X. Pius pápa a nagyböjti pénteki szenvedés-officiumok közül csak ezt hagyta meg. Valóban nagyon méltó, hogy az anyaszentegyház ezekben a szomorú napokban az Isten anyjáról se feledkezzék meg. Az ő fájdalmához foghatót, mikor szeretett Jézusát szenvedni és meghalni látta, sem azelőtt, sem azután nem érezhetett át senki.
A középkori misztikusok között kell keresnünk Mária szenvedéseinek első méltatását már a XII. században.[1] Az elmélkedés eredménye volt azután, hogy idővel hét fájdalmat különböztettek meg. Különösen a szerviták buzgólkodtak a fájdalmas Szűz tiszteletének terjesztésében és ez a buzgóságuk oly eredményes volt, hogy most már két ilyen ünnepe is van az egyháznak. Közülük a mai ünnep a régebbi eredetű. Mikor a husziták meggyalázták Szűz Mária képeit, akkor rendelte el az 1413-i kölni zsinat, hogy a Húsvét után való harmadik vasárnapra következő pénteken az Isten anyjának szenvedéseiről megemlékezzenek. XIII. Benedek pápa 1727. aug. 22-én ezt az ünneplést a Feketevasárnap utáni péntekre téve, az egész egyházra kiterjesztette. A görögök is e napon emlékeznek meg a szenvedésekről.[2]
A boldogságos Szűz hét fájdalmát nem egyformán sorolják föl az egyes szerzők. Legáltalánosabb azonban a következő felosztás: 1. Jézus első vérontása körülmetéltetése alkalmával vagy Simeon jövendölése, 2. a szent család menekülése Egyiptomba, 3. Jézus elvesztése Jeruzsálemben, 4. találkozás a keresztvivő Jézussal, 5. Krisztus Urunk kereszthalála, 6. levétele a keresztről és 7. temetése.
A zsolozsma himnusza és a Szentmise sequentiája[3] a remek „Stabat mater dolorosa” (Álla a keserves anya). Szerzője Giacopone da Todi ferencrendi szerzetes (+ 1306) vagy III. Ince pápa. A misekönyvbe XIII. Benedek vette fel 1227-ben.
Az ezután következő szombatnak régen nem volt Szentmiséje,[4] mert e napon a pápa teljesen az alamizsnálkodásnak szentelte magát. Durandus szerint hajdan a lábmosást (mandatum) is ekkor végezte.[5]
Oratio. Isten, kinek szenvedésekor Simeon jövendölése szerint a dicsőséges Szűzanyának, Máriának édes lelkét a fájdalom tőre átjárta, add kegyelmesen, hogy akik átszúrt szívének szenvedéséről tiszteletteljesen megemlékezünk, mindazon szenteknek, kik a kereszt mellett hűségesen kitartottak, dicsőséges érdemei s imái által, kínszenvedésednek boldog eredményét elnyerjük.
_________________
[1] Eadmer szerzetes: De excellentia Virg. Mariae c.5 ; ismeretlen: De passione Christi et doloribus et planctibus matris eius (M.L.) ; Amadeus (Sz. Bernát tanítványa) : V. hom. De mentis dolore et martyrio B. M. V. (M.L. 188, 1325. s köv.) id. Kellner: Heortologie 204 o.)
[2] Nilles: Kallendarium II. 191 o.
[3] Mert a Lépcsőéneket követi (sequor). Valószínűleg a végső Alleluja utolsó, „a” hangjának dallamára, melyet hosszasan megnyújtva énekeltek, kezdtek írni ilyen Sequentiákat. Az elsőt állítólag Notker szentgalleni apát (+ 912) írta. A középkorban számuk nagyon megszaporodott és mivel sok gyönge is volt köztük, az 1536-I kölni zsinat (II. rész can. 11) eltörlésüket rendelte el. Ugyanígy határozott a trienti zsinat is. Ma már csak 5 van a misekönyvben.
[4] Alkuin szerint csak stationalis miséje nem volt. (M.L. 101, 1200)
[5] Rationale div. off. 191. o. és még l. Nilles: Kalend. II. 196. s köv. o.
(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 129-130. old.)
