Gondos-Grünhut László: Agapé
2017. március 21. írta: Ibun

Gondos-Grünhut László: Agapé

suffering-god-featured.jpg" A szeretet által Isten a lelkek hatalmába adta magát, függővé tette magát tőlük. Isten minden ok nélkül szereti a lelkeket; nem valamilyen okból szereti őket, mintegy a tulajdonságaik vagy az értékeik alapján, hanem őket magukat szereti. Isten szeretete szabad, nem a lelkek minősége határozza meg.

Isten e szeretet által tesz minden lelket pótolhatatlanná önmaga számára. Nem elégséges neki, hogy ő maga a végtelen jóság és a lelkek ebből részesednek; azt akarja, hogy éppen én és éppen te legyünk a tökéletesen benne részesedő lelkek, mert éppen én és éppen te vagyunk a személyes egyszeriségünkben és megismételhetetlenségünkben Isten szeretete számára pótolhatatlanok.

Ekképpen a lelkek bizonyos hatalmat nyernek Isten felett. Ha nem válaszolnak a szeretetére, ha elzárkóznak előle, ha vakon a romlásukba buknak, akkor Isten aggódik és szenved értük. A lelkek megsérthetik Istent, fájdalmat okozhatnak neki, mert szereti őket és pótolhatatlanok a számára.

A világtörténés nem csupán egy derűs isteni játék, félelmetes komolyság rejlik benne. A lelkek szabadok, elfordulhatnak Istentől, elzárkózhatnak tőle és elhagyhatják; Isten azonban szenved és küzd minden lélekért, egy léleknek sem szabad elvesznie, mert éppen a lélek az, aki a személyes egyszeriségében és megismételhetetlenségében Isten számára pótolhatatlan. Isten szeretetből adódó szenvedése a lelkekért, küzdelme a megmentésükért az a kereszt, amely a világtörténés legkomolyabb ismertetőjele.

Az isteni szeretet megtapasztalása által válunk szabaddá. Felismerjük, hogy a végső értékünk nem a tetteinken és a műveinken múlnak. Egyetlen tett és egyetlen mű által sem tudjuk magunkat a mindenségben igazán szükségszerűvé és pótolhatatlanná tenni, mert mindezek a tettek és művek nélkülünk, más által is létrejöhettek volna; de Isten szeretete a hozzájárulásunk nélkül szükségszerűvé és pótolhatatlanná tesz bennünket. Nincs arra szükség, hogy a végső értékeink miatt aggódjunk, hogy folytonosan nyugtalankodjunk, hogy feszülten erőlködjünk; bizalommal Isten szeretetére kell hagyatkoznunk.

Feltámad bennünk a vágy, hogy Istent, aki magát szeretetből a mi hatalmunkba adta, ne sértsük meg, hogy ne okozzunk neki semmilyen fájdalmat; Isten nem szenvedhet azért, mert szeret minket. Így kezdünk el Isten szeretetére válaszolni. Azzal a hatalommal, amelyet Isten önmaga felett nekünk adott, többé nem akarunk visszaélni, sokkal inkább azt kívánjuk, hogy Istent az életünkkel boldoggá tegyük.

Ez a szeretet Isten iránt többé már nem az érosz, hanem az agapé; Istenben nem a jóság szubsztanciáját szeretjük, hanem őt magát szeretjük, mint egyszeri, megismételhetetlen személyt. Azt kívánjuk, hogy Isten mellett állhassunk a lelkek miat érzett szomorúságában, hogy együtt küzdhessünk vele a lelkek megmentéséért folytatott harcban, segítsünk, segíthessünk neki a szeretet keresztjének hordozásában. Isten boldogságánál is jobban vágyódunk a szenvedése iránt, mert szeretjük őt.

Ahogyan tehát Isten ismer és szeret bennünket a végső magányunkban, a személyes egyszeriségünkben és megismételhetetlenségünkben, úgy kezdjük el mi is megismerni és szeretni a lelkeket. Többé már nem közömbösek a számunkra, már nem a tulajdonságaik miatt szeretett vagy nem szeretett teremtmények, nemcsak azt nézzük, amilyenek, hanem őket magukat nézzük és őket magukat szeretjük függetlenül attól, hogy milyenek.

Felismerjük, hogy minden lélek a maga személyes egyszeriségében pótolhatatlan és nem szabad elvesznie. A gonosz, magabiztos, kegyetlen emberekben is a szegény, Istentől eltévelyedett, a romlásba siető lelket látjuk; mennél jobban téved, annál inkább eltávolodik tőle, és annál boldogtalanabbá válik. Isten szemével nézve a bűnös, eltévelyedett lélek is pótolhatatlan; szeretjük, szenvedünk érte, és vágyunk rá, hogy segítsünk neki.

Ezek azok a gyümölcsök, amelyeket az isteni szeretet tapasztalata érlel. Hogyan jutunk azonban ehhez a tapasztalathoz? Isten szeretete mindig bennünk van, mindig hírt ad magáról. Ha jól fülelünk, meghallhatjuk halk üzeneteit. Ha pedig az igaz értékek és a végtelen jóság iránti szeretetben alázatossá és önzetlenné válunk, ha mélyen belátjuk, hogy milyen lényegtelen a mi létünk a mindenségben, akkor a személyes, pótolhatatlanná emelő isteni szeretet hangja tisztán hallhatóvá és megrázó bizonyossággá válik. "

Gondos-Grünhut László: Szeretet és Lét (részlet)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.