a képünkön középen) egy március 6-án tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy amikor Ferenc pápának átadta a német püspökök új dokumentumát, amely engedélyezte az aktív házasságtörésben élők áldoztatását, a pápa "örömmel fogadta" és "helyesnek találta" azt.

A kezdeményező Walter Kasper bíboros mellett Németország püspökei a két családszinóduson erőteljes szószólói voltak az érvényes házassággal rendelkező, de polgári úton elvált és újraházasodott hívek áldoztathatóságának. Amikor Ferenc pápa kiadta az Amoris Laetitia szinódus utáni apostoli buzdítását, a "haladó szelleműek" a győzelmüket hirdették. Mint mondták, a buzdítás elérte, amit reméltek tőle: ti. a szentségi gyakorlat lazítását az Egyház által minden körülmények között bűnösnek kimondott cselekményeket bűnbánat nélkül elkövetőkkel szemben.

A német püspökök nemrégiben nyilatkozatot tettek közzé, amely szerint azok a katolikusok, akik házasságtörő kapcsolatban élnek, részesülhetnek a szentáldozásban anélkül is, hogy tartózkodnának a szexuális élettől. Ez ellentmond az Egyház változtathatatlan tanításának, amely szerint minden katolikusnak a kegyelem állapotában kell lennie ahhoz, hogy szentáldozásban részesülhessen.

Marx bíboros a március 6-ai sajtótájékoztatón így fogalmazott:

Átadtam a pápának a szöveget, amelyet az Amoris Laetitia kapcsán készítettünk, ő pedig örömmel fogadta azt. Lehetőségem volt beszélni vele róla, és ő helyesnek találta, hogy a helyi egyházak saját nyilatkozatokat közölnek, és hogy ezzel megalkotják a saját pasztorális megoldásukat; és [ő] nagyon pozitív ezzel kapcsolatban, és nagyon pozitívan fogadta, hogy a Német Püspöki Konferencia megírt egy ilyen szöveget.

Ferenc pápa álláspontját a kérdésben közvetlenül továbbra sem ismerjük, miután következetesen nem ad választ az Egyház négy bíborosának dubiájára, amelyben arról érdeklődnek, hogy az Amoris Laetitia összhangban van-e a katolikus egyház eddigi erkölcsi tanításával. A világ különböző részein élő püspökök különféleképpen értelmezték a buzdítást, ami jelenleg is zavart és nyugtalanságot okoz a katolikus hívekben.

Marx bíboros bírálta a dubiát. Mint mondta, az Amoris Laetitia valóban megnyitja a lehetőséget az elvált és újraházasodott hívek áldoztathatósága előtt, és hogy a dokumentum "nem annyira érthetetlen, mint ahogy azt néhány személy állítja." A bíboros azt is elmondta, hogy szerinte "nagyon világos", hogy Ferenc pápának szándéka volt, hogy a szentségi gyakorlatot drasztikusan fellazítsa.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása