Ha Isten úgy akarja – filmkritika
2017. március 29. írta: Szerdahelyi Miklós

Ha Isten úgy akarja – filmkritika

Tömören szólva: katolikus filmnek ez rossz – amúgy szórakoztató és kedves. Ami miatt érdemesnek gondoltam írni róla, az az, hogy egyesek esetleg tartalmas katolikus filmnek tarthatják, és akár pedagógiai célzattal, akár ártalmatlan időtöltésként ajánlják. A film legnagyobb baja ugyanaz, mint a kortárs Egyháznak (ezért sem tűnik fel sok katolikusnak): úgy tesz, mintha a katolikus küldetés kimerülne abban, hogy az embereket jobbá tesszük.

se_dio_vuole.jpg

A Magyar Kurír összefoglalásában “Ez az alaphelyzete Eduardo Maria Falcone filmrendező vígjátékának (Ha Isten úgy akarja): A történet szerint Tommaso az elismert római szívsebész magabiztos és sikeres ember. Látszólag a családi élete is rendben van, leginkább fiára büszke, aki az ő nyomdokain jár, hiszen orvosi tanulmányokat folytat. Egy nap azonban váratlan fordulat történik: a fiú bejelenti a családnak, hogy félbehagyja az orvosi egyetemet, mert szemináriumba készül és pap szeretne lenni. Tommaso úgy tesz, mintha elfogadná fia döntését, de valójában lelkében dühöng és elhatározza, hogy utána jár annak, hogy ki a felelős mindezért, ki mérgezi a fia agyát a keresztény tanításokkal, és ki az, aki eltérítette őt az ígéretes orvosi karriertől."

A film Tommaso, az apa, és a belevaló Pietro atya dinamikusan barátsággá fejlődő kapcsolatáról szól leginkább. Emberi szempontból a történet mélynek mondható egy vígjátékhoz képest, és kétségkívül Pietro atya jó szándékú és tipikusan olaszos “ki, ha én nem?”-sége felmutat egy olyan karakterelemet, amiben hiányt szenved a valóságban leginkább illedelmességre törekvő egyházi kultúra.

Szóval a film Tommaso karaktarfejlődéséről szó, hogyan válik önző zseniből, aki mindenkit tönkretesz és lenéz maga körül, egy a családját és munkatársait értékelő jobb ember. Ha ez a történet nem hangzik úgy, mint ami kifejezetten katolikus tartalmat hordoz, akkor az azért van, mert nem is hordoz.

Pietro atya bármi lehetne katolikus pap helyett, a történet lényegében nem változna vele. A filmben legjelentőségteljesebbként kiemelt vallási monológját szó szerint elmondhatná hinduként vagy buddhistaként is.

Kár, hogy egy jó dinamikájú, szórakoztató fimben, amiben a szócső egy emberi szempontból hiteles karaktert alakító katolikus pap, a vallási mondanivaló, a hit titka és a megtérés útja, el van intézve azzal, hogy “a szellőben érzem Istent”. A szellőben megérzett Istentől legfeljebb az lesz katolikus, aki Olaszországban él, és szó szerint nem hallott még más vallásról, mit a katolikus kereszténység. De aki Indiában érzi meg a szellőt az hindu vagy buddhista lesz, aki Németországban érzi a szellőt az protestáns lesz, vagy leginkább semmi. Vagyis a természetben megtapasztalt Istennek legfeljebb általános vallási jelentősége van, ami túl kevés ahhoz, hogy katolikus szempontból értékes filmnek lehessen nevezni ezt az alkotást.

Attól tartok, sokan csak a megnyerő katolikus papnak öltözött főszereplőt látják a filmben, és ezért egyből úgy értelmezik, vagy úgy ajánlják másoknak, mintha az alapvető emberi értékeken túl, vallási tanulságokat is tartalmazna. Ez nem volna jó. Ha viszont észben tartjuk, hogy ez nem egy katolikus film, sőt egy olyan film, ami emblematikusan hordozza a kortárs Egyház legfőbb gyengeségét (ti., hogy a katolikus küldetés kimerül abban, hogy az embereket jobbá tesszük), akkor ártalmatlan szórakozás, vagy akár értelmes beszélgetés kiindulópontja lehet ez a film.

A Magyar Kurír ezzel a záróbekezdéssel ajánlja a filmet: “A legkevésbé sem didaktikus tanulság pedig az, hogy sem a másikat eltiporni, sem önmagunkat feladni nem kell, elég, ha képesek vagyunk rá, hogy kinyissuk és nyitva is tartsuk azokat a bizonyos lelki szemeket. Ez az első lépés, hogy megértsük és felfogjuk, hogy mit jelentenek a szavak, amiket a mellettünk lévő, talán teljesen más meggyőződésű ember mond. Ez leírva könnyű, gyakorolva sokkal nehezebb. De megpróbálni meg lehet. Eduardo Maria Falcone arra biztat filmjével, hogy ne várjunk vele, kezdjük el most. Mert Isten úgy akarja.”.

Ez szép, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Isten ennél többet akar.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.