Április 5. Ferreri Szent Vince hitvalló
2017. április 05. írta: Katolikus Válasz

Április 5. Ferreri Szent Vince hitvalló

ferrszv.jpgA nagy nyugati egyházszakadás idején volt keményszavú bűnbánathirdető prédikátora fél Európának. Nemesi családból származott. 1357-ben született a spanyolországi Valenciában. Kora ifjúságától kezdve szívesen tanult s még a szülői házban hozzáfogott a teológiához. De bölcsességét, amivel később sokak világossága lett, nemcsak könyveiből és szorgalmas tanulmányaiból merítette, hanem még inkább korán kibontakozó lelkiéletéből. Bensőséges áhítattal tisztelte az Úr Jézus szenvedését és gyermeki odaadással vonzódott a Boldogságos Szűzhöz. Ezt a bölcsességre vezető jól bevált utat ajánlotta később tanítványainak: „Ha eredményesen akarsz tanulni, az áhítat legyen hűséges kísérője tanulmányaidnak és a tudományt is lelked megszentelésére fordítsd. Mikor elfárad a lelked, kiszárad a szíved a tanulásban, térdelj a Megfeszített lába elé, ott fölüdülhetsz. A tudomány a világosság Atyjának adománya, ne tartsd hát a saját tehetséged gyümölcsének”.

17 éves korában Szent Domonkos rendjébe lépett, hogy itt az igaz hit harcosa legyen. Tanulmányait Barcelonában és Leridában folytatta. Ezek befejeztével elöljárói szülővárosába, Valenciába rendelték a Szentírás-magyarázat tanárául. Három évig nem olvasott más könyvet, mint a Szentírást; tudta is kívülről az egészet. Itt kezdte meg szónoki működését. Nagy sikereket ért el, MEGTÉRÍTETTE A VÁROS ÖSSZES ZSIDÓIT ÉS ZSINAGÓGÁJUKBÓL KERESZTÉNY TEMPLOMOT CSINÁLT. Lassanként messzibb vidékére hívták. Egyházi méltóságok figyelmét is felkeltette az egyszerű szerzetes.

Luna Péter bíboros, pápai követ egy időre magával vitte Franciaországba. De ez az idő mindamellett nem annyira a kifelé ható tevékenységnek, mint inkább a lelki érlelődésnek ideje. Belső elkedvetlenedések és kísértések, külső megpróbáltató sok és rágalmak nem törik meg erejét. Szigorú önmegtagadása és állhatatossága, alázatossága és megbocsátó nagylelkűsége átsegítik a nehézségeken. Így jutott el igazi hivatásához. Nem sokkal Szent Domonkos rendjébe történt belépése után kezdődött a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amikor a törvényes pápával szemben ellenpápát állítottak az elégedetlenkedő francia bíborosok. A keresztény világ két részre szakadt. Francia-, Spanyol- és Skótország az avignoni ellenpápa mellé állott. A megoszlással járó viszályok nyomán mindenütt erkölcsi romlás pusztított. Szent Vincét mélyen megrendítette az egyre hatalmasabbá váló nyomorúság. Beteggé lett. De az Úr megjelent neki és küldte a bűnösöket megtéríteni, „mert úgymond, az én ítéletem közel van”. Kezdő hitszónok korában elsősorban a nép elesettségét látta s ezen akart segíteni. Később a főoknak, a szakadásnak megszüntetésén is fáradozott.

Mikor nagy pártfogóját, Luna Pétert állították az elégedetlenkedők XIII. Benedek néven a meghalt VII. Kelemen ellenpápa helyébe, nem fogadta el tőle a felajánlott bíbort. ,,Nekem, ez volt a válasza, teljesítenem kell az Úr parancsát, hirdetni a népeknek az ő ítéletét”. Az apostoli hithirdető megbízatását azonban vállalta. S mintegy húszévi missziós tevékenysége alatt bejárta hazáján kívül Franciaországot, a Rajna mellékét, Itáliát, Svájcot, Angliát, Skót- és Írországot. Az ő működésének is nagy része volt abban, hogy Franciaország, Skótország és néhány spanyol tartomány visszatért a törvényes pápa hűségére.

Mérhetetlenül nagyobb volt azonban a hódítás, amit a lelkekben végzett. Apostoli buzgósággal járt városról-városra. Leveleiből értesülünk, mennyit kellett fáradnia. Beszámol itt sikereiről is. TÍZEZER SZÁMRA TÉRÍTETTE MEG AZ ERETNEKEKET, ZSIDÓKAT, MOHAMEDÁNOKAT, AZ ELVADULT, HITÜK SZERINT NEM ÉLŐ KERESZTÉNYEKET. Sikerei azonban nem tévesztették meg. Világosan látja, hogy megszámlálhatatlan azok száma, akik még a halál árnyékában vannak. Miattuk aggódik, értük könyörög az Úrhoz. Rendfőnökének írja: „Legtöbbjük tudatlanságból hibázik. S nincs tanítójuk.

Megrettenve gondolok a szörnyű ítéletre, amely a nép lelkivezetőire vár. Kényelmesen laknak palotáikban, míg az Úr Jézus vérén megváltott lelkek seregestül mennek tönkre, mert nincs segítőjük. Csak küldene az aratás Ura jó munkásokat! Ezért a kegyelemért imádkozom szüntelen”.

Állandóan úton van s napjában háromszor is prédikál. Csak útközben ér rá, hogy beszédeire készüljön, mert a magvetés után a termést is le kell aratnia: a bűnbánókat kell gyóntatnia és feloldoznia. Ezek pedig ugyancsak sokan vannak. Maga nem is győzi, ezért misézésre és gyóntatásra segítőket gyűjt maga köré. Azoknak is akad dolguk. Csak Isten embere tudta így megindítani a bűnösöket. „Akármit teszel, ne magadra gondolj, hanem Istenre”, ez volt szavajárása s ez volt igehirdetésének is titka. Mindig huzamos imádsággal készült szentbeszédeire. Egy alkalommal, mikor tudta, hogy igen magas rangú hallgatója lesz, elhagyta az imádságot tanulmány kedvéért. A főembert nem hatotta meg valami különösen a beszéd.

Máskor ismeretlenül vegyült a hallgatóságba, mikor Vince szokott módján készült, és mélyen megrendült. Mikor a szent ezt megtudta, azt mondta ,,Természetes; az első alkalommal Vince beszélt,a második alkalommal Jézus Krisztus Vince által”. Félelmes szava eljutott mindenkihez, betöltötte a legnagyobb templomokat, végigharsogta a városok tereinek legtávolabbi zugát is. Nem bújhattak el előle. Mintha az ítélet harsonája zengett volna hatalmas hangjában! Úgy beszélt, mint akinek hatalma van. Megismétlődött vele az első pünkösd csodája: sokszor a messzi országokból való különböző nyelvű ember mind megértette, pedig csak spanyol anyanyelvét beszélte; németek, franciák, spanyolok és olaszok hallják, hogy saját nyelvükön hirdeti az Isten nagy dolgait.

Jó volt, hogy meghallották. Mert bármennyire félelmesek azok az igazságok halálról, ítéletről és örök kárhozatról, melyekről ő beszélni szokott, ha szívesen megfeledkezik is róluk a bűnös ember: az örök halál és kárhozat rémes valóság. Csak úgy kerülhető el, ha a valóság szerint komolyan veszi az ember a halált és ítéletet, gondol és készül rá, hogy azon a nagy napon szelíd orcával forduljon feléje az örök Bíró s irgalmas kezével magához emelje. Örök békességet, örök üdvösséget szerzett Szent Vince is a szószéke előtt álló megrettent, megrendült szegény embernek.

Huszonegy évig tartott ez a hihetetlenül őrlő apostoli munka. Hosszú évek után, kifáradva az apostolkodás munkájában, hazájába szeretett volna visszatérni. De ezt már nem érte meg. Mikor az észak-franciaországi Vannes-ben tartózkodott, 1419. április 5-én magához szólított az Úr.

Sok üdvös oktatása közül hadd álljon itt egy az egy: Mikor még Valenciában volt, jött hozzá egy asszony: morgó, fotyogó ura van, állandó a házi pörpatvar; a szent biztosan tud erre valami szert. Vince csakugyan rendelt ilyen csodaszert: ,,Menj, lányom, kolostorunkba, a kapus testvér adjon vizet a kolostor kútjából. Mikor hazajön férjed, végy belőle egy kortyot, de vigyázz, le ne nyeld. Csodát érsz meg vele!” Az asszony pontosan követte a tanácsot. Mikor megint kezdte a férj, az asszony nyomban vett a vízből, s jól összeszorította az ajkát. A férj még dörmögött egy darabig; aztán elhallgatott. Nemsokára az asszony örömtől sugárzó arccal jelentette, hogy a titkos szer hatott, szent a házi béke. A szent mosolygott: nem a víz tette, hanem hallgatásod. Még ma is járja Valencia környékén a mondás: ,,Igyál Szent Vince vizet!” Mindnyájunknak elkel.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.