Először szólalt meg a Máltai Lovagrend lemondatott nagymestere
2017. március 22. írta: Katolikus Válasz

Először szólalt meg a Máltai Lovagrend lemondatott nagymestere

A tisztségéről januárban pápai nyomásra lemondott Matthew Festing nagymester a Catholic Heraldnak nyilatkozott, először a lemondása óta.

gettyimages-542367824-800x500.jpgA volt nagymester állítása szerint Ferenc pápa nem avatkozna közbe, ha újraválasztanák őt a Máltai Lovagrend élére. Festing felidézett egy beszélgetésrészletet is, ami közte és a pápa között zajlott azon a találkozójukon, ahol végül beleegyezett a lemondatásába: "Azt mondtam, 'Feltehetnék önnek egy hipotetikus kérdést?', amire [a pápa] azt felelte, 'Igen'. És azt mondtam, 'Hipotetikusan szólva, mi történne, ha újraválasztanának?'. Ezen elgondolkodott egy pillanatig, és azt mondta, 'Nos, az rendben volna.'"

Festing azt állítja, "nem áll szándékában kampányolni", de ha felkérnék, hogy térjen vissza nagymesternek, úgy "meg kellene fontolnia". A Rend április 29-én tartja a találkozóját, ahol az következő nagymestert megválasztják.

Az interjúban Festing beszélt a kilenc évig tartott nagymesteri szolgálata alatti sikerekről és nehézségekről is, valamint a kihívásokról, amikkel a Rend ma szembenéz. Betekintést engedett a saját meghívásáról is, amivel hivatásos lovaggá vált.

Az alábbiakban a terjedelmes interjúnak csak egy kivonatát közöljük, a teljes interjút (angolul tudó olvasóink) itt olvashatják.

***

p1-festing-800x500.jpg

Matthew Festing volt nagymester (kép: Catholic Herald)

Mint Matthew Festing mondja, sok tekintetben megkönnyebbülés számára, hogy már nem kell a Lovagrend nagymestereként szolgálnia. A rend segélyszolgálatát felügyelni örvendetes volt a számára, de "egyfolytában rettenetesen ostoba részletkérdésekkel foglalkozol, rivalizálásokkal, nehézségekkel, és kellemetlenségekkel".

Éppen ezért, a volt nagymester nem volt teljesen elutasító, amikor a rend egy viharos időszaka után, január 24-én Ferenc pápa lemondásra kérte őt. "Azt mondta, 'Meg akarom tisztítani a Máltai Lovagrendet, és könnyebb lenne ez számomra, ha ön nem lenne pozícióban.' Én pedig azt mondtam: 'Rendben.'"

Ez nem az a befejezés volt, amire Festing számított, amikor 2008-ban elfoglalta a hivatalát: a nagymestert, aki egy bíborosével és egy államfőével egyenlő ranggal bír, egész életére választják. És ahogy most tűnik, Festing még akár vissza is térhet. De egyelőre elégedettnek látszik azzal, hogy visszatért Northumberlandba, a megyébe, ahol felnőtt. Az otthona, egy nagy, kőből épült farmház, az erdős northumbriai dombok között bújik meg, a skót határtól rövid autóútnyira.

Mint mondja, a Máltai Lovagrend, "mindenféle mókás dologból áll, és ez az egyik oka annak, hogy olyan elbűvölő". Egy 800 éves egyházi rendről van szó, körülbelül 60 olyan lovaggal, mint Festing, akik szegénységet, szüzességet, és engedelmességet fogadtak. A rend egyben világméretű humanitariánus szervezet is, körülbelül 100 000 taggal, egészségügyi alkalmazottal, és önkéntessel. És szuverén entitás is, ami több mint 100 országgal tart fent diplomáciai kapcsolatot.

A rend rengeteg arisztokratikus ceremóniát is megtartott, bár Festing ebből sokat zavarba ejtőnek gondol. "Tudja, néhányan élvezik mindezt a buta abszurditást, hogy beöltözünk. Én magam halálosan unom a beöltözést. Abszolúte ki nem állhatom. A teljes idő alatt, míg Rómában voltam, próbáltam kerülni, hogy beöltözzek valami buta díszes ruhába. De láthatóan sok olyan ember van, aki ezt imádja." Mindezek után nem túl meggyőzően hozzáteszi: semmi rossz nincs a beöltözéssel. "Hiba kritizálni valakit, csak mert nem egészen olyan, amilyen te vagy."

Meglepte, amikor a pápa lemondásra kérte? "Volt némi gyanúm. Nem volt teljesen meglepetés." - mondja nevetve. Mit mondott a Szentatyának? "Azt mondtam, 'Feltehetnék önnek egy hipotetikus kérdést?', amire [a pápa] azt felelte, 'Igen'. És azt mondtam, 'Hipotetikusan szólva, mi történne, ha újraválasztanának?'. Ezen elgondolkodott egy pillanatig, és azt mondta, 'Nos, az rendben volna.'"

A rend tanácsa, ami körülbelül 60 tagot számlál, április 29-én gyűlik össze, hogy megválassza az új nagymestert. Nem elképzelhetetlen, hogy Fesinget újra kinevezhetik. Ő azt mondja, bármit örömmel megtesz, amit a rend kér tőle: "Ha engem akarnak, engem akarnak, ha nem, akkor nem." Majd hozzáteszi: "Nem áll szándékomban kampányolni. De ha újraválasztanak, meg kellene fontolnom, hogy elfogadjam-e."

A renden belüli viták akkor kezdődtek, amikor a rend nagykancellárját, Albrecht von Boeselagert többféle bűn elkövetésével is megvádolták (köztük óvszerosztással kapcsolatossal is), amelyek mindegyikét ő tagadta. A pápa aggodalmát fejezte ki a helyzet kapcsán. Festing úgy gondolta, csak úgy oldhatja meg a kérdést, ha Boeselagert lemondásra kéri. De amikor Festing ezt megtette, Boeselager nem volt hajlandó a lemondásra; amikor Festing ezt parancsba adta, ő ismét elutasította azt.

Festing ezért felfüggesztette Boeselagert, akinek támogatói azonnal a Vatikán államtitkárához Pietro Parolin bíboroshoz fordultak. A bíboros vizsgálatot indított, amit a rend a szuverenitása megsértéseként értékelve visszautasított. Végül maga a pápa avatkozott közbe: lemondásra kérte Festinget, visszahelyeztette Boeselagert, és egy pápai küldöttet nevezett ki, aki a folytatásban segíti a rendet. A pápa kritikusai számára ez a rend szuverenitásának megsértését jelentette - mintha Olaszország helyezett volna valakit a Vatikán élére -, valamint egy igaz ember kirúgását, aki csak a munkáját próbálta végezni. A pápa védelmezői szerint ugyanakkor mindez bölcs közbeavatkozás volt, ami a renden belüli szükséges reformokat készítette elő.

Festing azt mondja, a vita nagysága elszomorítja. "A világ figyelmét elterelte mindez arról a rengeteg jóról, amit a rend csinál." Arról pedig, hogy a pápa lemondásra kérte őt: "El kell fogadnod a fegyelmet. El kell fogadnod az engedelmességet. Így működnek a dolgok."

Majd mosolygva hozzáteszi: "Tudja, az életben sokminden rejtélyesen történik. Isten útjai nem a mi útjaink. Úgyhogy abban a pillanatban nem voltam különösebben meglepve. Ami azt illeti, nem voltam meglepve. Mert gyanakodtam már. De ha egy évvel ezelőtt kérdezte volna, ha azt mondta volna, hogy ez történik majd, nagyon meglepett lettem volna. De elég sok dolog tud történni egy év alatt."

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.